Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-04 / 3. szám

2 «BELFÖLD - KÜLFÖLD" SZOMBAT, 2003. JANUÁR 4. Taszárra érkezhetnek a kiképzendő katonák TASZAR, BUDAPEST (MTI) A jövő hét első napjaiban érkezik meg a taszári katonai bázisra az az amerikai logisztikai csoport, amelynek tagjai az esetleges iraki akcióval kapcsolatos, korábban bejelentett kiképzést készítik elő. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese az MTI-t péntek este arról tájékoztatta, hogy a kiképzést végző állomány tagjai január végéig több turnus­ban érkeznek Taszárra, de erről biztonsági okokból csak megér­kezésük után ad tájékoztatást a szaktárca. Elmondta, hogy a tervek sze­rint január végén, február elején érkeznek a bázisra azok a szemé­lyek, akiket egy esetleges iraki akcióhoz tolmácsolásra és más kisegítő feladatokra képeznek ki. Bocskai István hozzátette: a minisztérium a jövő héten meg­kezdi egy kaposvári információs központ kialakítását, ahol a ter­vek szerint egy magyar és várha­tóan egy amerikai tájékoztatási tiszt tevékenykedik majd. Adatok a kárpátaljai magyarok lélekszámáról Kisebb a csökkenés UNGVÁR (MTI) A 2001 decemberi ukrajnai nép­számlálás adatai szerint Kárpát­alján a vártnál kisebb mérték­ben: 2,7 százalékkal csökkent a magyarság száma az 1989-es, még a Szovjetunióban tartott utolsó népességösszeírás óta. A kijevi statisztikai állami bizott­ság honlapján közzétett főbb adatok szerint a 2001. december 5-i állapotoknak megfelelően Ukrajnában 156,6 ezren vallot­ták magukat magyarnak, ami 4 százalékos csökkenést jelent az 1989-es népszámlálás eredmé­nyeihez képest, amikor 163,1 ezer volt az ukrajnai magyarok lélekszáma. Valamivel kedve­zőbb a helyzet Kárpátalján, ahol az ukrajnai tömbmagyarság él, mivel a 2001 év végi népszámlá­láskor a Magyarországgal szom­szédos megyében 151,5 ezren mondták magukat magyar nem­zetiségűnek, vagyis 2,7 százalék­kal kevesebben, mint 1989-ben­akkor 157,1 ezer magyart írtak össze a számlálóbiztosok. GLÓBUSZ SVOBODA BENESROL Cyril Svoboda cseh külügymi­niszter szerint Prága esetleg haj­landó a Benes-dekrétumok ügyé­ben gesztust tenni Ausztriának, de nem külföldi nyomásra, mert akkor értelmét vesztené a lépés. ÚTLEVÉLTOLVAJOK Egyezernyolcszáz útlevelet és schengcni vízumot loptak el de­cember 14-ről 15-re virradó éj­szaka Görögország brüsszeli konzulátusáról. A „MEGMENTŐ" ELLEN A Fiat csoport elutasítja a meg­mentésére az ismert olasz befek­tető, Roberto Colaninno által ki­ötölt tervet. A Fiat szanálása az igazgatótanács és a hitelező ban­kok által elfogadott és a fő rész­vényesek - az Agnelli család - jó­váhagyásával korábban kidolgo­zott program szerint halad. KLERIDESZ INDUL A megosztott szigetország újra­egyesítését célzó erőfeszítések folytatása érdekében indul a feb­ruári elnökválasztáson Gláfkosz Kleridesz ciprusi elnök. A 82 éves politikus - aki harmadszor lenne államfő - hangoztatta: csupán 16 hónapnyi időre szeret­né betölteni az elnöki tisztséget. Per az állítólag kiónozott gyermek érdekében Leállította termelését a diósgyőri kohászat Halmozott veszteség WASHINGTON, MIAMI (MTI) Egy amerikai bíróság január 22-ére beidézte meghallgatásra az állítólagos első klőnozott ba­ba, Éva (Eve| szüleit, a klónozást állítólag végrehajtó Clonaid cég vezetőjét, Brigitte Boisselier fran­cia biokémikust és a klónozást szorgalmazó, Québec székhelyű raeliánus szekta vezetőjét, „Ra­elt", azaz Claude Vorilhon fran­cia exújságírót. Egyelőre nem bűnvádi eljárás keretében, noha később, mint már jelezték Washingtonban, ilyenre is sor kerülhet, ha bebizo­nyosodik, hogy valóban klónozás történt, és hogy a művelet vala­mely elemét az Egyesült Álla­mok területén hajtották végre. Most egy floridai ügyvéd múlt kedden benyújtott beadványáról lesz szó a floridai bíróságon. Ber­nard Siegel miami ügyvéd az állí­tólag kiónozott gyermek gyám­ság alá helyezését, a szülők gond­viselői jogának megvonását java­solja. Egyrészt azzal indokolja in­dítványát, hogy genetikai veszé­lyek leselkednek a gyermekre, ezért állandó orvosi megfigyelést igényel. Másfelől azzal, hogy a világ első kiónozott gyermekét „orvosi visszaélések szenvedő alanyává és kereskedelmi ha­szonszerzés eszközévé tehetik" ­jelentette az AFR a keresetet be­nyújtó ügyvédi irodára hivatkoz­va. MISKOLC (MTI) Veszteséges gazdálkodás miatt leállította a termelést a diósgyőri DAM Steel Rt. Ezt rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Miskolcon az igazgatóság olasz és magyar tagjainak jelenlétében Monica Pirovano, az igazgatóság elnöke. A DAM Steel Rt. 2001 áprilisában került az olasz Cogne cég tulajdonába. Két hét türelmi időt jelöltek meg, ami alatt a ma­gas villamos-energiai árak mér­séklésében az EMÁSZ-al próbál­nak megállapodásra jutni. „Az elmúlt esztendő az elszalasztott lehetőségek és a nagy átverések éve volt" A Fidesz értékelése és jóslata BUDAPEST (MTI) Az elmúlt esztendő az elszalasztott lehetőségek és az átverések éve volt, de 2003-ban sem várható más - hangzott el Ader fánosnak, a Fidesz parla­menti frakcióvezetőjének pénteki budapesti sajtó­tájékoztatóján. Értékelésében Áder János úgy véle­kedett, hogy a kormánynak nincs gazdaságpolitiká­ja, emiatt 2002 végére nőtt az infláció, a munka­nélküliség, a költségvetési hiány. A Fidesz frakció­vezetője szerint az EU-csatlakozási tárgyalásokat is az elszalasztott lehetőségek jellemezték. Mint mondta, ez abból is látszik, hogy Magyarország az egytizedét kapja majd a Görögországban egy főre jutó támogatásoknak. - A kormány nem élt azok­kal a lehetőségekkel, amelyek a tavaly szeptemberi négypárti megállapodásból adódtak, hiszen a gaz­dák versenyképességének javítását, a kis- és közép­vállalkozók támogatását, a területfejlesztést, a régi­ók ügyét, a hazai munkahelyteremtést és a környe­zetvédelmet célzó programok el sem kezdődtek ­jelentette ki Áder János. RÖVIDEN HALAADO SZENTMISE Hálaadó szentmisét tartanak a Szent Korona visszaadásának (1978. január 6.) 25. évfordulója alkalmából hétfőn a Má­tyás-templomban. Jelen lesz Mádl Ferenc köztársasági elnök. PÉNZÚGYI NYOMOZÓK Megalakult az ORFK-n belül a pénzügyi nyomozó igazgatóság, amely korábban az APEH Bűn­ügyi Igazgatóságának hatásköré­be utalt nyomozásokat végzi vál­tozatlan hatáskörrel. Szaddám esélye? WASHINGTON (MTI) Alig burkoltan a száműzetésbe vonulást javasolta az amerikai külügyminisztérium Szaddám Huszeinnek, mondván hogy az iraki elnök ily módon elkerülhet­né a nyugati szövetségesekkel va­ló összecsapás esetén bizonyosra vehető, lesújtó katonai veresé­get Richárd Boucher amerikai külügyi szóvivő kijelentette: Szaddám Húszéin jobban tenné, ha - az esetleg adódó alkalmat megragadva - száműzetésbe vo­nulna. A szóvivő hozzátette: nincs tudomása arról, hogy tár­gyalások folynának az iraki el­nök száműzetésbe vonulásáról. Boucher kevéssé valószínűnek nevezte, hogy az iraki elnök ön­ként száműzetésbe vonuljon. A szélsőséges időjárás megtréfálta Európát Orkánerejű szél és árvizek ORTODOX RABBI Több mint fél évszázad után is­mét ortodox rabbit avatnak Ma­gyarországon; a keddi esemé­nyen jelen lesz Mádl Ferenc köz­társasági elnök. A Chábád Luba­vics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület tájékoztatása szerint a VI. kerületi, Vasvári Pál utcai zsi­nagógában tartandó szertartást Mordecháj Elijáhu izraeli főrabbi vezeti. Oberlander Báruch rabbi elmondta, hogy az 1979-es szü­letésű Köves Slomó lesz a har­madik ortodox rabbi Magyaror­szágon. ASZÉKHÁZ Már megkötötte az adásvételi szerződést a polgári körök szék­házának otthont adó budapesti VIII. kerületi épületről a Szövet­ség a Nemzetért Alapítvány. A felújítás nyár végére, ősz elejére készülhet el - közölte Szemkeő Judit, a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör szóvivője. Magyarországon a csütörtöki ónos eső „örökségeként" a jeges utak okoztak sok koccanásos balesetet pénteken főleg az or­szág nyugati és északi részén, illetve Budapesten. Délen re­kordot döntött a 10-15 fok kö­rüli hőmérséklet. STUTTGART, BÉCS, VARSÓ (MTI) Az új év első pusztító szélvihará­ban meghalt egy gyerek a német­országi Baden-Württemberg tar­tományban. Harminc méter ma­gas fenyő zuhant a 13 éves gye­rek és családja éppen arra haladó autójára. A kocsi vezetője, felte­hetően az édesapa, súlyos sérülé­seket szenvedett. A német mete­orológusok azt tanácsolták a Dél-Németországban lakóknak, hogy lehetőleg senki ne tegye ki a lábát a lakásból. A Franciaország felől betörő orkánerejű szél éj­szaka helyenként az óránkénti 190 kilométeres sebességet is el­érve süvített végig a tartomá­nyok felett. A szélvihar mellett a kiadós esők is jellemzőek az el­múlt napok időjárására, a csapa­dék felduzzasztottá a Rajnát és mellékfolyóit. A Rajna a kölni óvárost is fenyegeti. • Az előző napok jegesedése után pénteken tavaszian langyos idő és orkán erősségű szélvihar érkezett Ausztria keleti részére, de szombatra a meteorológusok A népszerű fürdőhely, a németországi Bad Kissingen víz alá került belvárosát fényképezi egy férfi. Több folyó kilépett medréből Németországban. MTI Telefotó/dpa/Karl-losef Hildenbrand újra hideget, sőt havat jeleznek előre. A bécsi meteorológiai inté­zetben pénteken reggel óránként 120 kilométer sebességű széllö­késeket mértek. (A szakemberek óránként 117 kilométeres sebes­ség felett orkánról beszélnek.) Alsó- és Felső-Ausztriában a tűz­oltók pénteken a kora hajnali óráktól sok helyen dolgoztak, mert a vihar fákat döntött ki, s egyéb károkat is okozott. Számos helyen le kellett zárni alsóbbren­dű utakat, amelyekre fák dőltek. • A havazás, ónoseső, eső miatt több lengyelországi vajdaságban az utak nehezen járhatók, egyes helyeken tükörjég borítja őket, másutt viszont az olvadás okoz nehézségeket. Különösen rossz a helyzet a kelet-lengyelországi Podlaskie vajdaságban és ennek székhelyén, Bialystokban, ahol a síkos, jeges utakon számos ütkö­zés, koccanás történt. A lublini vajdaságban sok távolsági autó­busz el sem indult, néhány köz­lekedő busz viszont árokba csú­szott. Ferihegy 2A öt hónapra bezár és nem indít BUDAPEST (MTI) A Ferihegyi repülőtér 2A terminálja. MTI Telefotó: H. Szabó Sándor Korszerűsítési munkálatok mi­att hétfőtől öt hónapra lezárják a Ferihegyi repülőtér 2A terminál indulási oldalát - közölte a Buda­pest Airport Rt. A repteret üze­meltető társaság közlése szerint a lezárt terminál helyett az uta­sokat május 31-ig a szomszédos 2B terminál szolgálja ki. Az át­alakítás idejére a légitársaságok menetrendi változtatásokat nem vezetnek be, s a repülőtér kör­nyéki parkolási lehetőségek sem romlanak. Az 1,3 milliárd forin­tos átalakítás során a terminál eddigi húsz beszálló pultja négy újabbal bővül. Az új biztonsági rendszer üzembeállítása révén minden repülőgépre kerülő cso­magot négylépcsős, röntgen- és hőfénykép-technológiás szűrés­sel ellenőriznek majd. Főszerkesztő. SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek, mb.|, MISKOLCZI RÓBERT (6x6), OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SULI IÓZSEF (sport! • Délvilág szcrkcsztőséitvezeto ÜISZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztősén: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl'.: 15.4. Telefon: S2/S67-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www dclmagvai hu «E-mail szerkesztőségi» delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér lét 13./A Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Széchenyi tér 10. Tel./fax: 02/213-198. 661«) Szemes Kossuth u. 8 TR: 63/401 1)24 Tcl./tax: 63/314-838. 6640 Csongrád. Kossulh tér 9-11. (Városi Galériai Tel./fax: 63/481-010 • K1ADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567 832, 62/567-835. Fax; 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgi. 67. TMefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Ifcrjesztés: 62/567-864. Törlesztési zöldszám: 80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1240 Ft (Délmagyanusaag! I 130 Fi | Délvilág) • Árus leriesztés: Délhír Rí. •ISSN0133-025X IDélmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Dclmagyarország Kiadó a Lapcom Kft tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents