Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-17 / 14. szám
I PENTEK, 2003. JANUAR 17. Mezei gyógyulóban 14 "SPORT"» Szombaton 18 órakor: Liss-HNKC-Túrkeve Az újonc ellen kötelező nyerni ATúrkeve elleni meccs után idegenben a Fradi következik a Vásárhelynek. Fotó: Tésik Attila KÉZILABDA A Liss-HNKC NB l-es női kézilabdacsapata a 2003-as esztendőt a Vác vendégeként vereséggel (23-20) kezdte. Szombaton, 18 órakor a Hódtói Sportcsarnokban az eddig még pontot sem szerző Túrkeve ellen kötelező a győzelem. A váci kirándulás a vásárhelyi szurkolóknak és a csapatnak is sok tapasztalattal, tanulsággal szolgált. Maradjunk az együttesnél, amely elsősorban a 17(!) kihagyott ziccer és 4 elpuskázott hétméteres miatt kényszerült vesztesen elhagyni a pályát. - Alaposan kielemeztük a mérkőzést - árulta el Farkas József, a Liss-HNKC vezetőedzője -, és újból megállapíthattuk: ennyi hibát vétve egyszerűen nem győzhettünk. A héten, ennek szellemében, elsősorban a helyzetkihasználást, a ziccerek biztos értékesítését sulykoltuk a lányokkal; hiszen a jövő szombati, Cornexi-Alcoa elleni találkozón már nem bakizhatunk ennyit. Félreértés ne essék, nem a mostani „rivális" lebecsülése, hogy a szakember már a fehérváriak vendégjátékára gondol. Igaz, közben január 22-én (szerda) még a Herz-FTC-hez (szerdán 32-20-as kiütéses vereséget szenvedtek a zöld-fehérek az MK-győztes Dunaferr SE-től) is ellátogatnak a kék-sárgák. A Túrkeve ugyanis nagyon szerény mérleggel rendelkezik: az eddigi 14 mérkőzésen még pontot sem szerzett az újonc; a 265 dobott gólért cserébe 440-et kapott. A Liss-HNKC mutatói a következők: 14 meccsen 7 győzelem, 1 döntetlen és 8 vereség, 358-349-es gólkülönbség és 15 pont. Már a „számháborúból" is egyértelműen kiderül, nem lehet vitás, melyik együttes nyer. - Maximálisan kötelező a győzelem. Sőt: szeretném, ha a csapat felszabadultan kézilabdázna, színvonalas produkcióval szolgálná ki, szórakoztatná a közönségünket. Mindenki egészséges, Prok Bea is vállalja a játékot. Persze, azért nem árt résen lennünk, mert a balátlövő Janics és a tőlünk kölcsönbe Túrkevére távozott Tamás okozhat kellemetlen pillanatokat. De őszintén, és remélem, ezért senki sem tart majd nagyképűnek, csakis az lehet a kérdés, hogy hány góllal nyerünk a Jász-Nagykun-Szolnok megyei alakulat ellen. Az idei első mérkőzésen, a Vác-Liss-HNKC derbin történt rendbontás nem múlik el vizsgálat nélkül. Az ellenőri jelentés alapján kezdenek el „nyomozni" az illetékesek; amely rögzítette, hogy a vásárhelyi drukkerek miatt többször meg kellett szakítani a játékot, illetve a vendég B középből valaki leköpte a Kékes Cs., Kékes P. bíróduó egyik tagját. Az üggyel kapcsolatos első meghallgatást január 21-én (kedden) tartják a Magyar Kézilabda-szövetség székházában. A szövetség erről faxon tájékoztatta a vásárhelyiek vezetőségét. * A hódmezővásárhelyi gárdának az alapszakaszban hátralévő mérkőzései: január 22. (szerda), 18 óra: Herz-FTC-Liss-HNKC; január 25. (szombat), 18 óra: Liss-HNKC-Cornexi-Alcoa; február 2. (vasárnap), 15: Dunaferr SE-Liss-HNKC; február 8. (szombat), 15.30: Pécs-Liss-HNKC; február 22. (szombat), 18: Liss-HNKC-Debrecen; március 2. (vasárnap), 18: Győri ETO KC-Liss-HNKC; március 8. (szombat), 18: Liss-HNKC-Vasas. IMRE PÉTER Kedden éjszaka szenvedett autóbalesetet Mezei Richárd, a Pick Szeged és a magyar kézilabda-válogatott beállósa. A játékos szerencsére egyre jobban van. A Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának szurkolói nagyon megijedtek, amikor meghallották, hogy az együttes vezéregyénisége, Mezei Richárd autóbalesetet szenvedett. A sportoló főiskolai vizsgája miatt tartott haza a tatai edzőtáborból, amikor Szeged előtt néhány kilométerrel autójával egy fának csúszott. A beállós arcsérülést szenvedett, az orrán és a homlokán felszakadt a bőr. Tegnap délután azonban már otthonában pihenhetett. Hogyan telt az éjszaka? - többek között erre a kérdésre is válaszolt a szegedi csapat kapitánya. - Este kilenc órakor aludtam el, hiszen nagyon elfáradtam, rengeteg interjút kellett adnom, illetve telefonon is sokan érdeklődtek az állapotom felől. Egészen délelőtt tíz óráig tudtam pihenni, semmilyen komplikáció nem lépett fel. Éppen várom Pióker Sándort, a csapat gyúróját, aki a hátamat masszírozza majd. Az eldőlt, hogy nem tudok a válogatottal szombaton elutazni a portugáliai világbajnokságra, nagy valószínűséggel kedden vagy szerdán indulok a fiúk után. Az arcom egy kicsit feldagadt, igaz, ez természetes. Ha ilyen MUNKATÁRSUNKTÓL Bekövetkezett, amiről hetek óta beszéltek a kosárlabda berkein belül. A női NB I A csoportjában szereplő Szekszárd vezetése felbontotta Király Sándor vezetőedző szerződését. Az egykori szegedi szakember utódja az eddigi ütemben gyógyulok, akkor szerintem már a csoportmeccsek alatt pályára léphetek. Skaliczki Lászlót, a magyar válogatott szövetségi kapitányát tegnap telefonon értük utol. A Pick Szegeddel egykoron bajnoki címet is szerző kiváló szakember hangjából gyorsan kiderült, hogy érzékenyen érintette Mezei balesete. - Ricsi hihetetlen jó erőben volt, a nemzeti együttes edzőtáborában hatalmas munkát végzett el, jól dolgozott. Nagyon sajnálom, hogy nem jöhet velünk és emiatt nem lép majd pályára az orosz és a francia csapat ellen. Doros Ákos számára most nagy lehetőség nyílik, bízom benne, hogy jól tudja majd pótolni klubtársát, hiszen ő is kirobbanó erőben van. Természetesen tartom a kapcsolatot Mezeivel, aki, ha ilyen ütemben gyógyul, akkor hamarosan hadra fogható lesz. Dr. Szabó István, a Pick Szeged kézilabdacsapatának orvosa a baleset óta rengeteg időt tölt a játékossal. Tőle azt kérdeztük, hogy sikerült-e maszkot találni a sérült arcra? - Készülőben van, hétfőn akár át is veheti Ricsi. Sajnálom, hogy nem tud elrepülni a többiekkel; a válogatott keretorvosával, Erdélyi Gáborral úgy döntöttünk, hogy szombaton még ne vállalja a hosszú utazást. SÜLI RÓBERT másodedző, Patkós Zoltán lesz. Nem volt váratlan a Tolna megyeiek lépése, hiszen a szekszárdiak hiába vágtak nagy reményekkel a bajnokságnak, eddig várakozáson alul szerepeltek: 13 meccsből 5 győzelem mellett 8 vereséget szenvedtek el, és jelenleg a nyolcadik helyen állnak. Királyt elküldték 5=5 éifpinÉi cipők TÉLI VÁSÁR 20-40% ÜZLETEK: Tisza L. krt. 34. Szeged Nagyáruház, földszint. RENDKÍVÜLI AKCIÓ! EGYES RAWHIDE és AKASSO dzsekik és kabátok 5-10 000 Ft 15-20 000 Ft árengedménnyel kaphatók. Cin Szeged, Kölcsey u. 4. (a ROYAL főbejáratával szemben) S) Téli akció -40% SZÖVETKABÁTOK, DZSEKIK, SPORTCIPŐK. Família Divatház Fekete sas u. 28. (a UèleUen) 27 Szolgáltatás 271 Szolgáltatás DUGULÁSELHÁRÍTÁS 1000 Ft-tól. 1 ÉV GARANCIÁVAL! SZEGED: 62/485-774. (21441567) • CSEMPÉZÉST PADLÓ BURKOLÁST belsó átalakítást vállalok. Tel.: 30-2334494, Szeged. (21441906) • GÁZKAZÁNOK, vízmelegítők javítása Kor-Gáz '97 Kft. Tel 458-722, hétvégén ügyelet. (Szeged) (21441427) • DUGULÁSELHÁRÍTÁS garanciával. Szeged és Csongrád megye. Tel.: 0630-9457-577, 06-62-533999. SZÁSZ PÉTER. 21240656) • GÁZKÉSZÜLÉKEK szervizügyelele folyamatosan! Hibabejelentés: 06-20/3356-114. Szeged. (21240788) • HOMOKSZÓRÁS korrózióvédelemmel. festéssel. 06-62-267-554. 06-309550-537, Szeged. (21240581) • HÚSFÜSTÖLÉST állalok! Szeged, Paprika u 44., 62443-187. (21643399) ^/FÉNYVÉDŐ Ifi FÓLIÁK Feluerelúlnapos SfRFsNv határidővel HÉTVÉGE?!? AKKOR IRÁNY A SZEX SHOP Szegőd. Sziliért sgl 4?/A Tgl.: {62)486-5491 Nyjtva swuts H-P 9-12. <3-15óra*. 10 Szó. 9-12 (KfáS Jk VÉNUSZ' V/ EROT1K1 s ™ KULTÚRA ÜZLETE s/ECU). S/UHIS I. n. V.: II.-1 S.: 10-18. P.: 10-20. S/rr.: III-M 021542855 LUIJiMUJja Csatornatisztitas, VAKUM KFT. & vesxelyeshulladek-siallitas i 00 01/191-018, oi/191-l 11 • KŐMŰVESMUNKÁT társasházak műkölépcsö cseréjét gumirozását vállalunk. 62-266-826, 06-70-2351931. (Szeged) (21644090) • KÖLTÖZTETÉS, szállítás profi módon 06-20/5178984. Szeged (21240344) • LAKÁSFELÚJÍTÁSÁT festéstói a csempéig törmelékszállítással, azonnali kezdéssel. 06-30-5552998. (Szeged) (21643509) • NYÍLÁSZÁRÓK beépítése garanciával. Tel: 06-3039-39-237. Szeged. (21542488)' • REDŐNY, RELUXA, szalagfüggöny, harmonikaa|tó, szúnyogháló TÉLI AK CIÓ Csongrád megyében. 62/401 318, 62/489-603, 06-30/271-9697. (21543095) • REDŐNYT, reluxát, szalagfüggönyt tavalyi áron. 62-288-619, 06-30-9384330. Szeged és vidéke. (21643848) • SZERETETTEL várom RÉGI es uj vendégeimet LÖRINCZNÉ NÓVÁK TÜN DE férfi-, női fodrász Kölcsey u. 13. 06-20-38-93850. (21643857) • GYÓGYÍTÁSSAL egybekölött Angyal I. tanfolyam indul január 26-an, 06-30301-77-66. (Szeged) (21643485) • INTENZÍV gépírótanfolyamok. 20-370-2087. Szabopress, Szeged. (21644048) • JÓGA kezdőknek hétfőnként 18 órától a MÉH Rt. Klubhelyiségében (Szeged. Bocskai u.) Jóga a Mindennapi Életben Egyesület. 62-422-368, 20-398-3677. (21542374) • CRONOS Társközvetltö Klub diszkrét, megbízható. Szeged Szent-Györgyi Albert 2. 62-430-814 0620-433-98-42. (21643512) • FÜGGETLEN, 28 éves srác keresi korban hozzáillő, csinos lány tartós kapcsolatát. Szeged. 06-30557-64-10. (21643637) 30 Talált • FÉRFI és női sibakancsot találtam a Szeged-Belvárosban. Érdeklődni 62-458414 telefonszámon esti órákban. (21643521) 31 Téglaépítésü lakás • CSONGRÁDI sgt 7/a. I emeleti 100 nm-es, udvari 60 nm-es szerkezetkész lakás, kettő garázs eladó. 30-9871-804. (Szeged) (21643912) • PETŐFI S. sgt.-i kiemelten szerkezetkész, tetőtéri lakások (37, illetve 40 nm) eladóak. Tel.: 06-30-3939-237. (21644036) • SZEGED, Osz u. 43. sz. és Tavasz u. 5. sz. alatt épülő társasházakban lakások - garázsok szerkezetkészen vagy kulcsrakészen eladók. Erste Bank által lakáscélú állami támogatások és kamattámogatott hitelek igénybe vehetők. Tel.: 30/9537-287. (21441951) • HÓDMEZÖVÁSÁRHE LYEN, frekventált helyen. 900 nm-es területen, 480 nm-es épület raktárnak eladó. Érdeklődni: munkaidőben 533-015, Schlosser Miklós. (21542760) • SZEGEDI GORA Áruházban gyorsétterem bérleti joga eladó.- Kulcsrakészen berendezve, engedélyekkel. Részlet, ingatlan, autóbeszámítás. Minden megoldás érdekel. Irányár: 4.000.000 + áfa. 06-20-965-39-92. 20-337-10-68 Szeged. (21644147) HIRDETÉSFELVÉTEL BAKSON Tallózó, Fóu. 103. • SÓHORDÓ utcában 100 nm-es irodahelyiség saját parkolóval hosszú távra kiadó. 20-9371-196. (Szeged). (21542841) • ÜZLETHELYISÉG alsóvárosi magánházban bármilyen csendes tevékenységre kiadó. Jelenleg élelmiszerboltként működik, 62-443187. (21643403) 33 Vendéglátás Szauna club, erotikus bármíísor Nyitva: 0-14 óráig iKFomuaC: www.ghbclub.hu DEREKEGYHÁZ Tel/fax: 0663 453 583 Mobil: 0630 3039 079 34 Vállalkozás 1 Exdusive esküvői meghívók BÉLYEGZŐKÉSZÍTÉS óra alatt is ! ^ GRAVÍROZÁS \ névjegy, szórólap, kitűző Sal i be r Szeged. Oroszlán u. 3.1:326-151 • ÖMLESZTETT liszt szállításához fuvarozó vállalkozót keresünk. Az ajánlatokat a 06-30-257-9965 számú telefonra kérjük. Budapest. (21543298) • KONYHA tulajdonjoga eladó Kecskeméten, most épülő 100 lakásos nyugdíjas-apartmanházban (82 nm. 200 adagos). Érdeklődni: 20-913-1958 telefonszámon. (21644229) HIRDETESI LEVELEZŐLAP-ÁRUSÍTÁS Minidiszkont, FERENCSZÁLLÁS, PETŐFI S. U. 68. Mini ABC, Tanács Vilmos Rúzsa, FelszabadulÁs u. 17. 100 Ft-os jellegű bolt KISZOMBOR, JÓZSEF A. U. 11. Zöldség-gyümölcsbolt (Dombiék) MAROSLELE, KOSSUTH ÚT 64. Libor Antalné ÜLLÉS, MEZŐ IMRE U. 29. Szerencsevár, Szeged, TESCO Gratulálunk Boldog születésnapot ym Dorozsmára, TANACS BRIGITTÁN AK „9 éve ragyogsz nekünk, mint csillag az égen. Azt kívánjuk, hogy e csillagfénye ;ÏÈÈ : i A mindörökké éljen!" Anya és Apa (Boldog Születésnapot Farkas Róbertnek. Rohan az idő, felnőttél, 20 éves leltél. Elindultál egy úton, melynek a végét még nem látod. Szeretettel: JaME Anya. Apa. i N Boldog Születésnapot ifj. LANTOS ANTALNAK Tavasz u. 10-be. névnapjára és közelgő születésnapjára minden jót kívánunk Lantos mama. Édesanyád és húgod: Anita. Ha üzenetet szeretne küldeni, keresse fel személyesen ügyfélszolgálati irodáinkat vagy hirdetőirodáinkat! A DMLOJKIOH «urAm crmrN rlff»« t^Bm, <§f$m p«rc»*vftu*wt 360 M * MM