Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-16 / 13. szám
14 • KAPCSOLATOKCSÜTÖRTÖK, 2003. JANUÁR 16. Bemutatták a fáklyát ATHEN (MTI) jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke bemutatta a 2004-es athéni nyári játékok lángját vivő fáklyát. Az olívafa levelét szimbolizáló, 68 cm hosszú és mindössze 70 dekagramm súlyú, szépívű fáklya két részből áll, anyaga fém és fa. A láng útja hagyományosan mind az öt kontinensen áthalad mielőtt a 2004. augusztus 13-i megnyitóra az athéni Olimpiai-stadionba érkezik. - Az olívafa a béke szimbóluma - mondta Zsanna Angelopulosz-Daszkalaki, a szervezőbizottság elnöke. - Szeretnénk, ha az útja során a fáklya reményt vinne valamennyi országba. - Az olimpiai láng stafétája az egység jelképe, ami valamennyi népet össze kell, hogy tartson vélekedett Rogge, aki szemleútján ismét dicsérte az előkészületeket: - Leginkább a népszerű görög tánchoz, a szirtakihoz tudnám hasonlítani az itteni munkát. Lassan, kecsesen, nyugodtan kezdték, majd fokozatosan gyorsulva a végére már-már követhetetlen tempóban építkeznek. Szekeres, a megyei sípmester Közel tíz éve hagyomány, hogy a Csongrád Megyei Labda rúgó-szövetség az ellenőri jelentések alapján rangsorolja a megyében működő több mint száz játékvezető teljesítményét. A múlt év decemberében megtartott bálon ünnepélyes külsőségek között jelentette be Bánóczky Sándor elnök, hogy 2002-ben a megtisztelő cím birtokosa Szekeres Károly lett. A 39 éves sportembert a díjátadást követően faggattuk pálvatutásáról. - Már ránézésből is feltételezem önről, hogy jobb és bal lábhal is tud „tízet dekázni"! Jól gondolom 1 - Sándorfalvi suhancként már 13 évesen a községi sportegyesületben kergettem a bőrt, mint a legtöbb korombeli. Mivel imádtam a focit, az iskola befejezése után sem szakadtam el kedvenc sportágamtól. Magasságom és tekintélyt parancsoló súlyomnál fogva az ifiben és a felnőtt csapatban is védőként szerepeltem, s úgy érzem, hosszú évekig meghatározó játékosként kezeltek az edzőim. Levezetésként a tartalékban próbáltam megakadályozni az ellenfél csatárait a gólszerzésben, hol több, hol kevesebb sikerrel. - A játékvezetőkről jót eddig csak a győztes csapat szurkolóitól, képviselőitől hallottam; a vesztes fél legtöbbször a „súlyos csapást" a bírói hármason kéri számon. Ennek dacára mikor és miért öltötte először magára a bírói dresszt ? - Egykori munkatársam javaslatára - aki az akkori játékvezetői bizottság elnöki tisztét látta el - vizsgáztam le 1997-ben. Hamarosan rájöttem, hogy az elmélet a pontokba foglalt előírások precíz és következetes betartására kötelez, de a valóságban inkább a verdiktek rugalmas alkalmazására van szükség. A kötelező „szamárlétrán" járva már az ezredforduló előtti évben NB III-as kerettag lettem. Ebben az osztályban több mint 40 mérkőzést dirigáltam, különösebb „visszhang" nélkül; közben tucatnyi találkozón foglalkoztatott a megyei küldő bizottság a helyi rangadókon, valamint sűrűn jártam Bács, Békés, Szolnok megyében. - Számított arra, hogy ön lesz a múlt év legsikeresebb megyei futballbírója 1 - Ez azért túlzás, de azért árgus szemekkel figyeltem a kollégákról írt tudósításokat és ellenőri jelentéseket. így boldog vagyok, hogy megelőztem a korábban már háromszoros győztes Madácsi lánost, a nagyszerű játékvezetői múlttal rendelkező Nagy Sándort, luhász Mihályt, Rácz Lászlót és Patai lános sporttársaimat. - A következő kérdés adja magát: milyen is a jó játékvezető ? - Feltétlenül ismerje a szabálykönyvet, az abban foglaltakat tartsa, illetve tartassa be és személyisége legyen tekintélyt parancsoló. Soha se legyen a középpontban, ne akarjon főszereplő lenni és még csak véletlenül se várja, hogy a mérkőzés lefújása után virágcsokrokat dobáljanak a lába elé... - Milyen a mai foci, a sportág jelene és jövője 1 - Nem tisztem erre válaszolni, de ha már megkérdezte, elmondom. Az a tapasztalatom, hogy a pénzről és az anyagiakról szól a mai futball már a legalacsonyabb osztályban is - és ez nagy baj! Ráadásul egyre kevesebb néző látogatja a meccseket településeinken, és csak elvétve látni a csapatokban tősgyökeres községit, akiért érdemes szurkolni és szidni minket, a fekete ruhásokat. Azt vallom, a gyerekeknél kell kezdeni mindent, ha ott lelkiismeretes, jó munkát végzünk, újra felemelkedhet a magyar foci. De ehhez az utánpótlás-nevelésbe kell invesztálni az egyébként haszontalanul szerteszét guruló forintokat... - Felesége és a két fiúgyermek mennyire tűri a hobiját1 - Köszönettel tartozom a családomnak, hogy megértően viselik a hétvégi „kiruccanásaimat", az biztos, hogy érzelmi háttér nélkül nem tudnék jó mérkőzéseket vezetni, megfelelően koncentrálni a feladatra. BOKOR BÉLA Szekeres Károly a legjobb bírónak járó serleggel. Mezei összetörte magát és az autóját Veszélyben a vb-részvétel? Kurnyikovát lemosták a pályáról Hingis befejezi? Elképzelhető, hogy a hosszabb ideje sérüléssel küszködő svájci teniszcsillag, Martina Hingis befejezni kényszerül sikerekben gazdag pályafutását. - Lehet, hogy többé sosem leszek képes versenyszerűen játszani, mivel állandóan problémák vannak a lábammal. Pillanatnyilag nem is gondolok a visszatérésre - mondta a 22 éves klasszis, aki 209 hetet töltött a világranglista élén. Az öt Grand Slam-tornán diadalmaskodó Hingis jobb bokáját 2001 októberében, a balt pedig tavaly májusban műtötték meg. Utoljára októberben, a filderstadti viadalon indult, ahol a 2. fordulóban az orosz Jelena Gyernentyijeva búcsúztatta. TENISZ Rekkenő hőségben folytatódtak a küzdelmek az ausztrál nyílt nemzetközi teniszbajnokságon. Kiesett a férfiaknál Kafelnyikov, a nőknél a csodaszép Kurnyikova. A harmadik versenynapon vannak túl a teniszezők az ausztrál nyílt nemzetközi bajnokságon. Kezdjük először a hölgyekkel, hiszen a párosok első fordulójában két magyar játékos is érdekelt volt. Mandula Petra és Marosi Katalin is jól vette az akadályt, a legjobb harminckettő közé jutottak. Az egyes második körében a belga Henin könnyedén legyőzte az orosz szépséget, Anna Kurnyikovát, aki összesen egy gémet tudott nyerni ellene. Az amerikai Davenport megizzadt az üzbég Tyuljaganova ellen. A férfiaknál igazán nagy meglepetés született, az orosz Jevgenyij Kafelnyikov számára véget ért az Australian Open, a „nehéztüzérnek" megálljt parancsolt a finn Nieminen. Ma egyesben lép pályára Mandula Petra, ellenfele a negyedik kiemelt, belga Kim Clijsters lesz. Férfi egyes, II. forduló: Agassi (amerikai, 2.)-Li (dél-koreai) 6:1, 6:0, 6:0, Ferrero (spanyol, 4.)-Lisnard (francia! 6:0, 6:4, 6:2, Costa (spanyol, 8.)-Draper (ausztrál) 6:4, 6:7 (9-11), 6:2, 6:3 Nieminen (finn)-Kafelnyikov (orosz, 22.) 6:3, 6:3, 3:6, 4:6, 6:1, Fish (amerikai)-Moyá (spanyol, 5.) 3:6, 7:6 (10-8), 6:4,4:6, 6:2. Női, II. forduló: Henin-Hardenne (belga, 5.)-Kurnyikova (orosz) 6:0, 6:1, Davenport (amerikai, 9.)-Tyuljaganova (üzbég) 6:7 (7-9), 6:4,7:5, V Williams (amerikai, 2.)-Cargjll (amerikai) 6:3,6:0. Női páros, I. forduló: Gagliardi, Mandula Petra (svájci, magyar)-M. J. Martinez, Medina-Garrigues (spanyol) 6:3, 6:2, Marosi Katalin, Reeves (magyar, amerikai)-Grant, Puliin (dél-afrikai, brit) 7:5, 6:2. A negyedik versenynap érdekesebb mérkőzései, nők, II. forduló: S. Williams (amerikai, l.)-Callens (belga), Szeles (amerikai, 6.)-Kóukalova (cseh), Rubin (amerikai, 10.)-Pierce (francia). Férfi egyes, II. forduló: Hewitt (ausztrál, l.)-Larkham (ausztrál), Szafin (orosz, 3.)-Montanes (spanyol), Federer (svájci, 6.)-Burgsmüller (német), Novak (cseh, 7.)-0. Rochus (belga), Roddick (amerikai, 9.)-Voinea (román), Kuerten (brazil, 30.)-Stepanek(cseh). S. R. Kedden éjszaka Mezei Richárd, a Pick Szeged és a válogatott bcállósa az ónos esőtől síkossá váló E75-ös úton, Szeged határában a 163-as kilométer közelében megcsúszott kocsijával és a fának ütközött. A kézilabdás az arcán sérült meg, amelyet a kettes kórházba kerülésekor azonnal meg is műtötték. A játékost ezután csak megfigyelésre tartották bent, mivel panaszmentes volt, ezért tegnap délután haza is engedték. a hétfőn kezdődő portugáliai világbajnokságon a játékot. Mezei Richárd elsőként Lele Ambrust, a klub sportigazgatóját, Dobozi Iván technikai vezetőt, valamint dr. Szabó Istvánt, a csapat orvosát hívta segítségül. Az előbbi kettő az összetört kocsit vette pártfogásba, míg az utóbbi a játékos gyógykezelésénél segédkezett: - Ricsinek nem volt eszméletvesztése, egyértelmű volt, hogy nagyon szerencsésen megúszta a balesetet. A felső ajkon és az orron vágott seb éktelenkedett. Papp doktornő igen szép munkát végzett a kézilabdás arcán, amelyet a szélvédő üvegszilánkjai egy kicsit megmintáztak. Annak ellenére, hogy a játékos a műtét után haza akart menni, megfigyelésre bent kellett maradnia. Állapota egyébként jónak mondható. Konzultáltam Nacsai István főorvossal is, aki megnyugtatott, hogy nincs semmiféle szövődmény, s talán még játékra alkalmas állapotban is lehet a jövő héten - mondta a sebész csapatorvos. Skahczki László az első között értesült játékosa balesetéről. Természetesen nem örült a hírnek, - A válogatott esti edzése után hazaengedett Skaliczki László szövetségi kapitány, hogy szerdán letegyem utolsó félévi vizsgámat a Testnevelési Egyetemen. Egyébként az volt a szándékom, hogy megörvendeztetem a feleségemet, meg a kisfiamat, hogy egy nappal hamarabb hazaérek. Körülbelül éjjel tizenegy óra lehetett, amikor hirtelen megcsúszott a Citroen típusú autóm. Egy pillanatig sem veszítettem el a lélekjelenlétemet, azonban nem tudtam úrrá lenni a kocsin. Áttértem a menetiránnyal szembeni oldalra, ott egy fának ütköztem, majd az árokban landoltam. Az arcomból ömlött a vér, de a kocsi sokkal rosszabbul nézett ki, mint én. A kitűnő Citroennek köszönhetem, hogy ilyen szerencsésen megúsztam a kalandot. A kettes kórházban pillanatok alatt kezelésbe vettek. Megműtötték az összevagdalt arcomat. Most (szerdán 10 órakor) fájdalmat érzek a csigolyámban. Szóltam is az orvosnak. Megröntgenezték, azonban nem találtak semmi elváltozást. Ha sikerül arcvédőt csinálni, akkor most úgy érzem, vállalni tudom A fának csapódó és árokban landoló Citroenből aránylag szerencsésen szállt ki a kézilabdás. Szerda délutánra mára kórházi kosztot is ki kellett pótolni. Ebben Mezei Richárd segítségére Király Károly volt. Fotók: Schmidt Andrea de hangjából a bizakodás érződött: - Ricsi nagyon jó erőben volt. Nagy lelkesedéssel készült, s nagy érvágás lenne kiesése. Forródrótkapcsolatban állok a szegediekkel. Én és a játékos is nagyon szeretné, ha ott lenne a vb-n, azonban a végső szót az orvosi konzíliumnak kell kimondania. Én még abba is belemennék, hogy arcmaszkba és az első mérkőzéseken ne játsszon a beállós. Egyébként emlékszem rá, hogy a svéd válogatott egyik erőssége, Ovelingre is hasonlóan járt a világverseny előtt, s szintén az arcát védő maszkban játszott végig. Vagy most a felkészülésünk során a kuvaiti válogatott egyik játékosa szintén ugyanígy küzdött. Délután kaptuk a hírt, hogy a Nacsai István, Erdélyi Gábor, Szabó István orvostrió azt javasolta a szövetségi kapitánynak, ha Mezei Richárd ugyanilyen ütemben gyógyul, akkor a jövő héten játékra alkalmassá válhat. Egyébként a végső szót a válogatottak péntek esti találkozóján Szabó Istvánnal konzultálva Erdélyi Gábor keretorvos mondja ki. » A Pick Szeged edzésén, a kevés játékos miatt, nem volt nehéz észre venni egy új arcot. Lele Ambrus sportigazgató volt a segítségünkre, aki elmondta, hogy a spanyol másodosztályban szereplő Malaga város csapatában játszó lózsa Dávidot tesztelik. A 23 éves, 190 centi fölüli jobbkezes átlövő az Elektromos játékosa volt külföldre igazolása előtt. Egyelőre csupán ismerkedő beszélgetések, s a játékos fizikai állapotának a tesztelése folyik. SÜLI IÓZSEF