Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-11 / 9. szám

2 •BELFÖLD ­KÜLFÖLD" SZOMBAT, 2003. JANUÁR 11. A gáz májusban, az áram februárban drágul Nőnek az energiaárak és az autópályadíjak Javier Solana kételyeinek adott hangot Keresik a füstölgő puskát SZÖUL, WASHINGTON (MT) Az amerikai és a kínai elnök ag­godalomra okot adó fejlemény­nek tartja Észak-Korea bejelenté­sét, hogy azonnali hatállyal kilép az atomsorompó-egyezményből. George Bush amerikai és Csi­ang Cö-min (Jiang Zemin) kínai elnök pénteken telefonon megvi­tatta a phenjani bejelentést, s azt mindkét elnök aggasztónak tar­totta az egész nemzetközi közös­ség számára - közölte pénteken a Fehér Ház szóvivője. Kim De Dzsung leköszönő dél-koreai elnök úgy vélekedett, hogy az észak-koreai bejelentés tovább súlyosbítja a helyzetet a félszigeten, ugyanakkor biztató­nak nevezte, hogy az Egyesült Államok, hála többek között Szöul erőfeszítéseinek, az Észak-Koreával való párbeszéd felé halad. „A Koreai-félsziget­nek atomfegyverektől mentessé kell válnia. Ezért türelemmel kell keresnünk a békés megol­dást" - jelentette ki a távozó ál­lamfő. A dél-koreai kormány pénte­ken nemzetbiztonsági tanácsá­nak sürgős összehívásáról dön­tött, és egy külügyi szóvivő sze­rint ezt követően tesznek közzé ki a phenjani döntésről hivatalos nyilatkozatot. A kormányzó Mil­leniumi Demokratikus Párt köz­A titkos fegyverkezési programok hitelt érdemlő bizonyítása nélkül nehezen volna igazolható egy Irak elleni katonai akció - jelentette ki egy interjúban pénteken Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. A földgáz ára a lakossági fo­gyasztóknál 12, az egyéb fo­gyasztók körében 15 százalék­kal emelkedik 2003. május 15-én, míg az áram átlagosan 10 százalékkal, a lakosság számára 8,7, a nem lakossági fogyasztók­nak 3-14 százalékkal drágul feb­ruár l-jén - tájékoztatta a Mi­niszterelnöki Hivatal sajtóiro­dája az MTI-t a kormány pénte­ki ülésén született döntésről. BUDAPEST (MTI) A közlemény szerint a kormány 2003. január 10-i ülésén a gazda­* sági és közlekedési miniszter tá­jékoztatást adott a 2003. évre tervezett gázáremeléssel kapcso­latos döntésről. Ennek értelmében a földgáz ára ebben a fűtési szezonban nem változik. A fűtési szezon után, május 15-tól - a 2000. és a 2001. évi áremeléssel megegyező mér­tékben - a lakossági fogyasztók körében 12, az egyéb fogyasztók körében (az 500 köbméter/óra teljesítményszint feletti fogyasz­tók kivételévell 15 százalékos egyszeri áremelésre kerül sor. A villamos energia ára 2003. február 1 -jétől emelkedik átlago­san 10 százalékkal. A lakossági átlagár 8,7 százalékkal , miköz­ben a nem lakossági árak eseté­ben az egyes díjtételek változása a 3-14 százalékos áremelkedési sávba esik. • A kormány a május 15-i gázár­emelést követően nem tervez to­vábbi lakossági gázáremelést az idén - mondta Gál J. Zoltán kor­mányszóvivő a kormányülést követő tájékoztatón pénteken. A szóvivő elmondta: az már most biztosnak látszik, hogy a lakosság túlnyomó többségének a következő fűtési szezonban jó­val 10 százalék alatti díjemelés­sel kell számolnia. A kormány ugyanis döntött ar­ról, hogy március 31-ig elfogad­ják az új földgáztörvényt, amely egy támogatási rendszert is ma­gában foglal. A támogatási rend­szer lényege az lesz, hogy az im­portnál lényegesen olcsóbb hazai kitermelésű gáz árát kell figye­lembe venni a lakossági fogyasz­tói áraknál. Az új törvénnyel 2004-től a magyar gázpiac több mint 41 százaléka lenne liberalizált, ami­vel teljesítik az európai közösség előírásait. A kormány döntött az autópá­lya matricák díjemelésének mér­tékéről is. Eszerint az úgyneve­zett Dl-es kategóriában, amely­be a gépjárműpark 94,5 százalé­ka tartozik, az éves díj 24.000 fo­rintról 29.000 forintra emelke­dik. A havi díj mértéke 2.600 fo­rintról 3.200 forintra, míg a he­tié 1.500 forintról 1.900 forintra drágul. A 10 százalékos nettó áremelés mellett az áfakulcs is emelkedett 2003-tól: 12 százalék helyett 25 százalék adót kell fizetni. A D2-es kategóriában az éves díj 60.000 forintról 73.000 fo­rintra, a havi dij 6.700 forintról 8.300 forintra, míg a heti 3.700 forintról 4.600 forintra emelke­dik. A D3-as kategóriában az éves 83.000 forint helyett 110.000 forint, a havi 9.000 fo­rint helyett 12.300 forint, míg a heti 5.000 forint helyett 6.700 forint lesz. lövőre a várható költségek 22,7 milliárd forintot tesznek ki, míg a matricák árbevételét 15 milli­árd forintra becsülik. A különbö­zetet a kormány a költségvetés­ből pótolja ki. PÁRIZS (MTI) Az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetői csütörtökön a Biztonsági Tanács előtt elmondták, hogy bár az iraki fegyverkezési progra­mokkal kapcsolatban a bagdadi kormány által benyújtott jelen­tés sok nyitott kérdést hagy ma­ga után, „füstölgő puskát", azaz tiltott fegyverek létére és rejtege­tésére vonatkozó bizonyítékokat eddigi ellenőrző munkájuk során nem találtak. Bizonyíték nélkül nehéz volna háborút inditani - mondta Sola­na, akivel a Le Monde című te­kintélyes francia lap készített interjút, amelynek legfontosabb megállapításait rövidített for­mában több világhírügynökség­nek is rendelkezésére bocsátot­ták. A háborút az ENSZ Biztonsági Tanácsa legitimálja, a fegyverzet­ellenőrök pedig a Biztonsági Ta­nácstól kapják felhatalmazásu­kat - hangsúlyozta Javier Solana. BUDAPEST (MTI) A Mol megnyugvással fogadta, hogy a kormány döntése elmoz­dulást jelent a jelenlegi gáztör­vényben foglalt árképzési elvek érvényesítése irányába. A cég szerint az áremelés ellenére a be­vételek nem fedezik a megnöve­kedett import beszerzési árakat. A Mol fontosnak tartja, hogy az új gáztörvény-tervezet meg kíván­Ha azonban nem merülnek fel olyan adatok, amelyeket a BT elegendőnek tart, nehezen lát­nám be, mi ok volna az akcióra (Irakkal szemben) - tette hozzá. Solana kétségbe vonta azt is, hogy a háborúra elégséges ok az, hogy Washington Szaddám Hu­szeint „potenciálisan" képesnek tartja tömegpusztító fegyverek használatára. Az, hogy az iraki elnök poten­ciálisan képes-e tömegpusztító fegyverek bevetésére, vagy sem, önmagában nem igazolja a há­borút, az már inkább, hogy Szaddám Húszéin korábban egyszer a lehetőséget már meg­teremtette, és bizonyságát adta ilyen irányú szándékainak ­mondta az EU külpolitikai fő­képviselője. Éppen ezért tarta­nám fontosnak, hogy a Bizton­sági Tanács újratárgyalja az ügyet, és hozzon egy második határozatot is a kérdésről ­mondta az interjúban Javier So­lana. ja teremteni a piaci szabályok ér­vényesülésének feltételeit. Szá­mításuk szerint így biztosítható, hogy a jövőben a fűtési célú lakos­sági gázárak az inflációhoz igazo­dó mértékben változzanak és még jelentős piaci áremelkedés eseté­ben is érvényesüljön a gáztörvény követelménye: a költségek megté­rüljenek és a biztonságos ellátás­hoz szükséges beruházások fede­zete megteremtődjön. A Mol és a piaci igény Az ágazat veszteséges - lépett a Salamander Bezárják bonyhádi cipőgyárat Bezárja bonyhádi gyárát a ci­pőiről híres német Salamander konszern, a márkakollekcióval foglalkozó műszaki fejlesztési részleget viszont a cég korn­westheimi központjából áthe­lyezi Martfűre, másik magyar­országi üzemébe - közölte pén­teken az MTI-vel Tanja Schmit­zer, a Salamander sajtóilleté­kese. BERLIN/KORNWESTHEIM (MTI) A szóvivő a felügyelőbizottság jó­váhagyásával megszületett dön­téseket ismertetve elmondta, hogy az elkövetkezendő hóna­pokban körülbelül 900 munka­hely szűnik meg külföldön és több mint 400 Németországban. A vinningeni és a schrozbergi gyártóhelyet áthelyezik külföld­re. A szóvivő „az eddigi termelési kapacitások erőteljes csökkenté­séről" beszélt. Egy korábbi sta­tisztika szerint a Salamander a cipőágazatban, a kiskereskedel­mi értékesítést is beleszámítva, több mint ötezer embert foglal­koztat. A veszteséges cipőágazat né­hány éve szorult háttérbe, amikor a cég az ipari szolgáltatások felé vett irányt, felvásárolva például a parkolóházak üzemeltetésével foglalkozó Apcoa Parking AG-t. A cipőágazat ráfizetéses, a forgalom több egymást követő évben is csökkent. Meghalt a túszejtő Dráma Londonban Észak-Korea felrúgja az atomsorompót Világszerte aggodalmat keltett Aggodalommal és óvatossággal fogadta pénteken számos ország azt az észak-koreai döntést, amely szerint Phenjan kilép az atomsorompó-szerződésből. Több tízezer észak-koreai tüntetett Jongbjonban a hadsereg megerősítése mellett. Fotó: MTI/KAP/KCNA leményében hangsúlyozza: „A dél-koreai kormánynak haladék­talanul meg kell vizsgálnia, hogy mit akar Észak, és mielőbb fel kell kutatnia a megoldást az Egyesült Államokkal, Japánnal, Kínával, Oroszországgal és az Európai Unióval tárgyalásokat folytatva." Japán súlyos aggodalmának adott hangot. A szigetország kül­ügyminisztériuma közleményé­ben felszólította Észak-Koreát, hogy teljesítse nemzetközi köte­lezettségeit és vonja vissza dön­tését. A bejelentés hírére a japán tőzsdéken esni kezdett a jen ára, ugyanakkor a „biztonságosabb" valutáké, mint a svájci franké, emelkedett. A Sanghajban tartózkodó Do­minique de Villepin francia kül­ügyminiszter elítélte „súlyos következményekkel járó dön­tést" és kilátásba helyezte, hogy Párizs az ENSZ Biztonsági Ta­nácsának összehívását kéri, mert a phenjani lépés után „sür­gős nemzetközi mozgósításra van szükség". Ugyancsak nyugtalanítónak nevezte az észak-koreai döntést az orosz külügyminisztérium szóvivője. Alekszandr Jakovenko a moszkvai NTV csatornának nyilatkozva közölte, hogy „az orosz külügyminisztérium szo­ros kapcsolatban áll valamennyi érintett féllel." A túszejtő halálával végződött csütörtök éjjel Londonban Nagy-Britannia egyik leghosz­szabban tartó túszejtési ak­ciója. LONDON (MTI) A fegyveres férfi még karácsony másnapján barikádozta el magát és túszát London Hackney nevű negyedének egyik házában, ami­kor a rendőrök a ház előtt álló személygépkocsiban egy körö­zött autót azonosítottak és el akarták vontatni szakértői vizs­gálatra. Az illető, valószínűleg a gépkocsi tulajdonosa, a házból tüzet nyitott rájuk, és szinte her­RÖVIDEN FIZET OROSZORSZÁG A moszkvai magyar nagykövet­ségen az MTI kérdésére pénte­ken megerősítették, hogy László Csaba pénzügyminiszter kész Moszkvába utazni, a szovjet ál­lamadósság utolsó részletének visszafizetésére vonatkozó meg­állapodás aláírására. metikusan bezárkózott a lakás­ba. Két nappal később derült ki, hogy nincs egyedül, egy férfit túszként tart fogva. A többtucat rendőr ostrom­gyűrűjébe vont épületből a túsz­nak azóta sikerült megszöknie még a hét elején. A rendőrök bé­késen akarták megoldani az ügyet, rendszeres tárgyalást folytattak a 32 éves férfival, mi­közben kikapcsolták a gázt és az áramot a lakásban azt remélve, hogy a kemény hideg megadásra ösztökéli őt. Csütörtökön tűz ütött ki az épületben, majd az il­lető lövéseket adott le a rendőr­ökre, akik ezután megrohamoz­ták a házat. ÚJ FŐSZERKESZTŐ A FIGYELŐNÉL Martin József Péter újságírót ne­vezte ki a Figyelő című üzleti és gazdasági hetilap főszerkesztőjé­vé február 1-jei hatállyal a Sano­ma Budapest Kiadói Rt. Martin József Péter a lap főszerkesz­tő-helyetteseként dolgozott. Kislányától búcsúzik Oklahomában Colby Wyatt, akit hat hóna­pos közel-keleti szolgálatra vezényeltek. Fotó: MTI/AP/David McDaniel Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek, mb.), MISKOLCZI RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztősé gvezetó ÜISZÁSZ1 ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.dclntagyar.hu »E-mail szetkesztosegfn delmagyar.szcged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfő u. f-3.tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 13./ATel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Széchenyi tér 10. Tel./íax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8. tel (>3/401-024. Tel./íax 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) tel /fax: 63/481-010. • KLADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN, teriesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 80/821-821. Előfizetést dij egy hónapra 1240 Ft IDélmagyarország), 1130 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt • ISSN 0133-025X IDélmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. :

Next

/
Thumbnails
Contents