Délmagyarország, 2002. december (92. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-30 / 302. szám
16 • AKTUÁLIS* HÉTFŐ, 2002. DECEMBER 23. Félisten PODMANICZKY SZILÁRD Pesztonka azon gondolkodott, milyen lehet egy félistennek. Nem volt egészen biztos benne, hogy ezen akar gondolkodni, mégis ott állt előtte ez az egész, ez az egész félistenség, amely felességével, átmeneti jellegével hol a csalás érzetét hívta elő benne, hol azt, hogy ha az ember és az isten keveréke valami ilyen torz szüleményként jelenhet meg, akkor ott az eredeti alapanyagok se lehetnek túl biztató állapotban. Amúgy pedig félistennek lenni egyben önbecsapás is, az identitáskényszer abszurd negligálása, amely sem az emberi, sem az isteni fél akaratának nem felelhet meg. Legalábbis az emberinek nem, gondolta Pesztonka, mert én ember vagyok, és nekem nem felel meg, ergo... De nem gondolhatta tovább, mert galamb röpült a párkányára, s úgy szakította félbe, mintha azt kérné, jelezve megjelenésével, kérlek szépen, itt most ezt hagyd abba, szamár úton jársz, mert szamár gondolatokat követsz, ergo nem szamárkodhatsz tovább. Márton kivonta magát a forgalomból, nem volt benne egészen biztos, hogy helyes, amit csinál, de egy régi ismerőse, aki a klinikán dolgozott, azt ajánlotta Mártonnak, hogy ha valamit is meg szeretne érteni az emberből, akkor egy megoldása lehet, 48 órán keresztül, étlen és szomjan szexfilmeket kell néznie, a legvadabb pornótól a legkivonatoltabb érzelmes testjelenetekig. Barátja magyarázatként csak azt felelte, ez semmi más, mint a világ buddhista módszerrel kifejtett szexuáíkapujú megismerése. És nem részletezte. Józsi bácsi egy felhőt pillantott meg az égen, mely a nap sugarával kevéssé dacolva egy szempillantás alatt vált semmivé. Lesújtóan gyönyörű, gondolta az öreg, s mintha mozgása koordinálását, annak gyeplőjét immár nem ő tartaná. Lábai bevitték egy templomba, ahol a roppant padsor szélére telepedett, s várta, mit is akar ő e helyütt, ám a falak csöndessége mindegyre átszivárogott belé, fázott és csendben várt. És valahogy nem maradt kétsége semmi felől, mintha egy hatalmas gépezet része lenne, amely jól tartva kegyelmével olajozza őt. Pesztonka szemét újra a galambra engedte, amely furcsán pislogva félre tartotta a fejét, toporgott, mintha türelem kérdése lenne bármi, aztán hirtelen mégsem, a galamb elkurjantotta magát. Mit mond. kérdezte magában Pesztonka, mit akar? A kurjantás újra elszállt, a galamb ott maradt, s a lány próbált könnyedén koncentrálva magára hatni, s mint mikor felhőből olvas az'ember fantáziaábrát, úgy próbálta a galamb szavait érteni. Hogy megfejtette volna, az túlzás, de mintha azt kérdezné, hogy te, Pesztonka, vajon mit kérdeznél az istentől, ha egyszer a színe elé keveredve egyszer csak ott állnál, s minden bonyodalom nélkül feltehetnéd ? Hogy mit, gondolkodott Pesztonka, majd hagyta, hogy ne gondoljon semmire, ne a gondolat adja a kérdést, hanem csak várta, szóljon belőle egy kérdés. És megvolt. Azt kérdezném az istentől, ha elébe állnék, azt, hogy van-e isten ? Mit válaszolna ó, vajon ? Pesztonka nézte a galambot, és várta a választ, de válaszul semmi más, valami kis utcai vadász, aztán a galamb vére az ablakra csapódott... Intelligens lámpa ROMA (MTI) A piros és a zöld jelzés váltakozását a forgalomhoz igazító, intelligens közlekedési lámpát fejlesztettek ki olasz mérnökök. A készülék szenzorok segítségével kíséri figyelemmel a forgalom áramlását és nyilvántartja a kereszteződéshez érkező járművek számát. Az intelligens lámpa ráadásul még olcsó is, mert nem igényel központi felügyeletet. Brüsszeli Mohamed BRÜSSZEL (MTI) Brüsszelt elárasztják a Mohamedek: az EU fővárosában, Brüszszelben immár ez a leggyakoribb név az újszülöttek körében - természetesen csak a fiúkéban. A másodiktól a hatodik helyen a következők állnak: Alexandre, Ayoub, Thomas, Bilal és Mehdi - adta közre a Le Soir című belga lap. Az „elmohamedesedés" oka, hogy a sok etnikumú metropolisban több külföldi él, mint az ország többi részeiben, ahol a Thomas vezeti a keresztnévtoplistát. Kuala Lumpurban extrém ejtőernyős verseny zajlik - a Petronas ikertornyokról kell a mélybe ugrani. A malajziai főváros január 6-ig ad otthont a több számból álló vetélkedőnek, amelyen hatvan bátor ember vesz részt. MTI Telefotó/AP/Teh Eng Kaon Előre foglalt cellák HOORN (MTI) Aki szeretne börtönbe kerülni, de evégett nem szeretne bűnt elkövetni, Hollandiában megteheti, ám csak, ha előre foglaltat magának cellát. Hoorn városának Ostereiland elnevezésű büntetés végrehajtó intézetében a szállás vacsorával, reggelivel és elbocsátó okmánnyal együtt 50 euróba kerül a kedves vendégnek. A befolyó pénzeket a gyógyíthatatlan rákbetegeket gyámolító Roparun Alapítványnak utalják át. A börtönnek amúgy meg vannak számlálva a napjai: jövőre a kellő biztonság hiánya miatt bezárják. A „cella kiadó" akció a börtönőröknek jutott az eszükbe. A nagyközönség így megtudhatja, hogy egy fegyintézet nem szálloda. „Nem olyan vicces a dolog. A cellák parányiak, a bent levők még felállni sem tudnak egykönnyen, pszichikailag nehezen viselhetők el" - magyarázta az igazgató. Az éjszakára önként jelentkezők szombatonként 16.00 órától vasárnap 11.00 óráig tartózkodhatnak a börtönben, ebből tíz órát ülnek cellájukban. Lottószámok OTOSLOTTO 3,17,20,37,40 HATOSLOTTÓ • Jokerszám: 296571 1,5,8,20,42,43. Pótszám: 17 ISTEN ELTESSE! A NAP VICCE A nagyfőnök megszólítja a beosztottat: - Kedves Kiss kolléga, maga szereti a meleg sört és az izzadt nőket? -Egyiket sem... - Rendben, akkor télen megy szabira... Sikeres a pornószínész-tanoda MADRID (MTI) „A férfiak bizonyulnak a gyengébb nemnek a pornófilmekben" - állítja Antonio Marcos. Tapasztalatból: ó a spanyol X-csatorna producere és az első pornófilmszínész-tanfolyam elindítója. 120 jelölt iratkozott be a kurzusra. A kulturális szféra különböző területeiről jöttek. A többség nem kezdő, a pornó köréből került ki. A hallgatók 390 euróért tíz elméleti és gyakorlati előadást kapnak. Leckéket adnak nekik testbeszédből, relaxációból, az aktus lefolytatására alkalmas testhelyzetekből. Nagy a kereslet a profik iránt. Kevés az olyan színész és színésznő, aki jól tud szerepelni a kamerák előtt. Bánkiiton a hó vastagsága sportolásra alkalmas. Nyolc felvonó üzemel és a hóágyúk is a pályák karbantartására. MTI Telefotó: Va, DÁVID Dávid héber eredetű név, jelentése: kedvelt, szeretett, esetleg: egyesítő. A biblia szerint Dávid, az egyszerű pásztorfiú azért került a már beteg Saul király mellé, hogy szép hárfajátékával megnyugtassa annak idegeit. A filiszteusok támadása idején egyedül Dávid mert kiállni a félelmetes Góliáttal, akit parittyájával legyőzött, és ezért elnyerte a király leányának kezét. Növekvő népszerűsége miatt Saul király féltékeny lett rá, ezért bujdosnia kellett. Először Júda területén lett király, majd Saul halála után egész Izraelben. Egyéb névnapok: Anikó, Aníziusz, Dénes, Hermina, Honóriusz, Hunor, Ignác, Libériusz, Lotár, Margit, Szabin, Zalán, Zoárd. Enyhe, de borús idő Kísatette Túlnyomóan borult lesz az ég, északon és keleten sokfelé, délen csak néhol lehet esd. A megélénkülő délnyugati szelet többfelé erős lökések kísérik. Szagad ö r Mórahalom ö 8° Hodmwzövásárhsly e r Mindszent ö 7° Szentes ő r Békésit saba 6" Makó «• Szolnok te 8® Csongrád ä r Kooskomót te 7* Kistolok ö r Orosháza ö r További kilátások Szilveszter napián soktele valószínű eső. amit eleinte északon, északkeleten, majd másutt is havas eső, havazás válthat fel. Újévkor átmenetileg naposabb, de hidegebb idő várható.. Később ismét enyhébb, de nagyrészt borús időre számíthatunk. KMM o»* \ xx Max:8 Mln:6 Esős Szerda Csütörtök te te l ) vvvvs Max:Oc Mln:0° Változó Max:S° Mln:-4 Zápor Péntek o Max:8 Mfn:5° Esős Vízállás: A Tisza Szegednél 72 cm (hőfoka 1,6 C"), Csongrádnál -78 cm, Mindszentnél -1 cm. A Maros Makónál -60 cm. A Nap kel: 7.32, nvugszik: 16.01. A Hold kel: 03.31, nyugszik: 13.17. Eladták az egész falut BRIDGEVILLE (MTI) Egy egész falu kelt el on-line árverésen az Egyesült Államokban a hét végén. Ez volt az első ismert eset, hogy falut árvereztek el a világhálón. Az észak-kaliforniai Bridgeville 1,8 millió dollárért cserélt gazdát az Ebay on-line aukciós ház árverésén, amelyen a rendelkezésre álló egy hónap alatt összesen 250 ajánlat érkezett a világ minden tájáról. Egyelőre nem tudni, ki az 1865-ben alapított, tíz omladozó házból és 33 hektár földből álló falu új tulajdonosa. A házak lakói többnyire idős bérlők. A faluhoz tartozik még egy postahivatal, a Van Duzen folyó több mint két kilométeres partszakasza és egy temető. Korábbi gazdái, Elizabeth és Joe Lappié nyugalomba vonulnak, de nem az erdők övezte, eldugott faluban, hanem onnan 25 mérföldre vásároltak házat maguknak. Egyebek között azért váltak meg Bridgeville-től. Megnősül a remete ISZTAMBUL (MTI) Fél évszázados remetéskedés után annyira torkig lett a magánnyal egy 83 éves török férfi, hogy nősülésre adta a fejét. Képtelen vagyok tovább egyedül élni - panaszkodott a média által enezi Robinsonnak nevezett aggastyán, hozzátéve, hogy olyan asszonyt keres, aki hajlandó lesz felkapaszkodni hozzá a hegyekbe, mivel elköltözni nem akar. A török Robinson a negyvenes években összeveszett családjával, emiatt vonult el az Enez közeli hegységbe. Azóta is ott él egy kecskével és egy lóval. Vadhúson és maga termesztette zöldségen él. Az elmúlt évszázad második felében csak ritkán került kapcsolatba a külvilággal. Tévét még sohasem látott és nézett, s az utóbbi 56 évben a rádiót is kihagyta. Nem érdekli őt, mi megy végbe Törökországban. Az adott feltételek áttekintése VÍZSZINTES: 1. Egy dakota közmondás első része. 12. Célozva próbál eltalálni. 13. Rio de ... 14. Gyeplő, tájszóval. 15. Asztalitenisz-asztal márkanév. 16. Diplomáciai autókon olvasható rövidítés. 17. Maró anyaggal kezel. 19. A földre. 20. Ü.E.H. 21. Szántóeszköz része. 23. Délceg, szép szál harcos. 25. Riadó vége! 26. Növekedő (népiesen). 28. Szomália hivatalos nyelve. 29. Előtag: kettős-. 30. Fojtó szagú, mérgező gáz. 31. Shakespeare-alak a Cymbeline-ből. 33. Nikkel és oxigén. 34. Omszk egyik folyója. 36. Rimánkodik, könyörög. 37. Indulatszó. 38. Hevesi község. 40. A dúr skála hetedik hangja. 41. Husz János követője. 43. Köszönés szava. FÜGGŐLEGES: 1. Betölthetővé váló (státusz). 2. A tetejére helyező. 3. Kezdettől, eredendően. 4. Cső vége! 5. Pottyant. 6. Osztrák folyó (=GAIL). 7. Szófogadó. 8. A kukorica tudományos neve. 9. Kettőzve: cukorka. 10. Ilyen állat a medve. 11.... Ferenc; Mária Terézia férje. 15. Sokasodik. 18. Kereskedelmi értesítőlevél pl. pénz átutalásáról. 20. Csücsülő. 22. Ismételt tagadás. 24. Spanyol köszönés. 27. Páratlanul reális! 28. Szlovén autók jelzése. 29. Üzemanyag. 30. Növényt a földből eltávolít. 32. A fa belső, sötétebb színű anyagrésze. 33. A közmondás másik fele. 35. Az egyik evangélista. Ca^Mi^^jJVIacska, angolul (=CAT). 42. Seb szé$ helyes megfejtése: Ahol nincs áldozatkészség, ott nincs igazi nagyság.