Délmagyarország, 2002. december (92. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-28 / 301. szám

BELFÖLD - KÜLFÖ L D • PÉNTEK , 2002. DECEMBER 10. MEGKERDEZTÜK AZ OLVASOT Boldog volt a karácsonya í 7 SZALAYNE KOVÁCS ÍREN háztartásbeli: - Hála istennek, boldog volt. Si­került mindenkit úgy megaján­dékozni, ahogy szerettük volna, az unokáim nagyon örültek mindennek. Egyikük ajándékát a karácsonyfára tettük fel, és na­gyon boldog volt, amikor megta­lálta. Eljöttek a barátaink is, ne­kik is sikerült örömet okozni. H0R0SZK0P Otf* KOS: A csillagok segítő hatásának /•.¡köszönhetően megvalósíthatja ál­mait. Tűzzön ki új célokat, hiszen önt a siker tovább ösztönzi. Vonzó megjelenésével hó­dít. Önt most minden szórakoztatja. *BIKA: Kozmikus segítséget kap ah­! hoz, hogy mindent megteremtsen, ami a gondtalan jövőhöz kell. Úgy érzi, mintha mágikus erő birtokában lenne, mert olyanokra is befolyással van. akikre eddig nem. IKREK: Minden, amihez nyúl, ¡arannyá változik kezében és ez má­morító érzéssel tölti el. Hiszen tudja, hogy a pénz hatalom is egyben Csak arra vigyáz­zon. hogy el ne herdálja azt a sok jót, amit most begyűjthet. RÁK: A szakmai és a magánélet ^^'stressze kezd sok lenni az ön szá­mára. Leghatásosabb kikapcsolódás egy kellemes hétvégi túra lenne, és az sem árt, ha megpróbál rendszert teremteni élete ká­oszában. OJi OROSZLÁN: Különleges ajándékot '^¡vesz családtagjának, aki rendkívül közel áll önhöz. Jelentkeznek este a barátai, s szórakozni és beszélgetni hívják. Jól teszi, ha elfogadja a meghívásukat. ^jL SZŰZ: Lankad a munkakedve. ^^Icsökken az energiája. Mind a mun­kahelyén, mind a partnerkapcsolatában fe­szültségekre lehet számítani. Jól teszi, ha a fontosabb ügyeket elodázza néhány napig. I MERLEG: Kivételesen vidám és lelkes. Ma végignézi a ruhatárát. Arra kíváncsi, hogy megfelelő lesz-e a meg­jelenése szilveszter estéjén. Talán az a leg­jobb, ha körülnéz egy kicsit az üzletekben. V SKORPIÓ: Egy kollégája besegít önnek, így korábban hazamehet. Egy-két közeli barátjával elhatározzák, hogy éjszakába nyúló mulatozást csapnak a helybeli szórakozóhelyen. Jól teszik, még ha nem is alszanak az éjjel! Jk , NYILAS: Erőt sugárzó megjelenése jr^t I által egyből a társaság középpont­jába kerül. A csillagok segítik abban, hogy régóta dédelgetett tervét megvalósíthassa. Sikeres időszak vár önre. vágjon bele min­denbe, ami csak adódik! fö BAK: Készüljön fel lélekben a kelle­TJMmes meglepetésekre, hirtelen for­dulatokra! Könnyen, erőfeszítés nélkül oldja meg feladatalt. Rég nem látott barátokkal, ismerősökkel találkozik, igyekezzen a leg­jobb formáját adni! j+fr VÍZÖNTŐ: Ne Is álmodjon arról, Vl' hogy ezekben a napokban élvezheti munkája gyümölcsét! Sürög-forog, nincs Ide­je .most erre. A hasznosan töltött órák ugyan­akkor állandó elégedettséggel töltik el J HALAK: Némileg visszahúzódó, szinte nem is lehet önre ismerni. Aztán visszatér a régi varázs: ismét ugyan­az a kedves, spontán ember, aki mindenkit megnevettet. Vicceiben azonban mindig jó­kora adag bölcsesség is rejlik. NAGY KAROLY vegyésztechnikus: - Nagyon boldog volt az idei ka­rácsonyunk. Különösen azért, mert beteg kislányunkat hazaen­gedték az ünnepekre a kórház­ból. Nekünk ennél szebb ajándé­kot nem is lehetett volna adni az idén. S bár még vissza kellett mennie, az orvosok szerint na­gyon hamar meg fog gyógyulni. HOLCZER MARTONNE nyugdíjas dajka: - Ez a mostani nagyon boldog volt. Sikerült úgy megajándékoz­ni a szeretteinket, ahogy elter­veztük. Az unokáim most kap­tak lakást, így elsősorban nekik vásároltunk hasznos dolgokat. Szenteste eljöttek a gyerme­keink, unokáink, amire szintén nagyon régen volt már példa. JOZSANE HEVESI ZSUZSA színházi munkatárs: - Sajnos a mostani karácsonyok már nem olyanok, mint amilye­neket gyerekkoromban átéltem. Egyre inkább csak a pénzről szól. Ennek ellenére nagyon boldogan töltöttük az ünnepeket. Mind­szenten, édesanyáméknál gyűlt össze a család. Sikerült mindenkit meglepni valami kis aprósággal. P0STAB0NTAS Keressünk szegedi Teréz anyát! Egyik reggel 8 után már késésben, zuhogó esőben, télikabátban is dideregve, tanfolyamra rohantam. A dóm (lezárt) főbejáratánál bent az ajtó előtt egy ember feküdt vékony kartonpapíron, nagykabát­ban, még takarói sem voltak, a közelében egy beteg galamb gubbasztott. Szívszorító látvány volt. Em­bernek nem lehet akkora bűne, hogy ilyen nyomo­rultul éljen (haljon?)! A lépcsőkön keresztül cso­portosan diákok jöttek, senki sem törődött ezzel a helyzettel, sajnos én is némi döbbenet után elro­hantam. Szégyellem, és bánt a lelkiismeret, oda kellett volna mennem felkelteni és meleg kávét, ennivalót venni neki, ha még ki nem hűlt, ezen a hideg éjszakán. A Mars téri buszmegállónál szin­tén sokkoló látványt nyújtanak a hajléktalan nők, ahogy egy padon ülve - de legalább bebugyolálva ­alszanak. Orajtuk kívül is vannak, akik az utca kö­vén alszanak. Ne csak karácsonykor töródjenek ve­lük! Létre kellene hozni egy hatékonyan dolgozó mentó- vagy krízis kommandót a hajléktalanok vé­delmére legalább télen. A város költségvetése tá­mogassa a működő karitatív szervezeteket ilyen te­vékenységükben. Úgy tudom, hogy van éjjeli szál­lás számukra és az a javaslatom, hogy - személyi szabadság ide vagy oda! - kényszerrel is vigyék be őket meleg helye. Némelyikük olyan állapotban van (ittasan, betegen), hogy szinte magatehetetlen és ebben a helyzetben nem az ítélkezésre van jo­gunk, hanem a segítésre! Úgy gondolom sok jó em­ber él itt; a hajléktalanok ügyét is fel kellene karol­ni, az ő javukra is lehetne jótékonysági rendezvé­nyeket szervezni. Biztos vagyok benne, hogy meg­nyílnának nemcsak a szívek, hanem a pénztárcák is. Szükségünk lenne egy fáradhatatlan, áldozatra és harcra is kész szegedi Teréz anyára, aki elindítaná, összefogná ezt a nehéz és kezdetben biztos, hogy reménytelennek tűnő karitatív munkát, aki megta­lálná a maga segítő „apácáit", aki pályázatokat ír­na. Biztosan sok szegedi tud a Tappancs Állatvédő Alapítvány ügyes-lelkes, sőt sikeres tevékenységé­ről, tagjai ügyük érdekében még méltatlan helyze­tet is vállaltak. Magam is rendszeres támogatója vagyok (közepes nyugdíjamból) az eldobott hűséges négylábúak ügyének , és még jó néhányan ebben a városban. Ha a szenvedő állatokon segítünk, sze­rencsétlen sorsú embertársainkon még inkább kel­lene, hogy segítsünk. Ha van alapítvány Szegeden a hajléktalanok javá­ra, a számlaszám gyakori propagálása szükséges lenne. Kérem tisztelettel az illetékeseket, hogy na­gyon sürgősen intézkedjenek, ezek a földön alvó emberek most már életveszélyben vannak! Kérem szépen tehetős embertársaim segítségét. Akik többmilliós kocsikban száguldoznak, nem látják ezeket a szerencsétlen sorsú embereket, pedig ép­pen ők azok, akik „észre sem vennék" néhányszáz forint rendszeres utaltatását bankszámlájukról oda, ahol nagy a baj. Mi is adjunk anyagi segítséget, (ki mennyit bír) akik csak „tömegközlekedünk", gyalog járunk, akik eddig elmentünk közömbösen, maximum szánalommal a kiszolgáltatottak mellett. Higgyék el, ha megtesszük, sokkal jobb lesz a lelki közérze­tünk. Tájékozatlanságom nyilvánvaló a hajléktala­nokkal kapcsolatos témában és senkit sem akar­tam megsérteni. Megbecsülés, köszönet illeti a ka­ritatív szervezetekben, az egyházakban, az átmene­ti szállásokon, az ingyen konyhán tevékenykedők, a szociális területen dolgozók lelkileg is megterhelő munkáját. Köszönet azoknak is, akik eddig is adtak adományokat a templomokban, vagy akár csak megvásárolták a „Fedél Nélkül" lapot jelképes ösz­szegért. L. J.-NÉ, SZEGED A kormány és a nyugdíjasok A lapban megjelent T. L. nyugdíjas társam levelére szeretnék reagál­ni. T. L.-t szeretném megdicsérni, nagyon jól látja, milyen messze­menő „támogató" munkát végez a jelenlegi kormány a nyugdíjasok­kal szemben és, hogy milyen „jó­lét" vár ránk az elkövetkező négy évben, ha a „támogatás" ebben a mértékben folytatódik. T. L. levele alapján abba a nyugdíjastáborba tartozik, akik kisnyugdíjasok és kormányvál­tást akartak. Akiknek nem tet­szett az, hogy az előző Or­bán-kormány keveset, de min­den előző kormánynál többet adott a nyugdíjasoknak és pró­bálta azok becsületét visszaállí­tani a társadalomba. T. L. és ehhez a táborhoz tarto­zó nyugdíjasok (piacon, boltban, orvosnál) egyre többen szidják a kormányt, hogy becsapta őket, nem kellene ezt tenni. A kor­mány nem változott, 1994-től 1998-ig már egyszer hatalmon voltak, most azt a munkát foly­tatják, amit akkor elkezdtek. A nyugdíjasoknak nem kellett vol­na ilyen gyorsan elfelejteni az ak­kori megaláztatásokat. Életta­pasztalat alapján pedig tudniuk kellett volna, hogy a bizonytala­nért soha nem szabad feladni a biztosat. Nyugdíjas vagyok, tu­dom, mit élnek át azok, akik va­kon bíztak a szép ígéretekben, s minden rosszabb lesz. Lehet szidni a kormányt, de minek, ha feljut is a szidalom a Parlament­be, ott süket fülekre talál, az ed­digi példák ezt mutatják. Nyug­díjasként se tudom sajnálni T. L.-t és a többi hozzá hasonló nyugdíjast, akik arra szavaztak, hogy ez a kormány még egyszer lehetőséget kapjon, hogy sorsuk felől döntsön. Ha vallásosak, ha nem, a panaszkodás helyett a kö­vetkező négy évben inkább imád­kozzanak, hogy az Isten őrizze meg egészségüket, ne kelljen a beígért ingyen gyógyszerek (szív-vérkeringés, rákos, dagana­tos) helyett ezrekkel többet fizet­ni gyógyszerekért, a zsíros ke­nyér mellé más is teljen az asz­talra, az emelkedő energiaárak mellett is fenn tudják tartani a lakásukat, ne kelljen azt eladni, majd felélve az árát hajléktalanul az utcán megfagyni. Ha elfogadják az eutanáziát a környezetében élő emberek sze­ressék annyira, hogy ne érezze egyikük sem: fölösleges a társa­dalom számára, mert beteg, megöregedett, s ezért válassza inkább a halált. A jelenlegi kor­mány a nyugdíjasok felé irányuló magatartásával sajnos ezt sugall­ja a fiatalabb generációk felé. KRIZSÁN PÉTERNÉ, SZEGED Vezessenek óvatosan! Csongrád megyében az idén 371 könnyű, 308 súlyos és 52 halálos baleset történt. Ötszázhetvenhárman könnyű, háromszáznegyvenhárman súlyos, hatvanan pedig halálos sérülést szenvedtek! Az elmúlt héten a megye útjain négy balesetben tizenkilencen könnyű, tíz balesetben tizenegyen súlyos sérülést szenved­tek. Vezessenek óvatosan! CSONGRÁD MEGYEI BALESET-MEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG CSOROG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat Fock Saroltával oszthatják meg, aki 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobil­telefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. Elveszett tárgyaikat keresd, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös telefonszámon. TAXI K. I.-né nyugdíjas panaszolta, hogy a szentestén a Derkovits fa­sorra utaztak taxival. A nyugdí­jas hölgy pénztárcája pedig vélet­lenül az autóban maradt. Jó lett volna, ha a megtaláló legalább ez alkalommal visszajuttatta volna azt tulajdonosának. FALEVELEK A. I. elmondta, hogy a Védőnő­képző udvarán sok szép fa van, ám azok leveleit a szél elhordja a Védőnő utcában, fó lenne, ha va­laki felsöpörné a lehullott levele­ket. V. SZOBOR Ábrahám Bertalan úgy véli, Sze­geden is fel kellene állítani egy szobrot Nagy Imre emlékére. • «.¿«a*** PANNON GSM »«"»»* Az ílvonal. Mára kérdeztük: Boldog volt-e a karácsonya? Következő kérdésünk: Kell-e újabb valóságshow? IGEN M NEM Küldje el válaszát a kérdés napján 17 óráig, SMS-ben! (IGEN vagy NEM)! Az SMS számlázása normál tarifa szerint töiténÁ. 06/30/30-30-921 MEGJÖTTÜNK SZEGED BERTA MARCELL JÓZSEF December 27., 5 óra 15 perc, 3010 g. Sz.: Gigler Gyöngyi és Berta Zsolt (Szeged). VÉBERNOEL December 11., 4 éra 42 perc, 2160 g. Sz.: Czetter Judit és Véber László (Szeged). MAKÓ OLÁH ZSÓFIA December 23., 14 óra 05 perc, 3050 g. Sz.: Molnár Krisztina és Oláh József (Kövegy). VÁSÁRHELY BALÁZS BARBARA December 23., 10 óra 55 perc, 3950 g Sz.: Tóth Andrea és Balázs Mihály (Hódmezővá­sárhely). MOHAI OLÍVIA December 23., 16 óra 55 perc, 3550 g Sz.: Albert Gabriella és Mohai Zsolt (Hódmező­vásárhely). PIPIS VIVIEN December 26., 8 óra 35 perc, 3300 g. Sz.: Jusztin Helga és Pipis Pál (Békéssámson). ZSINGOR BARBARA December 23., 21 óra 40 perc, 4000 g. Sz.: Bang Anita és Zsingor Róbert (Hódmezővá­sárhely). NACSA RÉKA ESZTER December 25., 21 óra 0 perc, 4100 g. Sz.: Béni Erika Ilona és Nacsa Csaba (Hódme­zővásárhely). SZENTES TÓTH SZABOLCS December 15., 7 óra 40 perc, 4130 g Sz.: Mészáros Eleonóra és Tóth Zsolt (Felgyő). SZŐKE KRISZTIÁN December 25., 10 óra 19 perc, 3070 g. Sz.: Török Kitti és Szőke Béla (Mindszent). GÁL ENDRE ISTVÁN December 25., 14 óra 15 perc, 3620 g Sz.: Kiss Anikó és Gál István József (Mind­szent). BISCSEI MIKLÓS SZABOLCS December 25., 23 óra 10 perc, 2760 g. Sz.: Csikós Erika és Biscsei Miklós Zsolt (Szen­tes). VLINSKIGRÉTA December 26., 14 óra 50 perc, 3020 g. Sz.: Fehér Gabriella és Vlinski Norbert (Tisza­földvár). Gratulálunk/ ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL SZOMBATON A balesetet szenvedett személyeket Szege­den az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem balese­ti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kór­ház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérül­tek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. VASÁRNAP A balesetet szenvedett személyeket a II. kórház, Kálvária sgt. 57., veszi fel, sebé­szeti (nem baleseti!!) ügyeletet a sebészeti klinika, Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügye­letet a II. kórház tart. A balesetet szenve­dett gyerekeket a II. kórház baleseti sebé­szeti osztályán, az egyéb sebészeti gyer­mekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig tart. Helye: Sze­ged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 13 órától másnap reggel 7.30-ig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon: 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374, vagy 104. Súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. SZEMÉSZETI ÜGYELET a szemklinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. s. o. s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 06-62-548-294.. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős eset­ben. Tel.: 547-174.

Next

/
Thumbnails
Contents