Délmagyarország, 2002. december (92. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-21 / 297. szám

140 «MOZAIK« SZOMBAT, 2002. DECEMBER 28. Olyan, mintha SZÍV ERNŐ Olyan, mintha egyszerre minden mondat idéző­jelbe lenne téve, itt van egy ember, speciel én, az ő, vagyis hát az én sorom is idézőjelben van. Ez meg egy kislány, az első randevújára készülődik éppen, az édesanyja parfümét permetezi a hasá­ra, és lázrózsák égnek az arcán az izgalomtól. Mindenki idézőjelben van. Az, hogy idézőjelben vagytok nem jelent semmi rosszat. Igaz, jót sem. Helyzet, állapot, tudomásul lehet venni. A föld leadja a jelentést a virágtörzsnek, a szirmok meg dicsekednek, hivalkodnak. Aztán jön az ősz, be­ballag a kertbe, megnézi egy asszony érett, bol­dogtalan testét, könnyű ujját végigfuttatja a ha­lántéktól a kulcscsonttig, majd kihirdeti a vég­eredményt. Mi már negyvenszer láttuk ezt mu­tatványt, te tízszer, ő meg hatvannyolcszor. Az idézőjel azt is jelenti, hogy mondjuk ebben a vá­rosban öt ember beszél rólad egyazon pillanat­ban, ámde más-más szemszögből, például he­lyeslően, csúfondárosan, lekicsinylően, boldo­gan, csodálkozva. Öt vélemény, na melyik vagy, kamerád?! lézust is idézőjelbe tette a két lator. Úgy élsz, hogy minden a tied lehet, az egész vi­lág, pénz, hatalom, az antarktiszi óriás aranyhő­lapát, miközben bármelyik érzésed, vágyad és törekvésed idézet. Úgy élsz, hogy minden mon­datodat elmondta már valaki más, nem is egy­szer, a legfontosabb mondataidat maga a törté­nelmi emberiség ismételgette, nem túl nagy képzelöre vall. hogy a baltások is ugyanazért ver­ték fejüket a sziklafalba, mint amiért most zo­kogva borul a klaviatúrára a marketing osztály legszenvedélyesebb munkatársa. Nem a saját mondataidat mondod, hanem egy salátásra la­pozott, világvégi könyvből beszélsz. Drágám, az úgy volt, hogy. Én megpróbáltam, de. Azt szeret­ném mondani, hogy. Tulajdonképpen az az igaz­ság. hogy. Szeretném megkérdezni tőled, hogy. Igaz-e, hogy azt állítottad rólam, hogy. Satöbbi, satöbbi és bárányvérrel megkent piskótalap. Úgy élsz, hogy személyesen téged is idéznek majd, idézik a helyes és helytelen mondataidat, jó és kevésbé szerencsés döntéseidet, újrajátsz­szák a sorsodat. Jő napot kívánok, megszületett, és durr, durr, máris repley, repley. Téged, aki idé­zet vagy, továbbidéznek. Eljátsszák az életedet, színdarabot, regényt, kabarét, vérkomédiát ír­nak belőle. Látod magad képernyőn, papírlapon, a kereszten. Egyszóval boldog, szeretetben gaz­dag Karácsonyt mindenkinek! - Érdekes, majd mindegyik szekrényben találunk valami ilyesmit. Németh György karikatúrája A NAP VICCE Hajópincér a tengeribeteghez: - Az ebédjét a kabinba kéri, vagy egyből hajítsam át a korlá­ton a tengerbe? Vaskorszaki tüdőbeteg LONDON (MTI) Mégsem Julius Ceasarék vitték be a tuberkolózist Britanniába. Egy délnyugat-angliai falu mú­zeumában őrzött több mint 2200 éves emberi csontváz alapján megdőlni látszik az az eddig han­goztatott nézet, amely szerint a római hódítók hurcolták bc az ókorban tüdőbetegséget a sziget­országba. A régészek a Tarrant Hintonban 20 évvel ezelőtt talált vaskori ember gerincén olyan sé­rüléseket fedeztek fel, amelyeket csak e rettegett betegség okozha­tott. A csontvázon végzett radio­karbont» kormeghatározás alap­ján a férfi valamikor Kr. e. 400 és 230 között, jóval Julius Caesar Kr. e. 55-ben vezetett első hritanniai hadjárata előtt élhetett. A kutatók szerint a csontváz azt bizonyítja, hogy nem a rómaiak, hanem va­lószínűleg még az őskor idején hurcolták be a betegséget. A legtovább tanult... SARASOTA (MTI) Feltehetően a világ legtovább ta­nult továbbtanultja az az ameri­kai hölgy, akinek 57 év alatt sike­rült befejeznie az egyetemet, de nem bukásrekorderkedés miatt, hanem mert kihagyott 58 eszten­dőt. Bernice Strickland 1945-ben kezdte el a Dél-Florida Egyetem bölcsész karát, csak 1995-ben folytatta tanulmányait - 69 esz­tendősen. Hét év alatt mégis si­keresen elvégezte az egyetemet, szinte sohasem hiányzott. A hé­ten kapta meg diplomáját. Hétéves a visszaeső autótolvaj MINNEAPOLIS (MTI) Feltehetően a visszeső autótol­vajlás ifjúsági korrekordere az a minneapolisi fiú, aki hétévesen immár másodszor „lovasított" meg egy autót. A kisfiú először december 6-án lopott kocsit, amellyel rövid út után nekiment egy másik autó­nak. A gyerek a baleset helyszíné­re érkezett rendőröknek azt mondta, hogy iskolába sietett, de sajnos nem tudta jól az utat. Mi­vel Minnesota államban csak tíz­éves kortól vonható bárki felelős­ségre, a rendőrség tehetetlen volt a gyermekkel szemben. E héten azután a kisfiú ismét ellopott egy autót, amivel - akárcsak első al­kalommal - beleszaladt egy má­sikba. Ez a baleset már némi sze­mélyi sérüléssel is járt: a vétlen autóban egy asszony ült két gyer­mekével, akik közül tízéves fia könnyebb sérüléseket szenvedett. A nő elmondása szerint az autó­tolvaj kisfiú olyan gyorsan haj­tott, hogy ha gyalogos került vol­na útjába, halálra gázolja. A ható­ság ezúttal már határozottabban cselekedett: a közúti fenegyereket berakta egy állami intézetbe. ISTEN ELTESSE TAMAS Korábban Izidor állt e nap élén, de ma már a Tamás kiszorította innen, bár e hónap 29-én is név­napot kapott. Ezúttal eredetének csak egyik magyarázatát adjuk. Eszerint a görög Thaamas vagy Thaumasiosz nevekből ered, melynek jelentése: csodálatos. Nálunk családnév is lett belőle, s előfordul földrajzi nevekben is (lásd Tamási). ZÉNÓ A név a görög főisten, Zeusz ne­véből származik, melynek ősi formája a Zen volt. Ebből kelet­kezett azután a Zenedotosz, Ze­nobisz és ezek rövidített formája, a Zénón. A nevet eleai és kritoni görög filozófusok őrzik, akik Arisztotelész szerint a dialektika kialakítói voltak. Közülük az egyik Zénón a sztatikus filozófia megalapítója lett, aki tanaival a természetfilozófia régebbi, dina­mikus materialista szemléleté­hez tért vissza. Nyelvünkben a név - hasonlóan a Plátonhoz (Plátó) - egy n betűvel megrövi­dülve alakult át Zénóvá. Figaró jól felfogott érdeke Rejtvényünk vízszintes 1., 26. és függőleges 21. számú soraiban If­jabb H. Jackson Brown javaslata olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. 12. Bábolnai csodáló volt. 13. Téli ruhadarab. 14. Takarítja. 15. Foszfor vegyjele. 16. Húsvéti édesség. 17. Román valuta. 18. Bérlők. 20. Éjfél! 21. Rostnövény. 22. Értesülések. 23. Európai nép. 24. Erkölcsi elvek rendszere. 26. A megfejtés harmadik sora. 28. Zsírozza. 29. Vajon maga? 30. Régi rokona. 31 Alkalomszerű. 33. Régebbi ragasztó. 35. Egyel! 36. Kel­lemetlen. 38. Némán vág! 39. Diaméter. 40. Lantán. 42. Strand el­kerített része. 44. Lám. 45. Látóterébe. 47. Idegen redőny. 48. Mint a 29. számú sor. 50. Tülekedik FÜGGŐLEGES: 1. Szerb város és folyó. 2. Többszintes. 3. Hegy­lánc Itáliában. 4. Becézett férfinév. 5. Országos Rendező Iroda. 6. Római ötszázegy. 7. Kemény hangon utasította. 8. Nem valódi. 9. Szekundum 10 Magtároló. 11. Esetleg. 16. Tengeri állat. 18. Római ötvenegy. 19. Beteg (például a 16). 21. A megfejtés második sora. 22. Feltéve. 23. Romániai város. 25. Rovarpáncél anyaga. 27. Gya­kori német férfinév. 29. Személyes névmás. 32. Nagy tó Finnország­ban. 34. Kocsma része. 37. Topog a végei nélkül! 41. Lentebb nála. 43. Idegen állatkert. 44. Osztrák folyó. 46. Hamuvá lesz. 48. 0.0. 49. Nitrogén. 51. Római ötven. PÉNTEKI rejtvényünk helyes megfejtése: Bízzál Istenben! Oe zárd 1 2 3 4 3 8 7 8 9 • 10 11 ,ó 12 9 • 4 14 • 15 I • 19 • 21 • 25 • 23 29 • 25 • i 27 D 28 • 1 i 31 • 33 i 35 • Yt • 40 • 43 • 45 46 • 1 51 vl • u 1 51 Borongos, csapadékos idő Készített» Többnyire borult lesz telettünk az ég, és napközben egyre több helyen kell hószáltm­gózásra, kisebb havazásra számítani. Később ónos eső is előfordulhat. Szeged Ö 0° Mórahalom Q 0° Hódmező­vásárhely 0* Mindszent ö -í* Szentes <S> -1* Békés­csaba ö -i* Makó Ö 0° Szolnok -X* Csongrád Ö .1* Kecskemét 0° Kistelek Ö 0° Orosháza -X" További kilátások Az időszak első napjaiban marad a borongós, csapadékos idő. Az enyhülés követ­keztében egyre többfelé ónos eső, eső váltja tel a havazást, majd héttő délutántól lehűlés kezdődik, és megint a havazás lesz lellemző Vasárnap ö Max:2 Mln:-1° Borult uámjé ttetro ¿25 Mln:0° Havas eső Kedd #* Max:2° Havazás Szerda te Max:-r Mln:-4 Kevés felhő wmmmmnmmammmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Vízállás: A Tisza Szegednél 102 cm (hőfoka 1.4 C"), Csongrádnál - 31 cm, Mindszentnél 33 cm. A Maros Makónál - 40 cm. A Nap kel: 7.29, nyugszik: 15.55. A Hold kel: 17.19, nyugszik: 9.08. Skoda az IKESZ-tői az Izabella—híd lábánál. www.ikeszauto.hu IKESZ Autócentrum 6724 S/eged, Kossuth L Sgl 112 Telelőn 62/471-242 Kéj zaj ártalom miatt bezártak egy klubot BERLIN (MTI) kulcsra az autódat! „Kéjzajártalom" miatt záratott be a hatóság egy klubot Berlin­ben. A klub egy lakóház fölszint­jén működött, és a lakók soroza­tosan arra panaszkodtak az ille­tékes hatóságnál, hogy a szóra­kozóhely „kéjhangereje" túlzott: képtelenek aludni a szexuális gyönyör fakasztotta sikolyoktól, nyögésektől és más, de hasonló okok szülte, emberi torkokból feltörő hangeffektektől. További zajforrás volt a klub limuzinszol­gáltatása: a szórakozóhely vállal­ta, hogy vendégeket fuvaroz társ­klubokba, és hoz azokból. Emiatt azután nem csak nyögésektől, si­kolyoktól, hanem kocsiajtócsa­pódásoktól is hangosan teltek az éjek, ráadásul ingen lengén öltö­zött férfiaktól és nőktől volt for­galmas a járdaszakasz. A pana­szok hatására a bíróság végül úgy döntött, hogy bezáratja a szóra­kozóhelyet. - Más klubok és bor­délyok is vannak a környéken, de azokban jóval diszkrétebbek, nem csapnak ekkora zajt. A belgák a legfukarabb európai ajándékozók BRÜSSZEL (MTI) A belgák a legfukarabb karácso­nyi költekezők Európa tehetős országainak sorában. A La Libre Bclgique felmérése szerint Belgiumban fejenként 608 eurót szánnak karácsonyi kiadásokra, egyharmaddal keve­sebbet, mint más fejlett európai országok lakosai átlagosan. A legbőkezűbb költekezők az írek, ők 1395 eurót szánnak ajándé­kokra, ünnepi étkekre, italokra, szórakozásra. Csak az ajándéko­kat tekintve, a belgák mindössze 315 euróval hajlandók könnyíte­ni pénztárcájukon, mellényzse­beiken, 130 euróval kevesebbet, mint az európai átlag. Tíz belga közül hat nem követi az inflációt sem: ugyanannyit ál­doz a karácsonyra az idén is, mint tavaly. jovo evi fali naptarunk a december 28-i számban jelenik meg! DÉLMAGYARORSZÁG ÉV VÉGI MEGJELENÉS! Felhívjuk kedves olvasóink és hirdető partnereink figyelmét, hogy az ünnepek ideje alatt a DÉLMAGYARORSZÁG és a DÉLVILÁG a következő napokon jelenik meg: december 24., 27., 28., 30., 31. és január 2. ét>> ttéaén, iá ft^áíe/i^mf««^/ ovo & <7 0

Next

/
Thumbnails
Contents