Délmagyarország, 2002. december (92. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-20 / 296. szám

PÉNTEK, 2002. DECEMBER 20. "HIRDETÉS" 19 Az ország legjobbjai a szentesi 15 éves pólóslányok Kozák László: nem az eredmény számít Haller Ákosék dupláztak! REFLEKTOR VÍZILABDA Az országos első osztályú lány serdülő vízilabda-bajnokságban a Szentesi VK gárdája őszi el­sőként, míg az ifik harmadik­ként várják a jövő évi folyta­tást. Megnyugodhatnak a szentesi ví­zilabdabarátok, a női szakág még sokáig szállítja majd a jobbnál jobb eredményeket. Hogy mi le­het az alapja ennek, a jövőt ró­zsaszínben feltűntető megállapí­tásnak? Természetesen a helyi utánpótlás minősége. A serdülők őszi bajnokok lettek, az ifjúsági­ak pedig a harmadik helyről vár­hatják a folytatást. - Nagyon tehetségesek, ügye­sek a lányok, de kell még mini­mum két-három év, hogy az első csapatban komolyan számolni lehessen velük - mondta Kozák László edző, aki egyben a Szente­si VK női utánpótlásszakágának a vezetője is. - Azon igyekszik a klub, hogy minél tovább nálunk tartsuk ezeket az értékeket. A '87-esek toronymagasan ki­emelkednek a hazai mezőnyből; a legutóbbi bajnokság aranyér­mesét, a BVSC-t például 11-4-re verték. Az eddig lejátszott hat ta­lálkozójukon nem vesztettek még pontot, szereztek 100 gólt és mindössze csak 10-et kaptak. Álljon itt a sikergárda névsora: Hegedűs Renáta, Brezovai Do­rottya, Hevesi Anita, Huszka Zsuzsa, Rozgonyi Melinda, Dal­mády Szandra, Dalmády Petra, Pengő Brigitta, Fejes Szilvia, Dó­sa-Rácz Kitti és Szabó Xénia. A lányok nem unatkoznak, a saját korosztályos bajnokságuk mel­lett szerepelnek az ifik között ­kiegészülve Döme Nórával, Mé­száros Judittal, Fazekas Rékával és Túrák Edittel -, valamint a ke­ret nagy része a felnőttek között is többször vízbe száll. TENISZ Szentesen a tenisz 1913 óta lé­tezik. Kezdetben három küzdő­tér volt, majd az évek során minden fejlődött, épült, és je­lenleg tizenöt pálya áll a fehér sportág szerelmeseinek a ren­delkezésére. A fedett teniszpá­lya átadása óta eltelt háromne­gyed év. Mészáros Zoltánnal, a Szentesi Téniszklub elnökével beszélgettünk. - Az új egyesület mikortól mű­ködik! - A Szentesi Tenisz Klub 1999. március 27-én alakult meg. A je­lenlegi elnökség 2000 októberétől kapcsolódott be a teniszéletbe. Na­gyon szeretnénk, ha a városunk­ban jó irányba menne ez a szép sportág. Nagyon fontosnak tartot­tuk, hogy ehhez a technikai felté­teleket biztosítsuk. Szeretnénk a jelent és a jövőt építeni. Megtettük az első lépést: a sátor elkészült. Péntek Kosárlabda NB II, férfiak: Domaszéki SE-Kőrisfa SE Nagykőrös, domaszéki sportcsarnok, 19.30. Szombat Kispályás labdarúgás Kék Mókus-kupa, Szeged, Etelka sori munkacsarnok. 9. Alföld-kupa, Hódmezővásárhely. Hódtói Sportcsarnok, 8. Dr. Csordás József serdülő korcsoportos - Már alig vártuk, hogy végre a helyére kerüljön az új sátortető, így most már ismét zavartalanul tudunk készülni, gyakorolni ­folytatta a tréner. - Mert dolgoz­ni pedig kell, komoly munka nél­kül kizárt az eredmény. Ebben a korban a technikai és fizikai 'ké­pesség fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt, a taktikai variációk gyakorlása, illetve csiszolása a későbbi feladatok egyike, azt majd hozza magával a rutin. A fiatal tréner mindössze fél éve foglalkozik jelenlegi tanítvá­nyaival, de máris felfedezhető csapatai játékában a keze nyo­ma. - Természetesen nem csak az én érdemem a lányok kimagasló produkciója - közölte Kozák. ­Mielőtt hozzájuk kerültem, már foglalkozott velük, edzette őket a példaképük, a közelmúltban Vi­lágkupát nyert Szremkó Kriszti­na, később Csányi László és Tari László egyengette fejlődésüket, valamint velem párhuzamosan a felnőttek szakmai irányítója, Pengő László is dolgozik velük. Hamar szót értettem a lányok­kal, elfogadták a munkamódsze­remet. Egyértelműen a képzést helyezem előtérbe, az eredmény egyáltalán nem számít. Az a lé­nyeg, hogy minél jobb játékosok­ként kerüljenek ki a kezeim kö­zül, és az életben is megállják a helyüket. Azon, akin látom az igyekezetet, annak minden segít­séget megadok, a lazsálóktól, a munka könnyebbik oldalát kere­sőktől viszont szívfájdalom nél­kül megválók. Szerencsére erre az utóbbira még nem került sor, és ahogy ismerem őket, biztos, hogy nem lesz ilyen drasztikus lépésre szükség. Jól megvagyunk mi így együtt. Sajnos a középiskolás kor után nehéz Szentesen tartani a fiata­lokat, pedig a kiemelkedő szak­mai munka a felnőttek között is komoly eredményt ígérne. SZÉLPÁL LÁSZLÓ - A létesítmény átadása óta eltelt háromnegyed év. Mik az eddigi tapasztalatok ! - Mindenki tudja, hogy Szente­sen évtizedes hagyománya van a tenisznek. Február óta csak pozi­tív tapasztalataim vannak. Hosz­szú évekig csak nyolc hónapig gyakorolhattak a sportág szerel­mesei. Ez bizony nagy hátrány volt azon városok és települések versenyzőivel szemben, ahol fe­dett pályán edzhettek. Az avatás óta az egész éves felkészülés biz­tosított a gyerekek, a versenyzők számára. De az eredmény egy év múlva jelentkezhet leghamarabb. Az utánpótlás, a felcseperedő korosztályok a téli hónapokban is edzhetnek. A Magyar Tenisz-szö­vetség országos fedett pályás via­dalok megrendezését tette lehe­tővé számunkra, és erre a jövő­ben is számítunk. Ez két-három esztendő múlva komoly eredmé­nyeket hozhat, s ismét régi fényé­ben csilloghat a szentesi tenisz. - Milyen jelenleg az egyesület eredménylistája 1 focikupa második fordulója deszki sport­csarnok, 8. Karácsonyi-kupa, Szeged, Topolya sori sportcsarnok, 8 és Fodor-csarnok, 10. Favor-Trans-kupa, Makó, városi sport­csarnok, 9. Utánpótlás gyerekfocitorna, Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 8. Vasárnap Kézilabda Fiú utánpótlástorna, Makó, 9. Csütörtökön este a Budapest Kongresszusi Központban 45. al­kalommal hirdettek eredményt a sportújságírók szavazatai alap­ján az Év sportolója-versenyben - adta hírül az MTI. Közel másfél száz hazai sport­újságíró voksai alapján Kovács Katalin, Csollány Szilveszter, a dr. Haller Ákos (Démász-Szegedi VE), Pető Tibor evezősduó, az edzők között Fábiánné Rozsnyói Katalin, a szövetségi kapitányok versengésében Angyal Zoltán aratott fölényes, meggyőző si­kert. Csongrád megyei dobogós volt még az egykori vásárhelyi úszó, Risztov Eva (2. hely) és a sakkcsapat (3. hely) tagjaként a szegedi nemzetközi nagymester, - A Szentesi Tenisz Klub női csapata az NB II keleti csoportját megnyerte, kiharcolta az első osztályban való szereplés jogát. Sajnos, anyagi és egyéb problé­mák miatt nem tudjuk vállalni az élvonalbeli megmérettetést. Az utánpótlás területén két kor­csoport kiesik, a legidősebb gyer­mekeink a 12-14 éves korosz­tályba tartoznak. Ok még a női csapatban nem tudják felvenni a versenyt. A klub sportolói az elő­ző évekhez képest pontszámban klasszisokkal jobb eredményt ér­tek el az idén: az általuk gyűjtött pontok száma megháromszoro­zódott. Ezért az országos rang­sorban is előre léptünk. Egy veze­tőedzővel, két segédedzővel foly­nak a tréningek, a felkészülések. Úgy gondolom, ezek jó alapot biztosítanak a fejlődéshez. - Hogyan látja a jövőt ? - Fáradozásunk már akkor megéri, ha a gyerekek vidámak és egészségesek lesznek, de azért eredmények sem mellékesek... DUNÁS VARGA ZOLTÁN Kispályás labdarúgás Kék Mókus-kupa, Szeged, Etelka sori munkacsarnok, 9. Önkormányzati-kupa, ásotthalmi sport­csarnok, 9. Karácsonyi-kupa, Szeged, Topolya sor, 9. Favor-Trans-kupa, Makó, városi sport­csarnok, 9. Gyermektoma. Vásárhely, Hódtói Csarnok, 8. Kosárlabda NB I A csoport, nők: Szeviép-Sze­ged-Szolnok, újszegedi sportcsarnok, 17. Lékó Péter, aki jövőre a világbaj­noki címért szállhat harcba. Érdekesség és ritkaság a maga nemében: a tavalyi győztesek kö­zül három kategória legjobbjai ismételtek, újra nyert a dr. Hal­ler, Pető páros, Fábiánné Rozs­nyói Katalin és Angyal Zoltán. Az idei esztendő legjobbjai: 2002 legjobb férfi sportolója: Csollány Szilveszter tornász 853 pont (85 első hely, 39 második, 12 harmadik), 2. Fazekas Róbert atléta 602 (43, 45, 19), 3. Annus Adrián atléta 197 (2, 15, 27). 2002 legjobb női sportolója: Kovács Katalin kajakozó 990 (134, 8, 3), 2. Risztov Éva úszó 461 (5, 46, 49), 3. Simóka Bea öttusázó 396 (2, 42, 43). KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS MUNKATÁRSUNKTÓL A hétvégén bonyolítja le az UTC a Karácsonyi-kupa kispályás lab­darúgótornát, amely olyan nép­szerű volt a csapatok között, hogy a szervezők több együttes nevezését már nem tudták elfo­gadni. Szombaton a Topolya sori és a Fodor József-sportcsarnok­ban rendezik meg a csoport­meccseket, majd az állva maradt gárdák vasárnap a Topolyán foly­tatják és fejezik be a küzdelme­ket. A részletes program: Topolya sori sportcsarnok. 1. csoport, 8 óra: Zsiványok-Sördö­gök, 8.50: Sördögök-Stihl, 9.40: Zsiványok-Stihl. 2. csoport, 10.30: Maranax-Reflex, 11.20: Mórahalom-Reflex, 12.10: Ma­MUNKATÁRSUNKTÓL A hét végén kialakul Szegeden, a Kék Mókus-kupa kispályás labda­rúgótornán a december 30-i dön­tő párosítása. Vérbeü rangadókra, nagy csatákra számíthatnak a né­zők szombaton és vasárnap az Etelka sori munkacsarnokban. Több ismert labdarúgó is pályára lép, többek között Djurasevics, Vasas, Némedi, Vörös is szerepel különböző csapatokban, tehát a színvonal garantált, érdemes lesz végigizgulni a meccseket. A Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótorna programja, de­cember 21. (szombat), 9 óra: FC 2002 legjobb csapata: dr. Haller Ákos, Pető Tibor evezősök 653 (57, 34, 21), 2. a női kajak négyes (Bóta Kinga, Kovács Katalin, Sza­bó Szilvia, Viski Erzsébet) 382 (27, 29, 12), 3. a sakkválogatott (Lékó Péter, Polgár Judit, Almási Zoltán, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert, Ács Péter) 276(12,20,23). 2002 legjobb edzője: Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak 890 (118, 8, 6), 2. Vida József atlétika 372 (7, 47, 22), 3. Turi György úszás 189(1,14, 28). 2002 legjobb szövetségi kapitá­nya: Angyal Zoltán kajak-kenu 853 (108, 13, 8), 2. Hammerl László sportlövészet 202 (0, 30, 13), 3. Kállai Gábor sakk 172 (7, 11,17). ranax-Mórahalom. 3. csoport, 13 óra: Resopal-Ziccer, 13.50: Ziccer-Agresszor, 14.40: Reso­pal-Agresszor. 4. csoport, 15.30: Boys FC-Márvány Presszó, 16.20: Márvány Presszó-Rió, 17.10: Boys FC-Rió. 5. csoport, 18 óra: Temes Hús-FC Goól, 18.50: FC Goól-Silver Team, 19.40: Temes Hús-Silver Team. Fodor szakközépiskola sport­csarnoka. 6. csoport, 10 óra: Olimpia Szilárd-Ret FC, 10.50: Ret FC-Kakuszi FC, 11.40: Olimpia Szilárd-Kakuszi FC. 7. csoport, 12.30: Hódi FC-KTH, 13.20: KTH-Kiss és Fia 2000, 14.10: Hódi FC-Kiss és Fia 2000. 8. csoport, 15 óra: Loko­motív-Karcher Vitay, 15.50: Karcher Vitay-Favor Trans, 16.40: Lokomotív-Favor Trans. 9. csoport, 18.30: Déliláb-Ká­rolyi, 19.20: Károlyi-Hydro Wet Bt., 20.10: Déliláb-Hydro Wet Bt. Szeged-Silver. 10: Nike Eu­roll-Rapid. 11: Dóm Ingatlan Road House-Halifax Tempó taxi. 12: Nike Euroll-Fergeteg. 13: Dóm Ingatlan Road House-Lu­bicka. 14: Kapufa söröző-Rapid. 15: Makó FC-Titánok. 16: Hali­fax Tempó taxi-Eletric Power. 17: Makó-Silver. 18: Panagró Union biztosító-Rapid. December 22. (vasárnap), 9 óra: Rapid-Dominó Loki. 10: Bordány-Panagro Union biztosí­tó. 11: Sport ABC-Rapid. 12: II/l-III/l. 13: Sport ABC-Domi­nó Loki. 14: II/2-III2. 15: I/2-II/1. 16: I/1-III/2. 17: I/2-III/1.18:1/1-II/2. UTÁNPÓTLÁSTORNA MAKÓN Vasárnap, 9 órától Makón utánpót­lás (serdülő és ifjúsági korcsoport­ban) fiú kézilabdatornát rendeznek a városi sportcsarnokban. A részle­tes program, 9 óra: Makó-Dorozs­ma (ifi), 10.50: Makó-Odessza (serd.), 11.30: Gyönk-Tisza Volán (serd.), 12.10: Gyönk-Újkígyós (ifi), 13 óra: Makó-Újkígyós (serd.), 13.40: Gyönk-Makó (serd.), 14.15: Gyönk-Makó (ifi), 14.55: Odessza-Újkígyós (serd.), 15.35: Volán-Makó (serd.), 16.15: Dorozsma-Gyönk (ifi), 17.05-től helyosztók. DIÁKOLIMPIÁK A kézilabda diákolimpia eredmé­nyei: lányok, V. korcsoport: Szé­chenyi-Ságvári 40-13, Gábor Dénes-Széchenyi 17-27, Ságvá­ri-Gábor Dénes 20-20, az állás: I. Széchenyi 4, 2. Ságvári 1 (37-49), 3. Gábor Dénes 1 (33-60) ponttal; VI. korcsoport: Deák-Vedres 18-13, Vedres­Krúdy 30-15, Széchenyi­Deák 30-14, Krúdy-Széchenyi 6-35, Deák-Krúcfy 21-10, Ved­res-Széchenyi 15-29, Vedres­Deák 12-13, Deák-Széchenyi 13-27, Széchenyi-Krúdy 44-4, Krúdy-Deák 11-23, az állás: 1. Széchenyi 10, 2. Deák 8, 3. Ved­res 2, 4. Krúdy 0 ponttal. Fiúk, V. korcsoport: Széchenyi­Csonka 35-13, Deák-Ságvári 26-35, Csonka-Deák 23-24, Gábor Dénes-Széchenyi 27-29, Deák-Gábor Dénes 27-37, Ság­vári-Csonka 31-17, Gábor Dé­nes-Ságvári 29-24, Széchenyi­Deák 42-31, Csonka-Gábor Dé­nes 18-36, Ságvári-Széchenyi 12-25, az állás: 1. Széchenyi 8, 2. Gábor Dénes 6, 3. Ságvári 4, 4. Deák 2, 5. Csonka 0 ponttal; VI. korcsoport: Gábor Dénes-Vedres 33-14, Fodor-Ságvári 18-27, Széchenyi-Csonka 33-25, Ved­res-Csonka 19-40, Ságvári-Szé­chenyi 17-36, Gábor Dénes-Fo­dor 35-30, Fodor-Vedres 23-24, Széchenyi-Gábor Dénes 26-26, Csonka-Ságvári 17-11, Vedres­Ságvári 20-28, Gábor Dénes­Csonka 28-26, Fodor-Széchenyi 14-65, Széchenyi-Vedres 41-10, Ságvári-Gábor Dénes 19-25, Csonka-Fodor 37-10, Vedres­Gábor Dénes 25-31, Ságvári-Fo­dor 40-9, Csonka-Vedres 11-23, Széchenyi-Ságvári 25-16, Fodor­Gábor Dénes 25-33, Vedres-Fo­dor 27-22, Gábor Dénes-Széche­nyi 25-22, Ságvári-Csonka 29-21, az állás: 1. Gábor Dénes 15, 2. Széchenyi 13, 3. Ságvári 8 (187-171), 4. Csonka 8 ponttal (210-182), 5. Vedres 4, 6. Fodor 0 ponttal. CSORDÁS-EMLÉKTORNA December 21-én (szombat), 8 órá­tól rendezik meg a deszki sport­csarnokban a dr. Csordás József­kupa serdülő teremlabdarúgó-tor­na II. csoportjának a küzdelmeit. A megmérettetésen Hódmezővá­sárhely, Deszk, a Szegedi VSE és Makó fiataljai vesznek részt. JGYTF-SIKEREK A Déli Apró Szeged városi kosár­labda-bajnokságban újabb fordu­lót rendeztek. Eredmények, A cso­port: JATE I.-Szedeák 101-64, JGYTF IL-Vitala-Szeged 94-82, Freestyle-Fair Ball 123-40; B cso­port: JGYTF I.-Priapismus 73-45, JGYTF I.-Sörpatika 71-54, JATE II.-XYZ 67-57. SZILVESZTERI FOCI Harmadik alkalommal rendezik meg a zákányszéki sportcsarnok­ban az Uhlsport-kupa kispályás labdarúgótornát. Az eseményt december 27. és 29. között tart­ják, nevezni december 25-éig a szegedi Uhlsport-boltban, érdek­lődni pedig a 06-30/41-09-099-es telefonszámon lehet. ISMÉT ÚJÉV-KUPA A SZTE Testnevelési Tanszéké­vel közösen Kovács Sándor ismét megrendezi az Újév-kupa kispá­lyás labdarúgótornát. Jelentkez­ni január 5-éig lehet a 06-62­443-529-es, vagy a 06-30/905­20-70-es telefonon. Emlékérem a megyétől A „Csongrád megye sportjáért emlékérmet" az idén a következők vehették át (balról): Kolozsvári Já­nos, a Makó FC edzője; Tari László csongrádi úszó- és vízilabdaedző; Serfőző István, a Csongrád Me­gyei Tfenisz-szövetség elnöke; Brezovai Sándor szentesi karateedző és Lihótzky Károly szegedi vízi­labda mesteredző. Posztumusz kapta meg az elismerést Ricsán József, a Maros UFC egykori elnöke, a díjat felesége vette át dr. Frank Józseftől, a megyei közgyűlés elnökétől. Fotó: Gyenes Kálmán. Csilloghatnak a szentesiek Karácsonyi-kupa A hétvége sportműsora A tét már a finálé

Next

/
Thumbnails
Contents