Délmagyarország, 2002. december (92. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-03 / 281. szám
Kedd, 2002. december 3. A PÉNZ BESZÉL 9 ÁLLÁSBÖRZE - LEHETŐSÉG - KIHÍVÁS - HIVATÁS - ÁLLÁSBÖRZE - LEHETŐSÉG - KIHÍVÁS - HIVATÁS - ÁLLÁSBÖRZE - LEHETŐSÉG A kormány növelné a távmunkások számát A kormány minden eszközzel elő kívánja segíteni a jelenlegi 56,6 százalékos foglalkoztatási szint növelését, hogy az megközelítse a 64 százalékos uniós átlagot. Ebben a munkaügyi tárca jelentős szerepet szán a távmunkának. MISKOLC (MTI) A Foglalkoztatáspoltikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) politikai államtitkára, Csizmár Gábor a távmunka-lehetőségekről Miskolcon rendezett konferenciát követően sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Magyarországon rendkívül merev a foglalkoztatási struktúra, lényegében a hagyományos munkahelyek léteznek. Hiányoznak az alternatív munkalehetőségek. Hozzátette: a kormánynak az a szándéka, hogy az évtized közepére a foglalkoztatottaknak mintegy 4-5 százaléka távmunkás legyen. Jelenleg az összes foglalkoztatottnak alig 1 százaléka dolgozik így, miközben az Európai Unió országaiban ez az arány 13 százalék, az északi országokban pedig 25 százalék. Idén a munkaügyi tárca, valamint az Informatikai és Hírközlési Minisztérium fél-fél milliárd forintot biztosít pályázat útján távmunkára. A pályázati lapok a két minisztérium internetes honlapjáról tölthetők le, s azokat december 15-éig lehet benyújtani. UNIÓS PÉNZEK A MUNKANÉLKÜLISÉG CSÖKKENTESERE Ezermilliárdos támogatás Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye jelenlegi, átlagosan 8 százalék feletti munkanélküliségének csökkentése érdekében az európai uniós források befogadására már most készülni kell - hangzott el a dél-alföldi régió foglalkoztatási gondjainak enyhítésével foglalkozó kecskeméti konferencián. KECSKEMÉT (MTI) Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával rendezett tanácskozáson Köpeczi Bócz Tamás, a Nemzeti Szakképzési Intézet főigazgatója felhívta a figyelmet az Európai Szociális Alapnak a foglalkoztatást is elősegítő céljaira, például az oktatásra, szakképzésre, rehabilitációra, a munkaerő-piaci esélyegyenlőség javítására irányuló - regionális szinten elosztott - uniós támogatási lehetőségekre. A dél-alföldi munkaügyi szervek, intézmények és gazdaságok együttesen csaknem száz képviselőjének részvételével tartott konferencián kiemelten esett szó a nemzeti fejlesztési tervről, amelynek keretében az Európai Unió strukturális alapjaiból 2004-2006 között előreláthatóan 1000 milliárd forint értékű támogatáshoz juthat Magyarország. Noha a nemzeti fejlesztési terv végleges kormányzati elfogadása csak december közepén várható, a jelenleg még társadalmi vita alatt lévő változat is irányt ad az uniós csatlakozást megelőző felkészüléshez, a foglalkoztatást is elősegítő, több forrást megcélzó pályázati programok kidolgozásához - hangzott el a tanácskozáson. A regisztrált munkanélküliek számának alakulása Magyarországon (1992. december-2002. október) Az időszak végén nyilvántartott munkanélküliek száma, ezer fő: forrás:GM/FMM/KSH MTI Rt.Sajtóadatbank $ i * 1 f « ii 1993. XII. 1994. 1995. XII. XII. XII. XII. e— o o 1998. 1999. XII. XII. 2000. 2001. XII. XII. ELSŐSORBAN AZ AUTONÓMIA ÉS A KREATIVITÁS ÖSZTÖNÖZ MUNKÁRA A fiataloknak fontosabb a pénz A fiatalabb munkavállalóknál az anyagi motivációs tényezők jelentősebb szerepet kapnak. Illusztráció: Miskolczi Róbert A munkavállalók többségét elsősorban nem az anyagi jellegű eszközök motiválják - állapítja meg a Gordio Tanácsadó Csoport Kft. felmérése. MUNKATÁRSUNKTÓL A tanácsadó cég országos, több mint 7 ezer személyre kiterjedő vizsgálatában a megkérdezett munkavállalók 58,5 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nála kevésbé számít a pénz. A felmérés megállapítása szerint a magyar munkavállalók motivációs struktúrájában legfontosabb helyen az autonómia és a kreativitás iránti igény áll. A 10-es skálán átlagosan 7,3-as fontossági értékkel szerepelnek ezek a tényezők. A második legfontosabb motiváló tényező a strukturáltság és a tisztázott munkakör iránti igény. Ezt követi nem sokkal lemaradva az elismertség, majd 6,2-es fontossági értékkel a vezetői hatalom igénye. A komfort, illetve anyagi jólét, mint motiváló faktor, a célkat tekintve alulra szorult. Ugyanitt található a kapcsolatok, a közösség iránti igény is. A fiatalabbaknál ugyanakkor az anyagi motivációs tényezők relatíve jelentősebb szerepet kapnak. Az életkor előrehaladtával ez a motiváció folyamatosan csökken. Ezt a trendet két generáció adatai törik meg. A legfiatalabbak, a 15-19 évesek, akik közvetlenül az iskola befejezését követően kezdenek dolgozni, csaknem teljes egészében a nem anyagi jellegű eszközök révén motiválhatók elsősorban. A másik kivételt a 40-49 évesek alkotják. Ennél a korosztálynál ismételten kissé emelkedni látszik az anyagi jellegű ösztönzők szerepe. Az iskolai végzettség is differenciáló tényező. Az alapfokú végezettséggel rendelkezők 32,6 százalékának, a felsőfokú végzettségűek 72,2 százalékának motivációs célstruktúrájában a nem anyagi tényezők bizonyultak jelentősebbnek. Ez fordítva is igaz, az alapfokú végzettségűek 67,4 százaléka inkább anyagi tényezőkkel motiválható, a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknél ugyanez az arány csupán 27,8 százalék. Az 50 ezer forint körüli nettó jövedelmi kategóriákban többségben vannak azok, akiknél az anyagi tényezőknek nagyobb szerepe van a motivációban. A nettó 50-100 ezer forintos kategóriába tartozó emberek motivációs célstruktúrájában körülbelül ugyanolyan súlyt képviselnek az anyagi és a nem anyagi tényezők. Egyenlő hatásfokkal ösztönözhetők pénzbeli és nem anyagi eszközökkel. A 100 ezer forintos vagy ennél nagyobb nettó jövedelemmel rendelkezők motivációs célstruktúráját a nem anyagi jellegű tényezők dominálják. Ezek a munkavállalók nagyobb hatásfokkal ösztönözhetők a nem anyagi megoldásokkal. Álláskereső klubok BUDAPEST (MTI) Magyarországon 29 álláskereső klub működik, amelyek az elmúlt évek során 170 ezer munkanélkülinek segítettek az elhelyezkedésben. A tíz éve létező klubokat brit és kanadai segítséggel hoztak létre. Egy budapesti konferencián most az eddigi tapasztokat összegezték. Arthur Mills kanadai szakértő arról számolt be, hogy a klubok segítségével 70-80 százalékos az elhelyezkedési arány. Általában a motivációjukat elvesztő, tartósan munkanélkülieknek nyújtanak jó hatásfokkal segítséget. Jf X. J Unilever Az Unilever Magyarország Kft., a világon piacvezető élelmiszer-ipari termékeket gyártó vállalat röszkei gyárába várja 4 fő galuskagyártó jelentkezését több műszakos munkarendbe. Feltételek: - középfokú élelmiszer-ipari végzettség Előnyt jelent: - könnyűgép-kezelői végzettség - számítógépes programok felhasználói szintű ismerete A jelentkezéseket a megjelenéstől számított 1 héten belül vájuk. Érdeklődni lehet: Ördögné Papdi Zsuzsa humánerőforrás-vezető. Tel.: 573-106 Kunsági Ferencné - humánerőforrás-asszisztens. Tel.: 573-130 f \ \ Unilever Az Unilever Magyarország Kft., a világon piacvezető élelmiszer-ipari termékeket gyártó vállalat röszkei gyárába várja 2 fő gépkezelő-karbantartó jelentkezését több műszakos munkarendbe. Feltételek: - középfokú gépész- vagy műszerészvégzettség - számítógépes programok felhasználói szintű ismerete Előnyt jelent: - élelmiszer-ipari végzettség - könnyűgép-kezelői végzettség A jelentkezéseket a megjelenéstől számított 1 héten belül várjuk. Érdeklődni lehet: Ördögné Papdi Zsuzsa humánerőforrás-vezető Tel.: 573-106 Kunsági Ferencné - humánerőforrás-asszisztens Tel.: 573-130 Országos kereskedelmi hálózatot működtető cég keres közép- vagy felsőfokú végzettséggel fiatal, agilis, nagy munkabírással rendelkező munkatársat TERÜLETI KEPVISEL0 munkakör betöltésére. SAJÁT GÉPKOCSI ELŐNY. Fényképes önéletrajzokat a 6101 Kiskunfélegyháza, Pf.: 82-re várunk. r Következő megjelenés: 2002. december 10., kedd Információ: 62/567-836, Nagy Ágnes Friss hírek folyamatosan Ingyenes online apróhirdetés Iskolai hírbázis Szegedi ki kicsoda? k Moziműsor Szépírói történetek Fórumok Nemzetközi sport, totóesélyek Eseménykereső Képeslapküldés Hírlevél hetente kétszer 1 www.delmagyar.hu