Délmagyarország, 2002. december (92. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-10 / 287. szám
Kedd, 2002. december 10. ÉP TESTBEN 9 A pénztárcakímélő gyógyszerválasztás A gyógyszerpiac robbanásszerű változását zsebünkön is megérezzük. Ám a költségek csökkenthetők a helyettesíthetőséggel. Erről ezúttal Dr. Szabó Sándorral, a Gyógyszerész Kamara tiszteletbeli elnökével beszélgettünk. MUNKATÁRSUNKTÓL - Mennyit költ a magyar lakosság gyógyszerre? - Hozzávetőlegesen 28 ezer forint gyógyszerköltség jut minden egyes állampolgárra. Ebből tízezer forintot a vásárlók hagynak a patikákban, a többi társadalombiztosítási hozzájárulás. Az említett számokat tízmillióval megszorozva jön ki a sokmilliárdos végösszeg. - Mekkora lehetne a megtakarítás? A lakosság terheit húsz-harminc százalékkal csökkentheti a helyettesíthetőség, vagyis a teljesen azonos hatású, de olcsóbb szer választása. Az állami költségvetés megtakarítását az is befolyásolja, hogy bizonyos területeken az eltérő árú gyógyszereket azonos összeggel támogatja a tb, tehát itt a drágább szer a beteg zsebét terheli jobban. - Minden fontos kezelés esetén rendelkezésre áll azonos hatású készítmény? - Igen. Egyébként a gyógyszerek forgalmának majdnem háromnegyed részét hét csoport alkotja - ebben vannak például a vérnyomáscsökkentő szerek, az antibiotikumok, az antidepresszánsok, a mozgásszervi betegségek kezelésére szolgáló készítmények. - Más országban is létezik a helyettesíthetőség? - Európa számos országában alkalmazzák ezt a megoldást, hiszen a gyógyszeripar fejlődését, illetve a támogatási összegek növekedését a leggazdagabb országok sem tudják követni. Dánia, Hollandia, Finnország, Luxemburg fontosnak tartja a helyettesíthetőséget, míg Németországban kötelező az orvosoknak felajánlani ezt a lehetőséget. Vércukoresés és viharos kedélyváltozás A normális éhgyomori, illetve étkezések előtti vércukorérték 3-6 mmol/l között van. Egészségeseknél, illetve jól kezelt cukorbetegnél az étkezés utáni kétórás érték nem emelkedik 8 mmol/l fölé. Alacsony vércukorról beszélünk, ha a vércukorérték bármikor 3 mmol/l alá csökken. A túl alacsony vércukor aktiválja a vegetatív idegrendszert és a mellékvesét is fokozott adrenalintermelésre serkenti. Ennek a következménye az emelkedő pulzusszám, a szívdobogásérzés, a remegés, a nyugtalanság és a szorongás. Izzadás, hirtelen kínzó éhségérzet, száj körüli zsibbadás és émelygés is gyakran jelentkezhet. Az agysejtek cukorhiánya sokfajta tünetet válthat ki, ezek közé tartozik a fáradtságérzés, a gyengeség, a koncentrálóképesség csökkenése, a tompultság, az álmosság, a látászavar, a szédülés és a labilis kedélyállapot. Súlyosabb esetben beszédzavar, zavartság, megváltozott viselkedés lehetnek a vezető tünetek. A beteg agresszívvá válhat, személyiségétől idegen cselekvéseket hajthat végre, nem képes felmérni a helyzetét, emiatt visszautasíthatja a felkínált segítséget. Ez az állapot megtévesztésig hasonló lehet a részegséghez vagy a kábítószer hatásához. A legrettegettebb szövődmény, a hipoglikémiás kóma szerencsére csak nagyon ritkán fordul elő. Ekkor a beteg eszméletlen, bőre sápadt, verítékes, pupillái tágak. Görcsök is kialakulhatnak, így az állapot epilepsziás rohammal összetéveszthető lehet. A tünetek mindenkinél más formában jelentkezhetnek. Ezért inzulinkezelés kezdetén mindig felhívjuk betegeink figyelmét arra, ha bármilyen furcsaságot éreznek, amit korábban nem, mérjék vagy méressék meg vércukorértéküket. Minden diabéteszesnek ismernie kell, milyen a „saját" hipoglikémiája, tisztában kell lenni a legelső tünettel. Ha ezt tudja, egyszerűen elháríthatok a súlyosabb következmények. DR. STRÉNYER FERENC BELGYÓGYÁSZ-KARDIOLÓGUS FŐORVOS A MAGYAR LAKOSSAG KÉTHARMADAT ERINTIK A MOZGÁSSZERVI BETEGSEGEK Az orvosolható derékfájás Sok gyerek szabadidejében nem mozog, hanem a képernyő előtt ül. Fotó: MTI Ön is tapasztalta már azt a bizonyos deréktáji szúró, sugárzó fájdalmat? Ha igen, nem meglepő, hiszen a mozgásszervi betegségek, és ezen belül a derékfájdalom a felnőtt lakosság közel kétharmadát érinti. A magyarok legalább kilencvenöt százaléka átél élete során hosszabb-rövidebb ideig fennálló, kellemetlen, a szokásos életvitelt, aktivitást akadályozó deréktáji fájdalmat. Másképpen fogalmazva: a derékfájdalom (más néven lumbágó) a nátha után a második leggyakoribb ok, ami miatt a betegek felkeresik háziorvosukat. - Ez a típusú fájdalom szinte mindannyiunkat érinthet: az aktív, sportos életet élők ugyanúgy megtapasztalhatják, mint a lényegesen kevesebbet mozgók - fogalmaz dr. Búvár Anna, a szentesi kórház reumatológusa, majd hozzáteszi: a civilizációs ártalomként is felfogható mozgáshiány, az ülő életmód egyrészt nagyon megterheli az ágyéki gerinc és keresztcsonti átmenetet, másrészt legyengíti a törzsizomzatot. Vagyis ha keveset mozgunk, függőlegesen túlterheljük a gerincünket. A fájdalomnak több oka lehet, kialakulhat egy-egy rossz mozdulat, nagy súly emelése, előrehajolt testtartással végzett munka közben, de a panaszokat okozhatja még a stressz, a rossz tartás vagy a hosszan tartó ülő munka is. - Manapság egyre több gyermek fordul hasonló problémával orvoshoz: sok időt töltenek a televízió és a számítógép előtt, így nem mozognak, és vannak bizonyos gyulladásos betegségek, amik kifejezetten fiatalkorban okoznak derékfájást - magyarázza a szakember. Alapvetően kétféle derékfájást különböztethetünk meg, a mozgásszervi és a nem mozgásszervi eredetűt. Az előbbibe a mozgásra, a terhelésre jelentkező, bizonyos testhelyzetekben csökkenő fájások tartoznak, az utóbbiba a vérképzőszervi, nőgyógyászati, belszervi, esetleg daganatos eredetű derékfájdalom sorolható. Ma már azonban nem kell együtt élnünk a derékfájással, hiszen számos kezelési lehetőség van a tünetek enyhítésére. A derékfájás kezelésében első lépés mindig a fájdalomcsillapítás és gyulladáscsökkentés, valamint a 2-3 napnál nem hosszabb ágynyugalom. A rendelkezésre álló gyógyszerpalettán megkülönböztetjük a hormon természetű szteroid-, valamint a nem szteroid gyulladáscsökkentőket. A nem szteroid gyulladáscsökkentők néhány napig orvosi felügyelet nélkül is hatékonyan csökkentik a fájdalmat és a gyulladást, amenynyiben a betegnek nem volt allergiás reakciója. - A közel egy éve hazánkban is elérhető aceclofenac hatóanyagú készítmény olyan nem szteroid gyulladáscsökkentő, ami hatékonyan enyhíti a fájdalmat és kisebb a valószínűsége a gyomrot, bélrendszert érintő mellékhatásoknak - mondja dr. Búvár Anna. A hagyományos gyulladáscsökkentők okozta kellemetlen mellékhatások ugyanis nagy tömegeket érintenek, ezért az újabb fejlesztésű gyógyszerek egyszerre hatékonyak és biztonságosak. LÉVAY GIZELLA GYOGYNOVENYÉS REFORMHÁZ 300 m2-en ÁRAINKBÓL: Béres fluvit 14 db-os (influenza kiegészítő kezelésére) 969 Ft Echinacea csepp 50 ml (fertőző betegségek megelőzésére) 749 Ft Vöröshagyma-kapszula 30 db (légúti betegségek megelőzésére) 479 Ft Lázmérő digitális (hosszú élettartamú elemmel) 799 Ft Pezsgőtabletta 20 db (multi- és C-vitamin, magnézium, kalcium) 199 Ft Svédcsepp 2x500 ml, Naturland 1490 Ft Béres csepp 100 ml, családi 1990 Ft Tönkölybúza-sütemények (sós, édes, grillázs) 199 Ft-tól Csipkebogyótea (25 filteres) 259 Ft Szaloncukor diabetikus, 300 g 890 Ft Nyitva: hétfő-péntek: 9-19-ig. Szombat: 9-13-ig Üzletünk megtalálható -¿M mellett. Szeged, Kálvin tér 2. Tel.: 62/424-993 PRAXIS Kozmetika Testkezelő Tetováló Telefon: 491-709 021138734 y/^H. Jaw VAMP fitnes zruha-AKCIÓ! 020327752 az árból •% kedvezm DR. OCSKÓ MARICA Reumatológus és fizioterápiás szakorvos, akupunktőr Bemer terápia (Bio-ElektroMagneses Energia Reguláció) RENDELÉSI HELY: Szeged, Bocskai u. 4. H„ Cs. 17-18 óráig, tel.: 62/324-398 Forrás Szálló Gyógyászat Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24-8 Rendelési időpont: H., Sz., Cs.: 10-13, K.: 16-18 0 Kalifat* Wellness Cörtinm A tökéletes stilus harmóniája Síita* és 528m«lyis»9f«jl»irt6 sével - színanalízis, arc- és testforma-meghatározás, sminktechnikák, frizura-tanácsadás, alapruhatár-összeállítás, munkakörhöz és alkalomhoz illő megjelenés kialakítása. MediFat* Welliwss Centrum ; Szeged, Pillich Kálmán u. 18. | Tel: 62/431-677 KAPiTANY PtASZTÍKA 8«. Dr. Kapitány Klára plasztikai sebész magánrendelése: kedden 17-18 óráig 6721 Szeged, Kálvin tér 5. Telefon: 62/548-290; fax: 62/548-293 Az Erényi Optika üzleteiben már karácsony van. Az engedményes akciókon sokféle szemüvegkeret és lencse kapható. • Márkás lencsék • Gyermekkeretek • Felnőttkeretek vagy akár engedmény. Kedves Vásárlóinknak kellemes karácsonyi és bífldog új esztendőt kívánunk! Szeged. Széchenyi tér 5. Szeged, Kárász u. 15. Tel.: 62/424-268 (kapualj) Nyitva: H.-P.: 9-17.30 Tel.: 62/424-608 Szo.-Vas.: 9-12. Nyitva: H.-P.: 9-17.30 Szo.-Vas.; 9-12. wafpY fegi* Fogorvosi rendelő 8000 • Ultrahangos fogkö-eltavolitás •Tömések és pótlások minden fajtája • Fogröntgen, mügyöker-beültetés Szeged, Bárka u. 1. Rendelési idö: hétfőtől csütörtökig 8.00-18.00. péntek 8.00-12.00 óráig. Telefon: (62) 426-185 Ügyelet: (30) 945-1975 Következő megjelenés: 2002. december 17., kedd Információ: 62/567-843, Kovács Emma 567-849 Gergely Anikó Ssasitiv«