Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-08 / 260. szám

4 •AKTUÁLIS" SZOMBAT, 2002. NOVEMBER 9. Röpke pillantás a szegedi színház kasszájába Ünnep a színházban, a Dömötör-díj átadásán. Fotó: Miskolcri Róbert. Folytatás az 1. oldalról Emlékezetfrissítésül elég azt említeni, hogy az 1999-2000-es évadot a gazdasági bajok miatt más­fél hónappal megrövidítették, pedig az önkormány­zat szokatlanul lovagias volt, a közgyűlés egy­rc-másra szavazta meg a póttámogatásokat. Ebből a mintegy 300 milliónyi, pótlólag juttatott forint­ból „épült be" aztán a színházi költségvetésbe a 157 millió, s a 2000. évi 235 ezer 153 milliós ön­kormányzati költségvetési összegből lett 2001 -ben 392 millió 817 ezer. Ez volt a „nagy ugrás", ám a színházi kassza mégsem vált tömöttebbé. A magyarázatot az állami támogatás fokozatos fogyásában lelhetjük föl. Az a finanszírozási elv, amely szerint az önkormányzati támogatás min­den forintja után meghatározott nagyságrendű ál­lami támogatás jár, nem sérült. Csakhogy az ön­kormányzati forintokhoz rendelt állami fillérek aránya az évek során egyre csökkent. Míg 1996-ban a kincstár 62 fillérrel toldotta meg a helyhatóság minden forintját, az idén már csak 41 fillért juttat egy városi forinthoz. Számítsuk hozzá az inflációt, világos, hogy a színház állami támoga­tása nem tudja tartani a reálértékét, sőt. Tavaly 55 millióval, az idén pedig már 73 millióval lett keve­sebb a szegedi teátrum állami támogatása. Nem maradt más, mint a városi bugyelláris nagyobbra nyitása. Ám ahogyan áramlottak át a milliók a torony alól a Stefániára, egyre több lett a kérdés: mire? miért? A közgyűlés 2000 nyarán ad hoc bizottságot hívott életre, amely megvizsgálta a színházi gazdálkodást és az év vége felé közreadott jelentésében arra a meglepő következtetésre jutott, hogy a Szegedi Nemzeti Szinház és Szabadtéri Játékok - alulfinan­szírozott. Ez azt jelenti, hogy a vállalt feladatokra nem elég a rendelkezésre álló pénz. Az összegyűlt adósságokat aztán - kinevezett önkormányzati biz­tos felügyeletével - városi eseti póttámogatások, szigorúbb gazdálkodás, az előadásszám csökkenté­se révén sikerült kiegyenlíteni és a pénzügyi mérle­get egyensúlyba hozni. Csakhogy a kieső állami tá­mogatás pótlására azóta is rendre a városnak kell pengetni. Legutóbb szeptember elején szavazott meg a közgyűlés 48 milliós póttámogatást. A gaz­dálkodás nehézségeinek egyik jele, hogy a színház szinte „eszi" a gazdasági vezetőket. A jelenleginek a jogosítványait is felfüggesztette a nyár végén a fő­igazgató, a belső vizsgálat még folyik, az okokról egyelőre semmit nem sikerült megtudnunk. Mivel úgy értesültünk, a színháznak gazdasági­lag sem jó, hogy a bezárt kamara pótlására a Tan­tuszban kénytelen játékhelyet bérelni, megkérdez­tük a főigazgatót, mit tud a kisszinházi rekonstruk­ció indulásáról. - Ennek az évnek a végéig el kell kezdeni - mondta Korognai Károly. - A megpályá­zott és elnyert, mintegy egymilliárdos támogatás különben elveszik. A rekonstrukcióra kiírt pályáza­tot is elbírálták már, úgy tudom, nem lesz akadá­lya, hogy az év végén megkezdődjön a munka, és 2004 őszén már a megújult kisszínházban nyithas­suk az évadot. S. E. Mi történt a Belvárosi temetőben halottak napján Kocsiinvázió a sírkertben Az autóáradat miatt áldatlan állapotok uralkodtak halottak napján a szegedi Belvárosi te­metőben és környékén - pa­naszolták többen szerkesztősé­günkben. A Szegedi Temetke­zési Kft. igazgatója szerint a zsúfoltság csak úgy enyhíthető, ha többen választják a tömeg­közlekedési eszközöket. - Valóban hatalmas volt a tömeg a Belvárosi temetőben - idézte fel a halottak napi eseményeket Hódi Lajos, a Szegedi Temetkezé­si Kft. igazgatója -, ám ebben nincs semmi meglepő, hiszen az ország egyik legnagyobb sírkertje ez, ahol közel százezer sír van. Sajnos azon a szokáson mi nem tudunk változtatni, hogy min­den hozzátartozó szinte egy idő­ben - az elmúlt héten november elsején délelőtt volt ez - akarja meglátogatni a temetőt. A koráb­bi években megpróbálkoztunk ideiglenes parkolókba irányítani a forgalmat, ám ezt nem vették igénybe a temetőbe érkezők. Mi­vel rengeteg olyan kérelem futott be hozzánk, hogy a beteg, nehe­zen mozgó látogatókat engedjük be autóval a Belvárosiba, egysze­rűen nem tehettük meg, hogy az idős hozzátartozókat, fuvarozói­kat kívül rekesztjük a temető ke­rítésein. Ezért próbáltunk körfor­galmi rendet kialakítani - vagyis a Fonógyári úton engedtük be az autókat, s a Bajai úton léphettek ki ám november első napján, a legnagyobb csúcsforgalomban sajnos ez sem segített - mondta Hódi Lajos. Majd hozzátette: - A nálunk tapasztalt zsúfolt­ság jellemezte az ország vala­mennyi nagyobb sírkertjét. Volt olyan temető, ahol már a rendőr­CSÖRÖGTEK A TELEFONOK Halottak napja után sűrűn csörögtek a telefonok szerkesztősé­günkben. Rea Lászlóné és Papp Zoltánné kaotikusnak, megalázó­nak és kegyeletsértőnek nevezte a temetőben tapasztalt állapoto­kat. Szerintük korlátozás nélkül ráeresztették az autókat a sírkert­re, ráadásul senki nem gondoskodott a forgalom irányításáról; az sem volt egyértelműen jelezve, hogy a bajai út felől kellene elhagy­ni a temetőt. Állítják olvasóink, a betonúton lépni nem lehetett ­legföljebb leszorítva, a sárban - az így kialakult közlekedési káosz­ban. A városőrök és rendőrök tehetetlennek bizonyultak ebben a helyzetben. Varjú fózsefné és Festő Áron a november 2-i buszközlekedés mi­att telefonált. Egyikük sem érti, hogy szombaton miért kellett va­sárnapi menetrend szerint közlekedtetni a szegedi buszokat. Ehe­lyett inkább sűrítették volna a járatokat. Rea Lászlóné állítja, férjé­vel F-jelű villamosra ültek, mégsem a temetőig, hanem csak a va­dasparkig szállította őket. Juronicsék a gálán Tegnap a tizedik alkalommal adták át a Philip Morris Magyar Balettdí­jat Budapesten. A Nemzeti Színházban tartott jubileumi alkalommal Hágai Katalin, az Operaház magántáncosa vehette át a fődíjat, a junior­díjat pedig Sándor Zoltán, a Győri Balett magántáncosa nyerte el. A ki­tüntetést évente ítéli oda a művészeti tanács, amelynek tagja a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, Pataki András is. Az esti gálaműsorban az ed­digi díjazottak léptek fel, köztük Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Ba­lett művészeti vezetője, aki másodikként lett Philip Morris-díjas, vala­mint Markovics Ágnes, aki a juniordíjat mondhatja magáénak. Sár­közy Attila csatlakozott hozzájuk a háromszereplős előadásban. Professzorok fogadása MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegedi Tudományegyetem ha­gyománya, hogy a magyar tudo­mány napja köré szervezett ese­mények közé illesztik az ünnepé­lyes fogadást, amelyen a rektor vendégül látja a magas állami el­ismerésben részesült, országos pályázatokat, kiemelkedő ösz­töndíjakat nyert professzorokat és az egyetem akadémikusait. Dr. Mészáros Rezső rektor, aki maga is a közelmúltban lett akadémi­kus, tegnap 17 professzort invi­tált hivatalába ünnepi fogadásra. Öt akadémikust: Csörgő Sán­dort, Dékány Imrét, Hetényi Magdolnát, Penke Botondot, Vé­csei Lászlót. A Széchenyi-terv pályázatán nyerteseket, Varró Andrást, Kemény Lajost. Máthé Imrét, Pál Józsefet. Sümegi Pált. Az oktatási miniszter által ado­mányozható Szent-Györgyi Al­bert-ösztöndíj nyerteseit és té­mavezetőiket, Csizmadia Imrét és Penke Botondot, valamint I\mgor Sándort és Boros Imrét. A Szilárd Leó-díjas Molnár Árpád professzort, a Charles Simony kutatói ösztöndíjas Szatmári Sándort és Fülöp Ferencet, vala­mint a Wellcome Trust kutatói ösztöndíjas Tamás Gábort. Két AIDS-es Csongrád megyében MUNKATÁRSUNKTÓL Ezernél is több HIV-fertőzött él Magyarországon, közülük ketten laknak Csongrád megyében. Az idei esztendő harmadik ne­gyedévében összesen 58 új HIV-fertőzöttet, 48 férfit és 10 nőt vettek nyilvántartásba Ma­gyarországon, amivel a fertőzöt­tek száma 102l-re emelkedett hazánkban - derül ki az Orszá­gos Epidemiológiai Központ szeptember végi statisztikájából. Az év harmadik negyedévében e betegségben heten haltak meg, közülük ketten heteroszexuális kapcsolatban fertőződtek koráb­ban. A legfrissebb statisztikából ki­derül az is, hogy a legutóbbi hó­napokban regisztrált AIDS-bete­gek közül már többen, kilencen fertőződtek heteroszexuális kap­csolat útján, míg a homoszexuá­lisok rizikócsoportjába hét új be­teg tartozik, három páciensnél nem sikerült feltárni a fertőzés­forrást. Magyarországon 1997 óta egyetlen esetben sem került át AlDS-fertőzés vérátömlesztés útján, 2000 óta nem került nyil­vántartásba sem a terhesség so­rán, sem intravénás kábító­szer-használat következtében fertőződött személy. Csongrád megyében eddig ösz­szesen 17-en kapták meg az AIDS-fertőzést, közül ketten vannak életben. Az operabarátok díját kapták Szilvia és Géza az év énekese Hagyományteremtő szándékkal rendezett hétfőn koncertet a Bartók Béla Művelődési Köz­pontban a Szegedi Operabará­tok Egyesülete, amely Rálik Szilviának és Gábor Gézának ítélte Az év ifjú énekese díjat. Megszaporodtak az utóbbi időben a operabarátok rendezvényei, gyakran szerveznek koncerteket, bemutatókhoz kapcsolódó zenés beszélgetéseket a szegedi Bartók Béla Művelődési Központban. Az operatagozat vezetői, énekesei partnerek ebben, hiszen szükség van az együttműködésre, a közön­ség megnyerésére. (A múlt vasár­napra például mindössze húsz je­gyet sikerült eladni a Simon Boc­canegra előadására, ezért nem is tartották meg, a megváltott jegyek szombat estére voltak érvényesek. Korognai Károly szerint így sem lesz kevesebb opera-előadás, mert a telt házakkal futó Bohéméletből tartanak majd eggyel többet.) Az operabarátok hétfői hang­versenyén a Szegedi Nemzeti Színház opera-produkcióiban szereplő fiatal énekesek, Rálik Szilvia, Gábor Géza, Merényi Nicolette, Kóbor Tamás, Kele­men Zoltán és Papdi Erika léptek fel Oberfrank Péter zeneigazgató zongorakíséretével. A koncert végén Gyémánt Csilla, az egye­sület elnöke Rálik Szilviának és Gábor Gézának adta át az év leg­jobb fiatal énekesnőjének, illetve énekesének járó díjat. Rálik Szil­viát a Boccanegrában Amelia szerepében, valamint a Vérnász Menyasszonyaként láthatta a szegedi közönség, az Operaház­ban pedig legutóbb Lady Mac­beth szólamát énekelte nagy si­kerrel. Gábor Géza már több sze­repben is bizonyított: nemrégi­ben Fiesco volt a Boccanegrában és Colline a Bohéméletben, a kö­vetkező napokban a címszerepet énekli a Figaro házasságában. H.ZS Rálik Szilvia és Gábor Géza. DM-fotó ség és a tűzoltóság segítségét kel­lett kérni vészhelyzetekben. A szegedi Belvárosiban viszont egyetlen komolyabb károkozás sem történt, sem autók, sem pe­dig sírok nem sérültek meg. A jö­vőre nézve viszont már most megfogalmaznék egy kérést: a szegediek válasszák halottak napján bátrabban a tömegközle­kedési eszközöket, hiszen a Bel­városi temető mind busszal, mind pedig villamossal jól meg­közelíthető - mondta Hódi La­jos. Néhányan szóvá tették, hogy halottak napján a 3F jelzésű vil­lamossal nem tudtak kimenni a Belvárosi temetőig. Annak elle­nére, hogy a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) korábban meg­hirdette, hogy a 3F jelzésű villa­mossal Tarjántói átszállás nélkül lehet eljutni a Fonógyári útig. November l-jén viszont csak a vadasparkig ment a villamos, ahol a temetőbe igyekvőknek át kellett szállniuk egy másik járat­ra. Az SZKT marketingosz­tály-vezetője, Szélpál Gábor kér­désünkre elmondta, hogy októ­ber 24-étől lépett életbe az új me­netrend, így november elsején is a 3F jelzésű Tarjántói egészen a Fonógyári útig vitte az utasokat, átszállás nélkül. Emellett meg­maradt a „sima" 3-as villamos is, ami csak a vadasparkig közleke­dik. Szélpál szerint annyira még nincs a köztudatban az új, 3F jel­zésű járat, ezért lehetett az, hogy a panaszosok nem nézték a villa­mos jelzését és véletlenül 3-asra szálltak fel. B. Z.-K. T. HÍREK SZÓREGI KERESZTROMBOLÓK „A rendőrség nyomoz a szőregi katolikus templom kertjében le­döntött kereszt ügyében. Várha­tóan a jövő héten teljes körű tájé­koztatást adhatunk a rombolás elkövetőiről" - tájékoztatta la­punkat Márton István rendőr al­ezredes, a Szegedi Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályvezetője. KISZELY A TIT-KLUBBAN A magyar tudomány napjához kötődő programsorozatának ré­szeként rendezi meg a TIT Csongrád Megyei Szervezete Ki­szely Gábor kutató-történész előadását Az 1958 és 1990 kö­zötti „második világ" címmel ma 16 órától a Kárász utcai TIT-klubban. TALÁLKOZÓ ÉS KAMARAKIÁLLÍTÁS Zola címmel szerveznek baráti találkozót és kamarakiállítást pénteken este 6 órakor Fontos Zoltán festőművész 50. születés­napja tiszteletére a szegedi Bálint Sándor Művelődési Házban (Te­mesvári körút 42.). KAMARA-ZENEKARI TALÁLKOZÓ Az Újszegedi Kamarazenekar Ba­ráti Köre Egyesület kamara-zene­kari találkozót rendez holnap délután 5 órától a Bálint Sándor Művelődési Házban. Az est ven­dége a kisteleki alapfokú művé­szeti iskola vonószenekara, mű­vészeti vezetőjük Pópityné Vár­hidi Zsuzsa. Házigazda az Újsze­gedi Kamarazenekar Kiss Ernő vezetésével. A műsorban össze­állítás hangzik el Anderson, Csajkovszkij, Farkas Ferenc, Ko­dály Zoltán, Ránki György, Schubert, Sibelius és Vivaldi mű­veiből. A programra mindenkit szeretettel várnak. KÓRUSOK A DÓM TÉREN A szegedi Dóm téren harmad­szor rendeznek karácsonykor kézműves, népi mesterségek és népművészeti vásárt. November 30-a és december 23-a között na­ponta zenei, színházi és bábos előadások szórakoztatják majd a közönséget.

Next

/
Thumbnails
Contents