Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-04 / 256. szám

HÉTFŐ, 2002. NOVEMBER 4. «AKTUALIS« Már vizsgálják az újra felszerelt ivóvíztisztítók működését A cél: kevesebb baktérium Csányi Tamás végre családja körében lehet Oxigénpalack nélküli mindennapok Folytatás az 1. oldalról Eleinte egy palack egy hónapra volt elég, később azonban már naponta elfogyott egy. Több or­vos is megvizsgálta, és mind egyetértett abban, hogy Tamás életét csak tüdőtranszplantáció mentheti meg. Szeged után a budapesti Korá­nyi-intézetbe, majd a bécsi klini­kára szállították. Az osztrák pro­fesszor úgy találta, elég, ha meg­tisztítja az elzáródott ereket. A kilencórás műtétre október 16-án került sor. Tamás az operá­ció után három nappal már sé­tált, pedig korábban még az ágyá­ban sem tudott fölülni. Október 16-a hármas születés­nap a Csányi családban. Tamás „újjászületése" mellett ezen a napon jött világra húga fia, vala­mint ezen a napon lett nagykorú a legnagyobb Csányi unoka, Vi­vien. A péntek hajnali megérkezés után órákig beszélgetett Tamás a szüleivel. Gyerekei, Tomika és Niki pedig kora reggel ugorhat­tak a papa nyakába. Délelőtt ko­csiba ültek és kerültek egyet a fa­luban. Tamást teljesen meglepte, mennyit változott a falu képe, új buszmegállókat építettek, felújí­tották az óvodát és parkosítot­tak. Tamás már kisebb sétákat is tehet a kertben, valamint a szo­bakerékpárján tekerhet rövid ide­ig. - Kicserélték bennem az ele­met, így ismét tökéletesen mű­ködöm - mondta nevetve. Nem­sokára gyógytornászhoz fog járni és ha a műtéti sebek begyógyul­nak, már úszhat is. Körülbelül egy év alatt regenerálódik a szer­vezete. Persze nehéz fizikai mun­kát már sohasem végezhet. Rok­kantnyugdíjas lett, de szeretne valamit kezdeni magával. El akar végezni egy számítógépes tanfo­lyamot, hogy otthonában dolgoz­hasson. Hatalmas dolog, hogy már ké­pes ellátni magát. Főzni is tanul, hogy édesanyjának segíthessen az ebédkészítésben. Egyelőre könnyen emészthető ételeket kap. Tamás elmondta, hiányzik neki az igazi magyaros konyha. Reméli, hogy szilveszterkor talán már kedvenc ételéből, a pacal­pörköltből is ehet. Tamás és az egész család kö­szöni a szegedi Il-es kórház in­tenzív osztályának, a klinika kö­rintenzívjének, a mellkassebé­szet, a belgyógyászat, a deszki tü­dőkórház, a budapesti Korá­nyi-intézet és a bécsi klinika va­lamennyi orvosának, ápolójának munkáját. A műtét nem jöhetett volna létre a család háziorvosa, a zákányszéki alapítvány, az ön­kormányzat, illetve lapunk segít­sége, valamint az adományozó zákányszékiek és domaszékiek nélkül. KORMOS TAMÁS Bakson a nők kormányoznak Többségében nők ülnek a baksi képviselő-tes­tületben, már évtizedek óta ők töltenek be vezető állást a településen. A környéken ezért tréfásan csak „tyúkketrecnek" hívják Baksot. Bakson mindig is többségében voltak a női vezetők. Ebben nincs semmi szándékosság, így alakult. A hagyomány most sem szakadt meg. Az október 20-i helyhatósági választások úgy hozták, hogy a kilencfős képviselő-testületbe öt nő foglal helyett, ráadásul a település első embere is az. Balogh Lajosné már a 23. évét kezdi mint polgár­mester. - Úgy látszik, nálunk nincs előítélet a nők­kel szemben. Már másoknak is feltűnt, hogy igen sok nő tölt be vezető állást, így stílusosan csak „tyúkketrecnek" nevezik Baksot - mesélte nevetve. Az öt női képviselőből kettő már a negyedik, egy a második, kettő viszont csak az első ciklusát kez­dik. Ilyen „új fecske" Fátyolné Ménesi Ildikó is. A művelődési ház vezetője egyben a testület legfiata­labb tagja is. Szeretne lendületet vinni a testületbe, valamint egy kicsit haza is dolgozni, azaz sikeresen képviselni a kultúrházat, a falu kulturális életét. A „kilencek" korelnöke, Kócsó Ferencné már ru­tinos testületi tagnak mondható. A gondozási köz­pontot 1975 óta vezeti, így már igen sok ülésen vett részt. Érdekelte a falu helyzete és a közélet, ezért indult el a választáson. A negyedik ciklusát kezdő hölgy elsősorban a rászorulókon szeretne segíteni. Azért az erősebbik nem is jelen van az üléseken. Sárközi Zoltán jó pár év kihagyás után ismét képvi­selő. Az első ciklusát még 1990-ben kezdte. - Nem baj, hogy több a nő, a döntés úgy is a férfiak kezében van - állította mosolyogva. Szerinte azért van náluk ilyen sok női vezető, mert a gyengébbik nem elférfia­sodik. Zoltán fejében meg se fordult, hogy újra kép­viselő legyen. Felesége macerálásnak engedve gyűj­tötte össze a szükséges kopogtatócédulákat. Sárköziéknél a közügyek még otthon is szóba ke­rülnek. Ez elsősorban nem csak Zoltánnak köszön­hető, mivel felesége is tagja a testületnek. Az asz­szonyka háziorvos, ő meg a körzeti ápoló, így szin­te mindenkit ismernek a faluban. A csütörtökön tartott alakuló ülésen többek kö­zött megválasztották a falu alpolgármesterét is. Baks első embere azért javasolta laksa Ferencet, hogy legalább férfi váltótársa legyen. K.T. Folytatás az 1. oldalról Ezzel szemben a berendezések felszerelése közben elkövetett technológiai hibák miatt a tisztítóberen­dezésből kifolyó vízben magasabb volt az úgyneve­zett szennyezettségjelző baktériumok száma, mint az egyszerű csapvízben. Amikor az ANTSZ városi intézetében a tíz víz­minta közül négyet elemeztek, és kiderült, hogy három esetben magasabb a telepszám a megenge­dettnél, Hunyadi Ildikó városi tiszti főorvos azon­nal, rendeletben tiltotta meg a készülékek haszná­latát. Azóta a fennmaradó hat mintát is megvizs­gálták: mind a hat esetben a víz minőségromlását tapasztalták a szakemberek. Hosszas, akár több hónapig húzódó vizsgálatra is számítani lehet, mielőtt a tisztiorvosi szolgálat dönt arról, engedélyezi-e a víztisztítók ismételt üzembe helyezését - tudtuk meg Kovács Ferenctől. Az ANTSZ Csongrád megyei intézetének helyettes vezetője elmondta: a víztisztító készülékekkel kap­csolatos problémák átfogó vizsgálatot igényelnek. Az ANTSZ egyik legelső feladata, hogy kiderítse, alkalmas-e egyáltalán az ilyen jellegű használatra a berendezés, vagy csak háztartási körülmények kö­zött működtethető. Elképzelhető, hogy külső szak­Működőképes az első szegedi parkolóház automata gépsora Már éledeznek a robotok Tamás újra otthon van. vélemények mellett az országos tiszti főorvos állás­foglalását is kérik az ügyben - tette hozzá Kovács Ferenc. A víztisztítókat felszereltető Szetáv Vagyonkeze­lő Kft. ügyvezető igazgatójától, Bíró Róberttől megtudtuk: a hibák kijavításával részben már vé­geztek. A Szetáv a forgalmazóval kötött szerződés alapján kötelezte a Mirage & Co Bt.-t, hogy az or­szágos engedélyeknek megfelelően szerelje fel újra a készülékeket, saját költségére. A bölcsődékben már befejezték a munkálatokat, amelyek elvégzé­sét a munka- és közegészségügyi felügyelők is el­lenőrizték. Az óvodákban rövidesen végeznek a munkával. A Szetáv Kft. a Csongrád Megyei ÁNTSZ-től kér­te, hogy vegyen mintát a készülékek által szolgálta­tott vízből, és vizsgálja meg ennek minőségét. A la­boratóriumi eredmények várhatóan hétfőn, vagy kedden születnek meg. Az ANTSZ szegedi intézete ezen eredmények ismeretében dönthet arról, hogy engedélyezi-e a víztisztítók újbóli üzembe helyezé­sét. Az ANTSZ szegedi intézete az újbóli üzembe helyezést ugyanis ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a készülékek képesek legyenek a törvényben előírt minőségű vizet szolgáltatni. K.B. Elsősorban hölgyek döntenek a falu ügyeiről. Fotó: Schmidt Andrea Koporsó a subasai bokorban Üres koporsót találtak a Subasai úttól nem messze tegnap este. A fából készült véres koporsó mel­lett szike és egy maszk hevert. A rendőrséget egy arra járó férfi érte­sítette telefonon. A rendőrök nagy erőkel vonultak ki a hely­színre. Mivel a „vér" nem reagált a különböző tesztekre, megállapí­tották, valószínűleg vízfestékkel, vagy temperával kenték össze a koporsót. - Minden bizonnyal bu­b lehetett a közelben. A vicces tár­saság pedig halloween napi tréfá­nak szánta a véres koporsót - fo­galmazott a helyszínen Bárány Zoltán főhadnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság saj­tóügyeletese. Az ügyet államigaz­gatási eljárásban vizsgálják. A.T.J. Üzempróbát tartottak a 151 au­tó befogadására alkalmas, ha­marosan megnyíló első szegedi parkolóházban. Legfeljebb három perc kell a ro­botgarázsmesternek ahhoz, hogy az Arany János utcai parkolóház legtávolabbi kocsiállásába szállít­son egy autót. A napokban meg­tartott üzemi próbán kiderült: a teljesen automata rendszer kész arra, hogy a parkolóház nyolc emeletén elhelyezze a kocsikat. Igaz, az automatika még igényb az emberi felügyeletet, a Siemens mérnökei ugyanis még csak most kezdik „föléleszteni" azt a vezérlő szoftvert, amely a robotot irányít­ja - tudtuk meg Pálfi Ferenctől. A Szegedi Parkolási Kft. műszaki ve­zetője bemutatta az automata lif­teket, amelyek két és fél tonnás autókat is könnyedén mozgatnak az emeletek között. Akár két-három percenként be­és kigördülhet egy jármű a parko­lóházból a robotok gyorsaságának köszönhetően. Az autósoknak az Arany János utca felől kell behaj­taniuk a létesítménybe, és a Dó­zsa György utca felé hajthatnak ki. Befelé elég csak a liftre állniuk, és már mehetnek is a dolgukra, az automata mindent elintéz helyet­tük. Induláskor egy földszinti he­lyiségben várhatják az autót, a ro­botok munkáját pedig akár televí­zión, akár a várakozó ablakán ke­resztül is követhetik. Az automata parkolóház elő­nye, hogy a járművek motorja a A gépek sohasem tévednek parkolás közben. teljes parkolási folyamat alatt áll, és a sofőrök nem is tartózkodnak az épületben. így megóvhatják magukat a garázsépületekre jel­lemző rendkívül szennyezett le­vegő beszívásától. Nem kell fél­teniük autójukat, amely az ille­téktelenek elől elzárva, teljes biz­tonságban várja őket. A hagyo­mányos parkolóházaktól eltérő­en kizárt, hogy a kocsik parkíro­zás közben megsérüljenek, hi szen a robot a sofőrrel szemben sohasem téved. Ráadásul a veze­tőnek nem kell szabad hely után kutatnia, hiszen az automata mindig a legközelebbi üres helyre szállítja a járgányt. A földszinti, magasított állásokban pedig nem csupán személyautók, hanem két méternél nem magasabb fur­gonok, kisteherautók is elférnek. Mindemellett a parkolóház ha­talmas víztartállyal ellátott tűz­Fotó: Gyenes Kálmán oltó rendszere is a kocsik bizton­ságos tárolását szolgálja. Egy dí­zelmotoros generátor pedig arról gondoskodik, hogy egy esetleges áramszünet esetén se akadjon meg a parkolóház forgalma. A szakemberek bíznak abban, hogy az automata rendszer beüzeme­lését követően már november vé­gén fogadhatja az autókat Szeged első parkolóháza. K.B. A LÁTÁS ÖRÖME Nóvák András festőművész nyit­ja meg a Juhász Gyula Művelő­dési Központban ma 17 órakor A látás öröme című kiállítást, ame­lyen Bereczki Ágnes, Berkes Jó­zsef, Bertus Barcza Anikó, Biri­nyi György, Iványi Lívia, Ke­reszthy Zsolt, Miskolczi János, Selmeczky Gabriella és Tarcsay Béla munkái láthatók. OPERABARÁTOK ESTJE A Szegedi Operabarátok Egyesüle­te ma 18 órától a Bartók Béla Mű­velődési Központ dísztermében koncertet rendez, amelyen az ope­ratársulat fiatal énekesei lépnek fel. Közreműködik: Rálik Szilvia, Gábor Géza, Merényi Nicolette, Kóbor Tamás, Kelemen Zoltán és Papdi Erika. Zongorán kísér: Oberfrank Péter zeneigazgató. Fotó: Gyenes Kálmán TAROKKRÓL A KÁVÉHÁZBAN Tarokkélet Szegeden címmel ren­deznek kávéházi estet ma 18 órá­tól a Bartók Béla Művelődési Köz­pontban. A vendégek: Marton Já­nos, az Első Magyar Tarokk Egylet elnöke, Tatár Ilona szegedi elnök.

Next

/
Thumbnails
Contents