Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-18 / 268. szám
HÉTFŐ, 2002. NOVEMBER 18. • AKTUÁLIS" 3 A vajdasági magyarok lesznek az intézkedés szenvedő alanyai Vízum szülői értekezlethez Folytatás az 1. oldalról Az újvidéki magyar nyelvű lap, a Magyar Szó napok óta címlapon foglalkozik a vízumkényszer problémájával. Az újságban már több alkalommal megjelent a hír: 2003. július l-jét követően Magyarországra csak vízummal lehet majd utazni. Odaát élénken foglalkoztatja a közvéleményt az értesülés, hiszen köztudott, a bevásárlóturizmus mellett a Vajdaságban élők rokoni, baráti kapcsolatokat ápolnak magyarországi családokkal. - Nagyon félek attól, hogy viszszafelé is működni fog a vízumkényszer, bár tudom, Magyarország az uniós csatlakozás miatt kényszerül erre a döntésre. Ugyanakkor sajnálatosnak tartom, hogy Jugoszlávia még mindig feketelistán van - mondta Bacskulin István, szerbiai parlamenti és tartományi képviselő, aki szerint komoly gazdasági következményei is lesznek az intézkedésnek. - Magyarország határ menti városainak kereskedelme jelentősen megcsappan majd. A nagy multik már Szabadkán, Belgrádban és Újvidéken keresik a befektetési lehetőségeket. Nem tudjuk, mi lesz a Magyarországon tanuló diákokkal. A szüleik pedig majd vízummal járnak szülői értekezletre? Remélem, az ott tanuló diákok kapnak majd kedvezményt tette hozzá a képviselő. - A vajdasági magyarok számára csapás lesz a vízum bevezetése. Az anyagi helyzetünk miatt nem Simon László kocsmáros szerint a feketézőnek mindig lesz pénze vízumra. Fotó: Miskolczi Róbert lesz lehetőségünk arra, hogy a gyermekeinknek megmutassuk a Feszty-körképet vagy a budai Várat - kapcsolódott be a beszélgetésbe vendéglátónk, Miskolci Magdolna. Az újságíróként dolgozó horgosi asszony elmondta, a Vajdaságban számos kulturális, civil szerzet működik, amelyek a helyi gyermekeknek szerveznek különböző cseretáborokat. - Nekik ez volt az egyetlen lehetőségük, hogy világot lássanak. A határ túloldalán élő magyarok úgy számolnak, a beutazási engedély ugyanannyiba kerül majd, vagyis 25-30 euróba, mint más európai országok esetében. - Az itteni politikai helyzet miatt tartunk ott, ahol tartunk. Jugoszlávia nem tud felzárkózni, és ennek mi, vajdasági magyarok vagyunk a szenvedő alanyai - fogalmazott Simon László kocsmáros. Elmondta: a feketézőnek mindig lesz pénze vízumra, az a szegényeket sújtja majd. A horgosi vállalkozó havonta egyszer utazik családjával Szegedre a SZUE-ba fürödni. - Csak "magamból kiindulva, ha a pár ezer forintomat, úgy mint sokan mások, nem ott költöm el, azzal a magyar gazdaság is veszít. Vannak itt olyan magyarok, akik tűzbe mennének az anyaországért. De nem tudom, mi lesz ezek után. Kirekesztettnek érezzük magunkat. Nem tudjuk, hová tartozunk... - mondta szomorúan a férfi. ARANYT. JÁNOS Smink és vitriol PANEK SÁNDOR Start előtti helyezkedés van a csatlakozási ügyek körül a magyar politikában. Az előnyös csatlakozás érdekében nagy a megegyezés politikai felelőssége, ugyanakkor annyira mégsem nagy, hogy a tárgyalóasztal alatt ne kelljen félteni a sípcsontokat. A tét az, hogy a csatlakozás sikere minél nagyobb politikai jelentőséget biztosítson a maguk, és minél kevesebbet a másik oldal számára. Medgyessy Péternek például stratégái azt tanácsolták a héten, hogy jelentkezzék a Fidesz uniós témákkal foglalkozó kongreszszusára. A Nap-Kelte című műsorban egy utólag tréfásnak minősített kérdésre született meg a "spontán" ajánlkozás. A Medgyessy-imázson dolgozók korábban már elküldték a miniszterelnököt megnézni a Terror Házát, mert egyéniség és meggyőző erő híján a megbízható, összefogásra kész pohtikus képét kell közvetíteniük. Medgyessy most a Fidesz-kongresszusra jelentkezett be. Alighanem szerette volna elmondani, amit el szeretett volna mondani. Baja nem származhatott belőle. Viszont ezer kamera előtt lett volna alkalma kinyilvánítani, hogy annyira a közös érdek a fontos itten, hogy nem is érthető, miért nem egyesül az MSZP és a Fidesz. A Fidesznek azonban nem vicces a kongresszus, mert várhatóan ott alakul ki a stratégia, amelyet elmulasztott korábban kidolgozni: hogyan kell ellenzékből támogatni a magyar EU-csatlakozást, anélkül, hogy az euroszocialistává avanzsált MSZP arasson le minden babért. Ezt Medgyessy sminkesei ugyanúgy tudták. Medgyessy jelentkezése olyasmi volt, mintha Antall József 1991 körül felajánlotta volna, hogy szívesen elmegy az MSZP kongresszusára, hadd lásson tisztán, kell-e az elvtársaknak a demokrácia. Tréfásnak tréfás, de elgondolkodtató is: minek nézik az embert, akik az úriember Medgyessyt ezzel a kommunikációs trükkel akarják eladni ? Persze, a Fidesz is alulmúlta magát a válaszszal. Rogán olyan cinikus és kioktató volt, hogy a ló nem fogadná el tőle a kockacukrot, ahogy mondani szokás. Az 6 show-műsora könnyen a visszájára fordulhatott: sokak szemében egy jóhiszemű gentlemant tett a kommunikációs vitriol áldozatává. A komolytalan jelentkezésre komolytalan válasz jött. Tizenkét év gyakorlata után a választók tudhatják, hogy a médián keresztül a komédia közvetítődik a legjobban. Ami megoldás születik, az a közös érdekek nyomására történik, mégpedig annál könynyebben, minél kevesebbet szerepelnek a résztvevők. Négyszáz nappal a csatlakozás előtt Minden út az unió felé vezet A hét utolsó két munkanapján a közlekedésé lesz a főszerep, ugyanis november 21-22-én Szeged ad otthont a nemzetközi közlekedési konferenciának. A rendezvény fontosságáról Szeri István (képünkön), a programot szervező megyei kamara elnöke beszélt. Ez a negyedik alkalom, hogy a magyar közlekedés reprezentáns cégei és szakemberei konferencia keretében adnak egymásnak randevút, a Tisza-parti városban. Szeri István szerint jó, hogy hagyomány teremtődött, s hasznos - ha úgy tetszik látens lobbyértékkel bír -, hogy a programnak egy hármas határ közelében fekvő, folyóparti nagyváros a házigazdája. A szakember megjegyzi, ez egyszer jól jöhet, hogy nincs autópályánk, a várost elkerülő útszakaszunk, elég hidunk a Tiszán, s hogy hiányzik egy-két vasútvonal is, hiszen a közlekedési szakma színe-java, sőt néhány döntéshozó saját maga tapasztalhatja: ezek nélkül Szeged tényleg mesze van, sok mindentől elesik. Fotó: Karnok Csaba A tavaly több előadót és több száz érdeklődő szakmabelit vonz<i rendezvény célja az, hogy a résztevők áttekintsék, így, 400 nappal az uniós csatlakozás előtt, mi jellemzi a magyar közlekedést - benne a nemzetközi árufuvarozást, a személyszállítást, a vasutat, a folyami és tengeri hajózást -, s hogy az ágazat előtt milyen konkrét feladatok állnak. Az ország uniós felkészültsége összességében nem kedvezőtlen, ám a közlekedés neuralgikus pont - véb Szeri István, aki elmondja, komoly hátrányaink vannak a műszaki kérdések, a környezetvédelem, a forgalombiztonság, a munka- és pihenőidő tekintetében. Tavaly decemberben a közlekedéssel kapcsolatos teljesítéseink terén nem kaptunk átmeneti mentességet az uniótól, így a szakma előtt számtalan feladat és igen nehéz esztendő áll. A kétnapos konferencia programja egyébként igen sűrű, a résztvevők csaknem 20 előadást hallgathatnak meg, többek között szó esik a felkészülés pontos menetéről, jogi szabályozási kérdésekről, arról, hogy a csatlakozásnak milyen hatásai lesznek a magyarországi közlekedésre, a piaci viszonyokra és a versenyhelyzetre. Persze ezek elméleti kérdések - mondja a kamarai elnök - de fontosak, hiszen ha jól értelmezzük őket és jól is válaszolunk rájuk, akkor talán sikerrel kerülhetjük ki a magyar közlekedés kátyúit, s haladhatunk egy viszonylag simább úton az unió felé. O. K. K. NAGYRA NŐHET VÁLLALKOZÁSA AKÁR 150 MILLIÓ FORINT HITEL TÁRSAS KIS- ás KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOKNAK KÖNNYEN. GYORSAN A C1B BANKTÓL! <~ iA'i.CS A. AN. V* AT 52 OLG A _ A CIBffimTELVONAL 06 40 222 333 £ CIB BANK Az életveszélyes épületben színvonalas az ellátás Bár hivatalos értesítés még nem érkezett, mégis eljutott a hír Deszkre: a szakmai bizottság nem javasolja a mellkasi betegségek szakkórházának címzett támogatását. Nem lehet tudni, az életveszélyes első épület rekonstrukciója megkezdődhet-e jövőre. A statikusok által életveszélyessé nyilvánított, telente beázó régi, sárga épületet láthatják, akik elmennek a 43-as úton a kórház előtt. Itt működik a Csongrád megyei önkormányzat által fenntartott intézmény számos kiszolgáló egysége: a gazdasági részleg, a gyógyszertár, a betegfelvételi iroda, a sterilizáló. A régi építésű házba belépve modern számítógépek sora, rend, tisztaság fogadja a látogatót. Ezt a benyomást a gondozott kórházpark, a többi épület állaga, s az odabenn látható rendezettség is megerősíti. - Az intézmény szakmai és anyagi szempontból stabil alapokon áll - mondja a deszki kórház igazgatója, Kraszkó Pál profeszszor. - A helyzet azért skizofrén, mert a működés stabilitása megnyugtatja a fenntartót, s arról győzi meg, hogy itt nincs különösebb probléma. Sajnos már sok év óta érezzük azt, hogy az intézetnek nincs igazi gazdája. A megyében zajló politikai küzdelmekben ennek a kórháznak sohasem volt szerepe. A megyei önkormányzat által működtetett másik két kórházat, a makóit és a szentesit helyi politikusok, országgyűlési képviselők sora vigyázza, segíti. A mi intézményünk nincs ilyen helyzetben. Pedig mindig előre gondolkodtunk. Még az egészségügyi reform előtt ésszerűsítettük a működést; ágyszámot csökkentettünk, amikor más intézmények harcoltak az ágyakért. Felújítottunk mindent saját erőből, amit tudtunk, s nem indítottunk egy olyan beruházást sem, amelynek ne számoltuk volna ki előre a hozamát. A régi épület életveszélyes; tetejét már nem léhet megjavítani, s ez értékes berendezéseket veszélyeztet. Fotó: Karnok Csaba A megyei közgyűlésben néhány éve arról állapodtak meg a szentesi és a makói képviselők, hogy elsőként a szentesi címzett támogatási igényt küldi el a megye, majd-a makóit, végül a 188 ágyas deszki intézményét. A szentesi címzett támogatás megérkezett, ugyanúgy a makói is, mindkét városban elkezdődött az építkezés, s most Deszken lett volna a sor. Simicz József deszki polgármester azt mondja, mindent elkövet annak érdekében, hogy a beruházás - a megyei önkormányzat pénzéből - mégis elkezdődhessen. Szerinte azért nem támogatták a deszki igényt, mert túlságosan nagy: 1,8 milliárdos. Ha csak az életveszélyessé vált évszázados, s a nyolcvanas években épült másik épület rekonstrukcióját veszik bele a tervbe - ez egymilliárdnál jóval kisebb összegbe kerülne átment volna a bizottsági szűrőn. Varró Margit, a kórház gazdasági igazgatója azt mondja, eredetileg valóban csak a két épület szerepelt a tervben. Ám azt a tanácsot kapták a kormánypárti oldalról, hogy legyenek „nagyobb igényűek", mert most van lehetőség arra, hogy nyerjenek. így tették hozzá a negyvenágyas kardiológiai részleg létesítését is a tervhez. Erre mellesleg valóban szükség lenne, hiszen e téren olyan nagy a betegkínálat, hogy nem tudnak felvenni és ellátni annyit, amennyi ideális lenne. Amikor már tudni lehetett, hogy a támogatási igényük túlságosan nagy, beleegyeztek volna abba is, hogy a kardiológiai fejlesztés kimaradjon. Ezek szerint ez az ajánlat sem segitett. Újhelyi István országgyűlési képviselő megerősítette a hírt: nincs a támogatásra javasoltak között a deszki projekt, s nem is valószínű, hogy a parlamenti döntésig változik a támogatottak listája. BAKOS ANDRÁS