Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-09 / 261. szám

Szombat, 2002. november 9. SZIESZTA II. Alföldi Róbert képei PÁRIZS (MTI) Alföldi Róbert színművészrendező sikeresen mutatkozott be festőként a legendás párizsi Les Deux Magots irodalmi kávéházban. A Saint-Germain bulváron lévő, közel százhúsz éves művészeti találkozóhely meghitt hangulatába jól illeszkednek a sokoldalú ifjú alkotó Art Déco stílusú képei. A patinás kávéház nagytükre mellett kifüggesztett A piros csésze című vászna már elkelt, a többi iránt is sokan érdeklődnek. A Les Deux Magots, amely Párizs legrégibb temploma, a Saint-Germain-des-Prés főbejáratára néz, a francia irodalom és képzőművészet kiemelkedő nemzedékeinek egyik kedvence volt, s ma is igen látogatott. Tágas belső termében, üveges teraszainak márványasztalai mellett Verlain, Rimbaud és Mallarmé, majd Elsa Triolet, André Gide, T'icasso és Fernand Leger, Prévert, Hemingway, Sartre és Simoné de Beauvoir, André Breton és barátai köre adtak egymásnak randevút. A Les Deux Magots rendszeresen szervez kiállításokat a saját ízlésének megfelelő alkotásokból. A budapesti színész-festő kéthetes tárlatát Muriéi Marland-Militello, a francia nemzetgyűlés kulturális bizottságának tagja nyitotta meg. Alföldi Róbert képeit a kávéház tulajdonosnője hívta meg, valószínűleg a tavalyi fontainebleau-i kiállításon találkozott velük - mondta el a művész az MTI érdeklődésére. Híres tányér az árverésen MTI PANORÁMA Mindössze ezer dollárért kelt el árverésen az az osztrigástányér, amelyből Marilyn Monroe a Gyanús dolog című filmben evett. A tányért a Nevada állambeli Sparksban tartott aukción egy chicagói üzletember vásárolta meg, aki - mint mondta - csak ezért utazott az árverésre Chicagóból. Jól járt: a tányérért eredetileg ötezer dollárt remélt az aukciós cég. GRETSY LASZLO SZERINT AZ ÍROTT SAJTÓBAN SZEMBETŰNŐ A HELYESÍRÁS ROMLASA A nyelv okosabb, mint a nyelvtudós Lehet-e a tudósnak és a tudománynak humora? Természetesen lehet. Legyen is. Kifejezetten vidámra hangolta az embert, amikor Grétsy László nyelvészprofesszor (képünkön) a napokban Dunaszerdahelyen lenyűgöző előadása és a vele készült interjú után mosolyogva elnézést kért, „ha netán pongyola lett volna időnként a kifejezésben". Az előadás során többször is nevetést fakasztott népes hallgatóságából, pedig nagyon komoly dologról volt szó: anyanyelvünk helyzetéről a harmadik évezred elején. Mivel a világ és a magyar élet mintha most másról szólna, némi aggodalommal fogalmaztuk meg az első kérdést. - Professzor úr a legkülönfélébb formákat felhasználva több évtizede végzi nyelvművelő, az anyanyelvi kultúrát népszerűsítő munkáját. Mit tapasztalt, változatlan az érdeklődés jelenleg is az igényes nyelvhasználat, az anyanyelvvel kapcsolatos kérdések iránt? - Megmaradt az érdeklődés - válaszolt Grétsy László, aki a helyesírást kivéve lényegében elégedett változó nyelvünk állapotával. - Kéthetenként a televízióban, hetenként a rádióban tapasztalom ennek a jeleit. Számos levél, telefonhívás érkezik. Az embert megállítják az utcán, mert ismerik a média jóvoltából. Ezt nagyon jó szívvel veszem. Egy színész talán kellemetlenül érzi magát ilyen esetben, én nem, mert mindig nyelvi problémákat hoznak szóba, és ennek csak örülni lehet. Anynyi igaz, hogy a rendszerváltást követően pár évig lanyhult az érdeklődés, az emberek mással voltak elfoglalva. A lapokból lassan kiszorult az anyanyelvi rovat. A nagy példányszámú Szabad Föld hét évvel ezelőtt bevezette. Az összegyűlt anyagból két kötet jelent meg. A GLOBALIZACIÓ „ESZI" A NYELVEKET - Magyarország más államokkal együtt az európai integráció küszöbén áll. Nem fenyegeti az elsorvadás, netán az elmerülés veszélye a csatlakozás után az olyan kis népek nemzeti kultúráját, anyanyelvét, mint amilyen a magyar? - Egy sereg új kihívással néznek szembe a csatlakozásra váró országok anyanyelvi kultúrájuk tekintetében is. Magam optimista vagyok, és azt mondom, nem kell félteni a magyar nyelvet a globalizációtól. Az aggodalmak nem új keletűek. Közismert a német Gottfried Herder 1791-ben, tehát több mint kétszáz éve megfogalmazott híres jóslata, amely a más népek közé ékelődött magyarság nyelvének elsorvadását helyezte kilátásba. Vörösmarty a Szózatban ütött meg vészjósló hangot, Kölcsey „el is temette" a magyarságot. Kolozsvári Grandpierre Emil Herder árnyékában című munkájában többi között azt írta, ha Herder felébredne, láthatná, hogy kétszáz évet tévedett, de alapjában véve Igaza volt. Meggyőződésem, semmiféle kihalás nem fenyegeti anyanyelvünket. Az idők folyamán tűntek el nyelvek, köztük a magyarral rokon nyelv is. Fodor István két évvel ezelőtt megjelent munkájában közel hétezer nyelvet sorolt fel. Nyomon követte időrendben egyesek fokozatos eltűnését. A listán a tizennégymillió magyar által beszélt anyanyelvünk az előkelő negyvenedik helyet foglalja el. Bármilyen meglepően hangzik, a nagy nyelvek közé számít. Ne feledjük, hogy a magyar nyelv mögött évezredes írott kultúra húzódik, ez is derűlátásra ösztönözhet bennünket. Hozzátenném még, hogy a globalizáció nemcsak „eszi" a nyelveket, a nemzeti kultúrát, de a technika soha nem látott eszköztárával az internettől a mobiltelefonig, amely a legapróbb faluban is jelen van, hihetetlenül növeli a lehetőségeket. A PEDAGÓGUS FELELŐSSÉGE - Professzor úr a szlovákiai magyar pedagógusok előtt a tanárok, tanítók felelősségéről szólt. Alighanem fokozott felelősségről van szó. - Igen. Egyrészt olyan lesz a jövő, amilyenné formálják majd a mai fiatalok. Nem mindegy, milyen hatások érik őket a társadalomban. A pedagóguson áll vagy bukik a magyarság nyelvhasználata. A tanár, a tanító a biztos pont abban, hogy megszerettesse legnagyobb kincsünket, az anyanyelvet. A pedagógust azért is kell előtérbe helyezni, mert a családok nem töltik be száz évvel ezelőtti szerepüket. A régi család egyszerre volt család- és anyanyelv-összetartó erő. A családok széthullása fokozza az iskola, a pedagógus felelősségét. A kulturális tárca tavaly pályázatott hirdetett Nyelvi illem nagyszüleink kiskorában címmel. A négyezer oldalnyi anyagból kétszáz oldalas kötetet szerkesztettünk. Csodálatos olvasmány. AGGASZTÓ A BESZÉD DURVULÁSA - Nem volna szép dolog megkerülni a média, külön az írott és az elektronikus sajtó munkatársainak felelősségét. - Szembetűnő az írott sajtóban a helyesírás romlása. Nem fordítanak rá elég gondot. Általában is esett a helyesírás színvonala. Pedig az egységes helyesírás nemzeti kincs. Ugyanakkor az is elmondható, hogy az ember megfontoltabban ír, mint ahogy beszél. Az elektronikus médiában, kiváltképpen a kereskedelmi adókon aggasztó a beszéd durvulása, lealacsonyodása. Ez csak addig a mértékig jó, ameddig az őszinteséget szolgálja. Másképpen öncélúvá válik. - Több ízben hangsúlyozta, hogy a toleráns, megengedő nyelvművelés híve inkább. Van-e olyasmi mégis, amit szíve szerint tüzzel-vassal irtana? Hogy van például a „került megrendezésre", „került bemutatásra" nyelvhasználati visszaélések elszaporodásával, vagy például az „aquafresh whitening", a „freshmaker" típusú reklámszövegekkel? - A média és a hivatali bürokrácia él előszeretettel a „került" formával. Nem lennék túlzottan szigorú. A nyelvet nem kell félteni. A nyelv okosabb, mint a nyelvtudós, kiforrja, megérleli végül a helyes változatot. A Népszabadság régebben összeállított egy tizenöt oldalas házi szabályzatot, amelyben kikötötték például a „került", a „történik" túlzott használatának mellőzését. Nem tudom, létezik-e még a szabályzat, s ha igen, használják-e. A feliratokban, a reklámszövegekben az indokolatlan, a nagy többség számára érthetetlen idegenséget kiküszöböli a január l-jén életbe lépő törvény, amit én inkább szabályozásnak neveztem volna. PÁKOVICS MIKLÓS PODMANICZKY SZILÁRD Ork és Orkla 28. RÉSZ A vacsora után a kocsmáros kétliteres agyagkancsóval tér vissza, a pálinkáspoharakat leszedi. Én inkább sört innék, mondja a taxis. Majd iszol holnap, mondja a kocsmáros, ezt a bort a hegyekbői hoztam, ilyen íz az életben nincs több. Ha a szádba veszed, nem akarod lenyelni. Akkor minek ekkora kancsó, kérdezi Orkla. Naccsága, szeresse jobban az élvezeteket, mondja a kocsmáros. Ne biztassa, kocsmáros uram, mondja Ork, nem tudja, mit szabadít ki a palackból. A pék elvörösödik, a taxis észreveszi. Mi van veled, kérdezi Ork. Nem tudom, valami furcsa, lüktet az összes erem, valami lehet a szívemmel. Nem kéne innod, mondja Orkla. Szívesen abbahagynám, mondja a pék, ám ezúttal kicsit messzire ment Erről egyedül kell döntened, mondja Ork. Ne rontsátok nekem a boltot, mondja a kocsmáros. Elkezdtem a nyelvórákat, mondja a pék. Hogy haladsz, kérdezi Orkla. Lehet, hogy egyszerre csak egyet kellene, egy nyelvet, nem tudom eldönteni. Szerintem jó a kettő, ha bírod erővel, mondja Orkla. Szerintem is jól csinálod, mondja a taxis, bár nekem lenne ennyi magamhoz való eszem. Miért nem jártok együtt, kérdezi a kocsmáros. Hogy érted ezt, kérdezi a taxis. Mármint nyelvórákra, mondja a kocsmáros. Csend, senki nem válaszol. Nyílik az ajtó, belép a vadász, nagy üdvrivalgás fogadja, mindenki érdeklődik, hogy megtette-e, amire elfogadható magyarázatot ad, miszerint mire hazaért a puskáért, elfogyott a bora, úgyhogy vissza kellett jönnie, mert bor nélkül az ölés se igazi. A kocsmáros fölhúzza a tekintetét A legszívesebben be se engedném, mondja a kocsmáros, de elvette a második unokatestvéremet, nem dobhatom ki. Ork Orklára néz, a szája körül piros ívet fest a paprika, mintha bohóctréfára készülne. A pék ránéz Orklára, meglátja ő is a piros ívet, érzi a szájában, hogy lenyalná, alig bírja magát visszafogni, szeretné megcsókolni Orklát, olyan puha a szája, hogy majd megőrül érte, becuppantaná az egészet egyben, aztán az egész nőt. Köd ül a pék fejére, aztán visszazökken és újra elvörösödik. Megint, kérdezi Ork. Megint, válaszolja a pék, de csak ő tudja, mit megint. Orkla méregeti a péket, mintha most érezné rajta, mi jár a fejében, fogja a székét, Ork felé húzza egy centit. Ork a zsebeit kutatja, a mellzsebből egy műanyag flakont húz elő, leteszi a pék elé. Minden este egy szemet beveszel, jobb lesz, mondja Ork. Mi ez, kérdezi a pék, fölemeli a dobozkát, hunyorítva olvassa. Természetes alapanyagú gyógykészrtmény, az ilyen lelki szívbetegeknek való, amilyen te még én. Ml a túró ez, kérdezi a kocsmáros és kikapja a pék kezéből a dobozkát. Egészen éjfélig ülnek az asztal mellett, már a második kancsó bor is elfogy, valóban pazar termés. A pék alig bírja magát türtőztetni, úgy érzi, el kell mondania, hogy megbolondul Orkláért A sokadik pohár bor után ennek már semmi értelme, nem tudja magát tartani és olyan megjegyzéseket tesz, amelyek egyértelművé teszik vonzódását Orkla és Ork előtt is és tán még a kocsmáros is sejt valamit, pedig ő már annyira részeg, ismeri magát, hogy a gatyájába kötötte a napi bevételt. A taxis mellére ejtett fejjel alszik, a péknek nyitva az üveges szeme, hallgat. Biztos, hogy nem tudsz semmit tenni, kérdezi a kocsmáros Orkot. Nem, hogy nem tudok, nem akarok, nem akarok semmibe beleavatkozni, mondja Ork. És igazat adok neki, mondja Orkla. Megvan az első áldozat, a markolós, mondja a kocsmáros. Tudom, mondja Ork, már mondták. Már mondtam, kérdezi a kocsmáros, csuklik. Nem te. Az egész év egy örökös gyásznap lesz, majd meglátod, mire fölépül a baromfi-feldolgozó, szerintem vagy tízen meghalnak, ezt követeli a hely szelleme, ennyi áldozatot kíván, hogy elviszik onnan a temetőt, mondja a kocsmáros és honnan, honnan nem, egy szál füstölt kolbász kerül a kezébe, beleharap, recseg és szakad a hús, a bél. Erre nem tudok mit mondani, mondja Ork. Örülök, hogy végre megszabadultam mindenféle kötelezvénytől, most még nem tudom rászánni magam semmire. Egyébként is, inkább dolgozni szeretnék, ha lesz kedvem, otthon, bezárva a négy fal közé és jegyzetelni. Végre van időm meghallgatni, amit írok. Értem, mondja a kocsmáros, vagyis a fenéket értem. Nekem ezek a dolgok magasak. Inkább akkor csak annyit mondjon, tanácsoljon, hogy mit kell ilyenkor csinálni, majd a pék megteszi. Igaz, pék?, mondja a kocsmáros a péknek, akinek lámpaszerűen kigyulladnak a szemei. (FOLYT. KOV.)