Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-21 / 246. szám
HÉTFŐ. 2002. OKTOBER 21. • AKTUÁLIS* 3 Csongrád megye nyolc városában fölényes győzelemmel zárult a választás Négy régi - négy új vezető Csongrád megyében összesen 335 ezer 200 választásra jogosult polgárt vártak a szavazóurnák elé, ellenben ezen jogával 157 ezer 700 személy, az arra jogosultak 47,04 százaléka élt a helyhatósági választásokon, vasárnap. Térségünk 60 településének elsőszámú önkormányzati vezetőjét, a polgármestert 171 jelölt közül választották ki a voksolók. Négy évvel ezelőtt 165 aspiráns jelentkezett e posztra. Térségünk nyolc városában úgy döntöttek a választók, hogy négy helyen (Kisteleken, Mórahalmon, Makón és Szentesen) az eddigi polgármesternek szavaznak bizalmat; míg négy másikban (Csongrádon, Hódmezővásárhelyen, Mindszenten, Szegeden) új személyt bíztak meg e feladattal. Csongrád eddigi polgármestere nem vállalta a megmérettetést. Mindszent polgármesterét nem erősítették meg tisztségében. A község nagyobb részében szoros eredménnyel zárult a szavazás. A független jelöltek tartoltak: a kistelepülések elsőszámú vezetőinek zöme párttámogatás nélkül nyert. A községekben közéleti aktivitásról tettek tanúságot a polgárok: például Kövegyen több mint 50 százalékos volt a részvétel, míg Szegváron is kimagaslóan sokan járultak a szavazóurnák elé. Csongrád Végeredmény: 1. Bedő Tamás (MSZP-SZDSZ) 2572 szavazat, 39,47%, 2. Murányi László (Összefogás Csongrádért) 1838, 28,21%, 3. Pászti-Tóth Gyula (Fidesz-Magyar Polgári Párt) 1177,18,06%, 4. Gőg János (Alföld Egyesület) 456, 7,00%, 5. Fagyai Béla (MIÉP)302, 4,63%, 6. Bátki Ferenc (független) 171, 2,62%. BEDŐ TAMÁS: - Köszönöm azt a bizalmat, melyet a csongrádi választópolgárok többségétől kaptam. A lakossággal megismertetett programunkat a következő négy esztendőben végrehajtjuk. Reményeim szerint a képviselő-testület meghatározó szocialista többsége mellett a város érdekében minden erővel együtt tudok dolgozni. Személy szerint természetesen nagyon örülök a győzelemnek, ami nem csak a saját, hanem a mellettem álló csapat érdeme is. Mindszent Végeredmény: 1. Zsótér István (független) 1636, 57,32%, 2. Kecskeméti János (független) 665, 23,3%, 3. Gyovai Tiborné (független) 553,19,38%. m ZSÓTÉR ISTVÁN: Nagyon örülök az eredménynek, úgy érzem, annak tudhatom be, hogy a helybéliek változást akartak - mondta lapunknak Zsótér István ügyvéd, az új polgármester. - Helybéliek az őseim, itt lakik a családom, azaz erősen kötődöm a városhoz. Szülővárosomban aratott győzelmemet a személyiségemnek tudom be. Arról beszéltem, azt hangsúlyoztam a kampány során mindvégig, hogy változásra van szükség az önkormányzatnál, és arra, hogy végre folyjék párbeszéd a helybéliekkel, azaz a hivatal nyisson a lakosság felé. Mindszent jobban boldogul, ha összefog szomszédaival. Hódmezővásárhely Végeredmény: 1. Lázár János (Fidesz-MPP) 9.853 szavazat, 46,58%, 2. Hernádi Gyula (MSZP-SZDSZ-CentrumMunkáspárt-PSZV-Lakóhelyünkért) 8.273, 39,11%, 3. Kószó Péter (Tiszta Lap Egyesület) 2.634, 12,45%, 4. Kovács László (MIÉP) 392,1,85%. f LÁZÁR IÁNOS: - Szoro* ifl sabb eredmenyre számím^H tottam, hiszen az MSZP és az MDF is erős kampányt folytatott. Azt várom, hogy holnaptól mindenki polgármestereként tudok majd dolgozni. Vásárhely ezen a választáson is bebizonyította, hogy biztos a jobboldal fölénye, hiszen az MDF és a Fidesz jelöltjei a szavazatok közel 60 százalékát szerezték meg. Úgy vélem, igazolódott, hogy eredményes volt az elmúlt tizenkét év városfejlesztő munkája, jövőbe mutató „nyitott kapuk" programom pedig elnyerte a többség bizalmát. Mórahalom Végeredmény: 1. Nógrádi Zoltán (Fidesz-MPP) 2098, 79,41%, 2. Rónai Gábor István (független) 544, 20,59%. NÓGRÁDI ZOLTÁN: Az újság hasábjain is köszönöm a mórahalmiaknak, hogy az önkormányzati választáson ily módon fejezték ki véleményüket mindarról, ami lakóhelyünkön az elmúlt ciklusban történt. A település az utóbbi négy évben tovább haladt a városiasodás útján. A közösen végzett munka, az együttes és nem kevés erőfeszítés most már meghozza gyümölcsét. Meggyőződésem, hogy a mostani sikert az eredményeknek köszönhetem. ' Kampányunkban kézzelfogható, konkrét célokat és terveket fogalmaztunk meg, kerültük ellenfeleink lejáratását. Remélem, hogy a képviselő-testület további támogatásával megvalósíthatjuk terveinket. Kistelek Végeredmény: 1. Nagy Sándor (Fidesz-MPP) 2497, 85,13%, 2. Sere Ferenc (MSZP-SZDSZ) 436, 14,87%. yi ÉK 1 fia* NAGY SÁNDOR: - Elsőként megköszönöm a kisteleki választók bizalmát. Négy évvel ezelőtt egy veszteséges települést vettem át elődömtől. Ehhez képest most Kistelek a kistérségi régió legeredményesebben pályázó, fejlődő települése. Jelenleg is huszonöt, futó pályázatunk van, de újabbakat adunk be. Szerintem a lakosság ezt értékelte, ezért választottak meg újabb négy évre. Kisteleket végre sikerült kilendíteni az állóvízből. A következő ciklusban minden olyan beruházást, tervet, ötletet megpróbálunk megvalósítani, ami városias jelleget kölcsönöz Kisteleknek. Ezek közül talán a legfontosabb a termálprogram. Célom, hogy Kistelek regionális központ szerepét megerősítse. Szeged Végeredmény (99,24%-os feldolgozás): 1. Botka László (MSZP-SZDSZ-MSZDP-Centrum) 32223, 59,62%, 2. Balogh Elemér (független) 19836, 36,7%, 3. Csapó Balázs (Szegedért Egyesület) 1992, 3,69%. BOTKA LÁSZLÓ: Éreztem a támogatást, de nem számítottam arra, hogy1 ilyen mértékben bírom a választók bizalmát. Jelentősen magasabb arányban nyertem, mint az előző választások során bármelyik polgármester-elődöm. Meghat ez a támogatás, egyúttal érzem: ez rendkívül nagy felelősséggel is jár. A város minden polgára érdekét szem előtt tartva kell az elmúlt évek gyakorlatától szögesen eltérő módon konszenzusteremtő politikát folytatnom. Örülök, hogy édesanyám, aki Szolnok polgármesteri székéért indult, szintén nyert. Makó Végeredmény: 1. Búzás Péter (MSZP-SZDSZ-Polgári Szövetség Makóért) 6048, 61,92%, 2. Martonosi György (Fidesz-MPP-MDF-Kisgazda Polgári Egyesület) 3719, 38,08%. BÚZÁS PÉTER: - Nagyon örülök, hogy a makóiak értékelték azt a munkát, amit az elmúlt nyoc évben a testülettel és a segítő apparátussal együtt végeztem. Köszönöm a rám voksolók bizalmát és mindazoknak a munkáját, akik a kampány során segítettek - kommentálta a számára kedvező szavazati arányokat. - Célom, hogy töretlenül folytassam azt, amit eddig tettem, remélhetőleg a testülettel együtt. Reményeim szerint most, kormányzati hátszéllel bepótolhatjuk mindazt, ami az elmúlt négy évben központi támogatás híján elmaradt és új lendülettel indulhat felfelé Makó és térsége. Szentes Végeredmény: 1. Szirbik Imre (MSZP) 8272, 69,54%, 2. Farkas Sándor (FideszMPP-MDF-MKDSZ-Kisgazda Polgári Egyesület) 3306, 27,79%, 3. Orbán István (független) 220, 1,85%, 4., Nagygyörgy István (MIÉP) 98, 0,82%. SZIRBIK IMRE:-A sok meghurcoltatás után, amit ebben az évben átéltem, megköszönöm a szentesieknek, hogy így kiálltak mellettem. Külön öröm, hogy elsöprő többségű szavazattal biztosítottak a választók a bizalmukról. Ez arra kötelez, hogy legjobb tudásom, felkészültségem és lelkiismeretem alapján szolgáljam a várost a jövőben is. Abban bízom, hogy a népakarat előtt mindenki meghajtja majd a fejét, és tudomásul véve a szentesiek döntését, ki-ki levonja a rá vonatkozó tanulságokat. Izgalmas idők SULYOK ERZSÉBET Nem bánnánk egy kis szünetet, azt hiszem. Megterhelő volt ez az év a két választással, vagy inkább a velejárókkal. El tudnánk képzelni most már egy kevéssé átpolitizált életet - legalább egy darabig. Amikor így sóhajtunk, már akkor tudjuk: jámbor óhaj, teljesen függetlenül attól, hol és melyik politikai erő mondatik hivatalosan győztesnek vagy vesztesnek. Még akkor is a teljesületlen óhajok kategóriájába tartozna ez a kívánás, ha nem itt és most merülne föl, azaz, ha nem történt volna meg a tavasszal az ország mesterséges kettéosztása, okozva mindenféle stresszeket - mindenkinek. Miért? Megtanultuk-elfogadtuk a tizenkét év alatt, vagy sem, attól még tény, hogy a demokrácia egyik fontos és becsülendő sajátossága: sosem enged hátradőlni, ülni holmi babérokon. Nem enged semmittevést. Az a természete, hogy munkás dolog a működtetése. Úgy van kitalálva, hogy ne lehessen nyugta benne semelyik átmenetileg győztes erőnek. Hiszen mindig van ellenzéke, azaz kritikája, azaz jobbra-többre serkentője. Pillanatnyilag nem lehet tudni biztosat arról, hol milyen lesz az önkormányzati testületek összetétele. Mivel mindenki helyi lakos, valahol, senkinek nem lehet közömbös, hogy mennyire lesznek rátermett, felelős vezetők, „jó szolgák" a választottak. Bízvást mondhatjuk, ez az ellenzékükön is múlik. Az a jó, ha a mindenkori győztesnek kemény ellenfele adatik, amelyik résen van, figyel, kritizál és - okos kompromisszumokat köt. Szegeden kifejezetten tiios hátradőlni. A város új vezetőinek egyértelműen az a dolga, hogy mindent megtegyenek a fölzárkózásért. Infrastruktúra kell, utat kell építeni, csatornázni, szennyvizet, hulladékot kezelni, európai módon. Hogy legyen munka, ne kelljen elmenni innen az egyetemről kiözönlő fiataloknak. Ha ez a következő négy évben sem sikerül, a város végérvényesen a peremre szorul, nem csak a szó földrajzi értelmében. És nagyrészt ezen áll, vagy bukik a régió esélye is: Szeged húzóerő lesz, avagy sem. Nem nagy szavak, hanem a kicsit szomorkás igazság: most, vagy soha. Hiszen az Európai Unió régiópohtikát folytat, külön figyel a leszakadottakra, föl akarja hozni ezeket, célja az esélyek kiegyenlítése. Vagyis a mi régiónk előtt éppen ebben a ciklusban rég nem tapasztalt távlatok nyílnak. Kivéve, ha elszalasztjuk. De talán most először ez kizárólag rajtunk fog múlni. Úgyhogy érdemes lesz rajta tartani a szemünket a most megválasztott képviselőkön - legyenek hatalomban vagy ellenzékben. Este 7 óra után kezdték számolni a voksokat. Fotó: Miskolczi Róbert Az MSZP-SZDSZ nyerte a megyei választást AZ UJ MEGYEI KÖZGYŰLÉS TAGJAI: Pártok és civil szervezetek szerinti összetétel civil szervezetek A megyei közgyűlésben este tizenegykor, csaknek százszázalékos feldolgozottságnál többségben voltak az MSZP-SZDSZ képviselői a nagy rivális, a Fidesz-MDF-MKDSZ-KPE tömörüléssel szemben. A megyei testületbe a makói és a szentesi polgármester-választás győztese és vesztese is bekerült. Az eredmények összesítése közben, este kilenc után látszott: a tízezer lakosnál nagyobb településekről az MSZP-SZDSZ, valamint a Fidesz-MDFMKDSZ-KPE közös listája mellett ismét bejut a megyei testületbe a Polgári Szövetség Makóért egyesület - és az Összefogás Csongrádért, s végül nem rúghatott labdába a Hajrá Makó! Polgári Körök Egyesülete, s az Ipartestület és a Vállalkozók Klubja közös megyei listája sem. Az adatok hetvenszázalékos feldolgozottságánál a nagyobb megyei városokban az MSZP-SZDSZ listája vezetett, a kistelepülések listáinak versenyében épp az ellenfél, a Fidesz vezette lista volt az éllovas. Aztán idő közben itt is átvette a vezetést az MSZP-SZDSZ. Befutó volt a Makó és Térsége Polgármesterek Fóruma Egyesület, a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetért Egyesület, és a Homokháti Önkormányzati Szövetség. Az már ekkor is biztosnak látszott, hogy tagja lesz a leendő közgyűlésnek Farkas Sándor országgyűlési képviselő, aki a szentesi polgármesteri tisztségért is ringbe szállva alulmaradt Szirbik Imrével szemben, mert ő is tagja maradt a megyei testületnek. Ugyanígy farkasszemet nézhet - vagy éppen békésen együtt dolgozhat - a fideszes Martonosi György az MSZP-s Búzás Péter makói polgármesterrel, akit most ismét újraválasztottak. Az algyői polgármesteri tisztségért folytatott harc két riválisa is bekerült a megyei testületbe: Piri József polgármester a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetért, Gonda János pedig a Fidesz révén. A megyei közgyűlésben folytathatja a politizálást Bartha László volt szegedi polgármester, s ismét bejutott a testületbe Frank József, az előző ciklus elnöke, ezúttal az MSZP-SZDSZ listáról. Este tizenegykor - kilencvenöt százalékos feldolgozottságnál az alábbi képviselők kerültek be a megyei közgyűlésbe: a Fidesz-MDF-MKDSZ-KPE listáiról: Adók János, Baláspiri Csaba, Bartha László. Bodó Imre, Farkas lánosné. Farkas Sándor. Gonda János, Gyömbér László, Kovács Kálmán, Martonosi György, Mikulán László, Nagy Sándor, Nógrádi Zoltán, Póda Jenő, Vincze László. A Homokháti Önkormányzati Szövetség listájáról Petró Ferenc. Az MSZP-SZDSZ listájáról: Bacsa Pál, Balogh Ferenc, Botka László, Búzás Péter, Demeter Attila, Fábián György, Fekete Gábor, Frank József, Gazdag János, Molnár fózsef, Móra József, Ott fózsef, Simicz József, Szaniszló fózsef, Szirbik Imre, Szűcs Lajos, Szűcs Tibor, Varga Árpád, Vári Miklós. A Makó és Térsége Polgármesterek Fóruma listájáról: Horváth Lajos és Lőrincz Tibor, az Összefogás Csongrádért egyesülettől Murányi László, a PSZM-től Marosvári Attila, a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetért egyesülettől Piri József. B.A.