Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-07 / 234. szám
HÉTFŐ, 2002. OKTÓBER 7. "AKTUÁLIS" 11 A választások előtti utolsó hetekben mindent bevetnek a pártok Kampány az utcán és az interneten AIMERA TAKARÉKSZÖVETKEZET A politikai pártok szegedi szervezetei a kampány finisében továbbra is a hagyományos módszert választva, szórólapon és plakáton keresik a választók kegyeit. A kampányarzenálban a személyes találkozások mellett megtalálható az internet is. Kampányában a Fidesz-MPP elsősorban a személyes kapcsolatra helyezi a hangsúlyt, de az elektronikus és az írott sajtóban is megjelennek jelöltjei. Igénybe veszik a legkorszerűbb kampányeszközöket is: Orbán Viktor szegedi nagygyűléséhez hasonlatosan más párteseményekről is SMS-ben, vagy e-mailban kaphatnak tájékoztatást a választók - tudtuk meg Dobó Lászlótól, a párt szegedi szervezetének ügyvezető alelnökétől. A Fidesz helyi kampánya egyébként nem tér el jelentősen az országos stratégiától, ám természetesen a helyi viszonyokat figyelembe veszik. A kampány irányítója, Tímár László hozzátette: milliós költséggel számolnak, amelynek jelentős részét tagdíjakból, illetve pártoló tagok befizetéseiből fedezik. A jobboldal független polgármesterjelöltje, Balogh Elemér saját stábjával irányítja kampányát. A személyes kontaktus mellett elsősorban a költségkímélő kampányeszközökkel dolgoznak, így például házilag sokszorosítják a szórólapokat, amelyeket aktivisták juttatnak el a választókhoz. Balogh eddig másfél millió forintot költött a kampányára, a pénz cégek és magánszemélyek adakozásából, illetve a jobboldali pártok támogatásával gyűlt össze. Elsősorban a párbeszédre épül az MSZ5 az MSZDfJ az SZDSZ és a Centrum egységes kampáA baloldal és a jobboldal is demonstratív nagygyűléssel nyitotta meg szegedi kampányát. nya - hangsúlyozta Kozma József. A szocialisták városi elnöke szerint a szegediek maguk is találkozhattak már a képviselőjelöltekkel, akik valóban járják az utcát, és a hordozható kampánypultoknál szívesen elbeszélgetnek a választókkal. A jelöltjeit közösen támogató Összefogás Szegedért választási szövetség az elektronikus és a nyomtatott sajtóban is kampányol, óriásplakátokon is megjelennek és még terveznek egy nagy, kampányzáró megmozdulást is. - A szocialista párt teljes politikái önállóságot biztosít a helyi szervezeteknek, így a polgármesterjefplti kampányom stratégája is helyben alakult ki - mondta Botka László. Az Összefogás Szegedért polgármesterjelöltje hozzátette: mivel négy pártot képviselve indul a választásokon, a kampányt is közösen dolgozták ki. Botka szerint ugyanakkor a kormány is jelentős szerepet kap a kampányban, hiszen október 20-ig szinte a teljes kabinet megfordul majd Szegeden. Botka László a kampány költségéről, amelyet a négy párt mellett támogatók állnak, pontos adatot nem tudott közölni. , - A Szabad Demokraták Szövetsége az Együtt Szegedért választási szövetségen belül öt saját és öt közös jelöltről „gondoskodik" - fogalmazott Nagy Sáhdor. A saját listát is állító párt városi elnöke elmondta: a tíz jelölt kampányának összköltsége nem éri el az egymillió forintot. A kampány költségeit egyébként maguk a jelöltek állják. Koncsek Krisztián, a MIÉP szegedi elnöke nem kívánt nyilatkozni a párt kampánystratégiájáról. Rendkívül fontosnak nevezte a kis pártok és civil szervezetek szempontjából saját kampányukat Csapó Balázs. A Szegedért Egyesület elnöke és polgármesterjelöltje szerint ugyanis a helyi médiumokban is a jobb- és a baloldal kapja a legtöbb megszólalási lehetőséget, a „kicsik" pedig a fennmaradó helyen osztozkodnak. A 25 egyéni jelöltet indító Szegedért Egyesület ezért intenzív kampányt folytat. A hagyományos eszközök mellett szórólapokat osztanak, amelyek öszszegyűjtéséért jutalmazzák is a választópolgárokat. Megjelentek már plakátjaikkal a buszmegállókban és óriáspla kátok kihelyezését is tervezik. A kampány költségét az egyes ület tagjai állják. 2 Legfontosabb, hogy megkülönböztessük a más civil szervezetektől a Szerette Városunkért Egyesületet - mondta Ábrahám László elnökségi tag. Ábrahám szerint tudatosítani kell a nem pártokra szavazó választókban, hogy milyen önkormányzati programot kínálnak. Ezt clsősorFotó: Miskolczi Róbert, Schmidt Andrea ban szórólapok segítségével és személyes találkozókon, rendezvényeken teszik meg. A képviselőjelöltek adták össze az Együtt Szegedért Egyesület kampányköltségét. Bakai Csaba elnöktől megtudtuk, egy kevéssé alkalmazott kampányelemet használnak: jótékonykodnak. Egy idős házaspárt 100 ezer forinttal segítettek, de közintézményeknek is adtak át jelentősebb összeget. így a továbbiakban mindössze 350 ezer forintjuk maradt a kampányra. - Igaz, nincsenek nagy támogatóink, de á későbbiekben legalább nem leszünk manipulálhatóak - emelte ki Bakai Csaba. K. B. NISSAN-CAR Kft., 6800 Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János u. 149. Tel: 62/249-346 690 000 Folyószámlák - Előnyös lekötési lehetőségek - Kényelmes, korszerű szolgáltatások - Személyes igényekhez igazodó, helyi ügyintézés 5 ÉV GARANCIA Nálunk Ön is megtalálja a legkedvezőbb megoldást. Folyószámla ajánlataink Önnek szólnak. Ajánlott kenőanyag M®biin Fogyasztás: liter/100 km: 4,7-10,6 j C02 kibocsátás (g/km): 126-254 : Őszi mínuszok, amelyek jobb kedvre derítik. Ha most vásárolja meg régóta áhított Almeráját, a kiválasztott modelltől függően 200 000 és 690 000 forint közötti kedvezményt' adunk Önnek. Az akció a készlet erejéig tart. Kivétel: Nissan Almera 1.6 Sedan CP7 modell EMELI