Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-30 / 253. szám
18 »SPORT« SZERDA, 2002. OKTOBER 30. A szeretet doppingja A győri származású Baunok Bernadett, a Liss-HNKC balszélsője eddig 42 gólt szerzett, s ebből 23-at a legutóbbi négy meccsen, a Dunaferr, a Pécs, a Debrecen és a Győr hálójában helyezett el. Szülővárosa csapata, a Graboplast ETO KC ellen először sikerült nyernie. - A szombati meccset soha nem felejtem el! - kezdte Baunok Bernadett. - A győri szurkolók, akik közül több a haverom, a találkozó után odahívtak, s azt mondták: Detti, te vertél meg bennünket! Jólesett ez a vélemény, hiszen már tíz éve elkerültem a Rába partjáról, játszottam a nemzetközi kupás Kisvardában, de még egyszer sem győztem a Győrrel szemben. Ráadásul az utóbbi két-három meccset leszámítva mindig betliztem, vakon játszottam ellenük. Külön öröm volt, hogy az egyik legjobb magyar szélső, Lovász csak három gólt dobott és ezekből egyben voltam benne. Be kell ismerni: elméláztam egy kicsit. A Magyar Kupa elődöntőjében még jobban sikerült ez a párharc, akkor Pavhkné Lovász Zsuzsanna egyszer sem tudta megverni. A szélsők élete érdekes: erről a posztról a legnehezebb gólt dobni, viszont a legkönnyebb védekezni. A Kőbánya-Spartacus elleni mai (18 óra, Hódtói Sportcsarnok) partin is egy érdekes párharcot figyelhet meg, izgulhat végig a publikum. Baunok ezúttal Nagy Andreával kerül szembe, akivel „anno" együtt kézilabdázott a Kisvárdában. Nyitott könyv szindróma. - Minden szélsőt, kapust jól ismerek, hisz már tizenhárom éve szerepelek az élvonalban. Ennek ellenére a mérkőzések előtt több kazettát megnézek - a csapat videózás egyébként is babonából hagyományosan nálam van -, egy-egy szituációt sokszor visszaBaunok Detti és a kapusok párharcát az utóbbi időben rendre a vásárhelyi balszélső nyeri meg. Fotó: Miskokzi Róbert pörgetve. Amikor odakerülök, tudnom kell, az adott kapussal szemben milyen lehetőségek közül választhatok. Arra a „buta" kérdésre, hogy mitől ilyen jó ő és a csapat, azt mondta: - Nem tudom, de ezen nem is gondolkodom. Rengeteget edzünk, éjjel-nappal dolgozunk, Cinga (Farkas József vezetőedző) alaposan meghajt bennünket. A lányokkal egymásra találtunk szakmailag és emberileg is. A Vásárhelyen lakó különítmény rendszeresen összejár, együtt ebédelünk, mindent megbeszélünk. Hidd el, nekünk csajoknak erre szükségünk van. A győzelmekre is. S a Pécs ellen megkezdett sorozat folytatható, a Szparinak szeretnének visszavágni a Liss-HNKC játékosai. De nem lehet félvállról venni - a fővárosi 23-30 miatt sem - a Kőbányát, amely rutinos, meglepetésre képes együttes. A Hódmezővásárhely viszont lendületben van, pörög, zsinórban három győzelmet aratott, de... - Nem egyszer előfordult már, hogy hullafáradtan érkeztünk a meccs napján az öltözőbe. Mechanikusan készülődtünk, majd meghallottuk a szurkolók kórusát, a „Vásárhely, Vásárhelyt!". Ilyenkor egymásra néztünk, öszszevillantak a szemek, nem szóltunk egy szót sem, de tudtuk: ilyen közönség előtt nem játszhatunk rosszul, nem veszíthetünk. Ez a szeretet a doppingunk... Valószínűleg ez történik majd szerdán is. IMRE PÉTER Százszázalékos forduló A Csongrád megyei NB l/B-s kézilabdacsapatok sikeres hétvégét zártak. A Makó KC férfi együttese az Újkígyós-Csaba KC-t, az SZKKSE női alakulata pedig a csak nevében ijesztő, egyébként sereghajtó Ceglédi Kék Cápákat győzte le hazai környezetben. SZEGED-KISKUNDOROZSMA KSECEGLÉDI KÉK CÁPÁK 23-21 (12-9) NB l/B-s női kézilabda-mérkőzés. Dorozsma, Orczy-sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Sziklai, Szilágyi. SZKKSE: BOROSNÉ Vadászy 1, Bodó 6, Szőke 5, Sípos 4. FÜLÖP 5, Horváth K. 1. Csere: Szűcs (kapus), Horváth H. 1, Lucza, Hódi. Edző: Prónay Gyula. A mérkőzés elején három-négy góllal elhúzott riválisától a hazai együttes, melynek soraiban az idén először lépett pályára a Liss-HNKC kölcsönjátékosaként Szőke Olga. Ezt az előnyt a második félidő közepéig tartotta az SZKKSE, a végére egy kicsit kiengedtek Bodóék, de összességében magabiztos győzelmet arattak a sereghajtó Pest megyei gárda ellen. A soron következő bajnokira két edzőmeccsel készül a Szeged-Kiskundorozsma, először Kiskunhalason tesztelik tudásukat, majd az Orczy-sportcsarnokban az osztrák Hypo junior együttesével mérkőzik. Legközelebb szombaton 16 órakor a Bocs vendégeként lépnek pályára a Prónay-lányok. MAKÓ KC-ÚJKÍGYÓS-CSABA KC 31-26 (17-11) NB l/B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Makó, városi sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Bacs, Dravecz. Makó KC: NagyZ.-SZABÓTÖNKI 4, SÁNDOR 7. VÖRÖS 5, Szabó P 2, Ignácz 1, AVAR 3. Csere: Nagy L. (kapus), Gera 3, Bajorhegyi 2, MINIK 3, Cselovszki 1. Edző: Bárány Zsolt. Élen a Madách és az Odessza II. MUNKATÁRSUNKTÓL Megkezdődtek a szegedi kézilabda diákolimpia küzdelmei, amit a VSI és a Szeged Városi Kézilabda-szakcsoport bonyolít le. A meccseken eddig a papírforma érvényesült. Eredmények: III. korcsoport, lányok: Odeszsza Il.-Jerney 19-1, Orczy-Jerney 10-4, Odessza II.-Orczy 10-0. Az állás: 1. Odessza II., Szeged 4, 2. Orczy, Dorozsma 2, 3. |emey, Dorozsma 0 ponttal. III. korcsoport, fiúk: Madách-Odessza B 24-4, Odessza A-Alsóváros 15-3, Rókus II.-Madách 2-27, Odessza A-Odessza B 5-24, Odessza A-Rókus II. 24-4, Alsóváros-Odessza B 14-10, Madách-Odessza A 13-7, Rókus II.-Alsóváros 6-10, Odessza B-Rókus II. 8-7, Alsóváros-Madách 8-30. Az állás: 1. Madách 8, 2. Odessza II B 6, 3. Odessza II. A 4 |51-44), 4. Alsóváros 4 (35-57), 5. Rókus II. 0 ponttal. IV. korcsoport, lányok: Odeszsza II. A-Odessza II. B 23-12, Orczy-Jerney 13-13, Odessza II. A-Orczy 19-10, Odessza II. B-Ierney 14-12, Odessza II. A-ferney 17-6, Odessza II. B-Orczy 10-0. Az állás: 1. Odessza II. A 6, 2. Odessza II. B 4, 3. Jerney 1 (31-44), 4. Orczy 1 (24-42) ponttal. IV. korcsoport, fiúk: Odessza II.-Alsóváros 33-8, Orczy-Madách 4-30, Dugonics-Tisza VoMa 18 órakor: Pick-Fotex KCV A Veszprémet elemezték KÉZILABDA A ma 18 órakor kezdődő Pick Szeged-Fotex KCV NB l-es férfimérkőzést nyugodtan kinevezhetjük az ősz legjelentősebb kézilabdás összecsapásának. Egyébként mindkét csapat különösen nagy figyelmet fordít kettejük bajnokijára. Ami az előkészületekből ki is derül. Sajnos eddig a Fotexnek volt több öröme a Pick Szegeddel való találkozók után. Igaz, hogy a bajnoki rájátszás utolsó összecsapását május 12-én az újszegedi sportcsarnokban 20-18-ra a Pick nyerte, azonban Veszprémben, valamint az MK-döntőben a Fotex magabiztosan győzött. A Szuperkupában ezüstérmet nyert Fotex nem hagyja a véletlenre a mai találkozót, hiszen Zdravko Zovko edző csapata már kedden megérkezett, hogy az utazás se fárassza a játékosokat, s nyugodtan tudjanak készülni a nagy rangadóra. Dobozi Iván, a Pick Szeged technikai vezetője elmondta, hogy a jugoszláv szövetségi kapitány Maticsot és Puljezevicset szerette volna a Világkupán szerepeltetni, azonban csakúgy, mint Sterbik Árpád esetében a Fotex, a Pick is a nagyon fontos mérkőzéseire hivatkozva megegyezett a jugoszláv válogatott irányítójával, hogy most eltekint részvételüktől. A tegnap délelőtti foglalkozáson a Fotex egyik mérkőzésének a megtekintését iktatta programba Dragon Djukics edző. - Mindkét csapat nagyon ismeri egymást, ezért nem lehet olyan új taktikát kitalálni, amivel a másikat meg tudja lepni mondta a szegedi tréner, majd így folytatta: - Annak ellenére, hogy ez a mérkőzés még nem dönti el a bajnoki cím sorsát, mindkét klubvezetés - s főleg a szurkolók - nagy jelentőséget tulajdonít az összecsapásnak. Az tény, hogy pszichésen nagy lendületet adhat a győztesnek a hátralévő hazai és nemzetközi mérkőzéseken. Sajnos mi az elmúlt két hét alatt mindössze egyszer tudtunk pályára lépni, ugyanakkor a Veszprém két nagyon kemény mérkőzésen van túl. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szegedi játékosok nem tesznek meg mindent a siker érdekében, s nincsenek felkészülve a nagy találkozóra. Azonban én is nyugodtabb lennék, ha mérkőzéseken mérhettem volna le a csapat pillanatnyi tudását. A Picknél csak Nagy Levente kapus küzd vírusfertőzéssel. A többi játékos egészséges. Zovko edző azonban még nem döntötte el, hogy a három idegenlégiósa Lazarov, fovics, Dzomba - közül melyik kettőt szerepeltesse. Lele Ambrus, a Pick Szeged sportigazgatója közölte lapunkkal: a mérkőzés előtt nem lesz jegypénztár, mert már az összes belépő elkelt a sportcsarnok Hűmmel sportboltjában és az Euró Volán központjában. A csarnokból kiszorulók a tv előtt szurkolhatnak kedvenceiknek. • Közben folyik a szervezés a november 9-ei, jövő szombati hollandiai KEK-mérkőzésre is. Ginál János hatnapos - nov. 7-12 között buszos szurkolói kirándulást szervez az érdeklődőknek. A turisztikai látványosságokat is tartalmazó útra jelentkezni a 06-30/555-0981 -es valamint a 06-30/938-0980-as telefonszámon lehet. SÜLI JÓZSEF Kovács Henri verhetetlen LOVAGLAS MUNKATÁRSUNKTÓL Hódmezővásárhely adott otthont a Csongrád megyei díjugrató-bajnokság döntőjének. A balástyai Morris LK versenyzője, Kovács Henri és a kezdő lovak között Rigoletto verhetetlennek bizonyult, amiben elindultak diadalmaskodtak. A csapatversenyt Szeged nyerte meg. A bajnokság végeredménye: Kezdő lovas kategória: 1. Tóth Dávid Jockey nevű lován; kezdő lovak: 1. Rigoletto (lovasa Nagy József), 2. Linda (Busi Sándor), 3. Renaisance (Kovács Henri); B2 ifjúságiak: 1. Kovács Henri Sunday Morning n. 1., 2. Brázik Kitti Alibi n. 1., 3. Berente Alexandra Dávid n. 1.; B3 felnőttek, egyéni: 1. Kovács Henri Baccara n. 1., 2. Nagy József Ragyogó n. 1., 3. Herczeg Csaba Márvány n. l.; csapat: 1. Szeged (Panca C. Teodor, Nagy József, Zajzon András), 2. Aranyági Ménes, Vásárhely (Herczeg Csaba, Czuczi István), 3. Morris LK, Balástya (Kovács Henri, Kovács Kaarlo, Czékus Zoltán). Az egész mérkőzés izgalmas, túlfűtött hangulatban zajlott le, melyen az együttesek jórészt egymás hibáiból éltek. Jellemző volt a találkozóra a sok szabálytalanság, a hazaiaktól a második félidő derekára már Bajorhegyi és Szabó Tönki is begyűjtötte harmadik kétperces büntetését, vagyis a kizárás sorsára jutott. A Maros-parti együttes végig öt-hat góllal vezetett, s ezt az előnyt a lefújás pillanatáig megőrizték Bárány Zsolt edző tanítványai. A Makó KC legközelebb szombaton 17 órától Fehérgyarmaton szerepel bajnokin. Friss hír a csapat háza tájáról, hogy a Tiszaföldvár elleni Magyar Kupa-mérkőzést a futsal Európa-bajnoki selejtező miatt egy nappal előre hozták. A Makó KC így november 5-én (kedd) 18 órától fogadja a Szolnok megyei gárdát. I. P. H i Ián 21-20, Tisza Volán-Odessza II. 10-29, Orczy-Dugonics 7-27, Madách-Alsóváros 31-15, Alsóváros-Tisza Volán 21-20, Odessza Il.-Orczy 36-4, Dugonics-Madách 14-33, Madách-Tisza Volán 29-12, Orczy -Alsóváros 10-24, Dugonics-Odessza II. 16-25, Odessza II.-Madách 9-16, Tisza Volán-Orpzy 42-4, Alsóváros-Dugonics 34-17. Az állás: 1. Madách 10, 2. Odessza II. 8, 3. Alsóváros 6, 4. Dugonics 4, 5. Tisza Volán 2, 6. Orczy 0 ponttal. A Tisza Volán együttese versenyen kívül indul, az eredményeit leszámítva az állás: 1. Madách 8, 2. Odessza II. 6, 3. Alsóváros 4, 4. Dugonics 2, 5. Orczy 0 ponttal. \3V -, _t Porsche Szeged 6724 Szeged, Sárosi u. 11. Tel.: 62/549-400, Fax: 62/549-401 Az akció 2002. december 15-ig, illetve a készlet erejéig az Audi A3, A4, A6 és TT modellekre érvényes.