Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-30 / 253. szám
• A K T U A L I S • SZERDA, 2002. OKTOBER 30. A masszíroztatás már nem időkérdés Újszegeden Eltűnt a sor a fürdő elől A munkaidő új beosztásnak és az időpont-egyeztetési rendszernek köszönhetően már nem kell órákig sorban állni a maszszírozására váróknak a szegedi termálfürdőnél. Múlt héten még órákig tartó várakozásra készülhetett fel az, aki masszíroztatni akarta magát a szegedi termálfürdőben. Ugyanis a Gőzfürdő felújítása miatt az ottani vendégeket is a Gombába irányították. A bejárat előtt kígyózó sor teljesen eltűnt, a maszszírozásra jelentkezők pedig hamar kezelési időponthoz juthatnak. Dórán Éva, a termálfürdő gyógyászati vezetője szerint félreértésen alapult a vendégek fölháborodása. Nemcsak egyetlen napon, hanem folyamatosán lehet bejelentkezni a kezelésre és maximum 10-15 percet kell várni a diszpécsernél. Az viszont való igaz, hogy a masszírozó helyiségek kapacitása véges. A tizenöt éves épület adottságai azonban olyanok, hogy nem oldható meg a hatósági előírásoknak is megfelelő további helyiségek kialakítása. Néhány vendég javaslata, miszerint az öltözőkben is létesítsenek masszírozókat, ezért kivitelezhetetlen. A Gőzfürdőben érkezési sorrendben fogadták a vendégeket, ezért gyakran 3-4 órát is várni kellett egy kezelésre. Ráadásul csak 8-10 percet tudtak foglalkozni egy-egy pácienssel. A Gombában viszont a tb által előírt negyedórás kezelési időt be tudják tartani. A vezető szerint nagyüzemi, embertelen kezelés lenne a betegközpontú gyógyászatból, ha függönyökkel elválasztott szobácskákat hoznának létre, ahol pár perc alatt végeznének a masszőrök. A vendégek reggel hat és este nyolc között HÍREK KAPOLNASZENTELES BAIJVSTYÁN Kápolna- és stációszentclő ünnepséget tartanak csütörtökön délután 4 órától Balástyán, a régi temetőből kialakított kegyeleti parkban. A rendezvényt Újvári László polgármester nyitja meg, ezt követően Gyulay Endre megyés püspök és Laczkó Ferenc plébános szenteli fel a kápolnát és a stációkat. HŐSI HALOTTAKRA EMLÉKEZNEK A Magyar Honvédség Szeged Helyőrség-parancsnoksága hősi halottakra emlékezik csütörtökön. A Belvárosi temetőben délelőtt 9 órakor az I. és a II. világháborús emlékműnél, illetve a nemzetiségi hősi halottak sírkertjénél koszorúznak. A VÉDELEM JOGÁRÓL A KÁVÉHÁZBAN A védelem joga címmel rendeznek kávéházi estet ma 18 órától a Royal Szállóban. A vendég: Dudás László ügyvéd, egyetemi oktató (Budapest). A házigazda: Ábrahám László ügyvéd. TALÁNYOS NAGYALFÖLD A Millenniumi Kávéház (Szeged, Dugonics tér 12.) mai vendége Beluszky Pál. Az MTA munkatársa Talányos táj a Nagyalföld címmel tart történeti és humángeográfiai előadást este 7 órai kezdettel. ALAKULÓ ÜLÉS PUSZTASZEREN A pusztaszeri képviselő-testület^ csütörtök délután 4 órakor tartja alakuló ülését. Kertész László polgármester és a képviselők leteszik esküjüket, valamint felülvizsgálják a szervezeti és működési szabályzatot. A település első embere ismerteti a programját és alpolgármestert választanak. A várakozás miatti méreg nélkül a masszírozás is jobban esik. Fotó: Gyenes Kálmán bármikor kérhetnek időpontot a diszpécsertől. Az idős betegek többsége visszatérő vendég. Ilyen a két barátnő, Marika és Erzsi néni is. A teljes nevük elhallgatását kérő asszonyok múlt csütörtökön két és fél órát álldogáltak az esőben, amíg időpontot kaptak. Most azonban örömmel látják, hogy nincs sor a bejárat előtt. Masszíroztatásra a hét végén jönnek, most csak úszni szeretnének egy-két hosszt. Erzsi néni még hozzátette: „Tudom, hogy sokakat zavar, hogy át kell járni Újszegedre, de én kifejezetten örülök ennek, mivel itt lakom a közelben." A munkaidő új beosztása és az időpont-egyeztetési rendszer miatt csökkent a sorban állás. Emellett kulturált körülményeket és minőségi munkát tudnak biztosítani minden betegnek. K.T. Kerékpárost gázoltak Szegeden Kerékpárost gázolt el egy autó Szegeden a Tesco áruház előtt, amikor a Rókusi körúton egy kerékpáros és egy gyalogos akart átkelni, ám a külső sávban haladó gépkocsi vezetője nem fékezett és elgázolta a biciklist. Az ütközés erejétől középkorú nő kerékpárja tizenhat métert repült. A sérültet azonnal kórházba szállították. A baleset időpontjában a közlekedési jelzőlámpák nem működtek. Egymilliárdos aszálykár Makón Makó térségében megközelítőleg egymilliárd forintos kárt okozott idén az aszály a mezőgazdaságban. „ Az aszály Makón a szakemberek becslése szerint a termőterület hetven-nyolcvan százalékát érintette; további tíz-húsz százaléknyi területen olyan kis mértékű volt a pusztulás, hogy a történteket nem volt érdemes bejelenteni, a földek fennmaradó tíz százalékáról pedig azért nem érkezett semmiféle jelzés, mert öntözéssel enyhítettek a rendkívüli időjárás okozta gondokon. A száraz, meleg nyarat leginkább a kukorica sínylette meg, amely néhol felerészben is tönkrement, de hasonló volt az arány a kalászosok esetében is. Jelentős mértékben károsodott ezen kívül a napraforgó és a cukorrépa. A makói falugazdász, Márton Károly irodájába eddig kétszáznegyven kárbejelentés érkezett két szövetkezettől, illetve több családi és egyéni gazdától, társas vállalkozótól. Ez a regisztrált termelők közel harmada. A kárigény öszszességében több százmilliós nagyságrendű, megközelíti az egymilliárd forintot. Mint a falugazdász irodában megtudtuk, az aszálykárt szenvedettek a hozamérték kiesésének nagyjából harminckét százalékára számíthatnak támogatás formájában. Ezt a szaktárca előzetes ígérete szerint december elején folyósítják az érintetteknek. A kárigényeket október 31-éig lehet jelezni. Az aszálykárok mérséklésével egy időben a kormány a hitelgondokon is enyhíteni igyekszik. Függetlenül az aszálykártól az adósságcsapdába került gazdálkodók előző három évi átlagos nettó hitelállományának negyven százalékát fogják elengedni. Ez utóbbi segítségért november 29-éig lehet jelentkezni a falugazdász irodákban. SZABÓ IMRE Menetrendváltozás a helyközi járatokon A Tisza Volán Rt. péntektől módosítja néhány helyközi járatának menetrendjét. így többek között változik a Szegedről Sándorfalvára, Baks-Csongrádra, Tiszasziget-Térvárra, Röszkére, továbbá Domaszékre, Deszkre, Szatymaz-Zsombóra, illetve Makóról Tótkomlósra közlekedő buszok menetrendje. A módosításokról részletesebben külön szórólapokon tájékoztatják az utasokat, valamint bővebb információ kérhető a buszállomásokon, illetve a Volán szegedi közönségkapcsolatok irodáján. Moldáv állampolgárokat fogtak Kiszombornál Határőrök akcióban A kiszombori határőrök két moldáv állampolgárt fogtak el a minap a falu határában. Mint kiderült, nem volt pénzük vízumra, ezért határozták el, hogy a zöldhatáron át, illegálisan jönnek Magyarországra. A két férfit, akik munkát szerettek volna vállalni nálunk, visszaadták a román szerveknek. Ugyancsak a kiszombori határőrök vettek őrizetbe a Maros-híd közelében egy szudáni férfit, aki ruházatából ítélve már napok óta gyalogolhatott. Elfogását követően elmondta: embercsempészek segítségével, Jugoszlávia felől érkezett és Szeged felé szeretett volna tovább menni, de eltévedt. Halloween harsány nevetéssel űzi el a gonosz szellemeket Világító tökfejek mindenszentek napjára Az angolszász Halloween kezd meghonosodni hazánkban is, bár még szokatlan gonoszűző bolondozással, csontvázjelmezben készülni halottak napjára. Iskolai ünnepségeken és magán partikon is ünnepelik már hazánkban a Halloweent, október végén mind több helyen tűnnek fel az angolszász ünnep kellékei: a töklámpások. A mindenszentek és halottak napja, november elseje és másodika hagyományosan a halottakra való emlékezés ideje Magyarországon. Az ünnep előestéjén a szentbeszéd közben megkondulnak a harangok, a hozzátartozók a kegyelet virágait helyezik el a sírokon, gyertyát gyújtanak a holtak lelki üdvéért. A mindinkább meghonosodó angolszász Halloweent ezzel szemben harsány, álarcos bolondozással ünneplik, a hagyomány szerint október 31-én. Ahogy arról Győző Gyula, az Exi Rendezvényiroda ügyvezetője tájékoztatott: az idei év fordulópont, hiszen először rendezhetnek nagyobb Halloween-partit. - A magyarok nehezen kezdik elfogadni, hogy a halottak napját ne csendesen, magukba fordulva töltsék, hanem harsány ünnepléssel - mondta. A parti elengedhetetlen kellékei az ijesztő jelmezek és maszkok, a durranó konfettibombák, szellemek, csontvázak, boszorkányok, túlvilági alakok. A mostani, első ilyen jellegű rendezvényük különlegessége pedig a szellemeknek öltözött Chippendale-fiúk fellépése lesz. A kirakatok és lakások, kertek díszítésében is egyre intenzívebben jelenik meg ez a hagyóA HAGYOMANY GYÖKERE A Halloween mai formája a római Pomona-nap, a kelta Samhaim fesztivál és a keresztény mindenszentek napja hagyományainak keveredésével alakult ki. A kelta újév előestéjén, október 31-én a halottak különböző formában jelentek meg, az álarcosok feladata a gonoszok elűzése volt. A magyar néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen számukra is terítettek, lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Mindenszentek előestéjét Észak-Amerika-szerte álarcos bolondozással ünneplik. A gyerekek jelmezben házról házra járva ajándékot követelnek „trick or treat" (ajándékot vagy kitolok veled) kiáltozással. mány. Katona Gizella és Olga, a Tűzvirág üzlet vezetői szerint három éve fokozatosan nő a kereslet a tök- és szellemgyertyák, pókhálók, fekete macskák iránt. A '90-es évek végétől kezdhetett a magyar közönség barátkozni a Halloweennel, azóta a különböző üzletek egyre gondosabban készülnek az október végi ünnepre. Katona Olga az idén is több töklámpást készített. Elmondta, a titok annyi, hogy a kiválasztott, óriási tököt, miután tetejét levágtuk és a belsejét kivájtuk, óvatosan kell a felrajzolt vonalak mentén kilyukasztani, nehogy a termés megrepedjen. Hűvösben, a házak kapujában több hétig is ép maradhat a mécsessel kivilágított tökfej. A szegedi Ságvári általános iskolában már harmadik éve rendeznek Halloween ünnepséget. Takács Judit angoltanár szerint igen jól sikerült a múlt hét péntekén megtartott mulatság, ahol a gyerekek tökmagmozaikot készítettek, rettentően félelmetes jelmezeket öltöttek, vízihullának álcázták magukat, versengtek azon, ki faragta a legszebb töklámpást, s a hagyományos angolszász játék során kiderült: ki bírja a vízzel telt vödörből a leghamarabb szájjal kihalászni a benne úszó almát. W.A. A töklámpa és a szellemek egyre több helyen tűnnek fel október végén, jó angol szokás szerint. Fotó: Gyenes Kálmán