Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-29 / 252. szám

KEDD, 2002. OKTÓBER 29. Medgyessy és Kovács az EU-tagjelöltek csúcstalálkozóján Jó hír, hogy nincs rossz hír KOPPENHÁGA (MTI) Magyarországot nem zavarja, hogy az EU védzára­dékokat kíván beépíteni a csatlakozási szerződés­be, mert abból indul ki, hogy a tagság minden felté­telét teljesíteni tudja - jelentette ki a magyar mi­niszterelnök hétfőn Koppenhágában, ahol részt vett az EU soros elnöksége és a tagjelölt országok csúcsszintű találkozóján. Medgyessy Péter szerint ez azt jelenti, hogy a záradékok alkalmazására Ma­gyarország esetében nem is lesz szükség. Kovács László külügyminiszter szerint a jó hír az volt, hogy nincs rossz hír, a bővítési folyamat az eddig érvé­nyesnek tekintett menetrend szerint haladhat. Kedvezőtlen mozzanatnak csak az tekinthető, hogy nem történt elmozdulás a tizenötöknek a me­zőgazdasági fejezet legfontosabb területeivel kap­csolatos álláspontjában. Közös, valós esélyünk a kapcsolatfejlesztés BUDAPEST (MTI) A gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok fejleszté­sének szükségességét hangsú­lyozta Mádl Ferenc magyar és Iszlám Karimov üzbég köztársa­sági elnök azon a sajtótájékozta­tón, amelyet megbeszélésüket követően közösen tartottak hét­főn Budapesten. A két államfő a megbeszélésről közös nyilatko­zatot adott ki, amely szerint egyetértenek abban, hogy tág le­hetőség nyílik a kétoldalú együttműködés szélesítésére és elmélyítésére a kölcsönös érde­kek alapján Magyarország és Üz­begisztán között. A nyilatkozat­ban a felek hitet tesznek a két or­szágnak a nemzetközi terroriz­mussal, a szélsőségekkel, a kábí­tószer-kereskedelemmel és a nemzetközi szervezett bűnözés más formáival szembeni küzde­lemben való szoros együttműkö­dése mellett. Mádl Ferenc kife­jezte elismerését azokért az erő­feszítésekért, amelyeket Üzbe­gisztán függetlensége elnyerésé­ért, gazdasági, politikai és kultu­rális fejlődéséért kifejtett. Adóskonszolidáció a mezőgazdaságban BUDAPEST (MTI) A kormány második száznapos programja keretében a vidéken élők támogatására szánt 60 mil­liárd forintot két részletben jut­tatják el a termelőkhöz. Magda Sándor (MSZP), a parlament me­zőgazdasági bizottságának elnö­ke hétfői budapesti sajtótájékoz­tatóján elmondta: 45 milliárd fo­rintot fordítanak a mezőgazda­ság konszolidálására, ezzel az éven belüli, nagyrészt gépvásár­lásra és beruházásokra szolgáló hitelek törlesztését szeretnék elősegíteni. Tájékoztatása sze­rint a támogatás másik részét, 15 milliárd forintot az aszálykár­ral, vízkárral sújtott mezőgazda­sági termelők kárenyhítő támo­gatására fordítják. Ez a hitellel nem rendelkező, kárt szenvedett termelőkre is kiterjed. GLÓBUSZ SZERB GAZDASÁG Szerbiában a tervezettnél gyor­sabban fejlődik a gazdaság, a vártnál alacsonyabb az infláció, nagyobbak a fizetések és az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) is, ezért a szerb kormány azzal számol, hogy 2005-2007 között évente tízszázalékos lesz a GDP-növekedés. ÚJ EU-ALKOTMÁNY Valéry Giscard d'Estaing volt francia államfő, az Európai Unió belső reformjáról tanácskozó konvent elnöke hétfőn Brüsszel­T>en nyilvánosságra hozta az EU új alkotmányának tervezetét. A dokumentum - amelynek kidol­gozását több hónapig tartó tár­gyalássorozat előzte meg, s amely még sokat változhat a kö­vetkező hónapok vitái során ­egyebek között azt javasolja, hogy hozzák létre az EU-állam­polgárságot, amelyet minden tagország összes lakosa megkap­na saját nemzeti állampolgársá­ga mellett. AZ ÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN Az összeomlás szélére sodorta az izraeli kormányt a palesztin ön­kormányzatú területeken létesí­tett zsidó telepek finanszírozása körül támadt vita. Benjámin Ben Eliezer védelmi miniszter, az Iz­raeli Munkapárt elnöke közölte, hogy mihamarabbi, január és március között tartandó előreho­zott választásokra számít. Né­hány órával korábban pártja úgy határozott, hogy első olvasatban elutasítja a kormány 2003-as költségvetését, ha a Likud párti miniszterelnök, Ariel Sáron nem járul hozzá a kolóniák költségve­tésének megkurtításához. RÖVIDEN CSÖKKENŐ ÁRAK Hat forinttal csökkenti a motor­benzin és két forinttal a gázolaj árát a Mol Rt. szerdán. Az ár­csökkentést a nemzetközi piaci tendenciákkal magyarázza a Mol. ILLETÉKEK EMELÉSE A Fidesz parlamenti frakciója bí­rálja a kormányt, mert jövőre je­lentősen emelkedik számos, az igazságszolgáltatással, öröklés­sel, cégbírósági eljárással kapcso­latos illeték. - Jövőre még az igazság is többe kerül - fogalma­zott Répássy Róbert, a Fi­desz-képviselőcsoport jogi kabi­netjének vezetője. A Fidesz állás­pontja szerint a drasztikus eme­lés a jogkereső közönség kifosz­tását jelenti. HÁROM AJÁNLATTEVŐ A Nemzeti Autópálya Rt. az elő­minősítésre jelentkezett négy cégből hármat hív meg az M7-es autópálya 8,76 kilométeres Be­csehely-Letenye és az M70-es autóút 18,6 kilométeres Lete­nye-Tornyiszentmiklós közötti szakasz megépítésének tárgyalá­sos közbeszerzési eljárására. A részvételi felhívásban meghatá­rozott alkalmassági feltételeknek a Strabag Építő Kft., az Ország­határ Konzorcium, valamint az „M7-M70 Letenye 2002" Közös Vállalkozás felelt meg. SZEMÉLYCSERÉK? Hamis és minden valóságalapot nélkülöz az a híresztelés, amely a Magyar Nemzet hétfői számá­ban esetleges kormányzati vál­toztatásokkal kapcsolatban je­lent meg - közölte a kormány­szóvivő. A Magyar Nemzet című napilap értesülésekre hivatkozva több minisztériumot - a gazda­sági, az oktatási és az informati­kai tárcát - érintő tervezett sze­mélycserékről írt. A moszkvai orvosok változat­lanul csak találgatnak, hogy mi­lyen gázt vetettek be a kom­mandósok a Melnyikov utcai kultúrpalota szombat hajnali ostroma során. MOSZKVA (MTI) Gázmérgezésben a hétfői hivata­los adatok szerint 117 ember vesztette életét, de a kórházakból hétfő estig érkezett hírek szerint az áldozatok száma meghalad­hatja a 200-at is. A kábító gáz fajtája valószínűleg titokban is marad: egy hétfőn névtelenül nyilatkozó orosz kommandós legalábbis úgy érvelt, hogy ha ki­derülne az összetétele, a jövőbeni terroristák felkészülhetnének el­hárítására. A sérülteket kezelő klinikák orvosai nem zárják ki, hogy BZ-gázt, vegyi fegyvernek minősülő szaringázt, vagy erős narkotikumot tartalmazott a szer. Az emberek különbözőkép­pen reagáltak rá: voltak, akiknek összeroncsolódtak a légzőszer­vei, míg mások néhány perces oxigénmaszkos kezelés után ma­gukhoz tértek. A legfiatalabb ál­dozat 11 éves, a kórházakban to­vábbi 9 gyermeket ápolnak. Hét­főn 74 ember sorsáról még nem tudtak hozzátartozóik. Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelete alapján hétfőn nemzeti gyász volt Oroszországban. Mindenhol félárbocra eresztették a nemzeti lobogót, a tévécsatornák nem su­gároznak szórakoztató műsoro­kat, és így járt el számos színház és mozi is. A moszkvai hatósá­gok közlése szerint Moszkvában Jelena Bocskova eltűnt kisfia, Leonyid képét mutatja egy moszk­vai kórház előtt. Sok ember hiányzik. MTI Telefotó/AP/lvan Szekietarev és Csecsenföldön is vettek őri­zetbe gyanúsítottakat a terror­cselekménnyel összefüggésben. Az egyik csecsen nemzetiségű gyanúsítottnál a moszkvai Kurszki pályaudvar alap- és szer­kezetrajzát is megtalálták, ami­ből terrorcselekmény tervére le­het következtetni. Belügyi forrá­sok szerint egy moszkvai rendőr is segíthette a terroristákat, őt őrizetbe vették. Hivatalosan nem közölték, hogy Csecsenföl­dön kemény tisztogatásokba kezdtek a szövetségi csapatok, de katonai források is mintegy 30 Fidesz-értékelés a választások után Magabiztos érvek BUDAPEST (MTI) A Fideszt az önkormányzati vá­lasztások eredménye nemhogy padlóra nem küldte, de még térd­re sem tudta kényszeríteni ­mondta Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a képviselőcso­port tanácskozásán, utalva arra: „az eredményeket sokan szeret­nék úgy beállítani, hogy a Fidesz olyan vereséget szenvedett, ami­től nem tud talpra állni". A poli­tikus ismét elismerte, hogy a helyhatósági választásokat a szo­cialisták nyerték, de hozzátette, a Fidesz és szövetségesei is to­vább gyarapították erőiket. Az erőviszonyok érzékeltetésére mondta el, hogy a Fidesznek és szövetségeseinek 123 polgár­mestere lett, a szocialistáknak pedig 177. Utalt arra, hogy a Fi­desz képviselőcsoportjában je­lenleg 23 polgármester foglal he­lyet, akiknek egyharmada első ízben lát el ilyen feladatokat. Ki­tért arra, hogy a négy évvel ez­előtti eredményekhez képest a Fidesznek jelentősen sikerült nö­velnie a polgári oldalra szavazók számát. Az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás kapcsán Áder János hangsúlyoz­ta, hogy pártja az integráció fel­tétlen híve. Lula lett a brazil elnök SAO PAULO (MTI AZ előzetes várakozásoknak megfelelően a brazíliai elnökvá­lasztás második fordulójában fö­lényesen vezet Luiz Inácio „Lu­la" da Silva, a baloldal jelöltje. Az Ibobe és a Datafolha közvéle­mény-kutató intézetek adatai szerint a vasmunkásból lett poli­tikus összességében a szavazatok 63 százalékára számíthat a jelen­leg hatalmon lévő centrista párt­koalíció jelöltje, Jósé Serra volt egészségügyi miniszter ellené­ben. A 170 milliós ország majd 115 millió választópolgára elekt­ronizált szavazókörökben adhat­ta le voksait. A választás rendben zajlott. % Maszhadov feltételek nélkül tárgyalna a kérlelhetetlen oroszokkal Gáztragédia a színházban szakadár fegyveres megsemmisí­téséről számoltak be a túszdrá­ma befejeződése óta. Ahmad Ka­dirov hivatalos csecsen vezető hétfőn megadásra szólította fel a szakadár fegyvereseket, akikre ellenkező esetben megsemmisí­tés vár. Közölte: akik nem vettek részt terrorakciókban, azok bün­tetlenséget és munkavállalási le­hetőséget kapnak. (Ezt már Pu­tyin is kilátásba helyezte tavaly szeptember 11. után.) Kadirov sem tárgyalna Aszlan Maszha­dov szakadár vezetővel, de kien­gedné az országból, amennyiben bebizonyítja, hogy nincs köze a túszdrámához. A Moszkva-elle­nes vezető családja állítólag Ma­lajziában él. Maszhadov feltéte­lek nélküli béketárgyalásokat szorgalmazott, és ezt közölte megbízottja, Ahmed Zakajev is az úgynevezett csecsen világ­kongresszus - az orosz-dán kap­csolatokban törést okozó - kop­penhágai tanácskozásán is. Szer­gej Fridinszkij orosz főügyész-he­lyettes viszont azt mondta, hogy legfeljebb a megadás feltételeiről lehet tárgyalni, Maszhadovnak pedig csak a nyomozókkal van beszélnivalója. Orosz internetes honlapokon több információ je­lenik meg arról, hogy a terroris­ták hónapokig figyelték a kisze­melt színházat, többször jártak az előadásokon, és állítólag a bü­fét is kibérelték. A fegyverek be­csempészésében igénybe vehet­ték és valószínűleg igénybe is vették az épületkomplexumban lévő fitnesz-termet, az átalakítás alatt álló éttermet, és a melegek látogatta éjszakai klubot is. A barlangász jó kezekbe került NYÍREGYHÁZA (MTI) Hétfőn délután a nyfregyházi Jó­sa András Megyei Kórház orvo­sainak átadták a romániai Bi­har-hegység egyik mély barlang­jában szerencsétlenül járt bar­langászt, Feigel Loránd 35 éves helyi lakost a mentők. A fiatal­embert - akit több mint 40 órás küzdelem után magyar, román és szlovák barlangi mentők mintegy 60 fős csapata hozott felszínre a Gonosz-völgyi (Valea Rea) barlangból, ahol ráomlott egy szikladarab - az Országos Mentőszolgálat helikoptere szál­lította az ártándi határállomás­ról a szabolcsi megyeszékhelyre. Farkas Gábor mentős tiszt a lan­dolás után elmondta: a jobb lá­bán súlyos, nyílt szárka­pocs-csont törést szenvedő bar­langász a repülőutat a körülmé­nyekhez képest jól bírta. A Nyír­egyházi Városi Tfelevízióban vá­góként dolgozó, a helyi Denevér Barlangkutató Csoportban tevé­kenykedő fiatalember hozzátet­te: ez az első balesete, s reméli, hamar felgyógyul sérüléséből. A nyíregyházi kórház traumatoló­giai osztályán az orvosok a beteg átvétele után azonnal megkezd­ték a sebészi beavatkozást. Feigel Lorándot mentőhelikopter várta a határon. MTI Telefotó Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS Imclléklctck, mb.|, MISKOLCZI RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN (hír is információ), SÜLI IÓZSEF (sportl • Délvilág szerkcsztósegvczetó: ÚISZÁSZ1 ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888 Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmtgyar.hu • E-mail: szerkesztosegfndelmagyar.szegcd.hu »6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. TU./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 13,/ATel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Széchenyi tér 10. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel. 63/401 024. T-I /fax 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 911. (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadót titkársági (ax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • TErjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés. 62/567-864. TErjesztési zöldszám: 80/821-821. Előfizetést dli egy hónapra II65 Ft (Délmagyarországi, 1055 Ft |Délvilág| • Árus terjesztés: Délhfr Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarorszig Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents