Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-26 / 250. szám
Szombat, 2002. október 26. SZIESZTA II. Az ügynök libidója TÁRCANOVELLA Hogyan szeresselek, Magyarország? BOND-HÖLGYEK A Bond-filmekhez éppen úgy hozzátartoznak a szép idők, mint a 007-es extra felszerelések. Az eddig forgatott részekben nem volt belőlük hiány, elég, ha csak Rod Steward exfeleségét, Brit Eklandot, a szépséges, első Bond-hölgyet, Ursula Andresst, a házibulis Sophie Marceau-t, a fekete Grace Jonest, az ázsiai Akikó Wakabay-t, a 9 és fél 7 sztárját, a hűvös Kim Basingert, vagy Jane Seymourt és Tanya Robertset említjük. A hölgyek harcolhattak Bond mellett vagy ellene, de az biztos, hogy mindegyikük a szupertitkos ügynök fülébe suttogta: „Oh, James!" Legfeljebb az ágyban marad alul. Például, kedves jó Magyarország, az is egy kérdés és nem is éppen az utolsók közül való, hogy miként lehet téged szeretni. Készséggel elismerem, némely redős homlokú, tágasabb mellkasú honfitársam messze elöl jár az irántad érzett hűség, szeretet és rajongás nemes gyakorlatában, azaz hogy sokkal színesebben és látványosabban szeret tégedet, mint szerénységem. Mert például többször elmondja. Sőt nem halkan, csak úgy maga elé mormogva mondja, hanem nyilvánosan, bátran, a többi emberek tágra nyílt szemébe pillantva mondja. Mikrofonba kiáltja a zsúfolásig megtelt, föilobogózott főtéren. Versben mondja, elénekll, szavalja. De még ahhoz is van bátorsága, hogy egyetemi katedrán hozza szóba a dolgot. Vagy, hoppá, megkérdezi a kedvese, kit szeret a legjobban a világon. Erre pedig mi a válasz? A legjobban Magyarországot, de aztán persze téged, Lujzikám! Hadd éljek egy lelkes képzavarral, kedvesem, Magyarország! Az Ilyesféle szeretetünk orrán nincsen-é rózsaszín üvegű okuláré, hogy ugyanis éppen kitüntetett érzéseink módosítanák az úgynevezett valóságot, amely a hazánkat jelenti. Nem-e vágyálmokat szeret, Magyarország, aki téged annyira és Tűnődés (akvarell-tus, Sudár Éva) most, hogy a hazaszeretetben ő is velünk egyenlő, a dolog könynyebb lesz. Kérem, nekem az anyósom is visel már kokárdát Nagy utat tettünk meg eddig, kemény küzdelmet folytattunk, sok könnycsepp kicsordult, ömlött a verejték, de bizony megérte. Egyformán szeretünk téged, Magyarország, amikor kialvatlan .és gyűrött vagy, amikor lágyan ringó tomporral közlekedsz előttünk, amikor májfoltos kézzel Integetsz az ég felé. Van ilyen? Lehetséges ez? És például az előfordulhatna-e, hogy azt kiáltja egy honfitárs, nem, te nem szeretheted annyira Magyarországot, mint én, arra néked nincsen jogosítványod, arra nekem van jogosítványom, és csönd és coki és azonnal takarodjál vissza pesszimista országképfestőnek, húzzál vissza a magyarok ellenségének, áskálódónak, rémhírterjesztőnek, rosszkedvűnek, fanyalgónak, sápadtnak, gyávának, ilyen-olyan Biberachnak?! Igen, Igen, a főhonfitársaktól ez az Igény teljesen jogos lenne, mert ha mindenki egyformán szereti az országot és nem csak hogy szereti, de tesz Is érte, építi, szépíti, gyarapítja, akkor hogyan is lehetne hazafinak lenni. Ha mindenki hazafi, akkor nem kunszt hazafinak lenni! Sean Connery után a soron következő hatodik fimelt már George Lazenby, az ausztrál származású topmodell játszotta, aki '64-ben költözött Londonba. Jelentkezőből nem volt hiány, mégis a (néhány reklámfilmet leszámítva) színészi tapasztalatokkal nem rendelkező Lazenby alakította Őfelsége titkos ügynökét. A film forgatása során sikerült összevesznie a rendezővel, a női főszereplővel, valamint a producerrel. Ennyi elég is volt, hogy a következő filmre visszahívják Sean Conneryt. Az „egyszeri" Bondot tehát felváltotta a „férfias". Sokak szerint Ursula Andress volt a megismételhetetlen bombanő. Miután a büszke skót végleg elhagyta a sorozatot, Roger Moore kapta meg a lehetőséget. A „könnyedebb" Moore Bondot hét rész után a walesi Timothy Dalton vette át 1986 augusztusában. Londonban egy nagyméretű sajtótájékoztatón bejelentik, hogy Timothy Dalton után az ír Pierce Brosnan lesz az új James Bond. Első Bond-filmje, a Goldeneye (Fleming jamaicai házát nevezte így) 350 millió dollár bevételt hozott, többet, mint bármely korábbi Bond-film. BOND-ZENÉK Hogy a kémsorozat ne szűkölködjön jó zenékben, arról gondoskodott Tom Jones, Nancy Sinatra, Louis Armstrong, Paul McCartney és a Wings, Sheena Easton, Shery Crow, a norvég trió: az A-Ha. A filmekhez készült zenékből, dalokból a mai napig készülnek válogatáslemezek, mégis a két legismertebb betétdal a Tina Turner-sláger Goldeneye és A View to a Kill a Duran Durantól, melynek híres videoklipjét a párizsi Eiffel-toronyban forgatták. Természetesen Simon LeBonék titkos ügynököket alakítottak az ötperces moziban. Az előadóknak megtiszteltetés volt a filmekben közreműködni, még is akadt olyan, aki a felkérést visszautasította: mégpedig Sting. MUNKATÁRSUNKTÓL A makói születésű Galamb Józsefvégzett gépészmérnökként a diósgyőri vasgyárban dolgozott mint műszaki rajzoló, majd rövidesen a Magyar Automobil Rt-nél vállal munkát. 1904-ben az autó-világkiállítás alkalmából utazott az íf BOND-JÖVŐ: HALJ MEG MÁSKOR! November 22-én kerül bemutatásra az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a 20. Bond-film, a Die another day - Halj meg máskor! (December elején a hazai mozikban is látható.) A premier méltó ünnep lesz a 40. születésnapját ünneplő sorozatnak. A világszerte ismert USA-ba, az akkortájt még gyerekcipőben járó Ford Motor Company szolgálatába állt, tervezői minőségben. Ettől kezdve Galamb József élete tipikus hollywoodi álomsztorivá nemesült. A Ford N-modell hűtőrendszerének átalakítása sikere titkos ügynököt, akinek paraméterei a negyven év alatt mit sem változtak (183 centiméter magas, 76 kiló, haja sötét és különös ismertetőjelei: egy hosszú forradás a jobb arcán és vállán, plasztikai sebészet nyomai a jobb kezén és számtalan forradás a mellkasán), ezúttal is a sármos Pierce Brosnan személyesíti meg. után hamarosan a gyár főkonstruktőrévé nevezik ki, majd 1919-ben már ő a Ford főmérnöke. Világhírnevet azonban sokkal korábban, az első sorozatgyártásban készített autó, a híres T-modell megtervezésével szerzett. Az autógyártás mérföldköveként számon tartott T-modell több fontos alkatrésze fűződik Galamb József, vagy ahogy maga Henry Ford nevezte, „Joe" személyéhez. Gyakorlatilag ő dolgozta ki a gépkocsik futószalagon való gyártását. A T-modellnek köszönhetően a Ford kisüzemből hatalmas gyárrá fejlődött. A bemutatott T-moA híres T-modellek végszerelése Detroitban. A. KÉZIFEGYVEREK Egy szuperkémnek rendelkeznie kell megbízható fegyverekkel is. A 007-es egy egyszerű Berettával kezdte, de ragaszkodása ellenére már az első epizódban le is cserélték egy Walther PPK-ra (majd P99-re), ami Bond klasszikus fegyvere lett. Eredetileg a némettitkosszolgálat részére készült ez a pisztoly a harmincas évek elején. A későbbiekben ugyanolyan védjegye lett, mint a „vodka-martini felrázva, nem keverve". Négy évtized alatt számtalan rajongót szerzett magának a korral megújulni tudó szmokingos szuperkém, aki összes ellensége felett diadalmaskodni tudott. Számtalan szép nőt vett le a lábáról, száguldozott a legjobb és leggyorsabb autókkal, használta Q.-féle kémeszközöket. RUJSZ ANDRÁS Galamb József deliből alig 19 év alatt világszerte tizenöt és fél millió talált gazdára. 1915 újabb jelentős sikert hozott Galamb életében: megtervezte azt a Fordson-traktort, ami évtizedekig a későbbi traktortípusok mintájául szolgált az USA-ban. A Fordson sikerére jellemző, hogy csak Angliában 7000 darabot adtak el belőle. Legnagyobb előnye a régi ü'pusokkal szemben könnyű súlya és kezelhetősége volt - akár egy nő is gond nélkül elvezette. olyan odaadóan szeret?! Egy olyan Magyarországot szeret, ami nincs, nem volt és nem is lesz soha. Különben pedig hajrá, hát persze. Miért is ne?! A költőnő azt mondja, az a hazám, ahogyan beszél. A nyelv. Vagy egy lángoktól ölelt kis ország, Ilyenek. Azon gondolkodtam, kedvesem, Magyarország, mi lenne a nagy belpolitikai helyzet, ha az olyanok, mint én, egy fogsárgán ragyogó őszi reggelre ébredvén legott megjavulnának. Mondjuk, beretválkozás közben, a timsó után matatva arra döbbennénk rá, hogy éppúgy szeretünk téged, mint a hazaszeretetben oly tehetséges honfitársaink. És nem csak hogy annyira, de éppen úgy is szeretnének, olyan módon, ahogyan ők teszik. Zászló, hangos szó, társaság, minden! Magyarország, mondd, ml lenne akkor?! Milyen éizés lenne neked, hogy mindenki egyformán szeret? Nincsen kilengés, nincsen renitens, hazaszeretetből elégtelen?! Vajon hogyan indulna egy napod? Lenne-e politikai lábszag, reggeli taposás, lekvárbotrány, pörköltpanama és például a családok?! Kisfiam, apa úgy szereti Magyarországot, mint anya, vagy mint a nagymama, akinek nem kellene feltétlenül velünk élnie, de És akkor még ott van az Isten. A magyarok Istene, akit persze akkor kell a magyarok Istenének nevezni, amikor éppen a magyarokkal foglalkozik, mert amikor például sokablakos tornyok összeomlását vagy egy népes albán társaság legéppuskázását nézi tűnődve, akkor nyilván nem a magyarok istene. De hogy az albánoké, vagy a géppuskázóké, az kérdéses és ezzel most nem is foglalkozunk. A magyarok Istene szeret téged, kedvesem, Magyarország. Nyugodtan kijelenthetjük ezt. Különösen ilyenkor, ősszel. Szép, komoly hangulatokat festett neked az istened, Magyarország. Vér, gyász és szabadság, kései emberszüretek, volt minden. Hanem, ha már itt tartunk, te vajon szeretsz-e bennünket jelesül engem, kedvesem, Magyarország? Én tudom, hogy igen. Hogy honnan tudom? Délelőtt volt, szürke pokrócokkal betakart ég, villamosjajongás, szolid körteérés. Csöngettek. Levelet hozott a postás, itt írja alá, köszönöm, a viszontlátásra. Hogy milyen levél volt? Ó, kedvesem, Magyarország, csekkes levél, a te igazi szerelmes leveled. Hat számjegyű illeték, nagyon közel a kétszázezerhez. Innen tudtam meg, milyen fontos vagyok neked. SZÍV ERNŐ HÍRES MAGYAR: GALAMB JÓZSEF, A FORD T-MODELL TERVEZŐJE Hollywoodi álomsztori