Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-24 / 248. szám

8 •MEGYEI TŰKOR« CSÜTÖRTÖK, 2002. OKTÓBER 24. Hamarabb kell ott lenni, mint ahogy elnyerjük az uniós tagságot Európa már a spájzban van Szügyi György, a szegedi köz­pontú Euromenedzser Tanács­adó és Képzési Központ első embere nemrégiben Brüsszel­ben járt, „felkészülni Európá­ra". Az írországi pozitív nép­szavazás után egyre több szó esik a csatlakozásról, mi a ta­pasztalatokról beszélgettünk a szakemberrel. - Lapunk hasábjain tizenkét éve kérdeztem önt arról a me­nedzserképző programról, amely már akkor is európai módszereket tanított. Mi válto­zott azóta i - Minden. A tananyagokat fo­lyamatosan aktualizáljuk, s így három-négy évente hatvan-het­ven százalékban megújulnak. Ehhez a tizenkét év tapasztala­tán túl a folyamatosan frissülő szakmai megközelítések, know­how-k adnak hátteret. - Ön óiból Brüsszelben járt a közelmúltban. Mi volt útjának célja/ - Brüsszel közelében, egy gyö­nyörű kastélyban, tartotta egy nemzetközi szervezet az egysé­ges Európára való felkészítő kon­ferenciáját. Szerepem ebben az előadók előadás-technikai felké­szítése, a gördülékeny lebonyolí­tás elősegítése, a célorientált ple­náris és szckciómunka kialakítá­sa volt. Moderátorként és leveze­tő elnökként is kaptam szerepet. - Milyen tanulságokkal járt ez az összetett feladat I - Bár már 1983 óta vizsgázom, és egyre gyakrabban dolgozom is angol nyelven, ennek ellenére a llnlion Knilt Szügyi György: beszélnünk kell Európáról. Fotó: Karnok Csaba legnagyobb kihívást az anyanyel­ven megszokott finomságok ide­gen nyelvi megfogalmazása je­lentette, különösen a négyórás moderátori szerepben. Jó hír, hogy a szervezők záróértekezle­tén megkaptuk a felkérést a jövő évi konferencia ugyanilyen tar­talmú segítésére. - Egyre többet hallani EU-fel­készítő konferenciákról itthon is. Erről mi a tapasztalata I - Fontos, hogy szó esik róla. Véleményem szerint hatéko­nyan felkészülni csak tudatosan alakított, vállalkozásra szabott folyamat során lehet. Erről Or­csik Sándor úrral, a megyei ka­mara alelnökével, többször be­szélgettünk, így közös szervezés­ben október 28-án egy tájékozta­tót is tartunk, melynek alkalmá­val részletesen kifejtem az utób­bi 12 év tapasztalatát. - És milyen felkészülést igé­nyel az EU-csatlakozás egy olyan cégtől, mint az Eurome­nedzserI - Dobálózhatnék itt olyan sza­vakkal, mint versenymarketing vagy bechmarking, de sokkal in­kább az ezen új módszerek mö­götti egységes tevékenységet emelném ki, sőt: annak is folya­matjellegét. Brüsszeli felkéré­sünket ugyanis több hazai multi felkérése és az ottani megfelelés alapozta meg. Ennek része volt több dunántúli projekt, például a Flextronics International vagy a Pannon Autóipari Beszállítói Klaszter számára végzett feladat­csokor. Kérdésére válaszolva: szeretnénk hogy partnereink ha­marabb legyenek otthon az Euró­pai Unióban, mint ahogy elnyer­jük magát az uniós tagságot. K.A. Ildikó azt hitte, magyar szakot vesztett a főiskolán Mennyit kell tanulni egy diplomáért? Napokig abban a hiszemben élt egy szegedi tanárképző fő­iskolán idén végzett diák, hogy három évig feleslegesen tanult magyar szakon. Az iskola sza­bályai szerint ugyanis le kel­lett mondania a szakról, hogy átvehesse egyszakos diplomá­ját. Lemondott a magyar szakjáról, hogy egyszakos művelődésszer­vezőként már idén diplomát kaphasson Gyüre Ildikó, a Szege­di Tudományegyetem juhász Gyula Tanárképző Főiskola idén végzett hallgatója. A diáklány szerint három évnyi irodalom- és nyelvtantanulása felesleges volt, hiszen utólag megtudta: a nyilat­kozata miatt újra kell felvételiz­nie. - Három évet már lezártam a magyar-művelődésszervező sza­kon, amikor végzősként tavaly decemberben kértem, hogy hadd fejezhessem be levelezőként a ta­nulmányaimat. Úgy terveztem: 2002-ben művelődésszervező­ként, 2003-ban pedig magyarta­nárként diplomázok, mert a munkám miatt egyszerre csak egy szak végzését vállalhattam. A tanulmányi osztályon akkor rábólintottak az elképzelésemre - mondta Gyüre Ildikó. A tanuló levelező szakon telje­sítette az egyszakos követelmé­nyeket és oklevelet is szerzett, ám a diplomaosztó után nem sokkal üzenetet kapott a tanul­mányi osztálytól: adminisztrá­ciós hiba történt, vissza kell szol­gáltatnia a diplomát, amit csak akkor kaphat meg újra, ha befe­jezi a magyar tanulmányait. - Visszavonták az oklevelemet, mert az iskola szabályzata ki­mondja: vagy mindkét szakon, vagy csak az egyiken végezhetek - fogalmazott a művelődésszer­vező. - így kényszerhelyzet elé állítottak: az egyszakos diplomá­mért cserébe le kellett monda­nom a magyarról, mert a mun­kahelyemen már átsoroltak a magasabb fizetési kategóriába. Még egy évet nem várhattam. Azt azonban közölték: ha ma­gyartanárként is szeretnék diplo­mázni, újra felvételiznem kell. A JGYTF kétszakos tanári ok­leveleket állít ki, ám ha valaki csak egy szakot szeretne befejez­ni, főigazgatói engedéllyel meg­teheti. Ilyen esetben azonban le kell mondania a másik szakjáról, ami azt jelenti, hogy ha a későb­biekben úgy dönt, újra elkezde­né, meg kell ismételnie a felvételi vizsgát, tudtuk meg Mihály Illés­nétől, a JGYTF tanulmányi osz­tályának vezetőjétől. - Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy elvesztek a hallgató kurzu­sai, hiszen a főiskolán kredit­rendszer működik, azaz, amit teljesített, annak a pontértékét rögzítjük. Az újra felvételizők három évet kapnak, hogy pótol­ják elmaradt kurzusaikat, ennél rövidebb idő alatt azonban nem szerezhetnek oklevelet - mondta az osztályvezető, aki hozzátette: a szakjáról írásban lemondott hallgatónak a tanulmányi osztá­lyon kell intéznie újrafelvételét. I. SZ. GLENFIELD Ismét vásárolhatja Szegeden a megszokott olasz kötöttárut! Szeged, Kárász u. 5. szám, az udvarban. 0 I [01 R^fa^^A Skála Szeged Divatáruház ••A A volt CENTRUM áruház: Szeged, Tisza L. krt. 49. Divathétvége sl Skálában október 26-án, szombaton, 18 óráig BONTON "ÉV ARCA" Modellverseny Divatbemutató és Modellverseny szombaton: 15- és 16.30-kor! Szavazzon az "Év arcára"! Bemutatjuk a Skála Divatáruház legújabb ruházati modelljeit és márkáit, a tél divatújdonságait. "Centrumból-Skála" kedvezmények: Gelco női kabát 29990 14.990,­Női pizsama -5990" 2.799,­S'Oliver női felső-399T 2.999,­Gin Tonic női nadrág 12990 7.990,­Pionier ffinadrág 14990 6.990,­Férfi bőrdzseki 39.900,­Férfipizsama -5990" 2.799,­Marc bőrtalpú férfi félcipő 17999 12.999,­Adidas sportcipő 11990 9.990, Adidas sportcipő 19990 12.990, Gyermek sapka-sál-kesztyű garnitúrák 1.499, Merinó paplan 10990 6.490, Thebisa 3 db-os serpenyő garn. .2999- 1.799, Serpenyő 24 cm ^499- 2.999, Videomagnó, 6 fejes 29.990, DVD lejátszó 29.990, Kedvezmények csak szombaton ­amig a készlet tart! sokféle Ishotóség, többféle stflusbsn skála divatáruké. (Tapp s GAZDIT KERESÜNK' Mi anyukánk kedves befogadójánál születtünk, (gy egy kicsit sokan lettünk. Ketten fiúk vagyunk, egy kishúgunkkal együtt várjuk állatbarát gazdi jelent­kezését. Kicsi a bors, de erős. Tel.: 30/326-1840 1-2 éves, bájos kutyalányok vagyunk. Szeretetedért cserébe bátran őrizzük házadat, akár külön is. Tel.: 70/241-6460 /Z Aprócska, 3 év körüli kutyalány vagyok. Mókás külsőm belül nagy szivet rejt. Nem bánod meg, ha engem választasz! 111 6 -'6 - +2 éves, szuka, puli, barát­T^'^ságos, éber házőrző va­gyok. Végleges otthonba vágyom, gazdit keresek. 20/528-8451 Másfél éves, fol­tos, keverék kis­lány vagyok. Idő­sebb párnak vagy egyedüllál­lónak rengeteg szeretettel, oda­adással lennék a kedvence. 30/20-64-318 Kedves, naiv, fél­éves kutyafiúnak mondanak. Jók a megérzéseim, várom, hogy ér­tem is eljöjjön az új gazdim! Tel.: 62/443-161 esti órákban. Jótevőim a gyep­mesteri telepről mentettek ki. Fia­tal szuka kutyus vagyok, mindent megtennék, hogy egy jó családhoz kerüljek. 30/206-4318, Cucu 4 i0/ ;2b 1840 5 hónapos, rajzos, német juhász-keve­rék szuka kutyus nagy mozgásigény­nyel sok szeretetet foglalkozást adó gazdit keres. 62/440-826 ÖRÖKBE FOCA OH ATÓ CICÁKRÓL ERDEKLÖONI LEHET: 30/421-9895

Next

/
Thumbnails
Contents