Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-23 / 247. szám

8 •OKTÓBER 2 3 . • KEDD, 2002. OKTÓBER 22. Forradalom: a történész szerint nem volt esély a sikerre 1956, a magyar történelem mérföldköve Nagy Imre morális tanúságtétele, lialáltörténete miatt gyorsan belesimul a történelmi emlékezetbe - állítja Rainer M. János történész (képünkön). Az '56-os Intézet igazgatója szerint az egykori miniszterelnök belátta: arra volt szükség, hogy közjogi formát adjon az önnön alkatától gyökeresen eltérő forradalomnak, mert az egyébként nagyon reménytelen helyzet csak akkor kecsegtetett valamiféle megoldással. - Nagy Imréről szóló monográfiájában azt írja róla, hogy időről időre elérkezett olyan pontokra, ahol félredobva a kötelező óvatosságot szinte óvatlan nyíltsággal mondta ki véleményét, s mindenfajta ésszerűség ellenére ragaszkodott hozzá. Mikor cselekedett így 1945 és 1956 közöttI - Két ilyen pont volt. Az első a negyvenes évek végén, amikor az egész ország bizonyságot szerzett arról, hogy a háború utáni átmeneti rendszer átadja a helyét a sztálini típusú kommunista rezsimnek. Erről Nagy Imre természetesen előbb tudott, mint a társadalom. Nyilvánvalóan azzal is tisztában volt - hiszen ismerte e hatalom természetrajzát -, hogy alapvetően nem lehet szembeszegülni vele. Ó mégis különvéleményt jelentett be 1947 végén, amikor a követendő gazdaságpolitika elveiről volt szó. A vita a párton belül zajlott: Nagy Imre 1949 szeptemberéig folyton visszavonulva védelmezte álláspontját, utóbb már csak az agrárpolitikában. Amellett érvelt, hogy ha már az átalakulás bekövetkezik, akkor legalább a magyar mezőgazdaságot ne két-három év alatt alakítsák át, hanem a földreform során földhöz jutott parasztságnak maradjon egy emberöltőnyi ideje, amíg magától belátja a szövetkezés előnyeit. Rajta kívül 1948-49-ben már senkinek sem volt ellenvéleménye a párton belül - azoknak sem, akik később konstruált perek áldozataivá váltak. Önkritikát vártak tőle - Mikor jött el a második ponti - A moszkvai intenciók megváltozásakor, 1954-1955-ben. Nagy Imre miniszterelnökként olyan lépéseken kezdett el gondolkodni, amelyeket a szovjet utasítások elkerülendőnek tartottak, például a törvénytelenségek orvoslásán, a felelősség kérdésén. Amikor részben ennek nyomán leállították a reformfolyamatot, önkritikát vártak el tőle. Ó ezt nagy belső tusakodások árán, de elutasította, s hű maradt az 1953-54-es irányvonalhoz. - Nagy Imrét két alkalommal is háttérbe szorították 1945 után. Minek köszönhette, hogy nem sodorták el a terror hullámai 1 - Vannak adatok, amelyek arra utalnak, hogy ellene is készítettek elő ilyen pert. Ő maga is ebben a tudatban élt. Hogy mégsem került erre sor, magyarázhatja, hogy az eljárások a legtöbb esetben nem követtek semmilyen logikát. Ok lehetett az is, hogy Nagy Imre az idősebb politikusnemzedék tagjaként nem számított Rákosi potenciális utódjának, mint Rajk László vagy Kádár János. Ráadásul benne nem munkált mániákus hatalomvágy. Ha vereséget szenvedett, visszavonult, nem kezdett intrikákba. Emellett moszkovita volt, túlélte a harmincas évek szovjet terrorját, így Rákosi tudhatta vagy feltételezhette, hogy perbe fogásához be kellene szerezni a Szovjetunió jóváhagyását. Azt persze nem lehet állítani, hogy aki korábban Moszkvában élt, menlevéllel érkezett haza, de tény, hogy nem ők számítottak az elsődleges célpontnak. - Ez az óvatos nyíltság eredményezte, hogy Nagy Imre lett 1956 egyik vezéralakja 1 - Nyilván személyisége is közrejátszott ebben, de két másik okot említek. Nagy Imre elfogadható volt azok számára, akik a változásokat a párton, a szocialista rendszeren, sőt a sztálinista rendszeren belül képzelték el, mert jó kommunista hírében állt. Ugyanakkor az emberek nagyobb része azt gondolta, a reformoknak együtt kell járni a szocializmus megszűnésével. Számukra is Nagy Imre volt az egyetlen alkalmas személy, mert csak ő jelent meg a nyilvánosság előtt úgy, mint aki szemben áll a sztálinistákkal. A másik tényező: Nagy Imre emberi gyengeségek és habozás után végül megértette, arra van szükség, hogy közjogi formát adjon az alkatától gyökeresen eltérő forradalomnak, mert az egyébként nagyon reménytelen helyzet csak akkor kecsegtet valamiféle megoldással. Nagy Imre (balról) a forradalom napjaiban. - A részben a szovjetek által megszállt Ausztriát 1955-ben semleges államként „elengedték" Hruscsovék. Mennyi remény mutatkozott arra október 23. után, hogy Magyarország is elszakadjon a nagy testvértől1 - Akkor elképzelhetőnek látszott. Az osztrák államszerződés nagy jelentőségűnek tűnt, mert a szovjet csapatok a második világháború óta először vonultak ki olyan földdarabról, amit 1945-ben elfoglaltak. Mai tudásunkkal azt kell mondani: erre akkor nem volt semmiféle remény. Önmagában Magyarország nem volt olyan súlyú, hogy kétségessé tegyen egy hallgatólagos, de mégis világméretű megállapodást, a világháború utáni status quót. Ráadásul éppen az 1956-os magyar események előestéjén tűnt el az amerikai külpolitikai doktrínákból az az elképzelés, amely a szovjet blokkon belüli forradalmak támogatásáról szólt. Ezt új megközelítés váltotta fel, miszerint akkor van remény a szovjet birodalom perifériáján élő nemzetek felszabadulására, ha azok a nemzeti kommunista utat választják. Kádár és Nagy Imre - Nagy Imre 1951 tavaszán született snagovi emlékiratának elején az szerepel: „Viharos emberöltő 1896-195...?" A Kádár-kormány megalakulását közlő rádióhír hallatán állítólag azt mondta: „Ezek kivégeznek engem." Mikortól tudhatta biztosan, hogy így történik ? - Hiszek Vas Zoltánná emlékezetének, aki szerint az első pillanattól tudta, hogy ez a lehetőség ott lebeg a feje fölött. A párt 1957 februárjában elfogadta azt a határozatot, hogy az '56-os ellenforradalom fő oka a hatalom megragadására szervezett Nagy Imre vezette összeesküvés volt. Ebből már sejthette, hogy konstruált per készül ellene. - Több mint másfél év telt el őrizetbe vétele és kivégzése között. Volt esélye az életben maradásra 1 - Ha rögtön november 4-én elhatárolódik a forradalomtól, azonnal lemond, támogatja a Kádár-kormányt, valamint a szovjet intervenciót, nagy reménye lett volna erre. Az már nem valószínű, hogy megmentette volna, ha megtört bűnösként, erkölcsileg megsemmisítve tudják elővezetni a tárgyalásra. Az egyetlen esélyt az jelentette volna számára, ha az ügyében döntést hozók úgy látják, nem szolgálja érdekeiket a halálos ítélet. Ilyen gondolatok meg-megkísértették őket. Kádár eleinte valószínűleg nem akart kivégzést, csupán azt szerette volna, ha megszabadul Nagy Imrétől, de később már ő is egyetértett ezzel. 1957 nyarától a Szovjetuniónak - amely kezdetben Kádárnál inkább szorgalmazta a pert - voltak fenntartásai. Kétszer is elhalasztották a tárgyalást, először az 1957. novemberi kommunista csúcstalálkozó, másodszor - 1958 februárjában - a hruscsovi békeoffenzíva miatt. Végül Moszkva szabad utat engedett Kádárnak, aki ekkorra már mániákusan le akart számolni Nagy Imrével. A döntő ülés egyébként nem '58 júniusában, hanem a februári halasztáskor volt. Akkor Kádár két variációt vázolt fel: a szovjet kérésnek megfelelően nem hoznak halálos ítéletet, vagy a halasztás mellett döntenek, és megvárják, amíg ki lehet végezni Nagy Imrét. Ó az utóbbit javasolta - így is határozott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. Szoborrá merevedik - A rendszerváltás óta sem az 1956-os forradalom, sem Nagy Imre megítélése nincs nyugvóponton. Mivel magyarázza a zavart? - Az 1956-os forradalom megítélése valóban nem tűnik megállapodottnak. A demokratikus magyar politika szereplői szükségét érezték, hogy történelmi legitimációt szerezzenek maguknak. A rendszerváltás szimbolikus mezejében '56 kitüntetett volt, emiatt bármilyen előképben szerepelnie kellett. Miután egymással versengő irányzatokról van szó, természetes, hogy mindenki más '56-os képet igyekszik sugallni. A másik ok, hogy egy közeli esemény kollektív emlékezetében mindig keverednek történeti és önéletrajzi emlékezeti elemek. Még ma is sokaknak van személyes történetük a forradalomról, és ezek nem egyeznek sem a történelmi emlékezet paneljeivel, sem mások személyes emlékeivel. Abban azonban ma csaknem mindenki egyetért, hogy 1956 olyan határköve a huszadik századi magyar történelemnek, mint Trianon, 1944-45 és a rendszerváltás. Nagy Imre személyét én nem látom megosztónak. Ő morális tanúságtétele, haláltörténete miatt - valószínűleg a forradalomnál előbb simul bele a történelmi emlékezetbe, s „merevedik szoborrá" nagyjaink csarnokában. HANCZ GÁBOR Budapest, 1956.