Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-21 / 246. szám
IV •A DÉL SPORTJA" HÉTFŐ, 2002. OKTÓBER 21. Hulla PODMAN1CZKY SZILÁRD Pesztonka nagyon sokáig nézte éjjel a tévét, pedig tudta, hogy ez nem csak a gyerekekre ártalmas. A felnőtt ember agya ugyan már nem olyan rugalmas. de azért még lehetne rajta ugrálni. A képernyőn hulla hullát követett, vér hátán vér folyt, golyó nyomába golyó repült. Pesztonka borzongott, bár az igazsághoz hozzátartozik, nem ezt akarta nézni, hanem ami elmaradt, a csatorna bemondói kedvenc természet- és szexfilmjeikből közöl tek volna válogatást, ha nem jön közbe a „Szárnyas baromfi püspökmiskárolása 3." című finn-kongói horrorvígjáték oszkárjelölése. Hiába próbált Pesztonka elvonatkoztatni, a horrort átütő erejű természetfilmnek nézni, nem ment, ám arra azért rájött, hogy mi a bibi. A bibi az, gondolta Pesztonka, majd kinyomta a tévét, hogy ó még soha az életében nem látott halottat. Pedig azt olvasta egy filmes szakfolyóiratban, hogy amint megvan az első halottélményünk, a horror filmek elvesztik ránk nézvésti hatásukat. Mi sem természetesebb. gondolta Pesztonka, hogy felkészüljek az ilyen műsorváltozásokra, mielőbb hullát kell látnom. Másnap a reggelinél, a szalámi szeletelése közben Pesztonka oldalt fordult, és megkérdezte Józsi bácsit és Mártont, hogy ők láttak-e már egy valamirevaló hullát. Hát nem láttak, közölték Pesztonkával vajazás közben, viszont mivel ók katonaviseltek, nem rettegnek a horrorfilmtől, csak ha elkalandozik a figyelmük, és mikor újra a tévére néznek, egy pillanatra nem tudják, hogy ez tévé-e vagy a valóság. Ilyenkor megesik egy-két lúdbör. mondta fózsi bácsi, és már a paprikát szelte a szemzőkéssel. Akkor segítsetek hullát látnom, kérlelte őket Pesztonka. szeretnék én is mindenre fölkészült lenni, ahogyan ti, ne valljak kudarcot, ne kelljen arra gondolnom, hiába bérmálkoztam, az most nem segít. Meglesz, kacsintott egymásra Márton és fózsi bácsi, azzal beleharaptak a szendvicsbe, majd uborkát törtek hozzá, de abból aztán csak úgy spriccelt az uborkáié. Este, amikor Pesztonka hazatért, síri csend fogadta. Na, gondolta, mindjárt itt lesz a hulla. Belépett a szobájába, és tényleg, fózsi bácsi ott himbálódzott a csilláron. Rohant Pesztonka, hogy felhívja a mentőket, de a telefonhoz nem mert hozzányúlni, iszamós, ragacsos vér folyt le rajta. Szaladt az ajtóhoz, hogy kirohan az utcára, de a kilincset nem merte megfogni, mert egy levágott kéz himbálódzott rajta sárga cipőfűzőn. Szaladt tovább. hogy az ablakon kimászik, de az ablak előtt ott himbálódzott az ereszben fönnakadt láb. Majd mikor a sikoltozás határára ért, gondolta, a legjobb, ha elbújik egy szekrényben, amíg nem rendeződnek a dolgok. De nem járt szerencsével, mert a szekrényben lógó nyelvvel a féllábú Márton lógott a vállfás blúzok között. És már-már tényleg elsikította magát Pesztonka, mikor hirtelen kezébe akadt a tévé nyomógombja, belőtte, és hát mit lát, a tegnap elmaradt válogatást adták, hol természet-, hol szexfilm, a bemondók ízlésvilágában. Pesztonka lekuporodott, csakhamar megnyugpdott. A műsor után jót nyújtózott, kibontotta a haját, majd hátra kiabált a többieknek: jól van, fiúk, befejezhetitek a mókát. Ám szavaira nem érkezett válasz... Halálra harapta a férjét MODESTO (MTI) Halálra harapta férjét egy amerikai asszony: dühös volt rá, amiért nem elégítette ki szexuális vágyát. A 65 éves férfin húsz olyan mély harapást ejtett a 45 éves hölgy, hogy hat napra rá belehalt sérüléseibe. A Modesto Bee című kaliforniai lap szerint az asszony bántalmazás, házastársi erőszak és testi sértés alapos gyanújával házi őrizetben van. A rendőrség feltételezi, hogy a boncolás eredményének ismertté válása után a vádat átminősítik emberöléssé. A férfinak még az őt ért támadás közben sikerült telefonon értesíteni a rendőrséget és az ott készült magnófelvételen jól hallhatók a megtámadott fájdalmas kiáltásai. A harcias feleség különben a kiérkezett rendőröket is meg akarta harapni... Lottószámok ŐTÖSLOTTÓ 8,17,35,49,67. Jokerszám: 602505 HAT0SL0TT0 11,15,18,23,38,44 . Pótszám: 37 Fagyosan Négy hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit Finnországban, mert agyonfagyott feleségéhez túl későn hívta ki a mentőket. A vizsgálat megállapította, hogy a végzetes napon a házastársak veszekedtek, és az asszony egy szál pólóban hagyta el a házat, noha kint mínusz három Celsius-fokos volt a hőmérséklet. Férje órákkal később talált rá, akkor azonnal pokrócokba csavarta, ám a mentőket csak további négy óra elteltével hívta. Béka-Nobel-díjra érdemesek Akár a béka-Nobel-díjat is kiérdemelnék azok a kutatók, akik több mint száz, eddig ismeretlen békafajtát fedeztek fel Sri Lanka esóerdeiben. LONDON (MTI) A XIX. században a 65 ezer négyzetkilométernyi szigeten megszámolhatatlanul sok fajta béka élt, a legtöbbjük azonban az iparosítás miatt kipusztult, kitömött példányaik ma már csak múzeumban láthatók. Mint a BBC internetes oldala utalt rá, Sri Lankán az elmúlt másfél évszázad alatt a békáknak természetes otthont adó őserdők több mint 95 százalékát kiirtották. A belga, amerikai és Sri Lanka-i kutatókból álló csoport szerint a mostani felfedezés azt jelzi, hogy voltak olyan fajok, amelyek alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. A legfontosabb változás az volt, hogy a túlélő békafajták már képesek voltak víz nélkül is szaporodni. A több mint száz új fajta két alapcsoportba osztható: az első csoport példányai a petéket nyálból készült fészekben rakják le. A második csoport tagjainak utódai nem ebihal formájában bukkannak elő a petékből, hanem világrajövetelükkor azonnal békaformát öltenek. Kínai manökenek a pekingi Tiltott Város motívumaival díszített kreációkat viselnek az egykor a császárok lakhelyéül szolgáló városrész bejárata előtt rendezett divatbemutatón 2002. október 19-én. Mintegy 300 manöken mutatja be Hu Hsziao-tan kínai divattervező alkotásait a Mozgó Tiltott Város elnevezésű rendezvényen. MTI Telefotó: AP/Greg Baker Vécékagylófogoly MILÁNÓ (MTI) Vécékagyló ejtett foglyul egy szállodai vendéget Milánóban. A 65 éves olasz üzletember zuhanyozás után megcsúszott és, hogy elkerülje az esést, a vécékagyló peremében próbált megkapaszkodni. Balszerencséjére azonban egyik karja belecsúszott a lefolyóba és úgy beszorult, hogy képtelen volt kiszabadítani. Szerencséjére magával vitte fürdőszobájába a mobiltelefonját, és még nagyobb szerencséjére, szabad kezével cl is érte. A tűzoltóságra hárult a szabadítás feladata. Több mint egyórás küszködés után végül csak úgy kiszabadítani szorult helyzetéből az anyaszült meztelen férfit, hogy teljesen szétszedték a vécét. Aki 64-es cipőt hord ALGÉRIA (MTI) jelenleg valószínűleg egy 2,44 méter magas algériai férfi a világ legmagasabb embere, aki ráadásul 64-es cipót hord. A 29 éves Munir Furar Algírtól 430 kilométerre délkeletre, Bátna körzetben él, és egy átlagos méretű személyekből álló, hatgyermekes család legkisebb gyermeke. Gigantizmusban, óriásnövésben szenved, és emiatt már öt műtétje is volt, amelyek ráadásul az általános iskola kijárásában is megakadályozták. A 180 kilogrammot nyomó Furarnak a ruházkodáshoz külön szabóra van szüksége. Filmcsillagnyugvás LOS ANGELES (MTI) Történelmi emlékművé nyilvánította Los Angeles városi tanácsa azt a temetőt, amelyben többek közt Marilyn Monroe és Natalie W(xk1 filmcsillagok, valamint Billy Wilder filmrendező nyugszanak. Az egyhangúlag hozott döntés célja annak megakadályozása, hogy jelentős változtatásokat hajthassanak végre a Westwood negyedben, a város felhőkarcolóinak tőszomszédságában fekvő, 1,17 hektár kiterjedésű, 105 éves temetőn. A döntés keresztülhúzhatja az új tulajdonos, egy texasi társaság terveit, nevezetesen, hogy újabb mauzóleumokat létesítsenek a temetőben. Felhős, enyhe idő Késztette Többször lesz erősen felhős az ég, de esö valószínűleg sehol sem várható. Napközben egyre jobban megerősödik a délnyugati szél. Szeged £2> 14° Mórahalom ¿2b 15° Hódmezővásárhely Ö 14" Mindszent 23 14° Szentes Ö 14° Békésosaba £2» 13° Makó Ö 14° Szolnok £2b 13° Csongrád Ö 13° Kecskemét £2 13° Kistelek Ö 13° Orosháza Ö 13° További kilátások Eleinte enyhe, de gyakran esős idő várható. Zivatarok is kialakulhatnak. A hét második felében egy hideghont miatt visszaesik a hőmérséklet, de egyre kevesebb helyen lesz majd eső. da Min:12° Zivatar »»»»»» * Max: 20° Mln:14° Zápor S Max :16e Mln:ll° Zivatar Péntek Max: 14° Mln:5° Változó Vízállás: A Tisza Szegednél 188 cm (hőfoka 11,4 Cl, Csongrádnál 101 cm, Mindszentnél 159 cm. A Maros Makónál -12 cm. A Nap kel: 7.11, nyugszik: 17.46, A Hold kel: 18.08, nyugszik: 7.00. Skoda az IKESZ-tői az Izabella—híd lábánál. www.ikeszauto.hu IKESZ Autócentrum 6724 Szeged, Kossuth L sgt 112 Telefon 62/471-242 Százéves a játékmaekó címmel rendeztek kiállítást közel 160 darab, főleg Bckés megyei gyűjtők és macitulajdonosok gyűjteményéből a Békés megyei könyvtárban. A macikat a német Steiff cég a XIX. században tűpárnaként kezdte gyártani, és csak később lettek kedvelt játékszerek. A kiállításon a legkorosabb maci 60 éves. A képen: mackómama bocsával. MTI Telefotó: Lehoczky Péter Elszemtelenedés kezdete VÍZSZINTES: 1. Shackerley Marmion, XVII. századi angol író gondolatának első része. 11. Útra kel. 12. Fűrészes élű maláji tőr. 13. Öttusázó, az 1975. évi világbajnok magyar csapat tagja (Tibor). 15. Hüvelyes növény. 16. Forró égövi, pusztító, viharos forgószél. 18. Töltés szegélyei! 20. Sportpálya oldalsó szegélye. 22. Névelő. 23. Bizony, őseinknél. 24. Római számok, összegük 200. 25. Kettőzve: afrikai dob. 27. Iskola, becézve. 29. Páratlanul ízes! 30. Nő! név névváltozata. 33. Némán vés! 34. Moszatok és gombák gyakori szaporodási módja. 36. Párosan szanál! 41. Férfinév. 43. Zala megyei község. 44. Fejfedő. 45. Falumúzeum. FÜGGŐLEGES: 1. Valaki kilétének saját maga általi kinyiiatkozása. 2. Schütz...; komika. 3. Város Veszprém megyében. 4. Anna román alakja. 5. Római számok, összegük 650. 6. Szemle. 7. Művet létrehoz. 8. Egykori közép-európai focitrófea. 9. Fertőző betegség 10. Egykor dicsőséges hadvezérek, hódítók tiszteletére épített kapuszerű építmény. 14 Ilyen diploma is van. 17. Biztató szócska. 19. Hosszú, vékony csőrű, ízletes húsú madár. 20. 3,14. 21. Az Idézet másik része. 26. Ismerőst megkárosít. 27. Szomjoltó folyadékok. 28.... flagranti. 31. Másolni kezd! 32. Északi férfinév. 35. Kép is, tánc is lehet ilyen. 37. Éva idegen változata. 38. Banándarab! 39. Belül mézes! 40. Borókapálinka. 42.! SZOMBATI rejtvényünk helj áH<l > ™ \ 2 J 4 > D ? 1 • f 10 ii 1 • n-i 1 • nn C h I* Í9 1 » u 73 1 • y u 24 ?.< 26 • 7! y • 1 VI • 7! 3: 1 >4 • 42 1 H » • 42 t rt w V m 41 • 42 t _ 44 t S love you; Az utolsó asszony. ISTEN ELTESSE ORSOLYA A név a római rabszolgák világából származik. Latin alakja, az Ursula kis medvét, nőstény medvét jelent. Az akkori világban megbélyegzőnek számító nevet csak rabszolganők viselhették. Köln városának - egy hun mondabeli brit királylány révén -, valamint a párizsi Sorbonne egyetemnek Orsolya a védőszentje. Ha szép ajándékkal akarjuk meglepni az Orsolyákat, nevükre emlékeztető Medvetalp-kaktusszal lepjük meg őket. A NAP VICCE - Megőrizte a feleséged azt a gyönyörű lányos karcsúságát? - Mi az hogy megőrizte, megduplázta!