Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-09 / 236. szám
16 •MOZAIK« SZERDA, 2002. OKTÓBER 9. Mesehősök SZÍV ERNŐ Milyen ártatlan szemekkel bámultuk egykori mesehőseinket. Az ártatlanság korának vége! Tessék észrevenni, hogy a mesefigurák milyen pregnánsan utalnak arra tüneményesen zavaros korra, amelyben élünk! Rumcájsz, a szakállas erdei rabló • megítélésében egyszerű a helyzet. Ő népies eredetű mesehős, az antiglobalista, illetve a zöldmozgalmak korai alakja, nem kevés anarchista és óskommunista beütéssel. A jichini erdőt folyamatosan vegzáló gróf uraság arisztokrata és népnyúzó jellege egyértelmű. Marika a mai szocialista asszonypolitikus jellegzetes előképe, míg Csibészke előbb-utóbb kirobbantja az ügynöktörvényt. Süsü fogyatékos, azaz egyfejű gyermeksárkány. Egyiigyúsége inkább urbánus, mintsem népies jellegű, ám hogy idegenszívü, pénzéhes udvaroncokkal kell folyamatosan vesződnie, inkább a mai jobboldal felé tendálja. A lengyel Varázsceruza filmsorozat nyúlánk, s különböző vészhelyzetekbe kerülő kisfiúja a mai polgári mozgalmak ifjúságát idézi, amely ifjak a legzürösehb helyzetekben is föltalálják magukat. Hanem a varázsceruzát szervírozó törpevarázsló! Ó bárhol, bármikor fölbukkan, óceán, sivatag, adóiroda közepén, és segít. Mindig segít. Nemde ez egyfajta világöszszeesküvés bizonyítéka lenne ez, s ha így van, akkor a kisfiú nem a nemzeti, polgári, hanem éppen ellenkezőleg, az idegenszívü, magát bárhol és bármikor föltaláló ember archetípusa. Moha és Páfrány, azaz Kremilek és Vochomurka, két különböző világnézet. Mohás kő, illetve Légyölő galóca, ketiélyes nemzeti jelleg és pesszimista országkép jár velük kart karba fonva, egymásra utaltságuk nyilvánvaló. Lolka és Bolka történeteiben hasonló az alaphelyzet. Frakkot, a kissé morc, jó szándékú, bár szervilis vizslát aljas, állandóan keverő ultraliberális macskákkal hozta össze sorsa. Hja, amikor a lakitelki sátorponyva alatt üldögélt még liberális honfitárs is. A kis Vakond egyértelműen kora polgári képződmény. Nem lehet elnyomni, újra és újra kiássa magát a globalizáció megtiporta szülőföld alól, hogy új polgári nadrágot varrasson magának, új polgári autót szereltessen össze polgári állatkakörök önzetlen segítségével, polgári sas hátán röpüljön fent az égben, mert mer merészet álmodni. S például Pumukliban ki ne ismerné föl a liberális bajkeverőt, hm ?! És itt van még Lópici Gáspár, az utca hírmondója. Akit megloptak, becsaptak, rászedtek, kihasználtak. Utódai harcos politikai öntudatra leltek, már lelkesen tüntetnek, hidat zárnak le, új hirdetóoszlopokat követelnek. Van elképzelésünk arról is, hogy kire hasonlít Döbrögi, Lúdas Matyi, János Vitéz, Uuska meg Dobó Katica, Jumurdzsák meg Sárosi, Matula bácsi, Mézga Géza, Hufnágel István, Nemecsek Ernő, Boka, és, na igen, Miszter Bean. Megkékült a jelölt GREAT FALLS (MTI) Megkékült egy szenátorjelölt az Egyesült Államokban. A színváltás három évvel ezelőttre nyúlik vissza. A most 63 esztendős Stan Jones attól tartott, hogy a 2000-es évre beharangozott Y2K számítógépes rendszerzavar következtében fennakadások lesznek a gyógyszerellátásban, ezért aztán ezüstoldatot kezdett iszogatni betegségek megelőzésére. A kolloid-ezüstöt széles körben használják baktériumellenes, illetve immunrendszer-erősítő gyógyszerként, az orvostársadalom egy része azonban ezt kuruzslásnak tartja. Jones úr saját magának készítette kotyvalékát: ezüsthuzalokat árammal olvaszt bele egy pohár vízbe. Két éven át nem is volt semmi baj, hanem aztán tavaly kékülni kezdett a bőre. Időközben abbahagyta az oldat ivását - nem lett tőle beteg -, azonban bőrszínének elváltozása - az úgynevezett argyria (ezüstmérgezés) - -visszafordíthatatlan. így aztán megválasztása esetén az Egyesült Államok szenátusa színesebbé válna, kékbőrű is lenne benne. Bizottságosdi. Németh György karikatúrája Bénító kábeltolvajok KUSADASI (MTI) Kábeltolvajok bénították meg a törökországi Kusadasi üdülőhelyen a rendőrségi és a polgári rádióadó-vevőket, valamint a rádiós és televíziós adások vételét. Az Anadolu török hírügynökség beszámolója szerint - amelyet a dpa idéz - a tolvajok 120 méternyi darabot loptak el abból a nélkülözhetetlen kábelből, amely egy magaslaton álló átjátszóállomást és antennaberendezést látott el megfelelő energiával. A lopás mintegy 12 órás üzemzavart okozott. A tetteseket nagy erőkkel keresik. Aser Enciklopédia BALFÉK: Ügyetlen autósok kettős megállítópedállal ellátott gépkocsijában a szív felé eső oldalra gondosan fölszerelt stopnyomólap. SLUKK: Egy hajtásra megivott folytonossági hiány. UJJPEREC: Végtagizületekkel dúsított péksütemény. MÁLHA: Útravalóként fogyasztott, cserjén termő gyümölcs (lásd még: „Málhaszörp"). HEZITÁL: Totojázó egyén fejére borított edény. Pénztőke A tőkéért ZURICH (MTI) Egy ismeretlen gyújtó rekordöszszeget, 20 ezer svájci frankot, közel húszezer eurót adott Marx Károly német filozófus fő műve, „A tőke" első német kiadásáért. A könyvet az árverésre bocsátó ISTEN ELTESSE! DENES Dénes a görög Dionüsziosz névből ered, jelentése: Dionüsziosznak, a szőlő és a bor istenének ajánlott. Sokszor előfordul családnév változatokban is, mint Dénes, Dénös, Dienes, Gyenis, Gyenes, Gyenizse, Gyenös. Egyéb névnapok: Ábrahám, Ábris, Andor, Dionízia, Elemér, Gerjén, Gusztáv, Günter, Ibrány, János, Lajos, Lénárd, Sára, Szibilla, Velmira. Titkárnői elegancia RÓMA (MTI) Nem a színésznők, nem a topmenedzserek, de még csak nem is a topmodellek a világ legelegánsabb hölgyei, hanem a titkárnők - állítja az olasz divattervező, Giorgio Armani. „A titkárnők sikkesek, csinosak és modernek. Elegánsak tudnak lenni akkor is, ha az irodába igyekezve csak sietve teszik rendbe a hajukat" - hangsúlyozta Armani. A divatcézár szerint az ideális nő nem hagyományosan öltözködik. Munkahelyre nem tanácsolja a miniszoknyát, hanem inkább a nadrágot, amely szúk is lehet, és hozzá blúzt javasol. zürichi Koller Galéria hétfői bejelentése szerint az október 1 -5-ig tartó zürichi őszi árverési szezon keretében bocsátották kalapács alá. A árverés szervezői 12-14 ezer euró közé tették a valószínű eladási árat. A vevő nevét nem hozták nyilvánosságra. Tíz tonna vörös kaviár BALASIHA (MTI) Tíz tonna vörös kaviárt loptak el ismeretlen tettesek Moszkva környékén. Az eset Balasihában történt, egy élelmiszer-ipari nagykereskedés telepén. A behatolók feltörték az egyik hűtővagon hátsó falát és 500 vörös kaviárt tartalmazó, egyenként húszkilós dobozt elvittek. Az elcsent kaviár értéke eléri a 6 millió rubelt, vagyis csaknem 48 millió forintot tesz ki. A tolvajoknak az áru értékesítésével valószínűleg nem lesz gondja - keresett cikkről van szó, s nem csak Oroszországban... Délnyugat felől felhősödés Készítette Délnyugat leifii megnövekszik a felhőzet, de emellett főként délelőtt még sokat sűt maid a nap. Legfeljebb néhol lehet kisebb zápor. Szsged Hodmazovásárhsly Szent*» Makó Csongrád Klstolok 1b° Ci 18° (Ci 14° 18° 14° 14° Békéskik Orosháza 18° 18° 18° 18° 14° cCi 14° További kilátások A következő napokban meleg és nagyon nedves léghullámok érkeznek hozzánk, ezért éjszakánként már nem lesz erős a lehűlés, sehol sem várható fagy. Viszont a sok telhőés a csapadék gátolja a jelentősebb nappali felmelegedést Csütörtök cCi Max:16° Mln:6° Esős Pántok o a.v» Max: 16 Mln:ir Esős Szombat Vasárnap Max:17 Mln:10° Zápor Max:15 Mln:8° Zápor Vízállás: A Tisza Szegednél 144 eni (hőfoka 13.9 C°), Csongrádnál - 5 cm, Mindszentnél 72 tm. A Maros Makónál 8 cm. A Nap kel: 6. 54, nyugszik: 18.08. A Hold kel: 10.36, nyugszik: 19.58. Skoda az IKESZ-tői az Izabella—híd lábánál. www.ikeszauto.hu IKESZ Autócentrum 6724 Szeged, Kossuth L sgt 112 Telefon: 62/471-242 Birkanyírási rekord FRANCES (MTI) Egy ausztrál lakos világcsúcsot állított fel birkanyírásban: az illető nyolc óra leforgása alatt nem kevesebb mint 471 állatról nyírta le a gyapjút. Trevor Bacon hivatásos birkanyíró hétfőn döntötte meg a rekordot Frances faluban, Dél-Ausztrália szövetségi államban. Az eseményre a nyírási világrekord bizottság tagjainak árgus szemei előtt került sor... A korábbi világcsúcsot egy új-zélandi férfi tartotta: ő nyolc órán belül „csak" 427 birkát nyírt meg. A világraszóló eredmény dacára Bacon pihenni kíván babérjain, azaz nem tervezi saját rekordjának megdöntését. Mint nyilatkozva elmondta, a munka „túlságosan kimerítő volt". Mona Lisa titokzatos mosolya A NAP VICCE Előrelátó papa a kisfiának: - Tanulj szorgalmasan, Ödönke, mert ha nem tanulsz, a végén még kormányszóvivő sem lehet belőled! Rejtvényünk vízszintes 1., függőleges 18. és 31. számú soraiban Mona Lisa mosolyáról olvasható egy eredeti gondolat. FÜGGŐLEGES: 1. A megfejtés első sora. 8. Kilátásba helyezett öszszeg. 11. Gandhi hazája. 12. Szemétre vető. 14. Félig aceton! 15. Gömb népies szóval. 17. Baltikumi főváros. 19. Tempós. 20. Dehogy. 21. aaaaa! 22. Veszélyes készítmény. 24 Morajlik. 26. Papírra vet. 28. Borneó egyik fele! 30. Nulla. 31. Taszított. 32. Halogat. 34. Utóirat latin rövidítése. 35. Utolsó posta. 38. Napszak. 40. Balszerencse. 41. Svéd váltópénz. 43. Régi fogkrém. 45. Grafikon. 47. Rin-tin-... 48. Végett. 49. Az egyik nem. 50. Indiában honos repülő mókus. FÜGGŐLEGES: 1. Uralkodói fejdísz. 2. Lexikon. 3. Érzőszál 4. Téli sportszer. 5. Termés. 6. Zéró. 7. Stresszkutató (János). 8. Ütemes hang a zenekarban. 9. Becézett női név. 10. Gyengéden jóindulatú. 13. Ókori görög törzs. 16. Zongora páros betűi. 18. A megfejtés második sora. 23. Testháló része. 25. Aszú a végén! 27. Igekötő. 29. Veszti páros betűi. 31. A megfejtés harmadik sora. 32. ...család (filmsorozat). 33. Román autó. 34. Dél-amerikai folyam. 36. Opus röviden. 37. Hűsítő ital. 39. ...Island (város az USÁ-ban). 42. Kisváros Nyékládháza közelében. 44. Egyel! 46. Gátad a hangzói nélkül 48. Mászni kezd! 51. Urán kémiai jele. 52. Egyen! KEDDI rejtvényünk helyes megfejtése: Remélem, leszünk olyan öregek, i 2 3 4 6 6 7 ,0 • 6 3 10 it • 13 14 • 1 1« 17 • • 21 • * 23 P 25 • • •2 • 31 • * • 35 • M Pl L 37 • 3» 39 • j • 42 43 • 47 • • T 61 ¡ffiu » 62 mint amilyennek látszunk. A pchztártoC vaCá távozás után 3 000 000 forintot hyerüctf ófíOOOfífí ft 'ewmétiyf Ügyen őn is CoopmCtíiotno$! Az Országgyűlési Könyv«' áHományából töröb'? Nyerjen októberi vagy novemberi vásárlással 3 OOO OOO forintos takarékbetétkönyvet, vagy egyet a ÍOO db 30 OOO Ft értékű Coop vásárlási utalványból! Mindezért csak annyit kell tennie, hogy 2000 FT felett vásárol a Coopban! Részletek mindenhol, ahol Coop. ^^^ CGDP