Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-09 / 236. szám
SZERDA, 2002. OKTÓBER 9. •AKTUÁLIS» 5 Súlyos vádak, ellenzéki politikusoknak címezve Timár politikai ellenfeleit támadta Folytatás az 1. oldalról A sajtótájékoztatón feltett kérdésre - miszerint ha Timár László mint fideszes vezető és alpolgármester mindezt tudta ellenfeleiről korábban is, miért nem állt korábban a nyilvánosság elé, - Timár így válaszolt: - Úgy gondoltam, hogy egy alpolgármesternek nem lehet feladata a nap mint nap ismétlődő vádaskodásokra reagálni. Am most, hogy elköszönök a városházától, s a jövőben nem vállalok közéleti szerepet, válaszolok támadóimnak, s nem titkolom tovább mindazt, amit megtudtam az említett politikusok ténykedéséről. Természetesen vállalom az esetleges pereket is! Timár azt is elmondta: számtalanszor megvádolták különböző jogellenes cselekményekkel, miközben az igazság az, hogy eddig minden perét megnyerte, s jelenleg még csak nem is gyanúsítja a rendőrség. • A sajtótájékoztatón elhangzottak személyiségi jogokat sérthetnek. Az állítások igazáról nem áílt módunkban meggyőződni, ezért a lapunk jogi képviselőjével történt egyzetetés után úgy döntöttünk, a Tímár László által elmondottak részleteinek közlésétől eltekintünk. B. Z. Tanyai szeszfőzdét találtak a fináncok Rúzsán főtt a pálinka Több mint 250 jogsértő cselekményt derítettek fel a Vámés Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának pénzügyőrei az elmúlt napokban. Az elkövetési érték meghaladta a 4,8 millió forintot. Nagylaknál lépte át a magyar-román határt L. R. T. román állampolgár, akinek autójában a fináncok 400 karton Memphis márkájú, Romániában készült cigarettát fedeztek fel. A 340 ezer forint értékű füstölnivaló vámraktárba került, míg a román férfi ellen csempészet vétsége miatt indult eljárás. A Tompán dolgozó fináncok vadászfegyverbe való lőszert csempésző jugoszláv férfit buktattak le, míg a szegedi vámhivatal jövedéki alosztályának munkatársai M. M. rúzsai lakos tanyáján tartottak ellenőrzést. Az egyik épületben picinyke szeszfőzdét fedeztek fel, ahol a házigazda éppen sárgadinnyecefréből párolta az itókát. Miután a fináncok négy liter pálinkát is találtak a házban, M. M. ellen jövedékkel való visszaélés alapos gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást, az illegálisan üzemeltetett szeszfőző berendezést, a cefrét és pálinkát pedig lefoglalták. Egyéb szabálysértési eljárások során lefoglaltak még 1575 karton cigarettát, 336 liter különféle szeszes italt és 35 liter tiszta szeszt. A kiszabott pénzbírság összege 1,1 millió forintot tett ki. B. Z. Újra nyit a dóm tornya A szegedi dóm város felőli tornyának szombati megnyitására több százan voltak kíváncsiak, tudtuk meg Kondé Lajostól, a plébánia vezetőjétől. A sikeres megnyitón felbuzdulva ma, szerdán délelőtt kilenc órától a diákok részére, szombaton pedig minden érdeklődő előtt nyitják meg a tornyot. A látogatók szombaton a haragokat is megtekinthetik, hiszen a belépők árát az elavult mozgató rendszer és az elrepedt Szent Teréz-harang restaurációjára fordítják. Az egyházközség szeretné, ha tavasztól állandó nyitva tartással működhetne az ötvennégy méter magasban lévő kilátó. A plébánia vezetője elmondta: tavaszig kitakarítják és a lehetőségekhez mérten felújítják a torony belsejét. A választások előtti napokban erősítenek a pártok és a civil szervezetek Fény, reklám, kampány Jóllehet az önkormányzati választások kampányfinisében járunk, a pártok, pártszövetségek és civil szervezetek még nem borították el teljesen plakátokkal Szegedet. Új eszköz a kampányban a fényreklámos politikai plakát. - A Magyar Szocialista Párt nem a politikai plakátokra, hanem a személyes találkozókra fekteti a hangsúlyt - nyilatkozta lapunknak Kozma József. Az MSZP szegedi kampányfőnöke arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a napokban postázták a szegedieknek azt a kis füzetet, amely Botka László szocialista polgármesterjelölt részletes programját tartalmazza. Az egyéni jelöltek szórólapon ismertetik, mit szeretnének megvalósítani körzetükben. Emellett lakossági fórumokat szerveznek saját választókerületükben, amelyeken a polgármesterjelölt is részt vesz. A plakátokról szólva Kozma elmondta: a sikeres szerepléshez nem szükséges teleragasztaní a várost. - Mi a plakátokon arra buzdítjuk az embereket, hogy menjenek el választani október 20-án és a szocialistákra voksoljanak. Ebből természetesen jut minden körzetbe, de nem ragasztjuk majd ezerszám az oszlopokra - hangsúlyozta Kozma. A Botka Lászlót népszerűsítő óriásplakátok mellett fényreklámokat, úgynevezett city light plakátokat is használnak a választási hadjáratban a szocialisták. A city light plakát reklámfelületét attól az Intermédia Kft.-tői Megálló: utasok, napsütés, plakátok. Fotó: Gyenes Kálmán bérlik, amelynek kelet-magyarországi ügyvezetője Csapó Balázs, a Szegedért Egyesület polgármesterjelöltje. Csapó elmondta, hogy az Intermédiával az MSZP országos kampányirodája kötött szerződést. - Ennek értelmében Szegeden 25 helyen kaptak city lightos reklámfelületet a buszmegállókban a szocialisták. Csapó az egyesület és saját kampányával kapcsolatban közölte, hogy eddig százezer különböző méretű szórólapot, illetve matricát szórtak szét. A politikai plakátok kiragasztását a héten kezdték el. Körzetenként ezer, az egyesület jelöltjét népszerűsítő plakátragaszt helyeznek el a villanyoszlopokon és más egyéb helyeken, amiket, Csapó ígérete szerint, a választások után letakarítanak. Ezzel párhuzamosan száz city light plakátot tesznek ki a buszmegállókba, valamint az egyesülettel rokonszenvező cégek kirakataiba. Megtudtuk: a hetvenegyezer szegedi lakásba postai úton juttatják majd el a Szegedért Egyesület körzetenként lebontott választási programját. - A jobboldali pártok és civil szervezetek által támogatott független polgármesterjelölt, Balogh A halálosztóm hazájában nem akasztófa vár; hanem csak 33 év börtön Kegyelmet kapott Marinko Folytatás az 1. oldalról m Néhányukat rövid börtönbüntetésre ítéltek, de már azok sincsenek rács mögött, akiket 15-20 éves szabadságvesztéssel büntettek. Sinisa Petricset például 20 év börtönbüntetésre ítélték, de egyszer hétvégére hazaengedték, és nem tért vissza. A 13 évre ítélt Aleksandar Sckaricsot pedig a börtön nyitott részére helyezték át, s ő onnan egyszerűen kisétált. Marinko Magda még ma is egyszemélyes, tucatnyi biztonsági eszközzel felszerelt cellában raboskodik. Marinko Magdát tizennégy, Magyarországon és Jugoszláviában elkövetett gyilkossággal valamint az áldozatok kirablásával vádolta a magyar ügyészség. A vád szerint kilenc éve Magda Marinko és társai öltek meg három személyt Kecskeméten, egyet, az elrabolt Farkas Helga nagynénjét Orosházán, a négytagú Z. Nagy családot Szegeden, valamint a jugoszláviai Palicson egy három-, Szabadkán egy kéttagú családot és egy ugyanott egyedül élő nőt. A bíróság azonban a Z. Nagy család kivégzését nem látta bizonyítottnak. Utasnak öltözött nyomozók csapnak le a bűnözőkre A zsebtolvaj esete az álcázott rendőrnővel A Szegedi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési alosztálya rendszeresen szervez titkos akciókat, amelyek célja a zsebesek leleplezése. Legutóbb egy óvatlan zsebmetsző civil ruhás rendőrnőt próbált meglopni. A Szegedi Rendőrkapitányság civil ruhás rendőrei a tömegközlekedési járműveken, valamint a zsúfolt területeken, példáül a Mars téren, úgy viselkednek és olyan alapvető hibákat követnek el, mint az emberek többsége. Ezekről a hibákról beszélt lapuknak az akció egyik résztvevője, akinek nevét nem hozhatjuk nyilvánosságra. Az egyébként rendszeres és titkos akció részleteiről riportalanyunk szintén nem árulhatott el részleteket. - A zsebtolvajok, mint a „nevükből" is kiderül, abból élnek, hogy gyanútlan emberek ruházatából, táskájából lopjanak, nekik ez életforma. Aki felszáll valamilyen járműre és nem elég elővigyázatos, számíthat arra, hogy kizsebelik - magyarázta a nyomozó, aki egyúttal elmondta, hogy utazás közben mire érdemes figyelnünk. - Ne hordjunk külső zsebben pénztárcát, mobiltelefont. A hölgyek A zsúfolt buszokon, villamosokon mindenki vigyázzon értékeire. Fotó: Karnok Csaba ügyeljenek arra, hogy a vállon lévő táskájuk cipzárja ne hátrafelé nyíljon. Beszélgetés közben ne kalandozzon el a figyelmünk. Ha valaki pedig feltűnően szeretne közel kerülni hozzánk, nézzünk nyíltan a szemébe - tanácsolta. A zsebeseket a nyomozó szerint könnyű felismerni, hiszen pont az ellenkezőjét csinálják, mint a figyelmetlen emberek: éberen, hosszan figyelnek, ugyanis keresik a leendő áldozatukat. Jellemző, hogy mindig van náluk nagyméretű táska, szatyor, vagy valamilyen ruhadarab, amivel a kezüket takarják. - Amennyiben valaki észreveszi, hogy kizsebelték, kiabáljon segítségért, kérje meg a vezetőt, hogy ne nyissa ki az ajtókat hangsúlyozta a nyomozó. A zsebmetszők ilyenkor gyorsan megszabadulnak zsákmányuktól. - Annak, hogy valamilyen atrocitásba, tettlegességbe torkolljon a leleplezés, nagyon kicsi a valószínűsége. Ilyen esetben inkább menekülni próbálnak a tolvajok - tette hozzá a szakember. A rendőrök a legutóbbi titkos akción az 1 -es villamoson már a nagyállomás óta figyeltek egy zsebest és csak arra vártak, kit szemel ki. A zsebmetsző vesztére éppen a lapunknak nyilatkozó nyomozót szemelte ki magának, valószínűleg azért, mert ő imitálta legjobban a fent említett tipikus áldozati magatartást. így került rendőrkézre egy 27 éves nő, aki egyébként nem ismeretlen a rendőrségen. Az eset érdekessége, hogy a nyomozó táskájában a kiszemelt mobiltelefon mellett ott lapult a bilincs, valamint rendőrigazolvány is, amit a zsebes nem vett észre. A. T. J. Elemér a személyes találkozásokra helyezi a hangsúlyt - nyilatkozta lapunknak Balogh tanácsadója, Bende Gyöngyi. A tanácsadó elmondta: a klasszikus politikai marketing szabályainak, módszereinek megfelelően óriásplakáton, city light plakáton és szórólapokon népszerűsítik a független polgármesterjelöltet. Balogh a kampány finisében a képviselőjelöltekkel járja a körzeteket, s tart lakossági fórumot a választókerületekben. Megtudtuk, a jobboldali jelölteket bemutató plakátokat a héten kezdték el kiragasztani a körzetekben. sz. c. sz. HÍREK KUNCZEGÁBOR SZEGEDEN Szegedre látogat ma Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke és parlamenti frakciójának vezetője. A Deák gimnáziumban délután 5 órakor kezdődő rendezvényen elsőként Nagy Bandó András lép fel. Ezt követően bemutatkoznak a helyi szabad demokrata jelöltek, majd beszédet mond Botka László polgármesterjelölt. A rendezvény végén Kuncze Gábor szólal fel. BOTKA FÓRUMA Lakossági fórumot tart csütörtökön Botka László, az MSZfi az SZDSZ, az MSZDP és a Centrum Párt szegedi polgármesterjelöltje, valamint Bartáné Tóth Mária, a 15-ös választókörzet önkormányzati képviselőjelöltje. Az érdeklődőket délután 5 órától várják a kecskéstelepi művelődési házban. ELLENŐRZIK A KERÉKPÁROSOKAT Az elmúlt időszakban egyre több kerékpáros közlekedik lámpa, vagy fényvisszaverő nélkül. Ezért a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársai ma este 18 és 20 óra között ismét kerékpáros-ellenőrző akciót tartanak. A rendőrök ez alkalommal nem büntetik, csak figyelmeztetik a „sötét" bicikliseket. TISZTÚJÍTÁS A POLGÁRŐRÖKNÉL Tisztújító közgyűlést tartott a Szeged Felsővárosi Polgárőrség. A testület újra megválasztotta elnökének Kristóf Pált, Sándor János Andrást alelnöknek, Náfrádi Balázst titkárnak, Vereska Györgyöt gazdasági vezetőnek, Salamon Sándort pedig szolgálatvezetőnek. A közgyűlés arról is határozott, hogy a jövőben még szorosabbra fűzi kapcsolatát a lakossággal és a társszervekkel. A felsővárosi polgárőrök emellett új irodába költöztek, a Tápai utca 56. alá. Az iroda az 1787-es ingyenes telefonszámon hívható.