Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-08 / 235. szám
KEDD, 2002. OKTÓBER 8. • EGY SZÁZALÉK* 7 RÖVIDEN FEKETE ANGYAL Fegyházbüntetést és foglalkozástól való eltiltást kért a vádbeszédben az ügyész a Fekete Angyalként elhíresült Faludi Tímea ügyének hétfői tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon. A vád szerint Faludi Tímea több betegnek adott be halálos injekciót a fővárosi Nyírő Gyula kórházban 2000 májusa és 2001 februárja között. Az ügyészség szerint négy esetben befejezett emberölés, három esetben pedig emberölés kísérlete látszik bizonyítottnak. Bizonyíték hiányában felmentést kért a volt ápolónőnek Szőgyényi József ügyvéd a Fővárosi Bíróságon hétfőn elhangzott védőbeszédében. ÚJ ELNÖKI PÁLYÁZAT Közzétette az intézmény elnöki posztjára kiírt pályázatot a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége. A pályázat feltételei megegyeznek az előző, a július 29-én közzétett kiírással. Eszerint az elnöki posztot az a büntetlen előéletű magyar állampolgár töltheti be, aki felsőfokú végzettséggel és legalább 5 éves vezetői gyakorlattal rendelkezik. Feltételként jelölik meg a kiírásban a tárgyalóképes angol- vagy német nyelvtudást. Több idegen nyelv ismerete előnyt jelent. MUSTGÁZMÉRGEZÉS Életét vesztette egy idős házaspár Szadán, egy borospincében vasárnap éjszaka, feltehetőleg a must forrásának hatására keletkező gázoktól. Az idős házaspár holttestét a rendőrség - a háziorvos bejelentése alapján - hétfőn délelőtt fedezte fel, majd értesítették a tűzoltókat, akik légzőkészülékekkel felszerelve hozták fel a házaspár holttestét. A két ember halálát feltehetőleg mustgázmérgezés okozta. A PÉNZÜGYKUTATÓ JELZÉSE A Pénzügykutató Rt. prognózisa szerint a bruttó hazai termék az idén 3,4 százalékkal, jövőre pedig 4,2 százalékkal emelkedik. A kutatóintézet legfrissebb prognózisa szerint az infláció éves mértéke 2002-ben 5,3 százalék, 2003-ban 5 százalék lesz. A prognózis szerint az államháztartás hiánya az idén elérheti a GDP 7 százalékát, jövőre pedig 5,3 százalékra mérséklődhet. SZÁZÉVES AZ ORSZÁGHÁZ Száz éve, 1902. október 8-án vette használatba az országgyűlés az Országház épületét, a képviselőház ezen a napon tartotta itt első, valódi ülését. IDEGENFORGALOM Az országgyűlés idegenforgalmi bizottsága az adótörvényekhez benyújtott több, a kormány által nem támogatott módosító javaslat mellett szavazott hétfői ülésén, Budapesten. A bizottság támogatta a kormány által elutasított fideszes javaslatot, amely szerint, ha a magánszemély a tételes átalányadózást jogszerűen választotta, de a választást követően az alkalmazás feltételei hiányoznak, az éves tételes átalányadó összegét a feltételek hiánya minden napja után az éves adótétel 10 százalékával meg kell növelni. A FORINT ÁRFOLYAMA A forint árfolyamának erősödése valószínűsíthető az európai uniós csatlakozás közeledtével, illetve elérésével - közölte Adamecz Péter, az MNB alelnöke. Elmondta: a külföldi befektetők növekvő kereslete a magyar állampapírok iránt óhatatlanul azt eredményezi, hogy a forint árfolyama eléri az árfolyamsáv szélét, ahol a jegybanknak kell majd beavatkoznia. Demszky riadót fúj a Schmitt-MSZP „összeesküvés" miatt BUDAPEST (MTI) Demszky Gábor szerint a fővárosi szocialisták és a jobboldali pártok folyamatosan egyeztetnek, „mutyiznak" az ő leváltása érdekében, amelynek a végeredménye az lehet, hogy Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt kerül hatalomra. A főpolgármester erről hétfőn nyilatkozott az MTI-nek, hozzátéve, az elmúlt hetekben számos jele volt annak, hogy együttműködik a Fidesz által támogatott Schmitt Pál és a szocialista Gy. Németh Erzsébet stábja az ellene indított negatív kampányban. Demszky Gábor szerint a szocialista pártban azonban vannak olyanok, akik mindezt nem nézik jó szemmel, s tőlük jutott el hozzájuk a hír ezekről az egyeztetésekről, amelyek kapcsán a közös cél az ő legyőzése. « Az MSZP elnöke szerint minden alapot nélkülöz az az állítás, hogy a szocialista párt részéről bárki bármilyen alkut kötött volna a magát függetlennek kikiáltó, egyébként a jobboldal egységes támogatását élvező Schmitt Pállal. Kovács László kijelentette: az MSZP-nek nincs arra szüksége, hogy Schmitt Pállal kössön alkut a Fővárosi Közgyűlésben a kényelmes többség biztosítása érdekében. Szegedet elkerülő út állami beruházásból KECSKEMET (MTI) A 2015-ig szóló úgynevezett sztrádaexpressz program keretében az elkövetkező négy év alatt 830 kilométer hosszú autópálya és gyorsforgalmi út megépítését tervezi a kormány, megközelítőleg 1800 milliárdos költséggel közölte Csillag István hétfőn Kecskeméten sajtótájékoztatón. A gazdasági és közlekedési miniszter hangsúlyozta: a hosszú távú útfejlesztési program az előző kormány elképzelésén alapul, de azt jelentősen felgyorsítva, illetve bővítve valósítják meg. Csillag István a kormányciklus idejére kitűzött célokat részletezve egyebek között elmondta: az M5-ösről a jövő héten tárgyalnak a koncesszió tulajdonosával, az üzemeltető AKA Rt.-vei. A tárgyalásokon tisztázni kívánják a továbbépítés mikéntjét, ütefnét, a finanszírozás módját és nem utolsó sorban egy „emberbaráti díjrendszer" kialakításának lehetőségét. Csillag István kifejtette: a kormány elképzelése, hogy a határig tervezett M5-ös autópálya 2005-ig Szegedig megépüljön, ezzel párhuzamosan pedig a csongrádi megyeszékhelyet elkerülő út is, utóbbi állami beruházásként. A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács ülése Három megye tervei BÉKÉSCSABA (MTI) Szemben az ország más régióival, a dél-alföldi régió esetében egyetlen konkrét programmal sem találkoztunk a Nemzeti Fejlesztési Terv stratégiájáról szóló dokumentumban - mondta Domokos László, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke hétfőn a testület rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatón, Békéscsabán. Hangsúlyozta: a Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyéket magába foglaló régióban léteznek már olyan konkrét, a Nemzeti Fejlesztési Tervbe illeszthető projektek, amelyek a megvalósíthatósági tanulmányok szintjéig ki vannak dolgozva, és alkalmasak - a 2004-re tervezett EU-csatlakozást követően - az Európai Unió kohéziós és strukturális alapjainak a befogadására. A tanács ezért október 10-ig írásban is jelezni kívánja a fejlesztési terv készítői számára, hogy a térségben milyen operatív programokra vár brüsszeli forrást. A magyarság nemzetpolitikai céljai Még nyitott kérdések GLÓBUSZ fogerősen egy év börtön, két évre felfüggesztve Várhegyi Attila büntetése PILISMARÓT (MTI) A magyar nemzetpolitika céljainak megvalósítása szempontjából aggasztó jelenség a Határon Túli Magyarok Hivatala vezetőségének menesztése - jelentette ki Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke hétfőn Pilismaróton, a helyi polgári körök által szervezett fórumon. A volt külügyi államtitkár szavai szerint ez a tisztogatás azért is nagy gondot jelent, mert a határon túli magyarok ügyének elkötelezett szakértőiről van szó, és köztudomású, hogy a szocialista párt e területen komoly káderhiánnyal küzd. Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ORVOSI NOBEL-DÍJ Sydney Brenner és John E. Sulston brit, valamint H. Róbert Horvitz amerikai kutató kapta az idei orvosi Nobel-díjat. Az indoklás szerint ezzel ismerték el tudományos érdemeiket a szervfejlődés génszabályozásával és a programozott sejthalállal kapcsolatos felfedezéseikért. FELTÁRT TÖMEGSÍR Legalább ötszáz ember földi maradványai kerültek elő abból a tömegsírból, amelynek a feltárása most fejeződött be a boszniai Kamenica környékén, amit a boszniai háború idején a boszniai szerbek tartottak ellenőrzésük alatt. CRVENKOVSZKI SZEREPE Branko Crvenkovszkit, a szeptemberi macedón parlamenti választásokon győztes szociáldemokraták vezetőjét kérte fel hétfőn Borisz "TTajkovszki államfő a jugoszláv utódállam új kormányának megalakítására. HÁN-JÚNISZI RAJTAÜTÉS Javier Solana, az Európai Unió külpolitikai koordinátora megdöbbenésének adott hangot a Gázai-övezetben lezajlott hétfő hajnali rajtaütés miatt, amelynek során izraeli katonák rakétákkal támadtak Hán-Júnisz menekülttáborára. Az izraeli akcióban 14 palesztin vesztette életét, és nyolcvan megsebesült. Poncsóba bújtatták a magyar államfőt. Ricardo Lagos Escobar chilei elnök (balról) a pehuenche chilei indián törzs hagyományos viseletét adományozta Mádl Ferencnek. MTI Telefotó: Koszticsák Szilárd BUDAPEST (MTI) Az 1990-es békés átalakulás óta Chilét és Magyarországot a politikai értékrend közössége kapcsolja össze - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök azon a sajtótájékoztatón, amelyet Ricardo Lagos chilei államfővel közösen tartottak megbeszélésüket követően. Mádl Ferenc jelezte: A magas szintű politikai kapcsolatokat a jövőben követnie kell a gazdasági együttműködés intenzívebb alakításának, valamint a kultúra és az oktatás terén is indokolt a kapcsolatok erősítése. Ricardo Lagos hangsúlyozta, hogy Magyarország 2004-ben valószínűleg az EU teljes jogú tagjává válik. Ezért fontos Chile számára, hogy erősítse a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat. A védőügyvéd szokatlan jogértelmezésnek nevezte az ítéletet és jelezte: felülvizsgálati kérelmet fognak benyújtani. BUDAPEST (MTI) Egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Várhegyi Attila fideszes országgyűlési képviselőt, pártigazgatót folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt a másodfokon eljáró Pest Megyei Bíróság (PMB) hétfőn. Várhegyi Attila emellett félmillió forint pénz mellékbüntetést is kapott. Az ügyben a hatóságok Várhegyi Attila szolnoki polgármesteri megbízatása idején, 1994-95-ben történt cselekmények miatt vizsgálódtak. A Budakörnyéki Bíróság másfél éves tárgyalássorozatot követően 2001 novemberében hirdette ki elsőfokú ítéletét; egy telekügylet kapcsán hanyag kezelés vétsége, azaz a váddal ellentétben nem szándékos, hanem gondatlan cselekmény miatt mondta ki Várhegyi Attila bűnösségét és egyúttal 300 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta. Ugyanakkor felmentette a vesztegetés vádja alól. Az elsőfokú ítélet kihirdetése után Várhegyi Attila lemondott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkári posztjáról. • Várhegyi Attila fideszes parlamenti képviselőnek le kellene mondania mandátumáról - nyilatkozta az országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi biVárhegyi Attila a vádlottak padján. MTI Telefotó: Tóth Gyula zottságának szocialista elnöke, Géczi József Alajos szegedi országgyűlési képviselő. Szerinte a törvényi szabályozás egyértelműnek tűnik, mivel a vonatkozó jogszabály kimondja az összeférhetetlenséget azok esetében, akiket szándékos bűntett miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. Elmondta: kisebb értelmezési vita lehet majd abból, hogy a felfüggesztett börtönbüntetés is ebbe a kategóriába tartozik-e, ám szerinte a jogszabály egyértelmű. ügyvezető alelnöke arról szólt, hogy a jelenlegi magyar kormánynak pártpolitikai érdeke is, hogy az elmúlt években parlamenti konszenzussal kialakított nemzetpolitikát folytassa. Azzal kapcsolatban, hogy Szlovákiában a választások után megerősítette kormányzati pozícióját a magyarok pártja, úgy vélte: újra kell gondolni, hogy magyar pártból tud-e regionális párttá válni az MKR mivel Szlovákia is akkor válik EU-taggá, amikor a magyar párt a kormányban van. - Egyelőre nem lehet tudni, lehetséges-e a kisebbségi kérdést és a 80 éve nyitott magyar kérdést egy ilyen helyzetben a rendezés útjára állítani - mondta Duray. Fejlődnek a magas szintű magyar-chilei kapcsolatok Közös politikai értékrend Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: órfi ferenc • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek, mb.|, MISKOLCZI RÓBERT (fotő), OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SULI JÓZSEF Isport) • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚISZÁSZ1 ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház, Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 627567-888. Szerkesztőségi titkátság: 62/567-^00. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim. www.delmagyar.hu •E ntail: szerkesztőségi.« delmagy.ir.szeged.hu »6800 Hódmezővásárhely, Szegfő u. 1-3. "ftl./íax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 13./A Tel : 62/213-391, hirdetésiclvétel és előfizetés Széchenyi tér 10. Tel /fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8. Tel. 63/401-024. Tel. tax: 63 314-838 6640 Csongrád Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: i'ÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági tax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67, Teleion: 62/466-847. • Tériesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN, Tbrjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 80/821-821. Előfizetési dii egy hónapra 1165 Ft (Délmagyorország), 1055 Ft (Délvilág) •Áros lericsztés: Délhír Rt. • ISSN0133-025X(Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Ktl. ragja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.