Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-05 / 207. szám
CSÜTÖRTÖK, 2002. SZEPTEMBER 5. "MŰSOR-HIRDETÉS" 15 SmmáWi í ' A Taróczy Balázs dicsérő szavai TENISZ Boros Martin, a Gellért Tenisz Iskola játékosa hatalmas bravúrt hajtott végre: megnyerte a korosztályos országos bajnokságot. Ez előtte egyetlen szegedi születésű teniszezőnek sem sikerült. A bajnokot még az egykori wimbledoni győztes, Taróczy Balázs is dicséri. Hajnal István, Boros Martin edzője még a nyár kezdetekor úgy nyilatkozott, hogy szeretné, ha a tanítványa megnyerné az országos bajnokságot. Ez valóra vált, a Gellért Tenisz Iskola üdvöskéje játszmát sem vesztve diadalmaskodott a 12 évesek mezőnyében. - Végig kiegyensúlyozottan játszott Martin - kezdte az értékelést a tréner megérdemelten győzött a balatonbogiári tornán. A verseny után Taróczy Balázs, az egykori wimbledoni bajnok, a Magyar Teniszszövetség jelenlegi szakmai irányítója is dicsérte tanítványomat, a szülőkkel pedig hosszasan elbeszélgetett. A sikerének köszönhetően meghívást kapott a pécsi nemzetközi versenyre, így külföldi játékosok között is lemérheti, tesztelheti a játéktudását. Arról már nyilatkoztam, hogy Martin remek alany, szorgalmas, hihetetlenül szívós. Bízom benne, hogy ez a győzelem még további lökést ad neki, és újabb nagyszerű sikereket érhet el ebben a szép sportágban. A tréner Taróczy Balázst említette. Az egykori kiváló teniszezőt tegnap az autójában, telefonon értük utol. - Martin végig szépen játszott, nem véletlen, hogy megnyerte a versenyt. Technikás, kiváló adottságokkal rendelkezik, mer kockáztatni, ez pedig ebben a korban nem jellemző a gyerekekre. Erősödnie kell, igaz, erre van még bőven ideje. A legfontosabb most, hogy megoldjuk a versenyeztetését és a válogatottbeli edzéseit. A szülők a fiuk mellett állnak, így biztosan találunk megoldást Martin további fejlődésének az érdekében. Nem sokat pihent az újdonsült bajnok, egy nap lazítás után már a Gellért Szabadidőközpontban tréningezett. - Nem szabad lazsálni - kezdte a mondandóját az ob-aranyérmes -, hiszen a pécsi versenyen is szeretnék jól szerepelni. Nagyon örülök az aranyéremnek, meg kellett szenvedni érte. Minek köszönhetem a győzelmet? A tenyereseim végig jól „sültek", nagyon hatékonynak bizonyultak. A legnehezebb meccsemet a vásárhelyi Zsiga Máté ellen játszottam, ellene alaposan megizzadtam a továbbjutásért. A döntőben riválisom többet hibázott, ennek tulajdonítható a sikerem vélekedett az ifjú tehetség és ment is vissza a pályára edzeni. SÜLI RÓBERT A szegediek országos bajnokának, Boros Martinnak a játéka Taróczy Balázsnak is tetszett, s az egykori wimbledoni győztes szerint is még sok siker vár rá. Fotó: Miskolczi Róbert Izgalom a hajrában Doros (jobb oldalt) védőmunkájára a macedónok is felfigyeltek. Fotó: Miskolczi Róbert KÉZILABDA MUNKATÁRSUNK BITOLAIJELENTESE PELISZTER—PICK SZEGED 30-31 (13-13) Bitola, 1500 néző. Vezette: Buknics, Krajinovics (jugoszlávok). Peliszter: ANGELOV - TEMELKOV11 (8), Majsovski N. 3 (2), Nikolvski, Kalajdieski 4, Dimitrovski 1, JANOVSKI5. Csere: Tolsloski (kapus), Mitkov 5, Sundovski 1, Nomovski. Edző: Boro Curlevski. Pick Szeged: Puljezevics - BERTA 4, Kotormán 2, EKLEMOVICS 7, Doros 2, Bajusz 5 (3), Vadkerti. Csere: Perger, Nagy (kapusok), LALUSKA 5, Mezei 1, Habuczki, llyás 1, Matics 4. Edző: Dragan Djukics. Kiállítások: 6, ill. 10 perc Hétméteresek: 12/10, ill. 3/3. Az eredmény alakulása: 5. perc: 1-3, 15. p.: e-6, 21. p.: 10-8, 31. p.: 13-14, 34. p.: 17-15, 38. p.: 19-19, 41. p.: 20-21,46. p.: 21-25,55. p.: 25-30. Ez volt az első eset, hogy a Pick kézilabdásai az utazás napján pályára léptek. A Skopje-Bitola közötti táj nemigen nyűgözte le a játékosokat, hiszen a kopár hegyek között csak néha tűnt fel egy-egy szőlőültetvény. A magas hegyek övezte kisváros élte hétköznapját: árusok kínálták portékáikat, s azonnal szembeötlő volt a „kincstári" rendetlenség. Tegnap reggel Djukics edzőnek az volt az első kívánsága, hogy egy újságospavilonnál álljunk meg, kíváncsi, mit ír a Vardar elleni mérkőzésről a helyi sportlap. A kolléga hű maradt az események közléséhez. Azonban Lele Ambrus, a Pick Szeged sportigazgatója szerint azért volt éles a mérkőzés, mert csak nehezen találták meg Mezeiék a hazaiak gyors játékának ellenszerét. Bajusz Sándor lefordította a Peliszter-Pick Szeged összecsapás beharangozóját. A sportlap felhívta a figyelmet Eklemovics kitűnő irányító és gólerős játékára, valamint a két termetes beállós Mezei és Doros védőmunkájára. A mérkőzésre nagy létszámú rendőri erők vonultak föl, de szerencsére a nézőtéren semmi rendbontásra nem került sor. Annál vérmesebb volt a hangulat a pályán. A hazaiak az 5+l-es védekezést választották, ez azonban nem okozott gondot Eklemovicséknak, s előnyt szereztek. Közben a szegediek három ziccert is kihagytak. A hazaiak 10 perc után egyenlítettek. Még szerencse, hogy előbb Perger büntetőt, majd Puljezevics ziccert hárított. Egy ideig együtt haladt a két csapat, de ezután a hazaiak szereztek mindig előnyt. Djukics "edző védejtezési formát váltott, Matics zavaró feladatot kapott. A hazaiak durva védekezését a játékvezetők nem torolták meg, így a 30. percben Kotormán és a hazaiak hatosának összeakaszkodása majdnem verekedésbe torkollott. A szünetben Dragan Djukics nagyobb figyelmet kért játékosaitól. Ezt azonban csak később tudta valóra váltani a csapat, mert emberelőnyben az öt gólból hármat a hazaiak szereztek. így a kétgólos Pick-előny hátránnyá változott. Eklemovics példás karmesteri játéka megnyugtatta a társakat, s a vezetést is megszerezték a vendégek. A 48. percben egy kínai után Berta neki csúszott fejjel a csarnok falának, de szerencsére sérülése nem volt komoly. A játékvezetők az utolsó 5 percben mindent elkövettek hétmétereseket és kiállítások sorozatát ítélték -, hogy a hazaiak legalább az egyik pontot megszerezzék, de ez nem sikerült. Dragan Djukics: - Elégedetlen vagyok, leengedve kézilabdáztunk, taktikai hibákat vétettük. SÜLI JÓZSEF Javítottak a jugoszlávok KOSÁRLABDA INDIANAPOLIS (MTI) A brazil válogatott elszenvedte első vereségét az Indianapolisban zajló férfi kosárlabda-világbajnokságon. A dél-amerikaiakat a címvédő Jugoszlávia győzte le, s ezzel a sikerrel a plávik javítottak pozíciójukon. A házigazda Egyesült Államok viszont fölényes sikert aratott Új-Zéland legjobbjai ellen a 2. csoportkör 2. fordulójában. Eredmények: E-csoport: Törökország-Angola 86-66, Puerto Rico-Spanyolország 73-65. Jugoszlávia-Brazília 90-69. Az állás: 1. Spanyolország 9 (396-315), 2. Puerto Rico 9 (421-390), 3. Brazília 9 (435-418), 4. Jugoszlávia 8, 5. Törökország 7, 6. Angola 6 ponttal. F-csoport: Egyesült ÁllamokÚj-Zéland 110-62, ArgentínaNémetország 86-77, Oroszország-Kína 95-68. Az állás: I. Egyesült Államok 10 (514-356), 2. Argentína 10 (500-386), 3. Németország 8, 4. Oroszország 7 (425-433), 5. Új-Zéland 7 (399-472), 6. Kína 6 ponttal. Totómonológ Dóra János, az FC Szeged NB II-es labdarúgócsapatának kapitánya az Újszegedi TC-ben ismerkedett meg a foci alapjaival. Utána következtek a katonaság évei Újszentivánon, és az ott mutatott produkció láttán az akkor nagy terveket szövögető Kiskundorozsma figyelt fel a gólerős támadóra. A rendszeres másodosztályú szereplést egy sajnálatos térdsérülés akadályozta meg, amely után újra az alacsonyabb szintről kapaszkodott fel a csatár. Tiszasziget, Sándorfalva, Algyő, majd harmadik éve a Szeged jelentette az újabb állomásokat. A totóval egyáltalán nincs szerencséje, hiszen, ahogy ó mondta: eddig csak kiadásai voltak, így valószínű, hogy nem ért hozzá. - Ma már ott tartunk, hogy az izlandi-magyar meccsnél az erőviszonyokat figyelembe véve a döntetlen is jó eredménynek számítana - kezdte Dóra János a monológot, amikor meglátta a hétvégi műsort. - A legtöbb válogatott számára megkezdődnek az Európa-bajnoki selejtezők. A franciák Cipruson, az ukránok Jerevánban, a hollandok Eindhovenben, az olaszok Bakiban, a spanyolok pedig Athénban győzelemmel indítanak. Meglepetést várok az írektől, valamint a litvánoktól. Az előző heti tippelőnk, Bánfi Lajos hat találatot ért el. Nosztalgiameccs a tápéi pályán LABDARUGAS IME, ATIPPJEIM: 1. Izland-Magyarország X 2. Anglia-Portugália 1 3. Ciprus-Franciaország 2 4. Bosznia-Hercegovina-Románia X2 5. Norvégia-Dánia IX 6 Hollandia-Feliéroroszország 1 7. Litvánia-Németország X2 8. Örményország-Ukrajna 2 9. Törökország-Szlovákia IX 10. Belgium-Bulgária X 11. Azerbajdzsán-Olaszország 2 12. Finnország-Wales IX 13. Oroszország-Írország 12 14. Görögország-Spanyolország 2 MUNKATÁRSUNKTÓL Nosztalgiamérkőzést játszanak szeptember 7-én (szombat], 16 órától a tápéi focipályán. Kozma György elnöknek és a Szeplast-Tápé jelenlegi vezetésének a hagyományok ápolása, az egykori focisták megbecsülése a célja, amire a jövőben is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni. Az öregfiúkmeccsre a 30-45 év közötti, egykor a Tápé színeiben szerepelt játékosok jelentkezését várják a következő telefonszámon: 06-30/9556-473. A szervezők az érdeklődőket is invitálják. A találkozó előtt ajándékokkal köszöntik az 1964-ben a megyei bajnokságba elsőként feljutott együttes még élő tagjait, vagyis Török Pált, Vincze Sándort, id. Terhes Józsefet, Molnár Istvánt, Kozma Imrét, Török Sándort és Török Ferencet. Megemlékeznek az akkori elnökről, Makra Ferencről és szakosztályvezetőről, Kozma Mihályról is. • Előkészületi mérkőzésen: Szeplast-Tápé-FC Szeged 1-8 (l-l), gólszerzők: Kelemen, ill. Fábián (3), Kurucsai (2), Bány, Bab, Babos. REFLEKTOR UTÁNPÓTLÁS ATLÉTIKA Szegeden az Eko-parkban rendezték meg a serdülő és gyermek korosztályú nemzetközi futóversenyt. Eredmények. Serdülők, 13 éves lányok 3000 m: 1. Papp Gabriella, 2. Tűhegyi Sára (mindkettő SZVSE); 14 éves lányok, 3000 m: 1. Ferenczi Flóra (SZVSE); 13 éves fiúk, 4500 m: 1. Bodza Sándor (Zenta), 2. Tűhegyi Bence (SZVSE); 14 éves fiúk, 4500 m: 1. Balla Tamás (SZVSE), 2. Rackó Igor (Zenta); 15 éves fiúk, 4500 m: 1. Sebők Máté (SZVSE). Gyermekek, lányok ('90/92-es korcsoport), 1500 m: 1. Aleksoska Blanka, 2. Bodza Ágnes (mindkettő Zenta), 3. Miklós Judit ISZVSE); fiúk ('90/92-es kcs.), 1500 m: 1. Tűhegyi Boldizsár, 2. Kreininger Csaba, 3. Gömöry Gyula (mind SZVSE). Meghívásos gyaloglóverseny, nők, 5 km: 1. Zádori Orsolya, 2. Benkő Anita (mindkettő SZVSE), 3. Székely Olga (Szegedi Lelkesedés); férfiak, 10 km: 1. Lengyel Gábor, 2. Farkas Ádám, 3. Lengyel Ádám (mind SZVSE). FALLABDÁS ÉRMEK A Tisza-Szeged Squash Club utánpótlás versenyzőinek szép sikerét hozta IV. OLIVÉR gyermek körverseny első fordulója Tatabányán. A szegedi fiatalok a hét kategória közül háromban végeztek az első helyen, s összesen tíz éremmel tértek haza. A Tisza-Szeged versenyzőinek eredményei, Ull (leány és fiú együtt): 2. Baláspiri Ádám, 3. Vass Márton, 4. Nagy Nedda. Fiú U13: 1. Vass Máté, Hoffmann Péter, 4. Földesi Dániel, 7. Málovics Gábor. Fiú U15: 1. Baláspiri Dávid, 3. Balázs Ádám. Leány U15: 1. Kiss Orsolya, 3. Balázs Andrea, 4. Nagy Nóra. Leány U17: 3. Győri Fanni, 5. Tele Judit. A körverseny következő fordulója október elején lesz Budapesten, addig is újabb fontos megmérettetés vár a Tisza-Szeged fiataljaira: szeptember 14-én hazai pályán, a Kenyérgyári úti Squash Club Szabadidő Központban kell bizonyítaniuk az első alkalommal megrendezendő Westei utánpótlás vidékbajnokságon. FIATALOK GÓLJAI Az NB II-NB III-as utánpótlás labdarúgó-bajnokságban, U16: FC Szeged-Algyő 18-0, gólszerzők: Szélpál 5, Végh 4, Kreizler 3, Kovács E. 3, Rácz Z. 2, Papdi. Csongrád-Tisza Volán SC 3-1, gólszerzők: Mészáros 3, ill. Kőszó. U19: FC Szeged-Algyő 10-2, gólszerzők: Péter 3, Ács L. 3. Rózsavölgyi, Völgyi R., Németh, Rácz G., ill. Szabados, Hágelmann. Csongrád-Tisza Volán SC 1-2, gólszerzők: Szilágyi, ill. Váczi, Völgyi D. NB I/B, U13: Tisza Volán SC-Demecser 16-0, U15: Tisza Volán SC-Demecser 6-0, gólszerzők: Tandari 2, Mezei, Vida, Dlusztus A., Solymos. TEKEBÁL Sanyarú helyzetben van a szegedi szuperligás női tekecsapat. A klub megmentése érdekében bált szerveznek szeptember 13-án, pénteken, 19 órától a Szegedi Konzervgyár ebédlőjében (Híd végi étterem). Jelentkezni a 70/248-7374-es, a 30-260-5490-es és a a 20356-1029-es telefonszámon lehet. MLADIN NYERT Véget ért az egész nyarat átfogó, Landrover Dél-Ász-kupa amatőr egyéni tekeverseny. A Belvárosi Tekeklubban lebonyolított viadalon 103 mérkőzést vívott a 23 résztvevő. A 120 vegyes gurításos sorozat végeredménye: 1. Mladin István (15 mérkőzés, legjobb eredménye: 580), 2. Kórász Anna (9, 535), 3. Gál Zoltán (12, 530), 4. Majoros Gyula (10, 543), 5. Kiss lózsef (15, 537), 6. Gömöri József (9, 505).