Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-27 / 226. szám

PENTEK, 2002. SZEPTEMBER 27. • AKTUALIS" 3 Száztíz kiállító, rangos külföldi vendégek a Hangárban Megnyílt az Euroland Németh Imre miniszter (középen) az Agrárkamara standjánál. Fotó: Karnok Csaba 60 MILLIÁRD AZ AGRÁRIUMNAK Németh Imre agrárminiszter bejelentette, a termelőknek a nor­mál költségvetésen felül 60 milliárd forintot biztosít a Med­gyessy-kormány, amelyet igazságosan, normatív alapon oszt el a tárca. Tizenötmilliárd forint jut az elemi kártérítésre, 45 milliárd forint pedig az adósságrendezésre. A fagykárok előlegeinek kifize­tését már elkezdte a minisztérium. A tárca azt szeretné - mondta Németh Imre -, ha a pénz segítségével új startvonalra állíthatnák a mezőgazdasági termelőket. SULYOK ERZSÉBET Lehallgatási botrány van, megint. És egyéb botrányok is vannak. Mi legyen? Voniunk vállat, mint a közvetlenül érintettek, most éppen Lendvai Ildikó szociahsta frakcióvezető, akinek nyilvános­sá tették Friderikusz Sándor tévéelnök-aspiránshoz küldött hang­üzenetét ? Mint a fideszes Várhegyi Attila, aki ugyancsak Fridinek küldött sms-t, mely szerint a jelölt pályázata neki is tetszik? Mit kezdjünk azzal, hogy egy közszereplőnek feltörik a mobilkódját? Iáit kezdjünk azzal, hogy az állami bank (MFB) megbízásából thagánszemélyek adóhivatali adataihoz jutott hozzá egy magán­cég (Defend) ?S azzal, hogy az egykori adóhivatah elnök talán cél­zatosan lett kíváncsi „ellenséges" újságírók, pohtikusok és vállal­kozók adataira ? S talán soha többé nem kívánta látni bizonyos „közeli" cégek adatait ? jogállam, óh. Vizsgálatok indulnak minden mennyiségben, a periratok is elárasztják a bíróságokat. Minden igazságszolgáltatási aktus mellett, vagy azok ellenére is történik valami sokkal fonto­sabb dolog. Minden egyes hasonló botrány súlyos mentálhigiénés károkat okoz. A hit sérül meg. A jogállamba vetett hit. Vagy a sza­vahihetőség, a hitelesség sérül meg. Amortizálódik. Erodálódik. Szertefoszlik. Olyasmi hatás indul he az emberek gondolkodásá­ban, mint amilyent mondjuk az inflációs várakozások keltenek a gazdaságban. Megtörténik, aminek nem kellene megtörténni. Minél többször„szegődik meg" valamely szabály, annál kevés­sé hiszünk a szabályozás lehetőségében. Ezért nem lehet vállat vonogatni. Példálózzunk ezzel a legfrisebb, első pillantásra könnyűsúlyú botránnyal. Hogyne tudnánk, nem vagyunk hülyék, hogy a jelen­legi médiaszabályozás mellett dehogynem szólnak bele a pártok például abba, hogy ki legyen a közszolgálati tévé elnöke. Itt tar­tunk, nem áltatjuk magunkat. De élhetett még a remény, hogy kifelé lábalunk a politikai önzés mocsarából. Pont azért, mert pont Lendvai Ildikó mondogatta elégszer, hogy ők, mármint a szocik, szakszerű, tárgyilagos, politikailag elfogulatlan köztévét akarnak végre. Legalább a látszatát tudta volna megőrizni most annak, hogy igazat beszélt néhány hete-hónapja! De nem, neki üzennie kellett, s ezzel két és fél perc alatt sikerült hitelteleníte­nie a saját - és pártja - több éves beszédfolyamát. Meggyőzött ar­ról, hogy alig van különbség a két politikai oldal között - szűklátó­körű, aktuális érdekközpontú önzésben. Mindegyiknek akkor jó a köztévé, ha az övé. A köz érdeke ? Szavalat és szavazat témája. Ez a kemény ítélet még akkor is bennünk fészkel majd, ha ne­tán Fridi vagy más, valami csoda folytán valódi köztévét csinál­hat. És ez az igazi kár. A reményfoszlatás a botrány. Balogh és Újhelyi a Friderikusz-üzenetről Bírálat jobbról és balról Friderikusz Sándort támogatja a szocialista párt a Magyar Televízió elnökségére pályázók közül - derült ki abból a lehallgatott és az interneten nyilvánosságra hozott üzenetből, amit Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője hagyott a showman mobiltelefonjának hangpostáján. A Kamara Expo Kft. szervezé­sében megnyílt az Euroland me­zőgazdasági és élelmiszer-ipari szakkiállítás a szegedi vásárvá­rosban. Németh Imre mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter nyitot­ta meg tegnap délelőtt Szegeden, a Hangár expó- és konferencia­központban az Euroland mező­gazdasági és élelmiszer-ipari szakkiállítást. Az eseményen megjelent Igor Kurjac vajdasági tartományi mezőgazdasági mi­niszter, Bacskulin István vajda­sági agárminiszter-helyettes, Thomas Glaser, a budapesti EU-delegáció tanácsosa, Baráth Etele, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Zöldréti Attila, az FVM SAPARD-hivata­lának elnöke, Botka László, a megyei közgyűlés alelnöke, MSZP-s honatya, eljöttek or­szággyűlési képviselők - Géczi József, Kozma József, Újhelyi Ist­várj -, konzulok, attasék, az FVM megyei hivatalainak veze­tői, kamarák elnökei, titkárai, testvérmegyék delegációi. Az ag­rárminiszter is azt hangsúlyozta köszöntő szavaiban, hogy az Eu­rolanddel hagyomány indult út­jára Szegeden, az ilyen, euroré­giós jellegű szakkiállítások ad­nak lehetőséget a termelők és a kereskedők találkozására. Erre a magyar agráriumnak azért van szüksége, mert hiába vannak jó termékeink, ha gyenge oldalunk a marketing. Rill Lászlóné, a szervező Ka­mara Expo Kft. ügyvezető igazga­tója azt mondta el, 110 kiállító mutatkozik be a vasárnap estig nyitva tartó vásáron, köztük a MacLine Kft. standján 22 jugo­szláviai és romániai cég, a Csongrád megyei önkormányzat hatalmas standján pedig 11 test­vérmegye, Franciaországtól Kí­náig. Házigazdaként Frank Jó­zsef, a megyei közgyűlés elnöke A magyar orvosok túlterhelése a többi között a hazai gyakorlat­ban meghonosodott ügyeleti rendszernek is „köszönhető". A kórházak az orvoshiány miatt arra kényszerülnek, hogy akár 32 órás, folyamatos munkára osszák be orvosaikat. Ha például egy műtősnő vagy baleseti sebész a bírósághoz for­dulna a túlórák miatt, pert nyer­ne - állítják a jogvédők a hazai orvosi ügyeleti és túlóragyakorlat ismeretében. A hatályos rendel­kezések évi maximum 400 óra túlmunkát engednek az egész­ségügyben, ám több szakterüle­ten - így például a baleseti sebé­szeteken - már augusztus végére elérik e megengedett túlmunka­időt, s azután már törvénytelen a túlóráztatás. A 24 órás orvosi ügyelet után szabad nap jár, de a gyakorlatban sok helyen ez sem működik, a munkáltatók ugyan törekszenek arra, hogy a 24 órás ügyeletet kö­vető napon a déli órákban haza­mehessen az ügyeletben dolgozó orvos és aszissztens. A 2002 márciusában életbe léptetett miniszteri rendelet le­hetővé tette, hogy a kórházak az ügyeleti ellátásra vállalkozókkal kössenek szerződést. így a nap­közben közalkalmazottként dol­hangsúlyozta, Csongrádban 8 ezer ember dolgozik a mezőgaz­daságban, ám közvetve 90 ezer család, a megye lakosságának egyharmada kötődik az ágazat­hoz - ezért is állt az önkormány­zat a szervezés mögé. A nyáron átadott és a Szeged expóval debütáló, a Kereskedő közben letelepedett vásárváros ezzel a rendezvénnyel bevonul­hat a hazai és a külföldi szakkiál­lítások sorába. Bemutathatta mindazon adottságait, amelyek­kel a régió vásárszervező nagyha­talmává válhat: az eddig átadott csarnokok és a szabad területek alkalmasak arra, hogy egyidejű­leg kiállítást, szakmai napokat, gozó orvosok az ügyeletet vállal­kozóként látják el. A Szegedi Tudományegyetem orvoskara és a szegedi kórház is él a rendelet adta lehetőséggel. A városi kór­ház vállalkozóként foglalkoztat az ügyeletben 52 doktort, közal­kalmazottként teljesít ügyeletet A túlterheltség minden fárasztó. konferenciákat, valamint szóra­koztató programokat kínáljanak az érdeklődőknek. Tegnap dél­után a 180 fős konferenciate­remben Régiók napja címmel rendeztek konferenciát uniós té­mákkal és a Nemzeti Fejlesztési Tervvel kapcsolatban. Az Euroland termékfődíját a Gabonatermesztési Kutató Kht. és a Novoback Kft. közös szaba­dalma, a termékdíjat a Master­foods Magyarország Gyártó Kft., a Hód-Mezőgazda Rt. és a szar­vasi Mezőgazdasági Kutató Fej­lesztő Kht. kapta. Terület fődíjat az Árpád Agrár Rt., különdíjakat 51 orvos - mondta el Nárai György főigazgató. A kórház a vállalkozói szerződést nem az orvossal, hanem azzal a bt.-vei, kft.-vel, köti, amelynek tagja a doktor. Ha ebben a formában ügyel az orvos, anyagilag jobban jár ugyan, de ugyannyi túlmun­ási kategóriában egyformán Fotó: Schmidt Andrea a szegedi Mezőker Kft., a kalo­csai Fűszerpaprika Kutató Fej­lesztő Kht. és az Árpád Agrár Rt. vett át. A Csongrád Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara külön­díjazottja a szentesi Hungerit Rt., a Csongrád Megyei Agrárka­maráé a Kisteleki Kertbarát Kör és a Móra Prizma Szövetkezet. A kiállítás mindennap 10-19 óráig tart nyitva, a felnőttbelépő­jegy ára 400 forint, amellyel az összes szakmai program látogat­ható. Húszpercenként újra in­gyenes buszjárat indul a 79-es megállójából. EK. kát végez, mintha közalkalma­zottként tenné ezt. Különbség még az is, hogy a vállalkozó or­vosnak nem jár szabadnap az ügyelet után. A kínkeserves ügyeleti helyzet az orvoshiányból fakad - állítják a szakemberek, mert a betegellá­tás folyamatosságát csak az adott orvos- és asszisztenslétszám túl­terhelése árán lehet biztosítani. Akár közalkalmazottként, akár vállalkozóként ügyel az orvos, a hazai ügyeleti gyakorlat, kimerítő szellemi és fizikai túlterheléssel jár, ami a betegek ellátását is ve­szélyezteti. A vállalkozói ügyeletre lehető­séget adó rendelet egyébként 2003 júniusában hatályát veszti. Az állampolgári jogok ország­gyűlési biztosa, Lenkovics Bar­nabás panaszos levelek nyomán a közelmúltban állapította meg, hogy méltánytalanság tapasztal­ható az orvosok ügyeleti szolgá­latával kapcsolatban, a jelenlegi helyzetet a kérdésben érintett szakminisztériumoknak meg kell oldani. Információink szerint a Ma­gyar Orvosi Kamarában már dol­goznak azon a határozaton, amely az orvosok rendes és rend­kívüli munkaidejét hivatott ren­dezni. K.K. MUNKATÁRSUNKTÓL Újhelyi István, az MSZP ország­gyűlési képviselője, médiapoliti­kusa szerint nem az a hír, hogy pártja támogat egy ismert és a pártoktól független tévésszemé­lyiséget, hanem az, hogy valaki föltört egy hangpostafiókot. A képviselő megjegyezte: az is jelzi Friderikusz Sándor pártoktól va­ló függetlenségét, hogy a Fidesz egyik meghatározó politikusa, Várhegyi Attila is elismerően nyilatkozott a showman pályáza­táról. Újhelyi hangsúlyozta, a te­levízió elnökéről egy kilenctagú testület dönt, amelyben két dele­gált képviseli az MSZP-t. - A Fideszben vannak, akiknek láthatóan az az érdeke, hogy el­nök nélkül maradjon az intéz­mény, aminek senki sem örül­het, így én sem. A napokban zajló öt, gazdasági témájú konferencia közül so­kan választották a tegnap dél­előtt rendezett dél-alföldi re­gionális innovációs stratégiát bemutató rendezvényt. MUNKATÁRSUNKTÓL A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT), a kormány által szeptem­ber 20-án jóváhagyott stratégia előfeltétele annak, hogy 2004-től hazánk hozzáférjen az uniós ala­pok pénzügyi forrásaihoz - hang­zott el a konferencián. 2004 és 2006 között hazánkba összesen 1200-1500 milliárd forintnyi tá­mogatás - az összes hazai fejlesz­tési forrás fele - áramolhat. Balogh László, az Országgyűlés kulturális és médiabizottságá­nak MDF-es tagja, szegedi képvi­selő az üggyel kapcsolatosan la­punknak nyilatkozva elmondta: a Magyar Demokrata Fórum azt szeretné elérni, hogy a Magyar Televiziónak pártoktól független elnöke legyen. Az ellenzéki mé­diapolitikus szerint az, hogy a pályázóknak üzeneteket fogal­maznak meg, azt bizonyítja: visszajöttek a Kádár-korszak „aczéli kulturális elvei". Kérdésünkre, mit szól ahhoz, hogy valaki lehallgatta és nyil­vánosságra hozta a Friderikusz Sándornak szánt üzenetet, kö­zölte: erről nem kíván véle­ményt mondani, azt azonban megjegyezte, ez a kiszivárogta­tás is mutatja, milyen mélyre süllyedt a politikai közélet Ma­gyarországon. Dervarics Attila, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparka­mara alelnöke, a Démász Rt. ve­zérigazgatója hangsúlyozta: a fejlesztési tervek akkor lesznek sikeresek, ha belátjuk, nem pusztán azért alkotunk terve­ket, hogy európai pénzekhez jussunk, hanem azért, mert ke­zünkbe akarjuk venni a jövőnk irányítását. Solymosi Frigyes, a Szegedi Akadémiai'Bizottság elnöke sze­rint, ha a dél-alföldi régió való­ban fejlődni szeretne, akkor ve­zetőinek és a nagypolitikának is segítenie kell a kutatást, a fej­lesztést. Hiszen a térség és ben­ne Szeged komoly szellemi töké­vel járulhat hozzá a fejlődéshez. VÁSÁRI PROGRAMOK 10.00-13.30: Konferenéia a jugoszláv privatizációról és befekteté­si lehetőségekről, az ITDH szervezésében 14.00-17.30: Útban az EU felé címmel konferencia a családi gazdálkodók, termelók részére az agrárkamara szervezésében 16.00: Néptáncgála 17.00: Afro-jazz Méltánytalanságok a hazai orvosi ügyeleti rendszerben Hol közalkalmazott, hol vállalkozó Erőnk a szellemi tőke

Next

/
Thumbnails
Contents