Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-18 / 218. szám
18 •SPORTSZERDA. 2002. SZEPTEMBER 18. HVSC: osztályváltás? VÍZILABDA Az elmúlt hét végén kezdődött férfi vízilabda OB I/B tizennégy fős mezőnyéből eltűnt a legutóbbi pontvadászat 5. helyezettje, a HVSC. A vásárhelyiek az előző pontvadászatban jogosulatlanul szerepeltettek egy játékost. Ennek isszák most a levét. A vásárhelyiek évek óta meghatározó szerepet töltöttek be a másodosztályban, sőt nem egyszer még a legjobbak között is helytálltak. Kasza Attila játékos-edző együttese szeptember 28-án csak az OB II-ben rajtol. Halvány reménysugár ugyan még mutatkozik, de nem fűzhetnek különösebb reményt az OB I/B-s szerepléshez. De mi is történt valójában? A kérdésre Antló András technikai vezető a következőt válaszolta: - A jugoszláviai Zentárói az 'előző idényben leigazoltuk Ajtai Miklóst. Ezzel nem volt gond, abban viszont nagyot hibáztunk, hogy elfelejtettük a Nemzetközi Vízilabda-szövetségtől elkérni a játékengedélyét. Márpedig külföldi pólós esetében ez a teendő. Hibáztunk, tévedtünk... Ajtai közel húsz mérkőzésen szállt vízbe. Amikor kiderült a mulasztás, arra gondoltunk, legrosszabb esetben a szövetség fegyelmi bizottsága levonja majd a pontokat és a tabella utolsó helyére sorolja a HVSC-t. Mivel ebben az esztendőben nem volt kieső, ez nem lett volna akkora tragédia. Sajnos a fegyelmi bizottság erre rátett még egy lapáttal, halmazati büntetésként kizárta az együttest az OB I/B-ből. A döntéshozók méltányolták, hogy őszintén elismertük hibánkat, de azt mondták, a szabályok azért vannak, hogy azokat betartsák, ezért aztán a kizárásunkra szavaztak. A vásárhelyiek utolsó lehetőségként az elnökség elé vitték az ügyet. A napokban várják az ítéletet. Sok jóra nem számíthatnak, ugyanis a bajnokság 14 csapat részvételével az elmúlt hét végén már elkezdődött. Az előző évadban szerepelt 12 alakulat mellé érkezett a Héraklész névre elkeresztelt magyar ifjúsági válogatott, valamint a tavaly még az OB II-ben vitézkedett Vakesz Pólósuli Hódmezővásárhely. A Szabó László irányításával készülő gárda a harmadik osztályban a hatodik helyezést szerezte csak meg, de mert az előtte végzettek egyike sem óhajtotta az OB L/B-t, rájuk került a sor. Ók pedig döntöttek. Vállalták a megmérettetést. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Sikeresen rajtolt a Bertók SC Szentes Győzelemmel kezdte a férfi vízilabda OB I/B 2002/2003-as idényét a Bertók SC Szentes csapata. BERTÓK SC SZENTES-PÉCS 8-4 (1-2, l-l, 3-1, 3-0) Szentes, ligeti uszoda, 50 néző. Vezette: Szentgyörgyi, Székely B. Bertók SC: OROSZ L. Bíró D., Matajsz 1, dr. Bertók, Czirok 1, Piti 2, OROSZ R. 2. Csere: ZENTAI2, Vajda, Szabó Roland, Szabó Róbert. Edző: Pásztor Antal. Gól - emberelőnyből: 7/4, ill. 7/1. A vendégek hamar kétgólos vezetésre tettek szert, amely előny egészen a harmadik negyed elejéig kitartott, 2-4. Ekkor Orosz R. és Zentai rendkívül jókor jött találataival nemcsak egyenlített a Bertók SC, hanem fordított is. A jobban hajrázó hazaiak megérdemelten tartották otthon a két pontot. Pásztor Antal: - Nehéz mecscset nyertünk meg. További eredmények: Héraklész magyar ifiválogatott-Vakesz Pólósuli Hódmezővásárhely 17-6, KSI-Bánki Dónát 13-5, Tatabánya-Békéscsaba 9-8, Egri Vízmű-Nagykanizsa 13-13, Ybl-Neptun VSC 8-3, MAFCTipo 12-3. A Bertók SC Szentes a második fordulóban, szeptember 21-én (szombaton) délután 2 órakor a Héraklész együttesét látja vendégül a ligeti uszodában. SZ. L. Fordulat, szünet után TEREMLABQARUGAS A szegedi Első Beton együttese a második fordulóban, győzelemmel kapcsolódott be az NB l-es teremlabdarúgó-bajnokságba. MUNKATÁRSUNKTÓL SZUFC SIOFOK-ELSÓ BETON 2-4 (2-1) Siófok, 100 néző. Vezette: Földi, Rózsa. Első Beton: Kovács K. - Koncz. Dlmics. Erdei, Maróti Cserék: Szekeres (kapus), Varga, Tóth-Kovács, Tóth Cs., Kazán, Mahler. Keller. Edző: Bódi Attila. A szegedi gólszerzők: Maróti, Tóth Cs., Koncz, Dimics. Remekül sikerült nemcsak a Beton, hanem az egyik új igazolás, Maróti bemutatkozása. A szegediek ugyanis a csatár találatával már a harmadik percben vezettek. A szünetig a hazaiak megfordították az eredményt, ám a második húsz percben sorrendben Tóth Csaba, Koncz és Dimics góljával a Beton megnyerte a találkozót. Bódi Attila: - A rajton a győzelem volt a fontos, amelyért a fiúk kemény csatában megküzdöttek. Az NB II-ben: Gödöllő-Első Beton Szeged II. 4-4 (l-l), a szegedi gólszerzők: Pusztai, Kovács P., Szentágotai, Fekete. Csillaghegy-Temesvári Hús Domaszék 7-6 (3-2), a vendégek gólszerzői: Ambrus (3), Garamvölgyi, Szalai, Kiss. Charlton-Gellért Szeged-Díszkert Kecskemét 4-5 (2-2), a szegedi gólszerzők: Mádi (2), Gyányi, Krucsó. Domaszék-Budaörs 2-4 (2-1), a hazai gólszerzők: Fülöp, Vastag. Jön a szemlebizottság BUDAPEST (MTI) Hétfőtől öt napig Magyarországon vendégeskedik a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére pályázókat vizsgáló UEFA-szcmlebizottság.A hatfős küldöttség tájékozódik a felkészültségről, a tervekről, a szálláslehetőségekről és természetcsen látogatást tesz a mérkőzések leendő helyszínein is. Az inspekciós túrát hétfőn Győrben kezdik a vendégek, majd kedden Kaposvárra és Székesfehérvárra, egy nappal később Miskolcra és Debrecenbe látogatnak, a vidéki terepszemlét jövő héten csütörtökön, Szegeden fejezik be. Aznap délután a selejtezők és a csoportbeosztások sorsolásának tervezett helyszínét, a Budapest Kongresszusi Központot, és a leendő sajtóközpontot, a BS helyén épülő Budapest Arénát tekinti meg a szemlebizottság. Az őszi idényben csak egy pontot hullajtottak Gólparádét tartott a Pick Laluska (labdával) hatszor vette be a szlovénok kapuját. Fotó: Miskolczi Róbert KÉZILABDA PICK SZEGEDSLOVAL LJUBLJANA 40-25 (16-11) Közép-európai férfiliga-mérkőzés. Újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Bonifert, Serfőző. Pick Szeged: PUUEZEVICS - BERTA 6, Laluska 6, Doros, Mezei 2, BAJUSZ 6, Matics 3. Csere: Perger (kapus), EKLEMOVICS 6. Buday 1 (1), Habuczki 1, ILYÉS 4, Kotormán 2, Vadkerti 3. Edző: Dragan Djukics. Slovan: Dobonosov - Ocvirk 1, Serbec, KUKACVICA 6 (2), MARTINC 6, Kovács 4 (1), Bozics 1. Csere: Denics (kapus), Kogelnik 1 (1), Lesar 2, Skujek 3 (2), M. Stanics 1. Edző: Radivoj Stanics. Kiállítások: 14, ill. 4 perc Hétméteresek: 2/1, III. 9/6. Az eredmény alakulása: 4. perc: 1-2, 7. P-: 3-4,14. p.: 8—5,18. p.: 11-7,22. p.: 11-11, 35. p.: 20-11, 38. P.: 22-12, 47. P.: 31-20. Puljezevics sorozatos bravúrjai már az első percben tapsra késztették a nézőket, azonban a vendégek szerezték az első találatot, sőt a másodikat is. így aztán pillanatok alatt kiderült, hogy az erőszakosan védekező és energikusan támadó vendégeket nem szabad Bajuszéknak félvállról venniük. A gyors lábú vendégjátékosokkal igen nehezen birkóztak meg a hazai védők, így aztán egészen a 10. percig fej fej mellett haladt a két csapat. Aztán megnyugodtak a hazaiak, amelyet a zsinórban szerzett három góljuk bizonyít. Laluska, Matics, Eklemovics volt a találatot szerzők sorrendje. Buday hétméteresből még megtoldotta eggyel, s máris négyre nőtt a Tisza-partiak előnye. Ez olyannyira elégedetté tette a Picket, hogy játékosai egymás után hagyták ki a helyzeteket. Igaz, a szegedi játékmester, Eklemovics őrzőt kapott. A Slovan azonban a gyors ellentámadásait rendre gólra váltotta, s zsinórban négyszer vette be az egyébként kitűnően védő Puljezevics kapuját. Különösen a jó csuklójú Kukavec volt elemében. Hétperces gólcsendet megtörő Eklemovics megadta a társaknak a hangot, s egyre jobban elhúzott a Pick. A második félidőben ott folytatták a hazaiak, ahol abbahagyták a szünet előtt, s így összesen negyedóráig csak szegedi gólokat kellett feljegyezni. A vendégek, bár igyekeztek, de nem tudtak igazán nagy ellenállást kifejteni. A gólcsendjüket Ocvik törte meg, de elmaradt a feltámadásuk. A két ötös, Doros és Serbec kakaskodásából a szlovén sérülten került ki. Amikor pedig ismét kezdtek könnyelművé válni a Pick-támadások, Djukics mester hívta beszélőre játékosait. A tréner szavait különösen két fiatal, llyés és Vadkerti fogadta meg, mert az előbbi négy, míg az utóbbi három gólt szerzett. Dragan Djukics: - Különösen a második féhdőben nyújtót teljesítménnyel vagyok elégedett. Radivoj Stanics: - Az első félidő közepéig jól tartottuk magunkat, de aztán kidomborodott a Pick nagyobb tudása. SÜLI JÓZSEF Ma 18 órakor: Uss-HNKC-Váci NK Felállni a padlóról A Liss-HNKC NB l-es női kézilabdacsapata két vereséggel kezdte a bajnokságot, ezért Pintér József elnök megbüntette az együttest. Az élet nem áll meg, ma 18 órakor a Hódtói Sportcsarnokban a Dunaferr SE-t verő Vác következik. - Nem foglalkozom a büntetéssel mondta Farkas József vezetőedző -, az élet megy tovább, dolgozni kell. Az már biztató, hogy a Kőbánya-Spartacus ellen egy félidőt nyertünk. Mostani ellenfelünk, a Vác óriási meglepetést okozott a Dunaferr legyőzésével. Bár azt is mondhatnánk, hogy az újvárosiak önmagukat verték meg, hiszen tehetséges fiatal játékosokat adtak kölcsön a Pest megyei együttesnek, akik végig rohannak és könnyen beilleszkedtek a váci szerkezetbe, játékstílusba. A lerohanásaik életveszélyesek és az utolsó pillanatig nagyon figyelni kell rájuk, mert a Dunaújváros is vezetett a hajrában három góllal, de a végjátékban mégis fordítottak a házigazdák. A találkozóról és az esélyekről szólva a szakember elmondta, hogy nagyon nehéz meccs lesz, de mindent megtesznek a győzelemért. A legnagyobb problémának a kritikán aluli helyzetkihasználást tartja, a ziccereknél úgy tűnik, a riválisoknál csupa „világklasszis" kapus véd. Talán ez a tétel végre megdől a Vác ellen, s ezért a játékosok tehetnek a legtöbbet. Erről és a büntetésről Asztalos Judit csapatkapitányt kérdeztük. - A lányok nevében mondhatom: egyetértünk az elnök úr döntésével, csak azt nem gondoltuk, hogy ilyen mértékű lesz a megvonás. De végül is, ha nincs eredmény, nincs pénz. Mindenkinek össze kell szorítania a fogát, egymásért küzdeni és a játékra, a védekezésre, a befejezésekre koncentrálni. A Vác ellen vívtunk edzőmeccset, a sikerhez maximumot kell nyújtani. Padlón vagyunk és onnan csak győzelmekkel lehet felállni... A forduló további párosítása: Győr-Esztergom (18 óra), Debrecen-Kőbánya-Spartacus (17), Cornexi-Alcoa-Herz-FTC (18), Pécs-Vasas (17). • Ma, 18 órakor a makói városi sportcsarnokban Magyar Kupa mérkőzést játszik az MKC NB l/B-s férfi kézilabdacsapata a TKK Mezőtúr ellen. I.P. Szombaton: KM-duatlon MUNKATÁRSUNKTÓL Az ötödik állomásához érkezett a „VSI KM-túra 2002" szabadidós rendezvénysorozat. Az eddigi négy próbán (triatlon, úszás, aquatlon) több mint ezer teljesítést regisztráltak a szervezők, a Szeged Városi Sportigazgatóság és a Csongrád Megyei Triatlonszövetség munkatársai. A KM-duatlont szeptember 21-én, szombaton bonyolítják le, új helyszínen, a Maty-éri Nemzeti Olimpiai Vízicentrumban. Az esemény egyben a sportág Csongrád megyei diákolimpiai döntője, ' de az utolsó futam nyílt, abban mindenki elindulhat. Az első futam 10 órakor indul, jelentkezni a verseny napján 8.30-tól lehet legkésőbb az adott futam rajtja előtt 15 perccel. Nevezési díj csak a felnőtt és szenior korosztályban van. Bővebb információ a 06-30431-8079-es telefonszámon kérhető. REFLEKTOR PUSZTAMERGESIEK ERMEI A Pusztamérgesi DSK atlétái Kiskunhalason, a szüreti futófesztiválon álltak rajthoz. A versenyen remekeltek a Csongrád megyei sportolók, a serdülő lányoknál Szerencsi Dóra első, Tallár Szandra harmadik, az ifjúsági leányoknál Szerencsi Ildikó harmadik, míg a felnőtt hölgyek vetélkedésében Szerencsiné Csamangó fusztina első helyen végzett. TENISZTANFOLYAM A Szegedi Gellért Tenisz Iskola várja a 6-14 éves fiatalokat, akik kedvet éreznek a tenisz sportág iránt. Az edzésekkel kapcsolatban a 62/401-539-es telefonszámon lehet érdeklődni. SZEKSZÁRDON PINGPONGOZTAK Szekszárdon rendezték meg az országos mozgássérült asztalitenisz-vídékbajnokságot, amelyen rajthoz álltak az ATSK Szeged versenyzői. Nagypál Istvánné két ezüst- (álló egyéni és open kategória) és egy bronzérmet (vegyes páros) nyert. Török Mihály is remekek: ülő párosban második, míg ülő egyéniben és az open kategóriában a harmadik helyen végzett. MEGKEZDŐDÖTT A SZEZON Megkezdődött a rövidpályás gyorskorcsolya (short track) szezon. A szlovákiai Trnavában a Szegedi Korcsolyázó Egyesület sportolói remekül kezdtek. A junior D+E korcsoportban szereplő Dobay Péter Gábor a 3. helyen, Oláh Bence pedig a 6. helyen végzett (edzőjük Szabó Krisztián). Lajtos Szandra, a magyar junior válogatott tagjaként, a junior B korcsoportban 1. helyezést ért el (edzői: Szabó Krisztián, Belovai József, Bánhidi Ákos). A váltóversenyeken az SZKE-TRGSE közös csapatában Dobay Péter Gábor 2. lett, Lajtos Szandra a junior váltó csapattagjaként szintén ezüstérmet hozhatott haza. TOVÁBBJUTOTT A KOSÁRSULI A Vásárhelyi Kosársuli NB II-es férfi kosárlabdacsapata is továbbjutott a Magyar Kupában. Az NB Il-re készülő vásárhelyiek fölényes győzelmet arattak Kiskunfélegyházán. Kiskunfélegyháza-Vásárhelyi Kosársuli 69-99 (18-26, 17-23, 21-25,13-25). Magyar Kupa-mérkőzés, Kiskunfélegyháza.Vásárhely: dr. Borbáth (18/9), Haddad (5), Ütasi (17/6), Bartucz (11), Csorba (10). Cserék: Kovács (5), Csetényi (8), Bere (19), Kútvölgyi (6). Edző: dr. Elek András. DFA-TRENINGEK A Német Futballakadémia (DFA) újabb foglalkozásokat tart, amelyre várják az oktatók a fiatal fiúk jelentkezését. Háló Sándor, a DFA-Makó vezetője szombaton délelőtt tíz órakor Makón, az Almási utcai Altalános Iskola tornatermében, illetve délután két órakor Deszken, a Szabadidőparkban várja a gyerekeket. A tréningekkel kapcsolatban bővebb információt a 30/555-6128-as telefonszámon kérhetnek. KET DIADAL Az NB II-NB III-as utánpótlás labdarúgó-bajnokságban az FC Szeged mindkét korosztálya győzött. Eredmények, U16: FC Szeged-Gyomaendrőd 7-0 (5-0). Szeged: Vecsernyés - Kamocsay, Balogh D. (Szabó Z.), Kreizler, Ben Roduane - Dunai, Papdi, Végh, Rácz Z. - Szélpál T (Marsai), Kovács E. Edző: Vágó Mihály. Gólszerzők: Dunai, Rácz Z., Végh, Kreizler, Marsai, Szélpál T, Papdi. Kiálh'tva: Végh. U19: FC Szeged-Gyomaenrőd 4-0 • (3-0). Szeged: Németh T - Kornádi (Szekeres), Baranya, Duba (Rácz G.J, Gál (Csabai) - Gyimesi, Németh L., Péter, Czakó (Virág) - Rózsavölgyi (Völgyi R.), Bank. Edző: Protity Sándor. Gólszerzők: Bank (2), Péter, Gyimesi. Kiálh'tva: Péter.