Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-16 / 216. szám
10 -MEGYEI TÜKÖRHÉTFŐ, 2002. SZEPTEMBER 16. Látogatásuk időseknek, betegeknek nyújt reményt Makón is segít a Mária Légió Kétszázezer forintos pályázati támogatást nyert nemrégiben működésének folytatására az idősek és betegek lelki gondozásával foglalkozó Mária Légió makói csoportja. A Katona Pál esperes lelki vezetésével működő karitatív kör több mint tíz esztendeje látogatja a kórház és az idősotthon lelki támaszra szoruló lakóit. A lelki gondozással foglalkozó tíz-tizenöt fős társaság, mely munkájával egyúttal a papi látogatásokat is előkészíti az érintett intézményekben, havonta összesen nyolc alkalommal keresi fel a kórházat, ann^k külön épületben működő pszichiátriai osztályát, a helyi szociális otthont és az idősek gondozóházát. Mindegyik helyen harminc-negyven emberrel találkoznak alkalmanként. A csoportnak vannak a környező községekben élő tagjai is, akik ugyanazt a missziót végzik falun, mint a többiek itt, Makón. A szeretetszolgálathoz csatlakoztak idősek és fiatalok, nyugalmazott egészségügyi dolgozók, de van a tagok között olyan egykori látogatott is, aki súlyos betegségéből felépülve fontosnak tartotta, hogy másoknak viszonozza azt, amit kapott. A résztvevők rendszeresen találkoznak egymással, beszámolnak az elvégzett munkáról, tanácsokkal, ötletekkel látják el egymást. Mint az esperes mondja, az idősek, betegek látogatását az érintett intézmények szívesen fogadják. A tapasztalatok szerint a lelki gondozásban részesülők nyugodtabbá válnak, szenvedéseik enyhülnek,' esetleg gyógyulásuk is gyorsabb. A pszichiátriai osztályon az amúgy nehezen kezelhető páciensek is higgadtak a látogatások után, az idősotthonban máskülönben esetleg reményvesztetten élő öregeket pedig azzal az érzéssel tölti el a közös imádkozás, éneklés, hogy a világnak szüksége van rájuk. Az intézményi elismerés például a Deák Ferenc utcai napközi otthonban abban is megnyilvánul, hogy berendeztek egy szobát az időseknek, ahol bibliát találnak, láthatják a szentek szobrait és akkor is elmélkedhetnek, imádkozhatnak, amikor senki sincs velük. Korábban nem mindig fogadták szívesen az egyház képviselőit a különböző szociális és egészségügyi intézményekben: a rendszerváltás előtt előfordult, hogy az esperest haldokló beteghez is csak nehezen engedték be. Persze ma sem mindenki ismeri el, hogy a magukra maradt idősekkel, betegekkel az orvosi ellátáson túl is törődni kell. Igaz, ennek már nem politikai okai vannak. Katona Pál úgy tartja, az egyre anyagiasabb szemlélet miatt nem foglalkoznak az emberek még saját szüleikkel sem, ha terhet jelent gondozásuk. Pedig csak úgy lehetünk boldogok - véli a makó-belvárosi római katolikus esperes ha javainkat, figyelmünket és szeretetünket másokkal is megosztjuk. SZABÓ IMRE Katonatoborzó Szegeden Az országban hét helyen toboroznak katonákat a majdani profi hadseregbe, az egyik toborzóiroda Szegeden található. A jelentkezők közül sokakat vonz a viszonylag magas fizetés lehetősége, de feltételeknek csak kevesen felcnck meg. Erre a legjobb példa, hogy egy zsoldos három nap után feladta. MUNKATÁRSUNKTÓL - Az országban hét helyen lehet szerződéses katonának jelentkezni - nyilatkozta lapunknak Becsei Imre alezredes, a Csongrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság toborzóosztály-vezetője. Jelenlegi székhelyünk a Hattyas soron található, de terveinkben szerepel egy toborzóiroda nyitása a szegedi Belvárosban. Szegeden az idén 548-an jelentkeztek szerződéses katonának, de csak 127 (!) főt talált alkalmasnak a hadkiegészítő parancsnokság. - Általában öt jelentkezőből csak ketten felelnek meg a szigorú fizikai és egészségügyi előírásoknak - kommentálta az jelentkezők-felvettek arányát az osztályvezető, aki elmondta: akikkel Szegeden kötnek szerződést, általában a szentesi vagy a hódmezővásárhelyi alakulatokhoz kerülnek és hat hónapos alapkiképzésen vesznek részt. A jelentkezők kora vegyes, 18-47 közötti, egyébként 47 éves korig lehet jelentkezni. A toborzóosztály az ország más pontjaira is „kiközvetít". A jelentkezők mintegy 30 százaléka nő, ezért Hódmezővásárhelyen felállítottak egy kizárólag a gyengébbik nemből álló alegységet. A hivatásos katonának készülők iskolázottsága között jelentős a különbség, köztük számos munkanélküli is található. A hivatásos katonának jelentkezők talán legfőbb motivációja a pénz. Az általános iskolát végzettek bruttó 93 ezer, az érettségizettek 105 ezer forint kezdő fizetést kapnak. (A diplomások között is egyre vonzóbb a katonai pálya. Bár egy jogász hölgy szerződéses katonaként jelenleg fényképész munkakört tölt be, mert még nem találtak a végzettségének megfelelő munkakört.) A Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjat kínál orvosnak, közgazdásznak, jogásznak és meteorológusnak készülő, utolsó éves egyetemi hallgatóknak. Meglepő, hogy a szerződéses katonának jelentkezők egy része még a sorállományúak számára kötelező időt, a fél évet sem bírja ki. Becsei Imre ezzel kapcsolatban csupán annyit jegyzett meg: - Az egyik szűk ajtón bemennek, a másik tágra nyílt ajtón távoznak. A Honvédelmi Minisztérium a sorállományú katonákat 2006-ig szeretné felváltani profikkal. A szerződéses katonák hetente 40 órát dolgoznak és abban is különböznek a sorállományúaktól, hogy amíg az utóbbiak csak néha mehetnek haza, addig ők csak néha nem.A hadkiegészítő parancsnokság egyébként szeptember 21 -én Szegeden, a Tesco Áruház parkolójában Roadshowt rendez. Tisztújítás a vakok szövetségében Szolgálni szeretném sorstársaimat Mózes. A vakok és gyengénlátók szövetsége Szilágyi Mózest választotta elnökéül. Amíg jól látott, fényképész és fotóriporter volt Szilágyi Mózes, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Csongrád Megyei Szervezetének új elnöke. Egyik szeme világát balesetben veszítette el, a másik szemét zöld hályog betegítette meg. Hat éve vakjáradékos. A megyei szövetség közelmúltban tartott tisztújító közgyűlésén igen nagy többséggel választották meg a szervezet élére. Elismertségét véleménye szerint annak köszönheti, hogy évek óta igyekszik segíteni a látás- és mozgássérülteken. A békéscsabai központtal működő Polifoods-Tradex Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. munkatársaként munkalehetőséget ke- mondta Szilágyi Fotó: Miskolczi Róbert resett a fogyatékosságuk miatt hátrányos helyzetű embereknek. A bedolgozók hulladékpapír-gyűjtéssel és értékesítéssel jutnak a járadékot kiegészítő jövedelemhez. A szövetség Szegeden kívül Csongrádon, Hódmezővásárhelyen, Makón működtet klubokat, amelyekben ünnepségeket, foglalkozásokat, vers- és prózamondó találkozókat rendeznek. Jelenleg 925 fő tagja a megyei szervezetnek. Szilágyi Mózes a szövetség elnökeként azt szeretné elérni, hogy a látássérültek az eddiginél nagyobb támogatást kapjanak, s képességeiknek megfelelő munkához jussanak. Jó példaként említette a Szegedi Fonalfeldolgozó Rt.-t, ahol vakok és gyengénlátók is szép számmal dolgozhatnak. NY. P. A klasszikus Opel sikerszéria folytatódik! Opel Viva Család: új választási lehetőség elérhető áron a családok számára! Agila Viva 1.0 1 990 000 Ft-tól Corsa Viva 1.0 (3 ajtós) 1 999 900 Ft-tól Astra Viva 1.2 (3 ajtós) 2 399 000 Ft-tól Opel Viva Család. Új autót mindenkinek! Opel. Jó ötletek - jobb autók. Agila Viva 6,51/IOOkm, C02: 156 g/km • Corso Viva 5,6-6,3 1/1 OOkm, COj: 135-151 g/km • Aslra Viva6,2-7,2 l/100km, COj: 149-173 g/km A kepeken látható autók csak. illusztrációk.