Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-14 / 215. szám

SZOMBAT, 2002. SZEPTEMBER 14. • NAPOS 0 L D A L • II. Az elrontott kemenceház nyomában SZÉP ÉS TANULSÁGOS KÖNYVET ÍRT HORVÁTH FERENC, A SZEGEDI MÚZEUM RÉGÉSZE NEMRÉG CSENGELÉRŐL. PÁLYAFUTÁSÁNAK KICSIKE DARABJÁT TÖLTÖTTE KI CSUPÁN A CSENGELEI ÁSATÁS, MÉGIS NAGY SIKERT HOZOTT A KÖTET: FÖLTEHETŐEN SIKERÜLT MEGTALÁLNIA A TALÁN A FALUNAK IS NEVET ADÓ NÉHAI KUN VEZÉR SÍRJÁT. MAJDNEM HÚSZ ÉVIG KUTATTA VISZONT A GORZSAI HATÁRBAN A CUKORMAJOR HAJDANI LAKÓDOMBJÁT. - Dolgozik bennünk az analógia: netán Gorzsa nevű vezért is talált1 - Erősen sántít a párhuzam, a név eredetileg nem embert jelent, első tagja földsánc kapuját, az egész pedig föltehetőn vár, váras vagy város lehetett. - Van erre is adatunk 1 - A 18-19. századi térképeken még így szerepel, és Bél Mátyás is látta még maradványait. - Egészen közel van hozzánk a múltja. Mikor támadhatott a tűzvész 1 - Sokkal-sokkal régebben, az időszámításunk előtti 4700 tájékán. „Kemenceházat" tárt föl - Az egész nagy ház minden helyiségében volt kemence, de mivel tűz áldozata lett az épület, agyagfala úgy átégett, mint a kemencéé. - Kik lakhattak itt akkor1 - Nem tudjuk. Talán a görögök elődeinek az elődei. Vannak kutatók, akik már indoeurópai nyelvet beszélő népet sejtenek. - Melyik régészeti korban járunk? - Az új-kőkorban, amikor már csiszolták kőszerszámaikat. A rézkor határáig találtunk leleteket. -Mennyit7 - Töméntelenül sokat. Olyan lakódombot tessék elképzelni, amelynek minden rétegében más-más korok embere élt, és hagyta ott beszédes nyomait. - Egy-egy kőbaltát kézbe venni is gyönyörűség. Mennyi ideig készülhetett ? - Ezt se tudjuk, de a munkaidejükből biztosan kitellett. És öröklődött nemzedékről nemzedékre. - Ebből a dombból egyetlen épületről beszélünk. Ha most tárná föl? - Európa-hírű bemutatót csinálnánk belőle. Akkoriban is megfordult a fejemben, de szó se lehetett róla. - Régészek száján terjed, speciális rétegföltárásokat végzett. Szinte hámozták a talajt. - Még csak tanultam a szakmát, amikor hallottam Bória István rétegenkénti munkálatairól. Elmentem hozzá ellesni. Az ásatás szó maga is jelzi, hogy a régészek meglehetősen durva módon, ásóval dolgoztattak. Mert eredetileg úgy volt, hogy a szakképzetlen „szakember" kint ült a gödör partján, mondjuk ernyő alatt, lenn pedig dolgoztak a kubikosok. Tehát a szó szoros értelmében ásatott. Mi legföljebb spachtlival dolgoztunk, és ebbe már a régészt magát is bele kell értenünk. Hosszú évek alatt mindössze négy munkást sikerült megtanítanunk az aprólékos módszerre. Ezer négyzetméteres földterületről van szó, maga a ház 260 négyzetméter, és három méter mélységig követtük a rétegeket. Amikor Amerikába is eljutottam, éppen az itteni föltárás révén, azt hittem, ott is ilyen sziszifuszi munkával dolgoznak. A nálunk kényszerből meghonosodott autópályás föltárások foghatók leginkább az övékhez. Rengeteg lelet - Adva volt tehát egy kemencefalhoz hasonlítható kiégett nagy tömb, csak a teteje omlott be. A padlóját is át kellett törni, hogy a lefelé emeletes rétegeket is előhozhassák. - így volt, és nem panaszkodhatunk, megérte. Azért nem lett belőle mostanáig könyv, mert a rengeteg leletet még a restaurátorok se tudták földolgozni. - Akar lenni belőle egyáltalán könyv? - Föltétlenül, de a csengeleihez ne hasonlítsuk. Az első földolgozás mindenképpen száraz és tudományos lesz. Legföljebb abból készülhet később a népszerűsítő változat. - Ha Horváth Ferenc is százhúsz évig él. - Múlik ugyan az idő, de bízom benne, ez még meglesz. Újabb húsz év - A tudomány érdekében elrontották tehát a szenzációnak számító kemenceházat. Gondolom, a szomszédok is akkor égtek le. Nem kéne azokat is föltárnia ? - Újabb húsz év! - Érdemes lenne ? - Mindenképpen. Akkor is, ha föltehetően ugyanazt találnánk bennük. - Akkor meg minek ? -A telep mindig több, mint egy ház. Bizonyos fölfogásokat megerősíthetnénk, másokat elvethetnénk. És akkor már előjöhetne a DNS-vizsgálat is annak eldöntésére, milyen rokonsági kapcsolatokban élt a tiszai kultúra embere. - Mocsarakból kiemelkedő dombon volta telep. - Körülbelül héthektárnyi területen. A víz adta a halat, rengeteg kagylóhéjat találtunk, tehát a kagylót is, a szárnyasokat is, de vadásztak is. Szarvas, őz, nyúl, vaddisznó, sőt őstulok csontjai is előkerültek. A tulokból háziasították a szarvasmarhát. - Vannak párhuzamok ? - A vésztő-mágori lelet korban ugyanez. A hatalmas katasztrófa, a tűzvész azonban, ha furcsán hangzik is, nyeresége a régészetnek. Itt minden megmaradt, ami a házban benne volt. Még a szövőszék is. - Bocsánat, azt fából csinálták, és a fa el szokott égni. - Az elégett alkatrészek nyomait is, sőt a rostmaradványokat is megtaláltuk. A vetülékfonalak megfeszítésére használt nehezékek azonban sorra lepotyogtak. Életem java, majdnem húsz évem van benne. - Nagyon kellene az a könyv! Ugorjunk vissza egy szóra Csengeléhez. - Alig jelent meg a könyv, kedves kollégám, Kürti Béla előhozta az egyetem régészeti raktárából egy másik kun vezér hajdan kiásott leleteit. Majsa határában tárta föl Banner János. Rangban talán nagyobb is lehetett, mint Csengele. Még kiderül, időnként elég raktárakban is „ásatni"? HORVÁTH DEZSŐ • Horváth Ferenc húsz évig kutatott a gorzsai határban. (Fotó: Schmidt Andrea) A történelem egy marék oltóanyagban Czina néni csodareceptje • Czina Mihályné évtizedeken át készítette az oltót, de eddig AMIKOR BECSÖNGETÜNK, MÉG NEM TUDJUK, NEKÜNK ELÁRULJA-E A KILENCVENNÉGY ÉVES CZINA NÉNI, AMIT EDDIG SENKI SEM TUDHATOTT MEG TŐLE. ÁLLUNK AZ EÖTVÖS UTCAI RÉGI POLGÁRHÁZ AJTAJÁBAN. AZTÁN NEM AZ AJTÓ, HANEM AZ ABLAK NYÍLIK: APRÓ, FÜRGE KÉZ NYÚL FELÉNK, KULCSCSOMÓT CSÖRGET. TÉNYLEG NEM ZAVAROK? - KÉRDEZEM. - EGYÁLTALÁN NEM; MONDTAM, HOGY BÁRMIKOR JÖHET ÉN IDŐMILLIOMOS VAGYOK. Az oltástúró makói specialitás, ez teszi olyan eredetivé, emlékezetessé a mi vidékünk túróslepényét. Jó zsiros, tehát egészségtelen, viszont nagyon finom. Ma úgy készül, hogy beleteszik a tejbe a patikában vásárolt tablettát. Régebben azonban nem létezett Betacid, mégis készült túró. Az oltót, amely beindította a kívánt folyamatot, nem sokan tudták elkészíteni. A kísérletező hajlamúak többsége nem attól illetődött meg, hogy állítólag disznóbendő is kell bele, hanem attól, hogy a dolognak a jelek szerint köze van a teremtéshez; az alkotórészek között van maga az anyag is. Tehát csak akkor készíthető - vagy inkább: szaporítható -, ha van már belőle valamennyi. És egy marék oltóba beleképzelhető az egész történelem. A makói Czina lóihályné évtizedeken át készítette az oltót, de eddig nem mondta el senkinek, hogyan. Szalonnával kenték be az iskola falát Czina néninek nem csak a férje, édesapja is hentes volt. Kislányként látta az utcájukban azt az elakadt automobilt, amelynek vezetője a sáros utat szidta. Később tudta csak meg, kit látott. Igen, bólint a múzeumigazgató a magnó fölött: Ferenc Ferdinánd 1912-ben járt Makón, s tényleg arra volt a szállása. Czina néni először nem szeretett iskolába járni. Barátnőjével, Marikával sétált, amikor egy idős férfi lépett közéjük, megsimította a fejüket. Nyilvánvalóan olvasott a gondolataikban, mert azt mondta, meg lehet oldani a problémát. Csak be kell kenni az iskola sarkát szalonnával, és másnap reggelre egy falat sem lesz belőle; megeszik a kutyák. A kislányok megörültek, hiszen szalonnát könnyen szerezhettek. Sajnos azt, amikor bekenték az épület sarkát, az iskolával szemben lévő boltból látta az egyik tanár is. Egyszer csak hívták őket, s amikor beléptek a tanáriba, ott ült az egész tantestület. Az igazgató úr kefefrizurát hordott, fura egy divat volt... - A férjem 1925-ben nyitotta meg az üzletet a Kossuth utcai Hercz-házban, két héttel azelőtt, hogy összeházasodtunk. Én a piacon árultam, a többi hentessel együtt. Igen, akkor még túrós lepényt is árultak a piacon; éjjel sütötték, kosárban, letakarva hozták kora reggel, és még melegen elkelt az összes. Édes is volt a kosarakban, meg sós is. Sokan az édeset szerették inkább, de abból nem mindenkinek jutott... A férjemnél, a boltban sokan keresték az oltót, eleinte hiába. Mihály ugyan elment ahhoz a két beleshez, aki akkoriban ilyet árult Makón, de ők nem mondták meg, hogy csinálják. Az egyik ki is nevette a férjemet. De Kocsis bácsi azt mondta, hogy a receptet ugyan nem árulja el, de szívesen ellátja az üzletünket oltóval, s ez jó lesz neki is, nekünk is. így lett; huszonnyolc kiló fért abba a hordóba, amit ő hozott tele tizenhárom éven át kéthetente, vagy havonta. Aztán egyszer elhívott em árulta el senkinek, hogyan és miből. (Fotó: Schmidt Andrea) bennünket magához. Azt mondta, most már nem csinálja tovább, nem bírja. Akkor odaadta a receptet, aminek nagyon örültem, mert persze mondanom sem kell, kísérletezgettünk mi titokban otthon, de sohasem sikerült. Néhány hetet élt még, azután meghalt. A sózás közben elteltek az évek A hentes egy idő után béllel is foglalkozott. A fiatalasszony, miután megérkezett a vágóhídról a szállítmány, tisztított, mosott egész nap, aztán közösen sóztak a férjével. Addig nem térhettek nyugovóra, míg az aznapi adag besózásával nem végeztek. így nem sokat pihentek, de nem panaszkodhattak a jövedelemre. Közben valahogy évek, évtizedek teltek el. - Amikor jöttek az oroszok, én egyedül voltam otthon a kisfiammal. A férjemet behívták katonának. Egy ismerősünk, aki már megjárta a frontot, érezte, mi lesz, azt mondta, jobb, ha átmegyünk hozzájuk. Amikor elvonultak az oroszok, visszamentünk a házba. A bútorokon kívül minden eltűnt; az iratokat sem találtam. A recept? Ó, az itt volt akkor már a fejemben - mondja Czina néni. Aztán nem is kérdezek. Csak elképzelem, ahogy a magyar hadifoglyokat szállító marhavagonból kirepül egy kőre erősített levél. Később három makói asszony gyalogol falutól faluig, míg oda nem érnek a fogolytáborhoz, ahol a levél szerint a férjeiket őrzik. Néhány szó az egyetlen gyermekről, a fiúról, aki orvos lett, aztán felnőtt fejjel úgy döntött, szembenéz a halállal, 1977-ben. A férj, akit a fényképen, a régi ágy fölött még legényként láthatunk, virággal a hajtókáján, 1984-ben ment el. Aztán ott ül egy néni a piacon, ugyanolyan, mint a többi, túrót árul. A magnó nyeli az emlékeket, halkan surrogva felveszi a csöndet is. Ne látsszon a képen töpörtyűnek Végül megkérdezem ismét az oltót. El is szégyellem magam, mert bántó lehet ez a makacsság, de Czina néni nem haragszik. A frissen fejt, még meleg tejbe kell rakni; ha kihűlt a tej, meg kell kicsit melegíteni. Czina néni huszonöt litert is oltott egyszerre. Az oltóhoz a borjúgyomor volt a legjobb, de később ehhez lehetetlen volt hozzájutni, így a disznó bendője is megfelelt. Ezt ki kell tisztítani, de úgy, hogy „ami a gyomorhoz tartozik", azt nem szabad eltávolítani. Össze kell darabolni, le kell darálni, kétszer is. Ebből egykilónyi kell, aztán egy kiló só, egy kiló a már kész oltóból, és tizenöt-húsz deka, oltással készült túró. Az, hogy pontosan mennyi, a többi összetevő minőségétől függ. Keverés közben sok minden kiderül. Tényleg ennyi az egész? Tényleg. Ez van leírva. Persze, közben nézni is kell, és nem mindegy, hogy aki nézi, hányszor látott már ilyet. De azt ne kérdezzem, mikor csinálta utoljára. Nagyon régen. Azóta a piacon sem volt. Nem, nem kérdeztem kellemetlent, örült, hogy eljöttem hozzá. Neki kikapcsolódás, ha valakivel ezekről a dolgokról beszélgethet. Nincs kifogása a fotó ellen sem, de én felelek azért, hogy ne látsszon azon a képen „töpörtyűnek". Amikor kiérek az utcára, és visszaadom neki a kulcsot, halkan megkérdezi: - Mikor jön el hozzám legközelebb? BAKOS ANDRÁS