Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-10 / 211. szám

10 •KAPCSOLATOK" CSÜTÖRTÖK, 2002. SZEPTEMBER 12. CSÖRÖG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Fock Saroltával oszthatják meg, aki 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. I FELTÜNTETETT ÉRTÉKEK Miért nem tünteti fel az áram­számlán a szolgáltató az utolsó leolvasott értéket? - kérdezi ol­vasónk a 327-158 számú tele­fonról. Telefonálónk elmondta: korábban gyakorlat volt a fel­jegyzett óraállás jelzése a szám­lalevélen, így a fogyasztó is tud­ta ellenőrizni a szolgáltató szá­mításait. Kecse-Nagy Sándor, a Démász kommunikációs veze­tője elmondta: a részszámlákon sajnos nem tudják feltüntetni az óraállást, mert az „kalkulált érték". Ám az elszámolásban helye van az előző és a legutolsó leolvasott értéknek, amit jelez­nek is. TOLÓKOCSIVAL A TEMPLOMBA Kerekesszékkel közlekedő nagy­mamája miatt aggódik olva­sónk, aki a 430-761-ről telefo­nált. Az idós hölgy ugyanis szá­mos akadályba ütközik, amikor Szegeden szeretne közlekedni. Különösen fájlalta a család, hogy csak igen nagy nehézségek árán sikerült a nagymamát át­emelni azon a hat-hét lépcsőfo­kon, amely a fogadalmi temp­lom bejáratához vezet. Telefoná­lónk kérdi: miért nincs rámpa a templom ajtajánál? Kondé Lajos plébános elmondta: már koráb­ban is problémát okozott a rám­pa hiánya, sőt már a városi fő­építésszel is beszéltek. Gondot okoz azonban az egyházközség­nek az építkezéshez szükséges anyagiak előteremtése, vala­mint egyelőre még a műemlék­védelmi hivatal sem adott enge­délyt. FELÚJÍTANDÓ JÁTSZÓTÉR Örömmel látja Kovács Jánosné olvasónk, hogy városszerte szá­mos játszóteret szépen felújítot­tak. Lakhelye közelében áll azon­ban az Építő utcai játszótér, amely szerinte igencsak megérett mára felújításra. PAMNON Az élvonal. MEGJÖTTÜNK SZEGED PETÉNYI PÉTER Szeptember 8., 15 óra 15 perc, 3000 g. PETÉNYI TAMÁS Szeptember 8., 15 óra 25 perc, 2000 g Sz.: Szögi Andrea és Petényi Zoltán (Szeged). CSENKEY GRÉTA Szeptember 9., 4 óra 45 perc, 3120 g Sz.: Doktor Mónika és Csenkey Zoltán (Szeged). HÚVÖS GABRIELLA MANDULA Szeptember 9., 8 óra 50 perc, 3330 g. Sz.: Tóth Judit és Hűvös Gábor (Szeged). HORVÁTH KIRA Szeptember 9., 8 óra 38 perc, 3280 g. Sz.: Jenei Tímea és Horváth Tibor (Hódmezővá­sárhely). FARKAS ROXÁNA Szeptember 9., 9 óra 36 perc, 2840 g. FARKAS SZINTŰ Szeptember 9., 9 óra 37 perc, 2150 g. Sz: Urbán Mónika és Farkas Radomir (Szeged). VASÁRHELY RHI AC KIS ÁGNES Szeptember 9., 6 óra 30 perc. 3300 g. Sz.: Kecskeméti Ágnes és Kis Zoltán (Hódmező­vásárhely). MAKÓ BE NYÓ ANNAMARIA Szeptember 6., 19 óra 30 perc, 3000 g. Sz.: Gera Ibolya és Benyó Sándor (Kiszombor). BALOGH PETRA NOÉMI Szeptember 7., 10 éra 50 perc, 3300 g. Sz.: Balogh Éva (Magyarcsanád). BAJI DOROTEA ZOÉ Szeptember 8., 15 óra, 3050 g. Sz.: Fekete Anett és Baji Zoltán (Földeák). BÁNYIK TAMÁS MÁRK Szeptember 8., 21 óra 15 perc, 3400g. Sz.: Varga Szilvia és Bányik Sándor (Makó). PÁSZTOR ANDOR Szeptember 9., 4 óra 35 perc, 3600 g. Sz.: Csenki Dóra és Pásztor Béla (Csongrád). SZENTES GÁBOR EVELIN BERNADETT Szeptember 6., 18 óra 35 perc, 3500 g. Sz.: Szalal Anita és Gábor Béla (Tiszaföldvár). VERES RAVAI ESZTER Szeptember 6„ 15 óra 24 perc, 3720 g. Sz.: Ravai Réka Júlia és Veres Ravai Csaba End­re (Medgyesegyháza). MATUZ GRÉTA Szeptember 7., 23 óra 25 perc, 3040 g. Vió­la Mária és Matuz Ferenc (Árpádhalom). MOGYORÓSI JANKA PETRA Szeptember 8., 14 óra 25 perc, 3500 g. Sz.: Kovács Edit és Mogyorósi István (Szentes). TÓTH ROZÁLIA Szeptember 7„ 18 óra 15 perc, 3300 g. Sz.: Karácsonyi Csilla és Tóth Tibor (Szentes). KASZABLANKA Szeptember 8., 19 óra 30 perc, 3960 g. Sz.: Jakobey Edit és Kasza Zsolt (Tömörkény). GORTVA CECÍLU LAURA Szeptember 8., 10 óra 45 perc. 1620 g. GORTVA LAURA CECÍLU Szeptember 8., 10 óra 53 perc, 1650 g. Sz.: Őze Mónika és Gortva Imre (Cibakháza). PUMAHÁZI ÁDÁM NORBERT Szeptember 8., 1 óra 45 perc, 3370 g. Sz.: Kovács Mária Magdolna és Puhamázi Nor­bert Zsolt (Gádoros). SARUSI KIS MILÁN Szeptember 6., 22 óra 45 perc, 3540 g. sz.: Szöllősi Katalin és Sarusi Kis János (Szen­tes). KARAI VIKTÓRIA Szeptember 8., 10 óra 30 perc, 3000 g. Sz.: Vidéki Ágnes Marianna és Karai László (Szentes). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELET SZEGEDEN BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL MA a balesetet szenvedett szemé­lyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, se­bészeti (nem baleseti!!) felvéte­li ügyeletet a sebészeti klinika, Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reg­gel 7.30 óráig, szombaton, va­sárnap és munkaszüneti napo­kon reggel 7.30-tól másnap reg­gel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felöl). Telefon­szám: 474-374 vagy 104. SZEJV1ÉSZETI ÜGYELET a szemklinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. FELNÓTT KÖZPONTI SÜRGÓSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órá­tól másnap reggel 7.30 óráig; szombaton, vasárnap és munka­szüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől), "te­lefonszáma: 474-374 vagy 104. S.O.S. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT tel.:06-80-820-111. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Tel.: 547-174. Csak sürgős esetben! MEGKERDEZTÜK AZ 0LVAS0T Gondol-e szeptember 11 -re í 7 VARGA ILDIKÓ asszisztens: - Persze, emlékszem, akkor volt Amerikában a nagy robbanás. A rádión hallottam először a hírt, megdöbbentett. Az egész világot megrendítette. Borzalmas, ami történt, de nálunk ilyesmitől nem kell tartani, ettől nem félek. A napokban a tévében beszélt egy túlélő az ott történtekről. SCHMIDT FERENC nyugdíjas: - A rádióból hallottam a borza­lomról, ami New Yorkban történt, utána a CNN-en követtem az ese­ményeket. Nagyon sajnáltam az ottani embereket. Amerika jogo­san hirdetett háborút a terroriz­mus ellen. Jó lenne, ha a főváros­hoz hasonlóan Szegeden is meg­emlékeznénk a tragédiáról. • P0STAB0NTAS Szentes milliárd]airól Az elmúlt napokban több sajtótájékoztató keretében Farkas Sándor szentesi országgyűlési képviselő, illetve a polgári körök nevében Ko­vács János szegvári lelkész a várost érintő nyilatkozatokat tett, illetve milliárdos pénzügyi támogatásokról beszélt. A nyilatkozatok stílusá­val, valóságtartalmával, a biztos győzelmi jóslásokkal nem kívánok foglalkozni, az a nyilatkozókat minősíti. Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül a milliárdokkal való zsonglőrködés mellett. Farkas Sán­dor azt állította sajtótájékoztatóján, hogy az Orbán-kormány műkö­désének idején közreműködésével több mint 10 milliárd forint került a városba. A 10 milliárd egy hihetetlen nagy szám. Tízezer millió forint, leírva az 1 -es után tíz darab nulla. Ha elosztjuk Szentes 33 ezer lakosával, fejen­ként 300 ezer forint jön ki. Azért, hogy érzékelhessük ennek nagyságát, ez kb. annyi, mint amennyit Szentes városa az elmúlt négy évben a tel­jes működésre fordított, azaz: fenntartotta belőle összes intézményét, közvilágítást, segélyezést, stb. Hihetó-e, hogy a város teljes költségveté­sén felül ennyi pénz pluszban rendelkezésre állhatott? Számoltam. Azokat a pénzeket természetesen nem vettem számba, amik kormányoktól függetlenül, a törvények alapján, minden külön kérés nélkül, minden magyar településnek, így Szentesnek is alanyi jogon járnak. Összeadtam, az elmúlt négy évben városfejlesztésre mi jött a kor­mányzattól: 1,1 milliárd a kórházra, 181 millió a strandfejlesztésre, 200 millió forint a 30 bérlakás építéséhez, míg sok kisebb tételben 250 millió forint. Ez összesen alig több, mint 1,7 milliárd forint, az­az: a képviselő úr által bejelentett összeg nem egészen 1/5-e. Össze­hasonlításként van olyan környékbeli város, amely egyetlen beruhá­zására közel kétszer annyi kormányzati támogatást kapott, mint Szentes a négy év alatt összesen. TUdva lévő, hogy a kórház-rekonstrukció úgy jöhetett létre, hogy a megye vezetői, Makó és Szentes polgármesterei meg tudtak egyezni abban, hogy egyik évben az egyik, a másik évben a másik kórház pá­lyázik, s így Csongrád megyéből csak egy pályázat kerül a döntésho­zók elé, akik ezáltal kényszerhelyzetbe kerültek. Városunknak az el­múlt négy év alatt egy olyan kiemelt ügye volt, ahol kormányzati és parlamenti döntésre volt szüksége pénzügyi támogatáshoz: ez a me­gyeháza felújítási pályázata volt. A város háromszor pályázhatott tá­mogatásra. A szakmai zsűri mindhárom alkalommal támogatandó­nak ítélte azt, de az Orbán-kormány belső politikai egyeztetései után mindháromszor úgy került a parlament elé az ügy, hogy elutasításra javasolták. A parlament jegyzőkönyve szerint Szentes város országgyűlési kép­viselője nyilvánosan egyetlen alkalommal sem szólalt meg a város pályázata mellett, mindháromszor az Orbán-kabinet elutasító indít­ványát támogatva igazából a város ellen szavazott. Ezek után fel lehet tenni a kérdést: minek köszönhetjük a városba érkezett pluszpénzeket? Annak, hogy a város közalkalmazottai és köztisztviselői napi munkájukon túl több száz pályázatot írtak, hol néhány ezer forint, hol több millió forint eredménnyel. Mindannyi­unk tisztelete és köszönete a várost segítő, önzetlen munkájukért. Én Szentes lakóit higgadt, értelmes, önálló ítéletalkotásra kész, fel­nőtt embereknek tartom, akik látják, átélik, tudják, mi történik kö­rülöttünk. Hidják, kik azok a vezetőik, akik nap mint nap itt élnek, akikkel közös munkával együtt építették, fejlesztették Szentest, és ta­pasztalataik alapján el tudják dönteni, kikre bízzák jövőjüket. SZIRBIK IMRE polgármester, Szentes A Szint is támogatott Lapjukban Sok kicsi sokra men­ne címmel megjelent, a beiskolá­zási támogatások helyzetével foglalkozó ciklcükre válaszként szeretném tájékoztatni az olva­sókat, hogy társaságunk közel 350 főt foglalkoztat, melyből 82 fő munkavállalónak nyújtottunk beiskolázási támogatást a cikk­ben is említett utalvány formájá­ban. A beiskolázási támogatás mér­téke 5000 Ft/fő/gyermek volt. Kollégáink az utalványokat az előírtaknak megfelelően bevál­tották, ezzel társaságunk ilyen módon járult hozzá a beiskolázá­si költségek csökkentéséhez.Tár­saságunk által biztosított támo­gatás azt mutatja, hogy a cikkel ellentétben van olyan nagy fog­lalkoztatónak számító társaság, mely élt ezen juttatás lehetőségé­vel. Igaz nem a törvényben bizto­sított maximummal. Tisztelettel: PAPP ZOLTÁN SZINT SZEGEDI INTÉZMÉNY­TAKARÍTÓ KPT. ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ BODI ZSÓFIA tanuló: - Aznap betegen feküdtem ott­hon, s a tévét néztem. Előbb a külföldi csatornákon láttam az első képkockákat, csak később hallottam a tudósítást magyarul. Meglepődtem a híreken, de nem ijedtem meg. Azóta nem téma a dolog sem a suliban, sem otthon. Olyan távol történt, nem izgat. SZABÓ ZSOLT polgári szolgálatos programozó: - Egy ismerősön írta e-mailben, hogy érdemes megnéznem egy weblapot, aztán az interneten követtem az eseményeket. Döb­benetes volt a látvány! Később nem követtem az amerikaiak harcát. Nyugodtan utaznék szer­dán is New York felé repülőn, ki­csi az esélye, hogy lezuhannék. SMS-HIREK Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a le­velek, a telefonhívások mellett szívesen fo­gadja a 06-30/218-11-11-es számra az sms-üzeneteket is! SZÜKSÉGES AZ AUTÓPÁLYA Nagyon nagy szükséges lenne, hogy elfogadható árú autópályát építsenek. Az egész régió csak ak­kor fejlődhetne, ha a kisebb kerese­tűek és a befektetők számára is megfizethető árú matricát bocsá­tanának ki. (30/308-8881) ESZÜNK VAGY FÜRDÜNK? Alaposan felháborodtam a mai melegvízdíj-számlánkon: egy ha­vi fogyasztásunk 898 forint, az alapdíj 2900 forint. Megdöbben­tő, hogy az alapdíj és a ténylege­sen elfogyasztott vízmennyiség díja között ekkora a különbség. Kisnyugdíjas vagyok, így dönte­nem kell: fürdők vagy eszek. Egyébként marad a kukázás... MINDENÜTT GRAFFITI KRESZ-táblák, cégtáblák, kira­katok és házfalak összefirkálva: vajon meddig tart még a graffiti­sek garázdálkodása? Szerintem átgondoltan, nagyon kemény eszközökkel kell megfékezni a vandálkodókat! (30/238-4159) DRÁGA GYERMEKCIPÓ Döbbenetes európai szemmel: fél kilogramm zsír egy euró, egy pár gyermekcipő pedig 30 euró. Hány euró a családi pótlék? Ho­gyan neveljem ilyen támogatá­sok mellett a három gyermeke­met? (20/988-4609) KÖLTÖZTESSÉK ÁT! Úgy vélem, meg kellene fontolni a Mars tér átépítését, mert szerin­tem a buszpályaudvar és a piac is jobb helyen lenne a Bakay és a Pulz utca végénél. (30/346-7875) SZAKADTTROLIK Szörnyű, hogy a szegedi trolik egyike-másika milyen rossz álla­potban van! Tapasztaltam, hogy a csuklós járműveken egyszerű­en szét vannak szakadva a gumi­ból készült alkatrészek, a repedé­seken még az eső is beesik. (30/410-8647) CSÚNYA PLAKÁTOK Felháborítónak tartom, hogy Szentesen, a Petófi utca újrafes­tett lámpaoszlopain plakátok csúfoskodnak. Döbbenetes, hogy sok ember egyáltalán nem tiszte­li mások munkáját, és összeron­dítják a várost a plakátjaikkal. Aki kiragasztotta, most szedje is le! (70/283-3530) H0R0SZK0P Qt*'K0S:A nyári szabadságolásoknak •Ulvége, de ez nem azt jelenti, hogy az örömök után az üröm következik. Figyeljen oda mások véleményére és keresse a kompromisszumot munkahelyén! M S í BIKA: Ha nem tekinti nyűgnek a I kötöttfogású gyakorlatokat, a mun­kában is megtalálhatta az önkifejezés krea­tív lehetőségeit. Munka után pedig szakít­son mindig időt és erőt kedvteléseire! ftaj IKREK: Ne ragaszkodjon fanatiku­Isan világnézeti beállítottságához, mert könnyen leragadhat jelentéktelen rész­letkérdéseknél és így nem tud rugalmasan alkalmazkodni a változásokhoz. RÁK: Jóllehet, nagyon szereti a ké­nyelmes megoldásokat és igyekszik is mindig a könnyebbik utat választani, de most ne bízzon a szerencsében, és nagy ív­ben kerülje el a hazardírozást! QJI OROSZIÁN: A pénz nem fog ma­'*^lgától házhoz jönni, tenni is kell érte valamit. Jobban jár, ha munkájában találja meg az anyagi gyarapodás kellékeit, s nem indul el tévutakon, mert veszélybe kerülhet. a SZŰZ: Átnyergelhet egy sokkal 'kedvezőbb környezetbe, de ennek közvetlen haszna majd csak később jelent­kezik. Társkapcsolataiban válassza külön az anyagiakat és az érzelmeket. MÉRLEG: Zsigerelben ott motoszkál a kötöttségektől való szabadulás vá­gya, jóllehet nyakig behálózta már valaki. Nyughatatlan fészkelődésével süppesztette egyre mélyebbre magát ebbe a helyzetbe. I SKORPIÓ: Jól érzi magát kapcso­I latéban, különben már rég megló­gott volna. Lehet, hogy ez a szerelem? Vagy csak nem tudott ellenállni a csábításnak és beleragadt a mézes bödönbe? NYILAS: Szeptember elején lehe­tőséget kap a továbblépésre. Meg­mozdulnak az otthonnal kapcsolatos ügyek is. Költözködés vagy lakberendezési teendői révén kamatoztathatja esztétikai érzékét. m BAK: Bármennyire is ragaszkodna jRk, megszokott környezetéhez, munká­ja vagy más kötelezettségek arra kénysze­rithetik, hogy kicsit többet mozgolódjon, nyi­latkozzon, tájékozódjon a világban. VÍZÖNTŐ: Anyagi vonatkozású 3ÜI ügyekben lépéskényszerbe kerülhet, anélkül hogy birtokában lenne a tisztánlátás képességének. Talán előbb kellett volna meg­tenni a szükséges intézkedéseket. HALAK: Mozgásba kell hoznia ma­gát, vagy hírbe hozzák! A tojáshéj­ból egyszer elő kell bújni. Otthonának, lak­hatási körülményeinek nagylélegzetű átren­deződését viszont nem kell siettetnie.

Next

/
Thumbnails
Contents