Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-09 / 210. szám

HÉTFŐ, 2002. SZEPTEMBER 9. •AKTUÁLIS" 3 Mészáros Rezső rektor és Hámori József, az MTA alelnöke a tanévnyitón. A rektor beszédében kiemelte a szegedi integráció jelentőségét, amelynek köszönhetően a főis­kolai karok is bekapcsolódtak az egyetemi rendszerbe. - A Szegedi Universitas így olyan tudomá­nyos gyűjtőhellyé vált, amely a XXI. század követelményeinek megfelelően az alapképzés mel­lett szolgáltató feladatot is ellát ­jelentette ki Mészáros Rezső. Kö­zölte: a napi pénzügyi gondok el­lenére megkezdődött a legna­gyobb vidéki egyetemi beruházás az új könyvtár- és információs központ, sportközpont, valamint a várossal együtt egy konferen­cia-központ létrehozásával. Az ünnepségen köszöntőt mondott Hámori József volt ok­tatási miniszter, a Magyar Tudo­mányos Akadémia alelnöke is, aki felhívta a figyelmet a kutató­és alkotómunka fontosságára, mellyel Szeged nemzetközi elis­merést vívott ki magának. A hagyományoknak megfelelő­en most is fogadalmat tettek az elsőéves hallgatók, hogy egyete­mi polgárhoz méltóan eleget tesznek majd kötelességeiknek. Néhány kar saját tanévnyitót is tartott. A Juhász Gyula Tanár­képző Főiskolai Kar vasárnap a Belvárosi Moziban kezdte el az évet, amelyet Galambos Gábor Fotó: Karnok Csaba főigazgató nyitott meg. A Szegedi Tudományegyetem az országban a harmadik legnagyobb egyetemi központ, ahová idén több mint 26 ezer hallgató iratkozott be. Ti­zenegy karral az ország legszíne­sebb egyeteme vagyunk - nyilat­kozta Wsy Csaba, az SZTE okta­tási ügyekért felelős rektorhe­lyettese. Az országos átlaghoz hasonló­an idén a szegedi egyetemen is több mint tíz százalékkal nőtt a felvételizők száma. Továbbra is a jogi és közgazdasági képzésre je­lentkeztek a legtöbben. CS. D. DISZOKLEVELOSZTO A TISZA SZALLOBAN Az SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar 70, 65, 60 és 50 éve végzett hallgatói vasár­nap vehették át a rubin-; vas-, gyémánt- és aranydiplomájukat a Tisza Szálló tükörtermé­ben. Galambos Gábor főigazgató és Tóth Szergej fő­igazgató-helyettes összesen 249 díszoklevelet nyújtott át az egykor végzett tanároknak, taní­tóknak és óvónőknek. Összesen 2 rubin, 22 vas, 42 gyémánt és 179 arany oklevelet adományo­zott a főiskola. Az intézmény történetében ez az eddigi legmagasabb létszámot jelenti. Rubin díszoklevelet vehetett át a debreceni Lovas Lász­ló és a budapesti Tóth Béla Zoltán. Hámori József a kutatómunka fontosságára hívta fel a figyelmet Becsengettek az egyetemen Hajrá, mindenki! Hétfőn a Szegedi Tudomány­egyetem hallgatói is elkezdik a 2002/2003-as tanévet, amit szombaton a Szegedi Nemzeti Színházban Mészáros Rezső, az SZTE rektora nyitott meg. SULYOK ERZSÉBET Cirkuszt a népnek. Ez önmagában se nem jó, se nem rossz. Mióta a világ világ, mindig is a cél és a hatás döntötte el a cirkusz erköl­csét. Legalább utólag, a mérlegelő történelemben. Hiszen rossz ízlésű emberek mindig is tömegeltek, ám az emberiség valamifé­le önfenntartó reflexe is működött. Különben már régen gladiáto­rok lennénk, mind, akik pedig még nem lennének miszkbkbe ap­rítva, azok a Shakespeare-darabokban elvetemült gonoszok, gát­lástalan gyilkosok machinációit élveznék, feszt és kizárólag. A tények előtt meghajló belátás azt mondathatja az emberrel, hogy ha ennyien nézik a mostani tévés kukkoló műsorokat, ak­kor ilyeneknek lenniük kell. Nincs mese - csak reahtás -, a népek ugyanolyanok, mint sok száz éve. Ne tessék itt ehtet játszani és finnyáskodni, mi több, hazudozni, vagy legalábbis szebb képet mutatni magunkról, mint amilyenek vagyunk. Képmutatás he­lyett jöjjön a valóság.1 Mónika is megmondta. Elementáris volt. Egy másik tévésztárral beszélgetett a legnépszerűbb reggeh mű­sorban, aki azt firtatta, „nem ciki-e ", persze csak egy kicsit, olyan dolgokról teljes szókimondással fecserészni, amelyek az ember legteljesebb magánügyei. Például hogy hányszor és kivel és mi­lyen pozitúrában. Mért lenne ciki ? - vetette föl szép fejét Mónika, s a szemében csak úgy csillámlott a hósi őszinteség mámora. Csi­nálni szabad, beszélni róla nem szabad ? Ez lefegyverzően hatott, nem volt ellenérv, se több kérdés. Nos, igaza is van a kedves Mónikának. A valóságról nem kell hallgatni. De föl sem merül már. az isten szerelmére, hogy ho­gyan is kéne beszélni róla ? És mi célból ? Eszébe sem jut már sen­kinek, hogy megkukkolni és megismerni egy embert - nem ugyanaz? Létező ösztönöket kiszolgálni és fölerősíteni, avagy megmutatni, hogy léteznek, és ezért meg ezért, így és így kordá­ban kell ezeket tartani - az nem ugyanaz? Hogy tabukat döntö­getni, meg azt hazudni, hogy tabukra nincs szükség - az két kü­lönböző dologi' Lehet, utoljára tényleg Shakespeare-nek sikerült a mutatvány: a korabeliek tömegeltek a Globe színházban. Ne legyen illúzi­ónk, nagyobb részük azért volt ott, mert alantas ösztönei kielé­gülhettek. Megkukkolták, amint Gloster kinyírja fivérét, majd rögvest meghágja annak özvegyét. A kevesebbek viszont megerő­södtek abban a hitükben, hogy szükség van az emberek közötti játékszabályokra. Muszáj, hogy legyenek szent dolgok. Azóta ? A tömegmédiumoknak hála, most ott tartunk, hogy va­laki miibók pofájába böfög és ezt millióegy ember élvezi. Hajrá! Eredetvédelem nélkül nem megy Harcban állnak a szegedi paprikáért Szabó félmillió forintért részleteket is elárul a gyilkosságokról Nem nyilatkozott, de beszélt a rém Folytatás az 1. oldalról Szabónak leginkább az nem tetszik, hogy a bulvársajtó nem hagyja békén az élettársát. ­Sajnálom, hogy énvégettem zaklatják. Egy­szer elment hozzá egy újságíró. Nem tudom, mit szólt volna, ha kijön a házból 10-15 ci­gány, és agyonverik? - tette fel a kérdést a fér­fi, aki végig nyugodtan beszélt. Mint mondta, beletörődött a sorsába, nincs más választása, ki kell bírnia azt, ami rá vár. Szerinte hazugság, hogy valaha is bán­totta volna élettársát. - Hülyeség, amit az emberek beszéltek. Még hogy én kályhába dugtam volna a fejét?! - mondta ingerülten. Szóba került, hogy egyszer lapunk munka­társai is felkeresték azt a tanyát, ahol Szabó Zoltán élettársával élt. Az épületet akkor két kutya őrizte. Egyikük megkötve szenvedett, látszólag napok óta nem ivott, nem evett. A másik házőrző, egy németjuhász viszont na­gyon barátságos volt. - Azt tanítgattam ré­gebben - magyarázta a férfi -, de sajnos már eltűnt. A másik kutyát az élettársam eteti és itatja. Mivel nem fizettünk, a vizsgáló utasítására Szabó Zoltánt, az ötszörös sorozatgyilkosság­gal gyanúsított 35 éves balástyai férfit vissza­kísérték cellájába. ARANYT. JÁNOS A fűszerpaprika felvásárlása tegnap kezdődött el a szegedi tájkörzetben. Nem volt tehát véletlen, hogy ebben az idő­pontban rendezték meg a sze­gedi fűszerpaprika napokat a megyeszékhelyen. Három napon át tartott Szege­den a fűszerpaprika napok nevet viselő rendezvénysorozat. Pénte­ken fajtabemutató és paprika­piac, szombaton Márka és régió címmel konferencia, vasárnap pedig múzeumlátogatás, város­nézés szerepelt a programban. A szombati, a szegedi városhá­za dísztermében rendezett kon­ferencia sajtótájékoztatóján Bar­tos András, a Szegedi Paprika Rt. vezérigazgatója a fűszerpapri­ka-felvásárlással kapcsolatban elmondta: sok termelő gondban van idén, ám most nem a termés mennyisége és minősége miatt. Az ágazat ugyanis nehéz pénz­ügyi helyzetbe került: a minimál­bérek felemelése, az exporttámo­gatás megszűnése (a korábbi 120 forint vált fokozatosan köddé), s a forint erősödése miatt elvesz­tette jövedelmezőségét. A szegedi tájkörzetben mint­egy 30 ezer hektáron terem a fű­szerpaprika, s ad körülbelül 15 ezer embernek munkát és megél­hetést. Idén jó a termés, a tavalyi 8-9 tonnás hektáronkénti átlag­termés helyett 10-11 tonnát ta­karítanak be. Az országban előál­lított 8-9 ezer tonna őrlemény­hez a szegedi tájkörzet 3-3,5 ezer tonnával járul hozzá, ez az ösz­szes mennyiségnek csaknem a 40 százaléka. A térségben a leg­nagyobb feldolgozó a Szegedi Paprika Rt., amely 1200 tonna őrleményt állít elő. A termelők az első osztályú paprikáért 60-65 forintot kaphatnak, az összegből 10 forint a minőségi támogatás. Azoknak viszont, akik nem ter­melték meg a 10-11 tonnát hek­táronként, a már említett okok A paprikából készült olaj és pá­linka is sokakat érdekelt a ren­dezvényen . Fotó: Schmidt Andrea miatt nem marad hasznuk a paprikán. Vajda László, az FVM EU-csat­lakozási főcsoportfőnöke a kon­ferencián a hagyományos és táj­jellegű termékek perspektíváival kapcsolatban kifejtette: a szegedi paprikának mint eredetvédett terméknek egyrészt előnyei, ugyanakkor hátrányai is szár­mazhatnak az uniós csatlakozás­sal. Előnyt .élvezhet azért, mert az EU-ban a zöldségek és a gyü­mölcsök, így a fűszerpaprika ter­melése sem korlátozott, nincse­nek kvóták. Az eredetvédelem­mel rendelkező fajták pedig jó pozíciókat harcolhatnak ki a vi­lágpiacon (a szegedi paprika kiló­ja ma 2-2,5 euróért kel el, ami nem rossz ár). Másrészt azon­ban, mivel megszűnnek a vá­mok, vagyis a spanyol, román, bolgár paprika szabadon bejöhet Magyarországra, sokkal élesebb versenyre lehet számítani. F.K. Rendőrök, polgárőrök és határőrök akcióztak a hét végén a megye útjain Közösen kerestek lopott autókat Közös akciót tartott Csongrád megyében a hét végén a rend­őrség, a polgárőrség és a ha­tárőrség a lopott gépjárművek felderítésére. Az ellenőrzés so­rán a 18 ezer ellenőrzött autó közül négy körözött gépkocsit találtak. A rendőrség a polgárőrséggel kö­zös bűn- és balesetmegelőzési akciót szervez a következő két hónapban. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Pol­gárőr Szervezetek Csongrád Me­gyei Szövetsége közös akciójának célja, hogy elősegítsék a bűn- és balesetmegelőzést, valamint erő­sítsék a közbiztonságot. Ennek első állomásaként kö­zös akciót tartott a hét végén a rendőrség, a polgárőrség és a ha­tárőrség a lopott gépjárművek felderítésére. Az egyik szegedi kereskedelmi rádió folyamato­san figyelmeztette az autósokat, hogy polgárőrség feliratú gépko­csikba szerelt traffipaxszal mérik a sebességet Szegeden és környé­kén. A polgárőrök gépkocsijaiban azonban nem sebességmérő, ha­nem a Mátrix Police névre ke­resztelt rendszám-felismerő rendszer dolgozott. A hárommil­lió forint értékű berendezés ka­merából és laptopból, hordozha­tó számítógépből áll. A rendszer menet közben, akár 120 kilométeres óránként sebességgel haladva is képes azonosítani a gépkocsik rend­számát. - Sokan voltak, akik látva a kamerát, visszafordul­tak, és megkérdezték, mennyi­vel hajtottak - mesélte az egyik polgárőr. Mivel a rendőrségnek nincs ilyen műszere, ezért azokat a polgárőrség ajánlotta fel a közös akcióra, amelyre hét megyéből érkeztek polgárőrök, sőt az ellen­őrzés-sorozatba bekapcsolódtak a határőrök is, akik vasárnap Ásotthalom közelében ellenőriz­tek. A határőrök a különleges schengen-busz elnevezésű jár­művel érkeztek, amelybe ok­mányvizsgálót és egyéb speciális műszereket szereltek be. Az en­doszkóppal például a kamionok rakterét lehet átvizsgálni, a szén-dioxid mérő pedig az em­bercsempészek felderítésében se­gít. A kétnapos akció során mint­egy 18 ezer gépjárművet ellen­őriztek a társszervek, amelyek között négy körözött autót és ta­láltak. Megtudtuk, szeptember­ben és októberben számos ha­sonló ellenőrzés-sorozatra szá­míthatnak majd az autósok. A. T. J. A rendszámfelismerő készülék sokat segít a körözött autók elfogásában. Fotó: schmidt Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents