Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-28 / 200. szám
SZOMBAT, 2002. AUGUSZTUS 24. • SPORT" 15 Kozma érkezett, Németh távozott Elmaradt a zalaegerszegi BL-csoda Győzött a mindenben jobb Van Nistelrooy kezdte a gólgyártást. MTl-Fotó/EPA/Paul Parker VÍZILABDA Az Óbecséről igazolt Kozma Zsolt érkezésével immár három centere van a Tabán Trafik Szeged OB l-es férfi vízilabdacsapatának. Újabb játékossal bővült a Tabán Trafik Szeged kerete. A klub szóban már megállapodott a jugoszláviai Óbecséről érkezett Kozma Zsolttal, már csak a pólós szignója hiányzik a szerződésről. - Az elmúlt héten velünk edző 19 esztendős center jó benyomást tett rám, úgy vélem, hasznáfa tud lenni alakuló együttesünknek - indokolta az egykori BL-győztes Becsej gárdájából érkezett vízilabdás leigazolását Horváth Viktor edző. - Az utóbbi két esztendőben csereként már rendszeresen szóhoz jutott volt csapatában. Érkezésével abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy immár három center, Varga Péter, Éles Vilmos és Kozma közül válogathatok. A dömping miatt még az is elképzelhető, hogy Vargát kihozom a mezőnybe, ott egyébként is jobKAJAK-KENU SEVILLA (MTI) A vártnál szerencsére kellemesebb az idő, távolról sincs olyan meleg, mint előre jósolták, így zavartalanul tarthatta meg első edzését a magyar válogatott a csütörtökön kezdődő sevillai kajak-kenu világbajnokság színhelyén. A belvároshoz közeli pályán, a dallamos nevű Quadalquivir-folyó egyik mellékágán zajlott a Megyei fogathajtók a vb-n MUNKATÁRSUNKTÓL A csapatversenyben éremreményekkel rajtoló magyarok megérkeztek a franciaországi Contyba, a ma kezdődő 2. egyesfogathajtóvilágbajnokság színhelyére. A vb-re 21 nemzet versenyzői neveztek. Muity Ferenc szövetségi kapitány a trióját a dobogóra, egyéniben a szegedi Hódi Károly, a vásárhelyi Benkő Sándor, valamint Szilágyi Zsolt közül az egyik fogathajtót az első hat közé várja. - A lovak nagyon jól viselték a hosszú utazást, így nem volt gond a kötelező állatorvosi vizsgálattal - tájékoztatott Muity. Szerdán az állóbírálatra kerül sor, ekkor a lovak szépségét vizsgálja a zsűri. Ezután következik a kétnapos díjhajtás, majd szombaton lesz a maraton-, vasárnap az akadályhajtás. Két arany NYMBURK (MTI) Kupcsik László a 90, Mészáros László a 110 kg-os súlycsoportban világcsúcsot javítva aranyérmet nyert a csehországi fekvenyomó Európa-bajnokságon. ban tudná kamatoztatni lövőkézségét. Kozma érkezésével egyúttal eldőlt az is, hogy Németh Zsolttal nem köt a klub szerződést. A fiatal pólós nem tudta hozni a versenysúlyát, ezenkívül se játékban, se hozzáállásban nem nyújtott maradandót. A csapat napi két edzéssel készül az előtte álló feladatokra. Szó mi szó, akad bőven feladat: bajnokság, MK, LEN-kupa. A legkorábban a jövő hét második felében mutatja meg tudását a szegedi csapat az általa rendezendő nemzetközi felkészülési viadalon. Addig is több edzésjátékkal készül a Tabán Trafik. Ma például az OB I újoncával, a Cegléddel kétkapuznak Török Tiborék. - Ez idáig sikerült elvégezni az előre eltervezett munkát - folytatta a tréner. - Ezzel semmi gondom, azzal már inkább, hogy nehezen akar összeállni az új csapat. Valahol ez természetes, nem egyszerű feladat öt új embert beépíteni a csapatba, megtalálni mindenkinek a helyét. A legnagyobb problémám az, hogy miként sikerül majd pótolni a BVSC-be igazolt gólerős Nitsovits Tamást. SZÉLPÁL LÁSZLÓ gyakorlás, amely előtt, alatt és után sor került a hajóhitelesítésre is. Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben esetenként már-már „űrhajókat" idézett egyes kajakok és kenuk fazonja, ez a procedúra gyakran okozott átmeneti vízparti izgalmat a magyarok számára is. - Most nem volt semmi probléma, valamennyi hajónk megfelelt a szigorú előírásoknak - tájékoztatott Angyal Zoltán szövetségi kapitány. A vb megnyitójára ma este kerül sor, a versenyek csütörtök délelőtt kezdődnek. KÉZILABDA MUNKATÁRSUNK ZÁGRÁBI JELENTÉSE RK ZAGREBPICK SZEGED 19-26 (11-12) Közép-európai férfi liga-mérkőzés. Zágráb, 500 néző. Vezette: Horváth, Marton (magyarok). Zagreb: Boucsek - Remete 1, Horvát 2 (2), Farkas, Sulics 2, SP0ÜARICS 7 (4), SPREM 5. Csere: Skadoljev (kapus), Maglalija, Udavisics, Horvát Z., Nincsevics, Balics. Edző: Nino Markovics. Pick Szeged: PERGER - Berta 2, Laluska 3, Ooros, Illyés 2, Matics. Csere: PULJEZEVICS, Nagy (kapusok), EKLEM0VICS 7, BAJUSZ 8 (4), Noris, Habuczki, Vadkerti 1. Edző: Dragan Djukics. Kiállítások: 8, ill. 6 perc. Hétméteresek: 9/6, ill. 6/5. Az eredmény alakulása: 9. perc: 4-1, 12. p.: 4-5, 15. p.: 5-8, 26. p.: 10-11, 33. p.: 14-13,44. p.: 15-20,53. p.: 17-25. Hétfőn este már több szó esett a hazautazásról a csapat körében, mint a keddi mérkőzésről. Néhányan felvetették, hogy akár az éjszakai utazást is vállalnák, csak lennének minél hamarabb otthon. A józan ész azonban felülkerekedett az érzelmeken, s minLABDARÚGÁS MANCHESTER UNITED— ZTE 5-0 (3—0) Labdarúgó Bajnokok Ligája visszavágó, Manchester, Old Trafford, 67 ezer néző. Vezette: Cardoso Cortez Batista (portugál). Manchester Carroll - Ph. Neville, Blanc, Ferdinánd, Silvestre - Beckham (Forlan), Verőn, Keane, Scholes (Solskjaer), Giggs - Van Nistelrooy. Zalaegerszeg: llics - Csóka, Urbán, Budisa, Szamosi - Babati (Turi), Ljubojevics (Faragó), Molnár, Vincze (Balog) - Kenesei, Egressy. Magyarországon régen volt ilyen felfokozott a hangulat egy labdarúgó-mérkőzés miatt. Az első meccsen szerzett egygólos zalai előny ellenére mindenki tisztában volt az erőviszonyokkal, azonban mindenki reménykedett a csodában, hátha sikerül kiverni a világ leggazdagabb egyesületét, a Manchestert. Az álom hat percig élt. Rögtön támadólag lépett fel a United, s egy védelmi hiba után Van Nistelrooy került ziccerbe, s a holland gólvágó Szasa llics alatt a kapuba lőtt. Oda az előny, l-O. Padlót fogtunk. Dávid Backhem a 15. percben kiköltöztette a jobb pipából a pókokat: történt, hogy 26 méterről szabadrúgásból csavart a felső sarokba, 2-0. A rémálom nem az Elm utcában folytatódott, és nem Fredy Krüger tartotta félelemben a Zetét, hanem Scholes. A kis középpályásnak még mázlija is volt, a 21. percben kétszer is visszapattant hozzá a labda, majd hat méterről a kapuba gurított, 3-0. Fantasztikus hazai kezdés. A 22. percben Kenesei vágtatott a manchesteri 16-oson belülre, majd lőtt, a játékszer az oldalhálóban landolt, Eltaláltuk a MU kapuját. Rendezte a sorait a magyar bajnok, a lestaktika jól működött, így az angolok már igazán veszélyes akciót nem tudtak kialakítani. A mezőnyben jól adogattak Vinczéék, helyzetbe viszont nem tudtak kerülni, egészen 42. percig: Kenesei szabadrúgásból próbálkozott oldaról, Caroll a gól vonal előtt ölelte magához a játékszert. denki csodálattal hallgatta Noris furulyajátékát, aki a hangszert még Szarajevóban kapta az egyik bazárban. Azonban a technikán van még neki csiszolni valója. A Badel Zagreb széthullása óta keveset hallani a sztárcsapatról. Az tény, hogy a szeszgyár kiváláScholes sérülése vezette be a második játékrészt, a harmadik gólszerzője hordágyon hagyta el a pályát. Az 55. percben Kenesei került kecsegtető helyzetbe akár Egressynek is paszolhatott volna -, a világbajnok Blanc méteres lábaival azonban szerelni tudott, még mielőtt a kapu felé lódult volna a magyar csatár. Támadásban marad a ZTE, előbb Molnár, majd Vincze próbálkozott távolról. Ebben az időszakban helyzetbe se tudtak kerülni a hazaiak, igaz úgy tűnt: nem is nagyon akarnak, visszavettek a tempóból. Ez tíz percig tartott, hiszen ismét villant Van Nistelrooy, ziccerben azonban meccs csúcsot lőtt, a lelátó tetejéről dobták vissza a nézők a labdát. Mr. Gól színésznek is tehetséges bizonyult, ütközött Ilicscsel, a portugál asszisztens lengetett, mint a Forma-l-ben szosa óta évről évre gyengült a többszörös BEK győztes. A hangulat az ismeretlen ellenfél ellenére sem volt rossz a Pick háza táján, amit bizonyít az is, hogy Pióker Sándort a szekrénybe bújt Vadkerti úgy megijesztette, hogy a gyúró egy hatalmasat ugrott. kás. A honfitárs, Cardoso Cortez Batista megette ezt, Ilicset kiállította, Nistelrooy pedig büntetőt lőhetett. Az új kapust, Tarit gyorsan felavatta, 4-0-ra vezetett a United. Jött az ötödik gomboc, a csereként pályára lépett Solsksjear kapott zseniális átadást, majd a kapuba lőtt, 5-0. A hátralévő időben csak egyet tehettek a magyar szurkolók: reménykedtek abban, hogy több gólt már nem lőnek az angolok. Az imájuk meghallgatásra talált. Most sokan azt mondhatják: „Na ugye véletlen volt az első meccsen aratott győzelem." Lehet, de ne feledjük azt a kilencven percet, mert akkor mámorban úszott az ország, erre pedig régen volt példa, mindeki a fociról beszélt. Továbbjutott: a Manchester 5-1-gyei. SÜLI RÓBERT Nagyon enerváltan kezdte a mérkőzést a Pick Szeged. A Tisza-partiak mentségére legyen mondva, a csarnok inkább hasonlított egy gőzkamrára, mint kézilabda-mérkőzés helyszínére. A házigazdák maximálisan ki is használták a vendégek hibáit, s 3 gólos előnyt szereztek pillanatok alatt. Különösen az aktív beállós játékra nem voltak felkészülve Mezeiék. A 8. perc után változott a kép: Matics zavarójátékával lényegesen feljavult a védekezés, s a gólok sora bizonyítja, hogy a támadás is eredményesebb lett. A háromgólos Pick előny pedig a hazai trénert késztette időkérésre. A szép játék azonban csak a 24. percig tartott, pedig Perger kapus ziccerek sorát hárította. Ismét zavar keletkezett a szegediek játékában, amit természetesen a Zagreb ki is használt. A második félidő eleje is sok bosszúságot okozott Djukics edzőnek. A hazaiak előnyszerzése azonban felébresztette Bajuszékat, s az emberelőnyös helyzet maximális kihasználásával 180 fokos fordulat következett be a játékukban. Dragan Djukics: - Utolért bennünket a fáradtság, s ez párosult a szinte elviselhetetlen meleggel. Hogy van tartása a csapatnak, azt a második félidőben mutatott játékunk bizonyítja, s örülök, hogy veretlenek maradtunk. SÜLI JÓZSEF REFLEKTOR CSARNOKAVATÓ LÁBTENGÓ A közelmúltban felavatott kisteleki sportcsarnokban meghívásos országos lábteniszversenyt randeztek. Old-boys kategória: I. Magyar öregfiúk válogatott, 2. Balassagyarmat, 3. Kistelek (Kiss Zsolt, Nemes-Nagy Tibor, Krizsán Péter, csere: Molnár László). 50 év alattiak: 1. Kistelek I. (Czeigerschmidt Roland, Zsótér Ferenc, Kiss István), 2. Kistelek II. (Pigniczki )ános, Bárdos Attila, Béres Ferenc), Sándorfalva (Geleta Csaba, Pigniczki Zoltán, Dobi István). FEKETE NYERT Szombathelyen nyolcadik alkalommal rendezték meg a 12 órás futóversenyt, amelyen a Szegedi VSE atlétája, Fekete Sándor az abszolút kategóriában első helyen végzett. Fekete így utazhat a Franciaországban tartandó 24 órás futó Európa-bajnokságon. CSAMANGÓ EZÜSTJE A Tatai Sprint Futóklub ismét lebonyolította a hagyományos, Bakonyszombathely és Bakonysárkány közötti, 23 km-es tájékozódási futóversenyét. A Szegedi VSE sportolóinak eredményei, F55: 5. Molnár Mihály, F75: 2. Csamangó Ferenc. Az ausztriai Weitschben rendezték meg a az 52 km-es Alpok maratoni futóversenyt, amelyen Molnár Mihály, az SZVSE atlétája az F55 kategóriában az ötödik helyet érte el. SEGÉDEDZŐI TANFOLYAM A Csongrád Megyei Önkormányzat sporthivatala sportoktatói (segédedzői) tanfolyamot indít októberben. Jelentkezni összesen negyvenöt sportágban lehet október 11 -éig a hivatalban (6720 Szeged, Victor Hugó utca 1., I. emelet), illetve a 62/548094-es és a 62/548-095-ös faxon. Felvételi vizsga nincs, a tanfolyam egy éves, 92 óra elméleti és kb. egy hét gyakorlati képzéssel. EDZÉSBEN AZ AL-KO Július végén megkezdte a felkészülést az NB l-es teremfoci (futsal) NB I-re az AL-KO Szentesi TE női csapata. A hazai tréningek után egy hétig Szekszárdon edzőtáborozott az együttes, amely a szentesi Suzuki férfigárdáját 6-4-re, a Szekszárdot pedig (négyszer húsz perces találkozón) 12-6-ra verte. A bajnokság szeptember utolsó napjaiban indul. FITOS LEMONDOTT Lemondott edzői posztjáról Fitos József, a Kispest NB l-es labdarúgócsapatának a mestere. A tréner visszatér az ifjúsági csapathoz. A nagy múltú egyesület munkáját ideiglenesen, az egykori szegedi kapus, Gujdár Sándor és az eddigi pályaedző, Ioan Patrascu irányítja majd. ZÁNKÁN TÁNCOLTAK A Magyar Táncsport Szakszövetség egyik kiemelt eseményeként Zánkán gyermek és ifjúsági táncfesztivált rendeztek. A szegedi B.E.S.T. KSE növendékei a következő eredményeket érték el, gyermek II. latin-amerikai táncok: 4. Juhász Norbert, Gődér Laura. Junior I., standard: 1. Kovács Andor, Gábor Anita, 2. Rúzsa Viktor, Sándor Nikolett. Latin: 2. Kovács, Gábor, 3. Rúzsa, Sándor. E junior II., standard: 1. Perity Bálint, Benedeczki Bettina. Latin: 4. Perity, Benedeczki. D junior II., standard: 2. Várkonyi Tibor, Horváth Alexandra. Latin: 5. Várkonyi, Horváth. B junior II., standard: 2. Varga Tamás, Barát Enikő. Latin: 3. Varga, Barát. Felkészítő: Szabó Tibor. ÚJABB GYŐZELEM A magyar női junior kézilabda-válogatott újabb győzelmet aratott a finnországi Európa-bajnokságon. A Kovács Péter irányította együttes, a szintén veretlen svédeket győzték le 29-20-ra, s ezzel továbbjutottak. Valamennyi magyar hajó „hiteles" Harmadszor is huszonhat gól Norris megsérült a Zágráb ellen. MTI Fotó: Drago Vejnovics