Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-03 / 180. szám

A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG KULTURÁLIS MAGAZINJA • SZERKESZTI KECZER GABRIELLA Milliárdos „házi börtön" a Rózsadombon I • Fotó: Schmidt Andrea TASNÁDI PÉTERT ELSŐ FOKON 4 ÉV 6 HÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTE A BÍ­RÓSÁG. AZ ELŐZETES LETARTÓZTA­TÁSÁBÓL NEMRÉGIBEN SZABA­DULT BUDAPESTI NAGYVÁLLALKO­ZÓ RÓZSADOMBI VILLÁJÁBAN, HÁZI ŐRIZETBEN VÁRJA A PER FOLYTA­TÁSÁT. Mégis, ki 6? Szerencsés kezű üz­letember, aki remekül ért a pénz­csináláshoz? Bűntől sem vissza­riadó maffiafőnök, a magyar ke­resztapa lenne? Fanatikus sport­rajongó, hiszen mégiscsak sport­klubot alakított {Maccabi Buda­pest), ő hozta létre a Magyar Ut­cai Harcosok Országos Szövetsé­gét? Ártatlanul üldözik, csukták kétszer is börtönbe, vagy megér­demelné, hogy hosszú esztendő­ket töltsön rácsok mögött? Tíz­milliós Magyarországunk lakói­nak nagy többsége alighanem egyszer-kétszer feltette már ma­gában, társaságban ezt a kérdést. S a hírclcre figyelőknek volt ide­jük gondolkodni, hiszen Tasnádi Péter - mert hát ki más is tartaná ekkora nagy bizonytalanságban a közvéleményt - lassan egy évti­zede nagy téma a honi sajtóban. Mi másról beszélgethettem volna én is dr. Erdélyi Endrével, Tasnádi Szegeden élő barátjával, amikor kocsink a budapesti csúcsforgalomban a híres-neves rózsadombi Tasnádi-villa felé araszolt. A nem csupán a Tisza partján ismert „Doki" (hogy mást ne mondjak, Erdélyi úr nemrégiben még a Matáv-Sop­ron kispadján, Simon Tibor mel­lett üldögélt mint a focicsapat sportorvosa, de ő vigyázott az ut­cai harcosok egészségére is) így fogalmazott: - Péter nagyon rendes, igazán kiváló ember. Ezért is segítek, hogy jobban megismerjétek. Tiszti főiskola és marxista egyetem Nem is más céllal utaztunk mi a fővárosba, csak hát nem olyan könnyű ismeretséget kötni Tas­nádi Péterrel. A csodálatos há­zakban igazán nem szűkölködő Rózsadomb egyik legszebb palo­tájába szigorú rend szerint lehet bejutni. A kapuszolgálat jelent a titkárságnak, ott ellenőrzik, hí­vatlan vagy éppenséggel bejelent­kezett vendég érkezett-e, majd gombnyomásra tárul a kapu. A recepción (mert hát a palota fo­gadó szintjének első szobája leg­inkább egy luxushotelhez hason­latos) aztán újabb egyeztetés, s egy ígéret: - Tasnádi úr öt perc múlva fo­gadja önöket. Egy másodperccel sem kellett többet várakoznunk, s már az egyik pazarul berendezett dolgo­zószoba bőrfoteljébe süppedve tehettem fel kérdéseimet. Tasná­di Péter pedig válaszolt. Már amikor volt rá ideje. Három mo­biltelefonja közül ugyanis vala­melyik biztos megcsörrent, ám házigazdánk, gyakorlott nyilat­kozóként így is gondoskodott ar­ról, hogy hozzájussunk minden olyan információhoz, amit fon­tosnak tartott elmondani életé­ről. - Kezdjük 1950. március 28-ával, merthogy akkor szület­tem. A világháború előtt tehetős zsidó nagypolgári család volt a miénk, de az ötvenes években nem éltünk valami nagy luxus- : ban. Apám katonatiszt volt, ez­redes, anyám, bár színművésze­tit végzett, egy külkereskedelmi vállalatnál dolgozott. Belőlem is majdnem katonatiszt lett, hi­szen elvégeztem két évet a tiszti főiskolán, de aztán már a keres­kedelem és a vendéglátás jobban érdekelt. Erre a szakmára is a fő­iskolán készültem, de volt időm munka mellett arra is, hogy elvé­gezzem a marxista egyetem sza­kosító tagozatát. Kommandós kiképzés S munkából jutott Tasnádi Pé­ternek, nem is kevés. Mint meg­tudtuk, előbb a Luxus Áruház­ban dolgozott bolti eladóként, később CSÉB biztosításokat kö­tött mint az Állami Biztosító al­kalmazottja, s ő volt az, aki Ma­gyarországon elsőként nyitott testkultúraszalont. - Nem fitneszklub volt az még, ezt a szót se nagyon ismerték mi­felénk, de azért remekül jövedel­mezett. A hetvenes évek közepén havonta 70 ezer forintot is meg­kerestem, nem is nézték jó szem­mel. Váltottam hát - hirdetés­szervezőnek álltam a Hírlapkiadó Vállalathoz, dolgoztam a Népsza­badságnak, később a Lapkiadónál a Magyar Médiának és sportlapok kiadását is kezdeményeztem. Hajrá Honvéd!, Hajrá Csepel!, Hajrá MTK!, meg effélék. A het­venes évek végén megmutattam, hogyan is kell szponzort találni egy-egy nagyobb versenyhez. Volt, aki tőlem hallotta először ezt a szót, de azért sikeresen ment az üzlet - sorolta munkahelyeit Tas- j nádi Péter. Elmondta azt is: akko­ri felesége divatruhák varrásával, értékesítésével szállította a forin­tokat a családi kasszába, méghoz­zá nem is keveset. - Jól éltem, de tudtam: az én eszemmel külföldön még inkább boldogulnék. Jött hát Ausztria, ; majd kóborlás a nagyvilágban. Bejártam a Föld minden szegle­tét, Izraelben különleges kom­mandós kiképzést is kaptam, majd vissza Európába. A nyolc­vanas évek végén, amikor fél Ma­gyarország Ausztriába utazott hűtőért meg videóért, már öt bol­tomban vehették az árut. Kemény ember vagyok Ki mondhatná, hogy unalmas sztori Tasnádié. No, de hol já- j runk még a maffiától - jutott eszembe, amikor vendéglátónk ; ki tudja hányadik telefonját in- | tézte. De erre a fejezetre sem kel- i lett sokat várnunk. - Amikor a kilencvenes évek elején hazatértem, már új biz- ; niszbe kezdtem. Pénzeket köl­csönöztem, sportklubot alapítót- : tam, a Maccabit, és létrehoztam őrző-védő szolgálatomat is. Nem mondom, hogy nem csattant el egy-két pofon, amikor a hitelké­rők elfelejtették megküldeni adósságukat, de soha nem veret­tem meg senkit, az ütéseket tó­lem kapták. Igen, nem tagadom, kemény ember vagyok. A maffiát meg azért kötik személyemhez, mert igenis élvezettel játszom ezt a szerepet. Ja, kérem, a mi szakmánkban meg kell mutatni az erőt, mert csak akkor bíznak ; az emberben, ha mindenhatónak vélik, ha azt remélhetik tőlem, hogy az összes problémájukat meg tudom oldani. És éppen ezért nagyon fontos a külsőség is. A pazar villa, amiben persze remekül érzem magam, meg a sok erős legény, akiknek sportját az utcai harcosok szövetségének létrehozásával támogattam. De hát mindez miért lenne bún? Nem tagadom, ingoványos tala- • jon mozogtam mindig, de nem a joggal szembefordulva dolgoz­tam, hanem a joghézagokat ki­használva. Ezért mondom: ép­pen olyan ártatlanul ültem előbb 394 napot, mint ahogy 32 hónap 10 napot is, amiből nemrégiben szabadultam. Egyelőre. Mert­hogy első fokon 4 év 6 hónapot mértek ki rám, azt is azért, mert a bíró szerint három esetben ön­bíráskodásra szólítottam fel va­lakiket, no meg másfél milliós adócsalást varrtak a nyakamba. Egyik se igaz. Éppen ezért bízom abban, hogy szabadságom végle­ges lesz. De most mindent újra kell kezdenem. Mindent újra? Nem túlzás ez egy kicsit? - állítottam meg egy kérdéssel Tasnádi Péter szavait, s körbemutattam a szobán. - Ja igen, ez a villa most ér egy­milliárdot, de ez végül is nem az enyém, hanem a cégemé. Meg aztán 200 millió hitel is van még ezen. Éppen annyi, amennyit a feleségem ellopott tőlem. Bizo­nyítékaim vannak rá, hogy az összes megtakarított pénzem­mel, vagyis 200 millióval lépett le tőlem, s ezzel le is nullázott. A gyerekemet sem láthatom, gon­dolhatja hát, hogy szabadulásom óta túl sok boldogságban nem volt részem. De tovább kell élni. Valaha volt olyan esztendő, ami­kor bruttó egymilliárdot keres­tem 12 hónap alatt. És ezt sokan tudják rólam, így mind többen keresnek meg újra, üzleteljek ve­lük. A jó ötletekre fogékony va­gyok, mint ahogy tőlem is bárki megkérdezheti, hogyan oldhatná meg legkönnyebben a problémá­it. De azt azért tudni kell, hogy nem ingyen osztom a tanácsai­mat. Nálam egy beszélgetés 500 ezer, netán 1 millió forintba ke­rül, de biztosra veszem, hogy üz­letfeleimnek megéri. És persze én sem járok rosszul. Indul a Tasnádi-henger S hogy mire költené pénzét Tasnádi Péter, ha újra érkezné­nek a százmilliók? Kastélyában körbevezetve előbb az udvart mutatta. Az ide tervezett úszó­medencének még csak vasbeton váza áll. A befejezéséhez legalább 120 millió szükségeltetik. Meg azután a házra felvett hitelt is fi­zetni kell. De hogy bútorra, fest­ményekre, kondicionálóteremre már nem kell áldoznia, az biztos. A fényűző luxus követelményé­nek megfelelő épületben - ahogy mondani szokták - minden, még a családi címer is a helyén van. Tasnádi pedig dolgozik tovább, kora reggeltől késő estig. - Indul újra a Tasnádi-henger, hamarosan újra ott leszek a spic­cen - köszönt el tőlünk. Udvaria­san a kapuig kísért, de az utcára nem lépett ki. Hiába, szigorúak a házi őrizet szabályai. BÁTYI ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents