Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-19 / 193. szám
HÉTFŐ, 2002. AUGUSZTUS 19. "AKTUÁLIS" 5 Még egy előadás hátra van a szegedi Dóm téren, de az már biztosra vehető, hogy a szabadtéri történetében az idei a legsikeresebb szezon. MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap este a 100 Tagú Cigányzenekar és Boban Markovié Orkestar előadását láthatta a közönség. Holnap, augusztus 20-án a világhírű ukrán Virsky Táncegyüttes előadásával búcsúzik a Szegedi Szabadtéri Játékok 2002. évi rendezvénysorozata. A 65 éves társulat ezt megelőzően 29 évvel ezelőtt járt már Szegeden, az Ukrán Állami Táncegyüttes utóda ezúttal japán és amerikai turné után százfős tánckarral és hatvantagú zenekarral lép fel a Dóm téren. A szabadtéri színpadán szombat este óriási sikere volt az operettgálának. A nézők sokszor hosszú percekig felállva tapsoltak Kálmán Imre, Johann Strauss, Lehár Ferenc, Ábrahám Pál és facobi Viktor műveit Halasi Imre rendezésében előadó magyar sztároknak. Tegnap este is elképesztő műsor várta a nézőket. A szabadtéri színpadán két olyan neves együttes lépett fel, amelyek önállóan, több előadáson is megtöltenék a legnagyobb magyar színház nézőterét. A 100 Tagú Cigányzenekar és a tavaly decemberben a Szegedi Nemzeti Színházban már bemutatkozott Boban Markovié Orkestar együttműködése fantasztikus élményt nyújtott. Marosi sörfieszta A világhírű ukrán Virsky Táncegyüttessel búcsúzik Sikeres szezont zárt a szabadtéri Műszaki átadás Petőfitelepen, Újszőregen, Szentmihályon A vizesárok elvitte az esőt Kilencedik alkalommal rendezték meg a Dreher-sörfesztivált a hét végén Makón. Noha néhány héttel ezelőtt ugyanezen a helyen, a Maros-parti Báló ligetben már volt egy hasonló nagyszabású rendezvény, úgy tűnik, a makóiaknak a sörből sosem elég. Az időjárás már péntekre kedvezőre fordult, így semmi akadálya nem volt annak, hogy ismét ezrek látogassanak ki a lassanként már megszokott fesztiválhelyszínre. A makói sörünnepen sztárvendégek, óriás vidámpark és vetélkedők várták az érdeklődőket, akik baráti társaságban, családi körben kortyolgatták a habzó nedűt. Vikingek a Kárászon A szegedi L & D mazsorett csoport meghívására érkezett a Tisza-parti városba a Dán Viking Zenekar. A húsztagú skandináv együttes vasárnap este a Klauzál téren több száz néző előtt adott nagy sikerű koncertet. Nézd csak, ezek igazi vikingek, bökte oldalba - a jól értesültség és a történelmi ismeretek teljes birtokában - egy 10 év körüli srác kis zömök haverját. Igaza volt, hiszen este 6 óra után a csinos mazsorettlányok felvezetésével a városháza felől be is masírozott a Kárász utcára a húsztagú dán fúvószenekar. Öltözetükről nem volt nehéz megállapítani, hogy „igazi vikingek", hiszen a rövidnadrág és a miniszoknya fölött egy szőrös pelerint viseltek, vörös sallangokkal, a lábukon csizma, a fejükön pedig az elmaradhatatlan viking jelkép: a hatalmas szarvval ékesített sisak. Végigmasíroztak a Kárász utcán, a Dugonics téren eljátszottak egy nótát, azután ugyan abban az iramban vissza a Klauzál térig, ahol az oroszlános ivókútnál zenéltek az akkorra már több száz fősre gyarapodott közönség előtt. Az ünnepi hangulatú nyári est kétségkívül egyik felejthetetlen eseményét jelentették azoknak, akik abban az időben éppen arra jártak. A 20 fős Dán Viking Zenekar, amely eddig németországi, ausztriai, csehországi, grönlandi és mexikói vendégszerepléssel dicsekedhet, hazánkban először Szegeden mutatkozott be a közönség előtt. De nem ez volt az utolsó fellépése, mert ma este 8 órakor a városháza udvarán még egy koncertet adnak a vikingek a szegedieknek. K. F. Utómunkák a petőfitelepi Csap utcában. Fotó: Miskolczi Róbert A csatornázott városrészekben már nem okoztak gondot a nagy esők: a belvízelvezető árkok állták a sarat. A legutóbbi felhőszakadások idején sem öntötte el a víz azokat a szegedi városrészeket, amelyeken már elkészültek a belvízelvezető csatornák. Szentmihályon, Újszőregen és Petőfitelepen befejezte a vizesárkok építését a Szegedi Víziközmú Működtető Rt. - tájékoztatta lapunkat Nóvák Gyula igazgató. Tavaly ősszel kezdték a munkát, s eddig összesen 93 kilométer nyílt szelvényű csatorna készült el. Az 1,1 milliárd forintos beruházásra 420 millió forint címzett támogatásból, 50 millió forint vízügyi célelőirányzatból érkezett, a fennmaradó részt a városi költségvetésből fedezik. A program első ütemében azokban a városrészekben ástak csatornákat, amelyeket korábban gyakran elborított az eső vagy a hólé. Kecskéstelepen márciusban készültek el a vízelvezetők, Tápén a munka vége felé tartanak, Béketelep még hátravan. A munka jelenlegi szakaszában Petőfitelepen készült a legtöbb csatorna: 29 kilométer; Szentmihályon 10, Újszőregen 9 kilométer vízelvezetőt építettek. A csatornák túlnyomórészt nyitottak, a 93 kilométerből 11,5 km zárt szelvény, az átereszek összesen 9,5 kilométert tesznek ki. Nóvák Gyula arra kéri a most csatornázott területek lakóit, hogy a munkával, a kapubejárók helyreállításával kapcsolatos panaszaikkal a 420-285-ös telefonszámon jelentkezzenek, munkanapokon 8-12 óráig. Észrevételeiket augusztus 31 -éig fogadják a víziközmú rt. munkatársai. NY. P. Polgári körök a téren A szegedi székhelyű Hajrá Magyarok Polgári Szövetség augusztus 20-án fél háromkor tiltakozó demonstrációt tart Szegeden, a Klauzál téren. A tiltakozás szervezője, a Hajrá Magyarok Polgári Szövetség vezetője, Gyimesi László elmondta, csatlakoznak ahhoz az országos kezdeményezéshez, amely elítéli a Magyar Televízióban történt, szerintük leszámolásszerú tisztogatást. A helyszínen ugyanezen okból aláírásokat is gyűjtenek, amelyeket eljuttatnak Orbán Viktor volt kormányfő kabinetfőnökéhez, a polgári köröket koordináló Hende Csabához. Gyimesi arra a felvetésre, hogy a jelenlegi kormányzópártok médiapolitikusai azt hangsúlyozzák, most csak visszaállítják az előző ciklusban felborult rendet, azt mondta, ezzel nem ért egyet. Kérdésünkre, hogy 1998 és 2002 között volt-e hasonló tisztogatás, ami miatt tiltakozni lehetett volna, nemmel válaszolt. Kis városrészben, hatalmas park közepén, horgásztóval Őszikék otthon épül Bordányban A Szegedtől 12 kilométerre levő Bordányban emelt szintű idősotthon épül. Az 1-2 szobás lakrészekbe költözők önálló életet élhetnek. A Szegedtől alig 12 kilométerre levő Bordányban, csodálatos környezetben épül az emelt szintű idősotthon, ahol a gondoskodás mellett önálló életet élhetnek az 1-2 szobás lakrészekbe költözők. Az Őszikék otthon átriumos épületének tervei már elkészültek, s az építés megkezdését két hónapon belül tervezi a Dél-alföldi Szülők Regionális Egyesülete a Gyermekekért és az Idősekért Közhasznú Társaság. Az átadásra 2003. őszén kerülhet sor. A tervekből láthatóan rendkívül impozáns, 110 személyes épületben 1 és 2 szobás összkomfortos lakrészeket alakítanak ki, fürdő- és előszobával. Az egyszeri megváltási díjért és a havi térítési díjért elfoglalható lakrészekben elsősorban időseket várnak, egyedül állók vagy házaspárok, testvérek, anya-lánya, barátnők egyaránt helyet kaphatnak. Az épületet úgy alakítják ki, hogy a mozgáskorlátozottak is akadályok nélkül közlekedhessenek. Az otthon mindenekelőtt olyan emberek számára készül, akik magányosan, bezártságban élnek, ugyanakkor közösségre vágynak, nem elhagyatottan kívánják leélni életük hátra levő részét. Az Őszikék épületkomplexumában - akár egy kis városrészben - sok-sok szolgáltatás megtalálható. A ház tágas belső terében társalgó, étterem, könyvtár, teakonyhák, hobbiszoba, kápolna, fodrászüzlet, rehabilitációs tornaterem, orvosi rendelő, házi mozi kap helyet. A lakók számos szolgáltatást vehetnek igénybe, a gyógytornától a masszáson át a diétás étkeztetésig. A hatalmas parkban horgásztó, virágoskert kínál teret a természet élvezetére, a pihenésre. A létesítendő otthon Szegedről autóval 20 perc alatt elérhető, a buszmegálló a kapu előtt van. Az ide költözők, ha igénylik, számtalan társasági programon vehetnek részt, így a többi között szakkörök, kirándulások, kertészkedés, gyógyüdülés, kulturális programok teszik pezsgővé a majdani lakók életét. K.K. Számítógépen impozáns az idősotthon távlati képe. Ukrajnai papírgyárat építhet a KÉSZ A KÉSZ Kft. ukrán leányvállalata révén sikeresen pályázott a Dunapack Rt. Ukrajnában megvalósuló hullámpapírgyártó üzemének megépítésére. Egy ukrán papírgyártó cég Zsidacsevben meglévő, papírzsákokat gyártó üzeme mellett a KÉSZ Rft.-vel építtet fel egy új gyártóegységet - tudtuk meg Árvái István kommunikációs igazgatótól. A telephelyen egy régi, használaton kívüli csarnok átalakításával és újabb üzemrész hozzáépítésével alakítják ki az összességében négyezer négyzetméteres komplexumot, amelyben a gyártásirányitás irodái is helyet kapnak majd. Az üzemet a KESZ építészei tervezték. Az építéshez a KÉSZ Kft. kecskeméti acélszerkezeti gyárából és lemezüzeméből szállítják majd az építőelemek egy részét. Az augusztus elején induló beruházást jövő év elején adják át. A KESZ Kft. kivitelezőként még 2000-ben jelent meg Ukrajnában. Akkor a Dunapack első üzemét építették meg. Tavaly alapították az új leányvállalatot, a KESZ Ukrajnát egy ukrán tervezőiroda és egy külkereskedő cég bevonásával. A zaporozsjei vállalkozás azóta több tervezési munkát nyert el és valósított meg. A KÉSZ romániai leányvállalata is sikeres: Aradon egy kisebb termelőüzemet és irodablokkot épített. Állatvásár az újszegedi Eko-parkban Körmi új gazdája A Szegedi Tappancs Alapítvány által az újszegedi Eko-parkban vasárnap először megrendezett állatvásáron látatlanba kelt el egy apró kutyus, egy másik eb pedig megtalálta régi gazdáját, illetve gazdája őt. Sokan lapunkkal, a Délmagyarországgal a kezükben keresték fel vasárnap az újszegedi Eko-parkot, ahol a Tappancs Állatvédő Alapítvány szervezett ingyenes áliatvásárt. Pontosabban a vevők fizettek, mégpedig azzal, hogy gazdái lettek a kóbor ebeknek. Mivel a Délmagyarország szombati számában közölte a gazdátlan négylábúak listáját, sokan határozott elképzeléssel érkeztek az Eko-parkba. így találta meg gazdáját egy elkóborolt németjuhász, Frici. Döme, a golden retriever pedig szinte még alig ért ki újszegedre, máris új otthonra talált. Vasárnaptól Döme egy kertes házban lakik, ahol gyerekekkel is játszhat majd. Egy nagymamakorú asszony unokájával és egy fekete kiscicával érkezett. - Az unokám egyik barátja azt mondta, kell neki egy cica, végül mégsem vitte el - mesélte az asszony. - Arra számítottunk, hogy többen hoznak el megunt, vagy gazdátlan kutyát. Ezzel szemben voltak, akik felajánlottak ebeket, de nem vették a fáradtságot, hogy el is szállítsák idáig - panaszolta az alapítvány elnöke, Kasza Andrea. A rendezvény vége felé, 11 óra előtt nem sokkal végre Körmi, az örökmozgó keverék is megtalálta új otthonát. A tappancsosok már egy hónapja kerestek neki gazdit. Korminak Csongrádról érkeztek új gazdái. A. T. J.