Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-16 / 191. szám
PÉNTEK, 2002. AUGUSZTUS 16. -SPORT19 Bozsik szelleme Azt tartja a közmondás, hogy nem esik messze az alma a fájától. Ennek igazságát eddig is számtalan esetben tapasztalhattuk. Ha Bozsik Péter esetében, mint a pályán labdát kergető focistára ez a megállapítás nem is volt érvényes, de szerdán ismét bizonyította, hogy a futball - mint játék, mint az egyik legszórakoztatóbb sportág - ott van a génjeiben. Korábban a legtöbb ember emlékezetébe a Bozsik név hallatán mindig a fózsef keresztnév ugrott be. Ma már a Péter is kezd teret nyerni. Bozsik Cucu szelleme tehát a fiában tovább él. Péter azonban nem az alap és oldalvonal határolta pályán mutatott teljesítményével vívja ki a nézők elismerését, hanem a magas szintű szakmai munkájával, edzői felkészültségével, pedagógusi adottságával, s nem utolsósorban szerénységével. Lehet, hogy eddig a Bozsik név kapcsán a stadionnévadó fózsefet mondtuk ki, írtuk le legtöbbször, s így követte el fiatal kollégánk is a bakit, de a szerda esti csoda után egészen biztosan még napokig a Péter lesz a legtöbbet emlegetett keresztnév. S. J. Biztató eredmények MUNKATÁRSUNKTÓL Csütörtökön két magyar focicsapat lépett pályára az UEFA-kupa selejtezőjében. Az Újpest a Feröer-szigeteken döntetlent játszott, míg a Ferencváros fölényesen verte a ciprusi Limasszolt. FTC—LIMASSZOL (CIPRUSI) 4—0 (2-0) Gólszerzők: Tököli (9. és 10.), Gera (54.), Szkukalek (57.). Parádésan kezdett a Fradi: a kilencedik és a tizedik percben Tököh villant, előbb Kapics, majd Lipcsei labdájából lépett ki, és talált a hálóba. Gera az első félidőben még a kapufát forgácsolta szét, ám a szünet után már a hálóba bólinhatott Leandro szabadrúgását követően. A Ferencvárosból még Szkukalek is feliratkozott a gólszerzők közé, így a Fradi nyugodtan utazhat CiprusKLAKSVIK (FERÖER-SZIGETEKDÚJPEST 2-2 (l-l) Gólszerzők: A. Mörköre (45. és 53.), ill. Juhár (14.), Farkas (68.). Az Újpest szerzett vezetést, azonban még a szünet előtti percben a lelkes feröeriek legjobbja, A. Mörköre egyenlített. Sőt, ugyanő az 53. percben a kapujából messze kinn álló Posza fölött 35 méterről emelt a kapuba. A lilák azonban Farkas ballábas kapáslövésével mentettek pontot. Hajrá, vidék! Szívből köszöntöm a magyar vi- • déket, a vidéki focit képviselő ZTE csupa szív gárdáját, a klub és a város sportszerető vezetőit. Nagyszerű sportélménnyel ajándékoztak meg bennünket szerda este, ami már ránk fért, a magyar futballt „még szerető" szurkolókra. Egy kisváros futballcsapata megmutatta, milyen a „magyar virtus" (Bátyi Zoltán cikkének a címét kölcsönözve), mert nagy szívvel és lelkesedéssel, nem utolsó sorban kitűnő kombinatív, és ami a lényeg, sportszerű játékkal még a világ egyik (hanem a leg) legjobb együttesének is méltó ellenfele volt ezen a csodálatos éjszakán. Nagyon örülök, hogy a „kis egér" megcincálta a „brit oroszlán" bajszát. Jó volt nézni, hogy a „kis csapat" minden focistája élvezi a játékot és nem „nyuszi" módjára, ijedten, céltalanul futkos a pályán a sztárok között. Mertek cselezni, lőni, passzolni, egyszóval játszani, amit már régen láthattunk magyar pályán. A kezdőben két egykori szegedit is felfedezhettünk, Urbánt és Faragót - csapatuk legjobbjai között lehetett őket említeni. Sajnos már nem a szegedi klubot erősítik. Pedig mi szegediek is szívesen átéltünk volna hasonló sportélményt. Napjainkban sincs a város vezetősége és a sportklubok között megfelelő összhang. Érdemes lenne már félretenni a kicsinyes, egyéni érdekeket mindkét oldalon és nem engedni, hogy a szegedi sportélet teljesen „kimúljon"... Jelenleg agonizál a röplabda, a teke, a birkózás, az atlétika, az ökölvívás, a futballról nem is beszélve. Össze kellene fogni mindenkinek, az anyagi feltételeket megteremteni (sajnos e nélkül nem megy...) és felvirágoztatni Szeged sportéletét mindnyájunk örömére, dicsőségére. A közelmúltban a Matyéren lebonyolított kajak-kenu Eb bizonyította: éhes a város és környéke a jó sportra, az emberek hiányolják ezeket az eseményeket és eredményeket. Lehet, hogy mi, 60 éven túliak nem érjük meg, de azért még szeretnénk azt hallani és olvasni a médiában, hogy ránk, szegediekre is irigykednek a fővárosi és vidéki sportszerető emberek. Most a ZTE-vel kapcsolatban érzünk hasonlót. A zalaiaknak tiszta szívből, őszintén gratulálunk és további sok sikert kívánunk. Lenne egy „kérésünk": szeretnénk még látni a „volt szegedi" Faragó Pista által lőtt gólt az idei BL-ben. Sporttársi üdvözlettel: Molnár István Szeged, Tündér u. 25. Dobogós csongrádiak TAJEK0Z0DASI FUTÁS MUNKATÁRSUNKTÓL A negyedik nap után is több Csongrád megyei sportoló dobogós helyen, illetve előkelő áll a Jonathermál Hungária-kupa tájékozódási futóversenyen. A fiúknál ifj. Kisházi László (F10C, Hódmezővásárhelyi TC) a 2. helyen zárt. Az idősebb korosztály képviselői is jól szerepelnek: Forrai Miklós (F21A, HTC) az 1., Forrai Gábor (F21Elit, HTC) az 5., Dezső Sándor és Vörös Endre (mindkettő F21B2, HTC) a 2. és az 5., Révész Gábor (F21C, Szeged Rádiós TC) az 5., míg juhász Gábor (F35, HTC) a 3. helyről várja a mai folytatást. A lányoknál a rendező klub, a Szegedi VSE fiataljai foglalnak el előkelő helyezéseket. Szerencsi Dóra (N14B) az 1., Zsigmond Tímea (N12C) a 2., Zsolnai Eszter (N14B) pedig a 3. pozíciót őrzi. Az idősebbekre sem lehet panasz, Vígh Enikő (N18B, HTC) a 2., míg Petróczki Szilvia (N21B, HTC) a 3. helyről vághat neki az utolsó két napnak. Urbán és a győzni akarás Urbán Flórián, az egykori szegedi játékos a visszavágó után is a szerda estéhez hasonlóan szeretne Örülni. MTI fotó: Kovács Tamás LABDARUGAS Urbán Flórián Zalaegerszegen az egyik legnépszerűbb labdarúgó. A csupa szív védő két évvel ezelőtt Szegeden is a közönség kedvencének számított. A válogatott játékost telefonon értük utol. - ígérhetem, nem feltartott kézzel lépünk majd pályára a Manchester United ellen. Nyerni akarunk! - A szerdai Bajnokok Ligája selejtező labdarúgó-mérkőzés előtt nyilatkozott így a Zalaegerszeg csapatkapitánya, Urbán Flórián. A küzdeni és győzni akarásáról híres, kőkemény védő jóslata beigazolódott. A ZTE csodát művelt, Koplárovics góljával 1-0-ra legyőzte a világhírű Manchester United együttesét. Két éve a szegedi futballdrukkerek kényeztettjének számított, hiszen az egykori Szeged LC-nek meghatározó focistája volt. Nem csak a társakat, hanem a nézőket is arra ösztönözte, hogy még vehemensebben biztassák a csapatot. Zalaegerszegen is hasonlóan cselekszik, ezért a Zala megyei székhelyen is imádják. A Manchester ellen tanári módon dirigálta a védelmet, higgadtsága őrületbe kergette a derék angolokat. Urbán Flóriánt tegnap délután telefonon értük utol. - Nagyon elfáradtam, kőkemény meccsen vagyunk túl. Igazán a második félidő közepén éreztem melegnek a helyzetet, a Manchester hihetetlen nyomást gyakorolt a védelemre. Átvészeltük ezt az időszakot, ehhez kellettek a cserék is, akik átlendítettek bennünket a holtponton. Félelmetes, milyen alapgyorsasággal rendelkeznek az angol focisták, különösen Giggset volt nehéz semlegesíteni. Pillanatok alatt tudtak ritmust váltani, ezért a kilencven perc alatt nagyon oda kellett figyelnünk. Jól koncentráltunk, ennek is köszönhetjük a sikerünket. Két hét múlva következik a visszavágó. Mit várok tőle? Csakúgy, mint a mostani összecsapás előtt, azt mondom: győzni utazunk Manchesterbe. Nem szeretek veszíteni, utána mindig szomorú vagyok. Persze mindannyian tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, tudjuk, a MU jóval esélyesebb nálunk a továbbjutásra. Igaz, az első mérkőzés előtt is hasonló volt a helyzet... SÜLI RÓBERT Vörös Ördögök a pokolban A ZTE még a legderűlátóbb várakozásokat is felülmúlva nyert 1-0-ra szerda este a Puskás-stadionban a Manchester United ellen, s szerzett ezzel előnyt az augusztus 27-i visszavágóra a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában. Zalaegerszeg hajnalig ünnepelt. BUDAPEST (MTI) A hazai bajnok történetének legnagyobb sikerét érte el, Bozsik Péter vezetőedző azonban a mérkőzés után is higgadtan és szerényen értékelte a bravúros produkciót: - Dicséret illeti az egész csapatot, hiszen mindenki az utolsó pillanatig hajtott, nem adta fel. Természetesen elismerem, hogy ezúttal is mellénk állt a szerencse, de a fiúk mindent megtettek a győzelemért. A tréner bevallotta, hogy néhány játékosa a második félidőre elfáradt, s ezért az M.U. több veszélyes helyzetet is kialakíthatott. Csereemberekkel próbálta felfrissíteni együttesét, azt azonban a legszebb álmaiban sem gondolta, hogy a változtatások gólt is eredményeznek. - Az összecsapás előtt azt kértem, hogy élvezzék ki a meccs minden pillanatát, s játszanak felszabadultan, ezt meg is tették. Nem szabad azonban túlzott jelentőséget tulajdonítanunk ennek a diadalnak. Ha kedden azt mondtam, hogy 2-3 százalék az esélyünk a "továbbjutásra, akkor most úgy vélem: ez most sem több 5 százaléknál. Továbbra is a Manchester a párharc esélyese. Bozsik hozzátette: a vereség ellenére riválisaik minden megmozdulásán látszott, hogy világklasszis labdarúgók, de mivel Angliában még nem kezdődött el a bajnokság, egyelőre nincsenek igazán formában, talán tudat alatt kicsit le is becsülték a Zalaegerszeget. A szakvezető még megjegyezte: a győzelemben nagy szerepet játszott a fantasztikus közönség is, amely végig lelkesen és sportszerűen buzdította csapatát. Majd hajnalig ünnepelt. Az éjszakai tombolás után már kicsit elcsendesedett Zalaegerszeg, mire hajnali háromnegyed 4-kor befutott az a különvonat, amelyik a Budapesten, „élőben" szurkoló helyi futballbarátokat hazahozta. Ők aztán ismét fellármázták a várost, de ezt senki sem bánta, mondván: a Manchester United elleni bravúrt nem lehet eléggé megünnepelni. A drukkerek közül többen a vonatról leszállva szinte azonnal munkába indultak. Eredetileg úgy tervezték, hogy Gyimesi Endre, a város polgármestere csütörtökön fogadja a csapatot, de az invitálást Lang Józsefnek, a ZTE Rt. elnökének kérésére - tekintettel a futballisták zsúfolt programjára - egy későbbi időpontra halasztották. Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője nem tudott osztozni ebben az örömben, s elismerte, óriási csalódást érez a ZTE-től elszenvedett 1-0-ás vereség miatt, főleg azok után, hogy a második félidőben szinte csak az ő csapata támadott. - Sokkoló a végeredmény, soha nem jó az utolsó percekben gólt kapni, és ezzel veszíteni. Főleg azután, hogy ellenfelünk a második félidőben alig ért a labdához. Egyszer támadtak a magyarok, s abból sajnos gólt is rúgtak mondta a világhírű skót szakember. Majd hozzátette: idegenben mindig más pályára lépni, s az is hátrányt jelentett számukra, hogy a Puskás Ferenc stadion gyepszőnyegének minősége nem volt kifogástalan, ugyanis göröngyösnek találták az angolok. - Bizonyos mértékig örülök vendéglátóink sikerének, hiszen kis csapatról van szó, amely nem mindennap produkál ekkora bravúrt. Úgy hallottam, hogy tízezer ember kísérte el őket Budapestre, ez számukra is nagy nap volt. A továbbjutásról Ferguson nem kívánt nyilatkozni, csak annyit mondott: jelenleg Bozsik Péter és együttese vezet 1-0-ra. - Biztos vagyok abban, hogy ez a fiaskó még inkább motiválni fogja a játékosaimat, s a visszavágón jobb teljesítményre lesznek képesek. • A BL-selejtező további eredményei: Levszki Szófia (bolgár)—Dinamó Kijev (ukrán) 0-1 (0-0), gólszerző: Cernat; Zeljeznicar (bosnyák)-Newcastle United (angol) 0-1 (0-0), gsz: Dyer; AC Milán (olasz)-FC Slovan Liberec (cseh) 1-0 (0-0), gsz: Inzaghi; Grazer AK (osztrák)-Lokomotív Moszkva (orosz) 0-2 (0-2), gsz: Leggheto, Loszkov; Partizan Beograd (jugoszláv)-FC Bayern München (német) 0-3 (0-1), gsz: Tarnat, feremies, Pizarro, kiállítva: Duljaj (Partizan Beograd); Rosenborg BK (norvég)-Bröndby (dán) 1-0 (0-0), gsz: Brattbak; Celtic Glasgow (skót)- Basel (svájci) 3-1 (l-l), gsz: Larsson (11 -esből), Sutton, Sylla, ill. Gimenez; FC Barcelona (spanyol)-Legia Warszawa (lengyel) 3-0 (1-0), gsz: F. de Boer, Riquelme, Cocu; Sporting Lisboa (portugál)-Internazionale (olasz) 0-0. REFLEKTOR NBI-ES FORDULO Péntektől vasárnapig rendezik a labdarúgó NB I 4. fordulóját. Az előző hetek gyakorlatától eltérően, ezúttal mind a tizenkét csapat pályára lép. A nemzetközi kupákban érdekelt három együttes egyformán az utolsó játéknapon szerepel. A szerdai BL-selejtezőn a Manchester United ellen fantasztikus győzelmet arató Zalaegerszeg - a klub vezetőinek kérésére egy nappal az eredetileg kijelölt időpont után - Dunaújvárosba látogat, míg az UEFA-kupa selejtezőjében csütörtökön kezdő Ferencváros a Sopront fogadja, az Újpest pedig Debrecenbe utazik. A három forduló után két százszázalékos csapat, a Győr és az MTK összecsapása is érdekesnek ígérkezik. Kérdés az is, hogy Illés Béla gólparádéja tovább folytatódik e? S az MTK képes lesz-e több gólt rúgni, mint amennyit kap? A 4. forduló műsora, ma: Kispest-Honvéd-Videoton (Bozsik stadion, 18 óra, vezeti: Makai); szombat: Győri ETO-MTK Hungária (18.30, vezeti: Kassai), Siófok-Békéscsaba (19.30, vezeti: Drucskó); vasárnap: Dunaferr-Zalaegerszeg (17 óra, vezeti: Szabó Zs.), Ferencváros-Sopron (Üllői út, 19.30, vezeti: Sápi), Debrecen-Újpest (20 óra, vezeti: Bede). NEMZETKÖZI TORNA Péntektől vasárnapig rendezik meg Szentesen a ligeti uszodában az európai vízilabdacsapatok találkozóját, melyre 37 csapat nevezett, köztük számos hazai és két vásárhelyi gárdával. A mérkőzések ma 9, szombaton és vasárnap 8 órakor kezdődnek. Az esemény zárásaként augusztus 18-án, 18 órakor a Kontavill-Szentesi VK OB l-es férficsapata barátságos, jótékony célú meccset játszik a belgrádi Világkupára utazó magyar válogatottal. KETTEN TOVÁBBMENTEK A labdarúgó Magyar Kupa országos táblájának első fordulójában a Kiszombor és a Kiskundorozsma magasabb osztályú riválissal szemben búcsúzott, míg a Makó és a MÉH-Szentes magabiztosan verte megyei II. osztályú ellenfelét. Eredmények: Kiskundorozsma-Orosháza (NB II) 0-3 (0-1), Kiszombor-Kecskemét (NB I/B) 0-6 (0-1), Szabadszállás-MÉHSzentes 0-3 (0-0), gólszerzők: Koncz (2), Tóth Cs., Kiskunfélegyházi Honvéd-Makó 0-7 (0-1), gólszerzők: Gyenes (3), Varga (2), Sümeghy, Szegedi. RUGDALÓZÓ BÍRÓ A chilei szövetség játékvezetői bizottsága 25 mérkőzéstől eltiltotta azt a bírót, aki az élvonalbeli Temuco-Audax bajnoki futballmeccsen térden rúgta a vendégek egyik játékosát. - Elismerem a hibámat, a büntetés jogos - mondta Francisco Caamano. - Egyetlen mentségem, hogy nem szándékosan tettem: reflexmozdulat volt. KÍNA: LABDARÚGÓ-VB? A koreai és japán közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság hatalmas sikerén felbuzdulva Kína is szívesen adna otthont a sportág legnagyobb eseményének, feltéve, ha 2014-ben ismét Ázsiára kerülne a sor. - Felkészültek lennénk a házigazda szerepére, ezért egyértelmű, hogy pályáznánk - idézte az egyik napilap a kínai szövetség alelnökét. Csang Csi-long hozzátette: az elkövetkező években hatalmas tapasztalatokra tesznek szert a 2004-es Ázsia-kupa és a női labdarúgó-vb, majd négy évvel később a nyári oümpia megrendezésével. Sepp Blatter FIFA elnök korábban kijelentette: az újabb ázsiai „szerepvállalásra" valószínűleg 2014-ben kerül sor, mert a 2006-os németországi vb után várhatóan Afrika következik 2010-ben.