Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-16 / 191. szám

• A K T U A L I S • PÉNTEK, 2002. AUGUSZTUS 16. Struccuk, tevék, pőnik, óriás­kígyók, bohócok, légtornászok és akrobaták mellett a kétéves amerikai turné után hazatért Adam's Family is fellép a Bu­dapest Nagycirkusz szegcdi elő­adásain. A Budapest Nagycirkusz az SZVSE-pályán állította fel a sát­rát, ahol mától augusztus 21-ig minden este 7 órakor benépesül a ntanézs, szombaton, vasárnap és az államalapítás ünnepén délután 4 órakor is kezdődik előadás. La­punk olvasóinak 300 forint en­gedmény jár egy-egy jegy árából, amennyiben a kedvezményre jo­gosító szelvényt kivágják a Dél­magyarországból és Délvilágból és bemutatják a pénztárban. Afrikai púpos teve, pónilovak, dél-amerikai láma, kismajmok, muraközi lovak, emu és pávaga­lambok érkeztek a Budapest Nagycirkusz társulatával Sze­gedre. A kétórás előadás külön­legességei közé tartozik a világ legkisebb kutyáinak, az alig 70 dekás chi-wa-wáknak fellépése, az utazó cirkuszoknál ritkaság­számba menő légtornászpro­dukció, illetve az egész a kupolá­ig emelkedő egyensúlyozóművé­szek, valamint láthatunk hajlé­konya krobata - számot is. De a legnagyobb különlegesség az Adam's Family bemutatkozása lesz: a három Ádám testvér és édesanyjuk egy rendkívül sike­res, kétéves egyesült államokbeli turné után érkezik Szegedre. A világ legnagyobb utazó társulatá­val, a Ringling Bross Cirkusszal Floridából indulva bejárták a kontinensnyi országot keresz­tül-kasul, s annak ellenére, hogy első műsorszámként nehéz fel­adat várt rájuk: a közönség szimpátiájának elnyerése mú­lott rajtuk, nagy sikert arattak mindenütt. A produkció a ma­gyar cirkuszfesztivál különdíját nyerte el nemrégiben, a nemzet­közi bírák érdemesnek találták e címre a családot. Ősszel a Fran­ciaországban, fiataloknak rende­zendő DAX-fesztiválon mutat­ják be ismét tudásukat. A két komoly megmérettetés között pedig mától Szegeden vendég­szerepelnek. W.A. Rekláméletforma A legmelegebb najtokon egy hajléktalan vetett magának vackot a szegedi Mars tér egyik reklámoszlopa alatt, a fűben. A műanyag borítású hirdetőtáblán akkoriban „A Forma-1. - életforma" föl­iratot olvashatta el esténként a kiterített kabátra heveredő férfi, aki lefekvés előtt levette erősen kitaposott, barna félcipőjét. Nemrég cserélték a plakátot. „Kényelmetlenség törölve!" mond­ja a csillagtetős ágy fölötti hirdetés, amely egy toalettpapír-márkát igyekszik vonzóvá tenni. Kérdés, hogy puha gurigás kép kihelyezé­se óta a csöves életforma képviselője komfortosabbnak érzi-e a rek­lámoszlop alját. NY. P. Agrárfórum Szentesen Mészáros Gyula, a Földművelés­ügyi és Vidékfejlesztési Minisz­térium közigazgatási államtitká­ra tart előadást Az agrárgazdaság helyzete, feladataink címmel Szentesen, az Árpád Agrár Rt. Apponyi tér 12. szám alatti köz­ponti irodájában, holnap délután 2 órakor. Súlyos sérültet hagytak cserben a gázolás után Elgázoltak egy idős férfit Szegeden, a Kossuth Lajos sugárút Párizsi körút keresztezésében. Az autó vezetője cserbenhagyta áldozatát, járművét hátrahagyva elmenekült, ám a nagyállomásnál elfogták. MUNKATÁRSUNKTÓL Szeged legforgalmasabb útkereszteződésében, a Kossuth Lajos sugárút és a Párizsi körút kereszte­ződésben tegnap délben összeütközött egy Suzuki és egy Lada személygépkocsi. Az előbbi az út széle felé sodródva elgázolt egy 72 éves szegedi férfit, a Lada pedig egy út menti fának csapódott. A gyalo­gost súlyos állapotban szállították a kórházba, lap­zártánkkor az állapota már stabilizálódott. A vizsgálat megállapította, hogy az útkeresztező­désben működtek a forgalomirányító lámpák, a Su­zuki vezetője tilos jelzés ellenére akart áthajtani a kereszteződésen, ezért ütközött össze a Belváros fe­lé tartó Ladával. A Suzuki vezetője a baleset helyszínét és áldoza­tát hátrahagyva továbbhajtott, majd néhány száz méterrel később, a Mars térnél leállította járművét, gyalog menekült tovább. A férfit a rendőrség a baleset után alig 45 perccel a lakosság segítségével a nagyállomásnál, egy kocsmában fogta el. Kiderült, a gázoló 27 éves, szegedi lakos. K. László ellen közlekedés veszé­lyeztetése és segítségnyújtás elmulasztása miatt indult büntetőeljárás. Azt viszont csak a későbbi vizsgálatok állapítják meg, hogy a férfi fogyasz­tott-e alkoholt, illetve szakértők tisztázzák a bal­eset körülményeit is. A szegedi győztes ldrakat: Fesztiválváros, képeslapokon A Budapest Nagycirkusz egy hétig vendégeskedik nálunk Amerika kedvencei Egy teve az állatscrcgletből. Fotó: Gyenes Kálmán A szegedi belvárosi üzletek kö­zött kiírt kirakatversenyt az idén az Aradi téri Képcsbolt a Fesztiválváros képeslapokon cí­mű kirakata nyerte. A szegedi Belváros üzletei számá­ra meghirdetett kirakatverseny ünnepélyes eredményhirdetésén tegnap kiderült: a zsűri által leg­szebbnek ítélt kirakat idén az Aradi vértanúk terén, a Kcpesbolt portáljában látható. A Fesztivál­város képeslapokon című mun­kát Keresztes Erika és Kurtucz Krisztina kirakatrendező készítet­te, övék a 100 ezer forintos elis­merés, valamint a Szekeresné Ta­nács Ilona, a Top Tours Utazási Iroda vezetője által különdíjként felajánlott utazási utalványok. Az idei kiírásban szereplő fel­adat az volt, hogy a boltok árukí­nálatuk mellett a nyári fesztivál­programokat is népszerűsítsék. A nyerteseknek a díjakat Ványai Éva alpolgármester, Varga Antal, a Csongrád Megyei Kereskedel­mi és Iparkamara kereskedelmi alelnöke, Korognai Károly szín­házigazgató adta át. A szegedi színház igazgatója az augusztus 20-ai szabadtéri színpadi dísz­előadásra szóló tiszteletjegyeket is átnyújtott a nyerteseknek. A Magyar Reklámszövetség dí­ját a Kölcsey utcai Darling Sza­lon Egy nő életének legszebb ru­hája című kirakatának ítélte a zsűri, a díjat Mészárosné Gujdár fudith vette át. A kamara díját az Eldorádó üzletek kapták színvo­nalasan elkészített versenykira­kataikért. E portálok rendezői: Rakovics Klára, Papp János és Oltványi Klára. Ahogy arra a városházán zaj­lott díjkiosztón Ványai Éva al­polgármester emlékeztetett: ez a nemes vetélkedő az 1960-as, '70-es években már egyszer nagy sikert aratott, s a szervezők re­mélik, hogy jövőre nagyobb kedvvel neveznek az üzletek tu­lajdonosai. Hogy ehhez hozzájá­ruljanak, a kirakatversenyen va­ló részvételéért elismerő okleve­let vehetett át a Stop 100, a Nike Márkabolt, az Időzóna Órasza­lon, a Mátrix Internet Café üzle­tek és a Mata-Hari étterem tulaj­donosa. W.A. A versenyben győztes szegedi kirakat. Fotó: Schmidt Andrea Augusztus 16-tól 20-iga „királyokitaláé"a terep Borfesztivál Csongrádon Eseményektől zsúfolt napok előtt áll Csongrád. Pénteken délelőtt 10 órakor a művelődési ház mellől busz indul Bokrosra, ahol szőlő- és növényvédelmi tanácskozás, illetve gépkiállítás kezdődik. A fórumon Gulyás Ferenc, a Csongrádi Hegyközség elnöke a jövedéki törvény kedvező válto­zásait ismerteti, majd Gulyás István kertészmérnök a BASF képviseletében a szőlőtermelés korszerű technológiájáról beszél, ezt követően a szőlő várható fel­vásárlási árairól tájékoztat Kür­tösi András, a bokrosi Borászati Kft. ügyvezetője. Az ötödik borfesztivál és a har­madik kenyérünnep szombaton kezdődik: a déli órákban a borut­cában (vagyis a Dob utcában) már várják a vendégeket étellel, és a „királyok italával", vagyis borral. Kora délután a várost 'hírvivők járják fiákeren, zeneszóval. Fél 6-kor a mozi elől indulnak a Dob utcába diszes ruhájukban a bor­rendek, mazsorettek kíséreté­ben, és este 6 órakor ünnepélye­sen is megnyílik a borutca. Be­szédet mond Mészáros Gyula, az FM közigazgatási államtitkára, Csikai Miklós, a Magyar Agrár­kamara elnöke. Ezután koncerte­zik a Naplegenda Társulás, a Csongrád Színtársulat bemutat­ja a Kolombuc tojása című ko­médiát, színre lép a csongrádi térfilozófiai társaság kísérleti ze­nekara, az Open Puszi és az estet a Murphy Band zenéje zárja. Vasárnap az „életé", vagyis a búzáé a terep: kenyérsütési be­mutató és halászléfőző verseny színhelye lesz a borutca. Öten-hatan vállalkoztak arra, hogy valódi tájjellegű halászlét főznek, köztük van Veres fános, Csanytelek és Molnár József, Csongrád polgármestere. Bemu­tatja művészetét Varga Károly mesterszakács is, aki zöldségből és gyümölcsből készít szobrokat. Délután öttől éjjel kettőig szól a zene, több zenekar váltja egy­mást. Hétfőn este 7-től kezdődik a műsor a borutcában, föllép a szentesi citerazenekar, elhangzik a Három tenor paródia és bemu­tatja műsorát a Csongrádi Városi Fúvószenekar is. Késő este a Gőzerő folk-rock koncertezik. A borutcában 20-án este feje­ződik be az idei csongrádi bor­fesztivál és kenyérünnep. B. GY. GY. Viagrát csempészett és kóstolt A tompái határátkelőhelyen je­lentkezett belépésre szerdán dél­előtt egy menetrend szerinti bol­gár autóbusz. Az utasok közt ülő 49 éves holland férfi, B. T. N. nem jelentett be elvámolnivalót, ám személyes holmijai között 299 doboz Viagrát találtak a vá­mosok. A négyszemes, 100 mil­ligrammos gyógyszerek értéke közel négymillió forint. A vámhivatal munkatársa hiá­ba kereste a háromszázadik levél gyógyszert, nem sikerült kerekké tennie a darabszámot. Feltétele­zik, hogy a korosodó úr egy levél­nyi kék színű tablettát maga pró­bált ki. Arról, hogy mi alapján feltételezi ezt a hatóság,' arról nem érkezett információ. Csak illusztráció Tegnapi lapunk egyik írásában a nyári diákmunkákkal foglalkoz­tunk. A cikkhez fotót mellékel­tünk egy, a szabadtérin dolgozó mogyoróárus diákról. Képünk csak illusztráció volt, a rajta sze­replő árus semmiféle módon nem kapcsolódik írásunkhoz. MUNKATÁRSUNKTÓL Csütörtökön reggel jó útviszonyok között autózott Csanytelekről Baks irányába G. F. baksi lakos, aki Ladájával - eddig ismeretlen ok miatt - az út szélén álló fűnyíró munkagépnek ütközött, majd átsodró­dott az út másik oldalára. A karambolban a gépko­csi eleje alaposan összeroncsolódott. A nagy erejű ütközés ellenére az autó vezetője 8 napon belül gyógyuló, tehát könnyű sérülést szenvedett. G. F.-et a mentők a szegedi klinikára szállították. A baleset körülményeit a szakértők vizsgálják. Baleset Csanytelek határában Fűnyírónak ment a Lada A Lada eleje összeroncsolódott az ütközéstől. Fotó: VTVCsongrád

Next

/
Thumbnails
Contents