Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-16 / 191. szám
Az Országgyűlési Könyvtár MA: CMffi* Hí1^WífÉTVÉGE DELMAGYARORSZAG PÉNTEK, 2002. AUGUSZTUS 16., 92/191. FÜGGETLEN NAPILAP, ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 68 FT (ELŐFIZETVE: 46 FT) TÉMÁINKBÓL HOSSZAN TARTÓ ARADAS VALÓSZÍNŰ A kormány a költségvetés központi tartalékából 500 millió forintot biztosít a dunai árhullám elleni felkészülésre és a védekezés költségeire - jelentette be Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalvezetője. A vízügyi szervezet az elmúlt napokban fegyelmezetten, nagy szakmai felkészültséggel, kellő időben és megfelelő eszközökkel látta el feladatát, s felkészült a valószínűen hosszan tartó áradásra. Hangsúlyozta, hogy sem a védelmi, sem a kormányzati feladatok ellátása nem szenvedett eddig semmiféle késedelmet. 2. oldal JÓ ÜZLET A LAKÁSKLADÁS SZEGEDEN Hamarosan kezdődik a tanév, s ilyenkor Szegeden a diákok ezrei keresnek albérletet, fó lakásra lelni, ráadásul olcsón, szinte lehetetlen, vagy talán vetekszik a lottóötös esélyével. Az albérletek kiadásával foglalkozó közvetítők szerint idén jóval kevesebb szobát kínálnak a Tisza-parti városban, mint a korábbi években. 5. oldal BIRKATETEM A KONTÉNERBEN Ellepi a szemét a Csongrád megyei utak mentén lévő autós pihenőket. Különösképpen vonatkozik ez az E75-ös és 43-as utakra. Eredeti funkciójukat már régen nem tölthetik be a gyűjtőedények, hiszen azokban immár degeszre tömött műanyag zsákokat, fémhulladékot, sőt állattetemeket is találtak a parkolótakarítók! 7. oldal FANTOMKÉPEK KÉSZÍTÉSÉN EK MESTERE Gyakran a szemtanúk elmondása alapján fogja el a rendőrség a betörések, rablások, gyilkosságok elkövetőit. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályán dolgozó Kónya Zsolt hadnagy az „elmondások" alapján rajzolja meg a vélt tettesek fantomképét. Gyorsan és élethűen. A kész rajz és a későbbi eredmény láttán aztán meg lehet állapítani, menynyire voltak jó megfigyelők azok a tanúk. 9. oldal www.delmagyar.hu Népszámlálás a megyei adatok tükrében így élünk Csongrádban A MEGYEI LAKASOK KOMFORTOSSÁG SZERINTI MEGOSZLASA • Összkomfortos H Komfortos Q] Szükség- és egyéb I Félkomfortos ] Komfort nélküli • Forrás: KSH. Csongrád Megyei Igazgatósága A tavaly februárban kezdődött nagy népesség és lakásösszeírás után lassan és folyamatosan napvilágot látnak újabb és újabb eredmények. A legfrissebb adatok szerint 433 ezer 100-an élünk Csongrád megyében, összesen 166 ezer, az országos átlaghoz képest kicsiny, 2,5 fős háztartásokat alkotva. Nálunk 100 család 108 apró gyermeket terelget, s csaknem minden harmadik megyei lakos eltartottnak számít. Azt is megtúdhatjuk, hogy itt jóval több nő „jut" egy férfira, s az összesen 157 ezer megyei otthon komfortosabb, korszerűbb és tágasabb, mint más megyében élő honfitársainké. A grafikonon látható, hogy a legutóbbi népszámlálás óta lakásaink minősége miként változott. A népszámlálás óta közzétett számok mi magunk vagyunk: a száraz tények mellett árulkodnak szokásainkról is. A KSH Csongrád Megyei Igazgatósága által rendelkezésünkre bocsátott, dr. Takács Béláné, dr. Fekete Istvánné és Kurucsai Erika által összegzett Népszámlálási kiadványból a száraz adatok mellett az is kiderül, hogy a házasságot, vagy a magányt becsüljük-e többre, hogy gyakrabban válunk-e el, mint mások, s hogy gyorsabban öregszünk. írásunk a Családi kör mellékletünkben Katasztrófa-turizmusra kihegyezett programok Elvitte az árvíz a városnéző túrákat Az egyik szegedi utazási iroda szervezésében tegnap kétbusznyi utas indult volna Prágába. A városnézést az árvíz miatt elnapolták. Akik az augusztus 20-i ünnep miatt hosszúra nyúló hét végét a közeli országokban városnéző programokkal szerették volna kitölteni, kénytelenek itthon maradni. A Németországot, Ausztriát, Csehországot és Szlovákiát sújtó természeti katasztrófa miatt elmaradt utakkal a turistákat és az utazásszervezőket egyaránt kár éri. Az irodák és a turisták azonban megértők, az érintettek tudomásul veszik a rendkívüli helyzetet és megpróbálnak igazodni hozzá - derült ki információgyűjtésünk során. A városnéző programjairól ismertté vált szegedi Z(s)eppelin Utazási Iroda vezetője, Zsebők Jánosné elmondta, tegnap reggel két buszuk is indult volna Pozsony érintésével Prágába. A kialakult helyzet és a Prágában kihirdetett szükségállapot miatt azonban azt követően, hogy az ottani magyar konzullal is beszéltek, szerdán lefújták az utakat. A közel száz utas tudomásul vette a döntést, a programokat egy távolabbi időpontra halasztották. Az iroda munkatársai napokig telefonáltak és szerveztek, mire sikerűit mindenkivel beszélniük. Nem marad el viszont a hétvégi, az osztrák tóvidékre, a Salzkammergutba tervezett út, mivel értesüléseik szerint Salzburgban a Salsach folyó kissé visszahúzódott, az A1 -es autópálya pedig járható. Ugyancsak az Al-es autópálya kifogástalan állapotában bízik Zanáné Raffai Sarolta, a vásárhelyi Nirva Tours vezetője. Ebben az utazási irodában a közeljövőben nem szerveznek prágai városnéző programot, Párizsba viszont ma indítottak el egy busszal utasokat Ausztrián, Linzen és Salzburgon keresztül. Információik szerint az árvíz miatt nem kell változtatni az útvonalat. Zanáné említette meg - és alig akart hinni a fűiének -, hogy egyre többeket érdekelne a katasztrófaturizmus. Sok telefonáló jelezte, szívesen utazna ezekben a napokban irodájukon keresztül a cseh fővárosba és érdeklődött a lehetőségek felől. Még egy régi veszprémi utasuk is megkereste őket ezzel a szándékkal. Az Autóklub Travel országos hálózatának katalógusa szerint több osztrák, Duna menti kempingben lehet szállást foglalni a Wachauban, Bécs és Linz között, valamint az osztrák tóvidéken. Kiss Erika, a szegedi iroda munkatársa arról tájékoztatta lapunkat, szerencsére a megyeszékhelyen erre az időszakra senki sem fizetett be. Folytatás a 3. oldalon Nógrádi lemaradt a megyei listáról Viharos ülésen döntött a Fidesz-MPP Csongrád megyei választmánya a megyei listaállításról, amelyre nem került fel Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő, Mórahalom polgármestere. Nógrádi tiltakozásul elhagyta az ülést, ám később viszszatért. MUNKATÁRSUNKTÓL Információink szerint szerda este viharos ülésen döntött a Fidesz-MPP Csongrád megyei választmánya a megyei listaállításról, amelyre végűi nem került fel Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő, Mórahalom polgármestere. Nógrádi a vita kezdete után nem sokkal - amikor már számára nyilvánvaló volt, hogy nem kerül biztos befutó helyre felállt és elhagyta az ülést. A mórahalmi polgármester azonban később barátai és a vele rokonszenvező politikustársai unszolására visszatért, de ezzel sem tudta megváltoztatni a választmány egy részének a szándékát. Nógrádi Zoltán tegnap nem akarta kommentálni a történteket, de azt megerősítette, hogy neve nem került fel a listára. Az ülésen részt vett az MDF megyei elnöke, Gyömbér László és Vincze László jelenleg fideszes, az előző ciklusban kisgazda képviselő, akik látva a szerintük parttalannak ítélt vitát, elhagyták a termet. A Fidesz-MPP egyébként már csak néhány településen nem döntött arról, hogy ki lesz a párt polgármesterjelöltje, vagy kit támogat, illetve más pártokkal együtt kit indít az őszi önkormányzati választásodon. Farkas Sándor, a Fidesz-MPP megyei elnöke nem árult el részleteket a szerdán késő estig tartó, sokszor éles vitával folyó választmányi ülésen történtekről. Azt elmondta, hogy tárgyaltak a megyei listáról, össze is állították a névsort, amit az országos választmánynak még el kell fogadni, addig nem hozzák nyilvánosságra. Farkas megjegyezte: azzal elégedett, hogy a polgári pártoknak a legtöbb helyen sikerült megegyezni a polgármesterjelöltekről. A polgármesterjelölt-állítással kapcsolatosan Farkas elmondta, hogy Szegeden Balogh Elemér független jelöltet, Hódmezővásárhelyen Lázár Jánost, Szentesen Farkas Sándort, Makón Martonosi Györgyöt, Mórahalmon Nógrádi Zoltánt, Kisteleken Nagy Sándort támogatja a Fidesz. Kisebb városokban és településeken még vannak kérdőjelek, mondta Farkas, s példaként említette Csongrádot, Mindszentet, Szegvárt, ahol még nem döntöttek az együttműködő pártokkal a polgármesterjelöltek személyéről. Takarítják a szegedi alsó rakpartot A szegedi, szeptember eleji halászléfőző versenyre készülve megkezdődött a belvárosi alsó rakpart takarítása, ám a gépek a Tisza vízszintjének emelkedése miatt ideiglenesen leálltak. A terűlet elhanyagolt, hivatalosan nem tartozik sem a városhoz, sem a vízügyiekhez. A növényzet és a becslések szerint közel kétezer köbméternyi hordalék elszállításával megbízott vállalkozó, faksa Sándor elmondta, hogy csütörtök reggel megkezdték ugyan a munkát, ám az emelkedő vízszint miatt átnedvesedő talajon megcsúsztak, süllyedtek a nehéz gépek, ezért ideiglenesen leálltak. A gépek elkezdték a takarítást, de az átnedvesedett talaj gondot okozott. Fotó: Schmidt Andrea Kiscsapat nagy napja A Zalaegerszeg labdarúgócsapata óriási bravúrt hajtott végre a Bajnokok Ligája selejtezőjének első mérkőzésén. A magyar bajnok 1-0-ra legyőzte a világ egyik legnépszerűbb együttesét, a Manchester Unitedet. Hajnalig ünnepeltek Zalaegerszegen a szurkolók. A magyar bajnok labdarúgócsapat Koplárovics Béla utolsó pillanatban lőtt góljával 1-0-ra megverte az angol Manchester Unitedet, az 1999-es BL-győztest. Erre senki sem gondolt az összecsapás előtt, sokan azt hitték, hogy Beckhamék megsemmisítő vereséget mérnek Bozsik Péter legénységére. Nem így történt. A mieink küzdöttek, hajtottak, pontosan, higgadtan passzoltak, jól játszották meg a labdát és helyzeteket dolgoztak ki a világ egyik leggazdagabb egyesülete ellen. Keneseiék olyan eredményt értek el, amelyre Európa-szerte felkapják a fejüket a laikusok és a szakemberek egyaránt. Az angol sajtó nem is bánt kesztyűs kézzel a sztárokkal, a főcímekben a legszélsőségesebb jelzőket sorakoztatták fel. A ZTE egyik legjobbja Urbán Flórián volt, aki két évvel ezelőtt Szegeden játszott. A válogatott játékossal lapunkban olvashatnak interjút. Bővebben a 19. oldalon