Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-14 / 189. szám

SZERDA, 2002. AUGUSZTUS 14. •AKTUÁLIS-5 Kislányokat simogatott a szegedi „tanár" A Szegedi Városi Ügyészség vádat emelt az 54 éves Gy. László ellen, a szabadidő-szer­vezőt megrontással vádolják. A hetekig elő­zetes letartóztatásban lévő „tanár" ellen viszont bizonyítottság hiányában ejtették a szeméremsértés gyanújának vádját. A szegedi Gy. László ellen megrontás és sze­méremsértés alapos gyanúja miatt kezdett el nyomozni a rendőrség. A „tanárt" tavaly je­lentették fel, azt állították róla, hogy kislá­nyokat simogat, valamint nemi szervét mu­togatja gyermekeknek. A nyomozati adatok szerint az 54 éves Gy. László tavaly október­ben egy kiránduláson két tizenhárom éves lány közé feküdt, és megmutatta nekik, ho­gyan kell önkielégítést végezni. A rendőrség szeméremsértés alapos gyanúja miatt is nyomozást indított a férfi ellen. Szin­tén tavaly egy férfi a nemi szervét mutogatta az egyik szegcdi iskola kerítésénél a gyerekek­nek, akik fényképről a mutogatóban Gy. Lász­lót ismerték fel. A rendőrség azonban később ebben az ügyben bizonyítottság hiányában megszüntette a nyomozást Gy. László ellen. Gy. László egyébként cáfolta a szülők, és később a rendőrség állításait, az ügyészség szerint azonban bizonyított a megrontás, ezért vádat emelt Gy. ellen. Az iratok átkerül­tek a Szegedi Városi Bíróságra. Kasza Ferenc, a Csongrád Megyei Bíróság alelnöke, szóvivő érdeklődésünkre elmondta, még nem tűzték ki a tárgyalást. A fát kidöntve, az árokban landolt a teherautó. Fotó: Vidovics Ferenc Újra vízre szállhat a szegedi Szőke Tisza Lehet, hogy mégis fölújítják a Szőke Tisza hajót, s a régi vízijármű személyszállítóként járja majd a Tiszát és a Dunát. Egy titokzatos érdeklődő nem sajnálná a Szőke Ti­sza hajó fölújításra szánt pénzt, s már engedélyt is szerzett a gőzös helyreállítására. A hajót két éve vette meg a Szegedi Fürdő és Hőforrás Kft.-tői a szegedi Mahart Tiszayacht Kft. Popovits Józsefé pí­tőmérnök, a kft. ügyvezető igazgatója - az üzleti ti­toktartás szabályait tiszteletben tartva - nem árul­hatta el a befektető nevét, azt viszont elmondta, hogy a hajó sorsának hamarosan el kell dőlnie. Az 1917-ben épített gőzös már igen megviselten került a Tiszayacht tulajdonába, s - amint a né­hány napja tartott szemlén kiderült - állapota szin­te napról napra romlik. A fenéklemezen átszivárog a víz, s bár fenék egy részét már évekkel korábban kibetonozták, a teljes csere elkerülhetetlen. A fe­délzet fából készült részei korhadnak. Popovits József utalt Ráday Mihály művészettör­ténész, a televízióból ismert városvédő véleményé­re, amely szerint a Szőke Tiszát meg kell menteni, s eredeti szépségében helyreállítani. - Én is ezt sze­retném, de a több százmilliós rekonstrukcióra nincs pénzünk, a pusztulófélben lévő hajóval pedig sürgősen tenni kell valamit. Ha nem akad befekte­tő, az eredeti terv szerint a kemping területére emeljük, s szállodává alakítjuk a Szőke Tiszát ­hangsúlyozta. Lehetséges azonban, hogy mégiscsak vízre száll­hat még a régi gőzhajó. Popovits József azt is elárul­ta, hogy sikerült néhány tőkeerős érdeklődőt talál­nia: olyanokat, akik talán vállalnák a helyreállítás költségeit. Egyikük szándékai annyira komolyak, hogy már elvi építési engedélyt is szerzett a hajózá­si főfelügyelettől. A megújult Szőke Tisza személy­szállítóként hajózhatna a Dunán és a Tiszán. - így Szegednek ugyan le kellene mondania a korábban szinte városjelképnek számító gőzösről, de a hajó visszakerülhetne oda, ahová való: a vízre - tette hozzá az igazgató. A fölújítás tömérdek pénzbe kerülne. Az igazgató nem szívesen bocsátkozott becslésekbe, mert igen sok múlik a rekonstrukció célján, vagyis azon, hogy a hajó ismét régi pompájában csillogna-e, vagy tulajdonosa beérné szerényebb megjelenési formával is. Az eredeti intarziák, berakások és más díszítmé­nyek, lámpák, bútorok és egyéb berendezési tár­gyak mellett az egyedi kialakítású gépház is sokba kerülne. Régen pakurával működő motor forgatta a két gőzkereket - a fölújított hajó dízel-elektromos meghajtással működhetne. A végösszeg akár a 700 millió forintot is megkö­zelítheti, de még a legszerényebb számítás szerint is legalább 400 millió forintot kellene a gőzösre költeni. A Szőke Tisza a Mahart Tiszayacht tápéi kikötőjében várja sorsa jobbra fordulását. NYILAS PÉTER Közelednek az önkormányzati választások. A Szeged városré­szeit bemutató sorozatunkban arról szólnak az önkormányzati képviselők, hogy a legutóbbi voksolások óta mennyire vál­tozott meg választókörzetük élete. Katona Gyula, a 13-as választási körzet (Móraváros) képviselője 27 éve „gondoskodik" a város­részről. Előbb tanácstagként, 1990 óta pedig önkormányzati képviselőként intézi az ott lakók számára fontos ügyeket. Az elmúlt négyéves ciklusban egyébként Móravárosban hosszú a listája annak a fejlesztésnek, amelyet 1998-ban elterveztek és sikerült megvalósítani. így pél­dául aszfaltoztak a Faragó utcá­ban, a Hajnal utca Veres ács utca Korda utca közötti szakaszán, to­vábbá több úttestre bitument permeteztek és zúzott kővel borí­tották. Gépkocsiparkoló épült a Kolozsvári téren, a Katona és a Szél utcában. Járdát építettek az Ybl Miklós utcában (a Lékai és a Szél utca közötti szakaszon), va­lamint javítottak is. - 2000-ben a móravárosi lako­sok csalódottan fogadták a Ko­lozsvári téri Spar Áruház meg­szüntetését. Interpellációkkal, tárgyalások egész sorával sem tudtuk meggyőzni az áruház ve­zetését arról, hogy a lakosságnak szüksége van az élelmiszerbolt­ra. Kitartásunk eredménye, hogy a kerületben hamarosan meg­nyílt előbb a Plus Áruház, majd a Kolozsvári téij sarkán a CBA Áruház, s így már kielégítő az el­látás - mondja Katona Gyula. Ezen a területen található a Cserepes sori piac is. Korábban rengeteg volt a panasz az ottani állapotokra, főleg a közbizton­ságra. Az elmúlt időszakban fe­dett elárusítóhelyek, irodaház és parkoló épült a piacon, a forga­lomszervezés javult. Ezzel egyi­dejűleg pedig a közbiztonság is. A móravárosi képviselő joggal lehet büszke arra, hogy a vadas­park területét országosan is kör­nyezetvédelmi területté nyilvá­nították. Ennek egyik alapfelté­tele volt, hogy rendbe tegyék a Sancer-tavak környékét, a park­erdőt. Megakadályozták az ille­gális fakivágásokat, a lakókör­nyezet szebbé tétele érdekében pedig tavasszal két alkalommal egynyári virágpalántát osztott a lakosoknak a képviselő. Négy évvel ezelőtt szervezték meg a városórség móravárosi csoportját. A városőrök a közte­rületek mellett az alsóvárosi te­metőt is felügyelik. Működé­sűknek köszönhetően sikerült több gépkocsi- és kerékpárlopást megakadályozni, házalókat eltá­volítani, fakivágókat, környe­zetrongálókat és besurranókat elfogni. Katonának egyetlen elképzelé­se nem vált valóra, hogy az ő vá­lasztói körzetében épüljön fel a Világ Utcája. K.F. Sötét felhők a napsugaras ház felett Nemes cél, erőn felül Tizenhármas választói körzet: áruház, javuló közlekedés, aszfaltozás Közbiztonság és ellátás Nagy erőfeszítések árán, de ismét megnyílt a Kolozsvári téri élelmiszerüzlet. Fotó: Gyenes Kálmán BARTOS ENDRE TÁRLATA Markovits Kornél szociológus nyitja meg Bartos Endre bajai festőművész kiállítását csütörtö­kön 18 órakor a Bartók Béla Mű­velődési Központ B Galériájá­ban. Az 1930-ban született alko­tó tanítómesterei Rudnay Gyula és Holló László voltak, művésze­tének két legjelentősebb területe a portré- és tájképfestészet. SÖRÖK - MEDITERRÁN HANGULATBAN A Somogyi utcai Boss Mediter­rán Terasz szervezésében kerül sor augusztus 16. és 20. között a Prémium sörök találkozójára. A rendezvény különlegessége, hogy itt csak különleges minőségű sört kóstolhatnak a látogatók. A mediterrán teraszon magyar, tö­rök és bajor ételeket, jófajta boro­kat és koktélokat, valamint négy, újfajta ízesítésű ásványvizet is kínálnak. Pénteken délután 2 órától lehet helyet foglalni az asztalok mellett, minden dél­után és este értékes nyereménye­kért vetélkedhetnek. Szerencsés kimenetelű baleset a 45-ösön Életeket mentett a biztonsági öv Két autó borult az árokba ked­den reggel a 45. számú főúton, Hódmezővásárhely és Szentes között. A balesetnek csak köny­nyebb sérültjei voltak. A 45-ös főúton, a mindszenti le­ágazás közelében ütközött egy Alfa Romeo egy Avia kisteherau­tóval tegnap reggel 7 óra körül. A járművekben utazók annak kö­szönhetik életüket, hogy indulás előtt bekapcsolták a biztonsági övüket. A személyautó vezetője, egy szarvasi férfi a feleségével, valamint a 18 esztendős és 13 éves gyermekével haladt Szentes felől Hódmezővásárhely irányá­ba. A családfő egy kocsisor előzé­sébe kezdett, de nem tudta befe­jezni, mert a nedves úton meg­csúszott, és összeütközött a vele szemből érkező teherautóval. A volánnál egy 31 éves vásárhelyi férfi ült, aki lehúzódott az út szé­lére. Mégis összeütközött a két jármű, az Avia egy nagy fát kitör­ve, végül az árokba csúszott. Tizenkét éve a Matáv átengedte a mozgáskorlátozottak alapít­ványának a felsővárosi, Csaba utcai műemlék jellegű, napsu­garas ház használati jogát. Az alapítvány megszűnt, a ház köz­ben tönkremegy. A szegedi közgyűlés Ványai Eva, Szeged alpolgármestere előter­jesztésében 2002. június 28-i ülésén az alapító jogán hozott határozatot a Mozgáskorlátozott Fiatalok Rehabilitációs és Sport­centruma Alapítvány alapító ok­iratának a módosításáról, s kez­deményezte az alapítvány meg­szüntetését az ügyészségnél. A szegedi önkormányzat jogelődje, a szegedi városi tanács 1990-ben a Mozgáskorlátozottak Csong­rád Megyei Egyesülete, a Magyar Távközlési Vállalat szegedi igaz­gatósága, a Vídia Kereskedőház Rt., /uhász Sándor és fia, Juhász Attila, valamint a Magyar De­mokrata Fórum írta alá az alapít­ványt alapító okiratot. Elsődle­ges célkitűzésük volt, hogy „le­hetőséget teremtsenek a moz­gáskorlátozott gyerekeknek és fi­ataloknak a rehabilitációs és sporttevékenység céljaira alkal­mas hely létrehozására és fenn­tartására, ezzel is elősegítve tár­sadalmi beilleszkedésüket." Gyulay Endre megyés püspök, a kuratórium elnöke lapunknak el­mondta, hogy az alapítvány gya­korlatilag fél éve megszűnt, idén márciusban tartott ülésükön kez­deményezték az alapító okirat módosítását az alapítvány meg­szűnésére vonatkozó rendelkezés kiegészítésével. A püspök szerint az alapelgondolás rendkívül jó volt, a rehabilitációs centrum pe­dig szükséges lett volna, de nem jött össze elegendő pénz a mű­ködtetésre. Szerinte most az in­gatlan használati joga körüli vita következik, hiszen a posta, illetve jogelődje, a távközlési vállalat ki­mondottan az alapítvány rendel­Ha így folytatódik, az enyészeté lesz ez a gyönyörű felsővárosi épület. Fotó: Miskolczi Róbert kezésére bocsátotta a Csaba utcai műemlék jellegű ingatlant. Ványai Éva alpolgármester vé­leménye szerint a rehabilitációs centrum létesítése kétségkívül nemes cél volt, de erőn felüli vál­lalás. Az alapítványnak nem si­került biztosítania a felszerelés­hez és a működéshez szükséges összeget, így nem is valósulha­tott meg a kuratórium által vá­zolt elképzelés. Tóth Margit, a Mozgáskorláto­zottak Csongrád Megyei Egyesü­letének elnöke attól tart, hogy ebek harmincadjára kerül az épület, aminek homlokzatának rendbetételére tavaly csaknem 100 ezer forintot költöttek. Arra a kérdésre, hogy ha ők kapnák a ház örökös használati jogát, mit kezdenének veid, az elnök asz­szony azt válaszolta, hogy maxi­mum irodát, tárgyaló- és klubter­met tudnának kialakítani benne. Osváth Lajosné, a polgármes­teri hivatal vagyongazdálkodási irodájának munkatársa szerint ilyen esetben az eredeti tulajdo­nos, a jelen ügyben a posta dönt az épület jövőjéről. Széllné Tóth Ibolya, a Magyar Posta Rt. Csongrád megyei terü­leti igazgatója megkeresésünkre azt válaszolta: egyelőre semmi­lyen hivatalos átirat, jegyző­könyv nem érkezett hozzájuk az említett ingatlan ügyével kapcso­latban meghozott döntésről, ha megkapják, azonnal intézked­nek. A kialakult gyakorlat sze­rint tájékoztatják a budapesti központot, s egyúttal javaslatot tesznek a napsugaras ház jövőjé­vel kapcsolatos elképzelésükről. KISIMRE FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents