Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-12 / 187. szám

HÉTFŐ, 2002. AUGUSZTUS 12. • H I R D E T É S - MŰSOR" 15 Gyászközlemények KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, FRÁNYÓ GYULA, a ruhagyár nyugdíjasa életének 90. évében, hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása augusztus 14-én, 15 órakor lesz az Alsóvárosi te­metőben. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett Édesanya, Nagyma­ma, Dédmama, BÓKA LÁSZLÓNÉ HORVÁTH SAROLTA 83 éves korában elhunyt. Teme­tése augusztus 14-én, 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravata­lozójából. o,«5,3,07 Gyászoló család Megrendülten tudatjuk mind­azokkal, akik szerették, hogy LAJOS PÉTER, Csongrád, Aranysziget lakója, volt Szeged, Budapesti krt.-i lakos hosszan tartó, súlyos betegség­ben, 57 éves korában elhunyt. Temetése 2002. augusztus 16­án, 14 órakor a Kiskundorozs­mai temetőben. Gyászmise au­gusztus 17-én, 7.30-kur a dorozs­mai templomban. Gyászolja édesanyja, 0,451313. húga és a gyerekek Szomorúan tudatjuk a szeretett férj, édesapa, AMBRUS JÓZSEF Szeged, Kandó Kálmán u. 7. szám alatti lakos 79. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 12-én, 13 órakor az Alsóvárosi temetőben. Gyászoló család Tisztelt Hirdetőink! Gyászközleményeket a megjelenés előtti munkanapon 9 óráig tudunk elfogadni. Gyászközlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük! MEGEMLEKEZES „Álmodtál egy jövőt, békés öregkort, jót és szépet. De a halál kegyetlen volt, mindent összetépett. Ha rád gondolunk, szemünk tele könnyel, szívünk fájdalommal. Amíg élünk, nem feledünk el." PERNEKI RÓBERT JÓZSEF halálának féléves évfordulójára emléke­zünk, akik nagyon szerettek és hiányodat nem tudják feledni. Édesanyád, nevelőapád, tata, mama CSETVEI JÁNOS Egy éve, hogy elmentél. Emléked szívemben őrzöm. Szerető feleséget! I441I7IA ° SZENTES GYÁSZHÍR HÓDMEZŐVÁSÁRHELY GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk, hogy a szeretett férj, édes­apa, nagapa, após és rokon, SZABÓ JÁNOS Hódmezővásárhely, Holló u. 28. szám alatti lakos 72 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése au­gusztus 13-án, 13 órakor a kato­likus temetőben. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy drá­ga szerettünk, BOTÁK PÁL, MÁV-nyugdíjas mozdonyvezető, Szentes, Somogyi B. u. 3. sz. alat­ti lakos 55 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 14-én, szerdán, 11 óra­kor lesz a Szentesi alsó reformá­tus temető urnafalánál. A csa­lád tisztelettel kéri, hogy a bú­csúztatáson részt vevők egy szál virággal róják le kegyeletüket. Gyászoló család, Szentes KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, közeli és távoli ba­rátoknak, ismerősöknek, volt és jelenlegi szomszédoknak, akik nagymamánkat, ÖZV. BACSAISTVÁNNÉ ÁGOSTON ESZTERT utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot, koszorút helyeztek, rész­vétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 0U5.1H4 Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak, aki drága szerettünk, SZALONTAI SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyá­szunkon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Szentes Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik szerettünk, VASS IMRENÉ temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkon enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló család, Szentes, 014SI2988 Csongrád Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik JÓ JÁNOS temetésén megjelentek, őt utol­só útjára elkísérték. A gyászoló család Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik szerettünk, MÁRTON GYÖRGYNÉ temetésén megjelentek és fájdal­munkban, gyászunkban osztoz­tak. „.„n** Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik drága szerettünket, TRAVÁNY FERENCET utolsó útjára elkísérték. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak a rokonok­nak, ismerősöknek, barátoknak, akik drága szerettünk, KÖRMENDI SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. 0)441 i49s A gyászoló család Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik drága szerettünket, TÓTH ANTALT utolsó útjára elkísérték. 0,44,„44 Gyászoló család MAK0 GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeret­tünk, SÍPOS ISTVÁN Makó, Liliom utcai lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése au­gusztus 13-án, kedden, 10 órakor lesz a makói Belvárosi reformá­tus ótemetőben. Gyászoló leánya mi ,tc i ucn ' ' Ezúton tudatjuk, hogy ANTALI GYÖRGY Makó, Batthyány u. 23. sz. alat­ti lakos 73 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Temetése augusztus 12-én, hétfőn, 15 óra­kor lesz a makói Belvárosi refor­mátus ótemetőben. Gyászoló gondozói IIMCIIIIO ' Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama, testvér és rokon, KOCSIS JÁNOSNÉ CZENE ILONA (az ÁFÉSZ 100-as ABC volt dol­gozója) makói lakos, 62 éves ko­rában elhunyt. Temetése augusz­tus 13-án, 14 órakor lesz a római katolikus temetőben. Gyászoló család niiűitn ' KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik szerettünket, ÖZV FÜLEKI MIKLÓSNÉT utolsó útjára elkísérték. Gyászoló család m.iui/uuL GYÁSZKÖZLEMÉNYEK FELVÉTELE: Ambrus Józsel, 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 24. Tel.: 62/252-515 Berg Henriimé, 6754 Úfszen­tiván, Május 1. u. 31. W.: 60/482-325 Cs. M.-í Ke­gyeleti Kft., 6791 Szeged, Széksósi út 6 Tel 62/461-039 6900 Makó, Verebes u. 2. Tel,: 62/212-840 6786 Rúzsa, Halárór u 2. Tel.: 62/285-197 6800 Hódmezővásárhely, Bakay u. 16. Tet/lax: 62/534-985,62/534-986 Márvány Kh. 6760 Kistelek. Temető sor 1. Tel: 62/597-360 Égisz '90 Temetkezési Kft., 6600 Szentes, Sima F. u. 45. Tel: 63:400-1626640 Csongrád, Fő u, 17-19. Tel 63/483-975 Flóra Center Kft.. 6722 Szeged, Tisza L krt. 55. Tel: 62/423-869 Pálma Vrrágüzlet, 6900 Makó. Megyeház u. 1. Ibi.: 211-347 Pietas Te­metkezési Vállalkozás, 6722 Szeged, Bartók tér, 8. pavilon, 62/424-992 Rekviem Temetkezési Vállal­kozás, 6724 Szeged, Pulz u. 2/A H: 62/425-864 6722 Szeged, Torok u. 9/B. Tel.: 62/420-414 Rekvi­um Temetkezés, 6900 Makó, Kórház u. 13. Tel.: 62/213-514 Szegedi Temetkezés. Kft. 6722 Sze­ged, Attila u. H: 62/543-747 Szögi és Társa Temet­kezési Iroda Szeged, Török u. fl/6 Tel.: 62/425-847 Gyeviép Kht. Algyö, Kastélykert u. 16. Tel. 267-567 Servio Temetkezési Szolgálat 6800 Hódmezővá­sárhely, Hósök tere 7. Tel. 62/246-605,62-248­775, Mécses 2001. Temetkezési Bt 6600 Szeeles, Sima F e. 31. Tél/fax. 63/400889 TELEVIZIOMUSOR 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 9.05 Szünidei matiné 12.00 Déli harang­szó 12.01 Híradó délben 13.00 Forma-1 Fran­cia-kanadai-magyar tévéfilmsorozat, 1. 13.45 Balogh lózsef zongorázik 14.00 Romamagazin 14.30 Domovina Szlovák nyelvű nemzetiségi ma­gazin 15.00 Magyar ház Palackposta 15.30 A zsaruk királya Német bűnügyi tévéfilmsorozat, 5 Aranyszív 16.20 Protestáns énekek 16.40 Szlo­venszkói városképek Dokumentumfilm. 2.17.40 Maradj velünk! Találkozás a Bibliával 17.50 Körze­ti híradók 18.00 Híradó hatkor, időjárás 18.05 San Francisco utcáin Amerikai bűnügyi tv-filmsorozat, 17. Baráti kötelesség 19.00 Bonusz Kulisszák mögött 19.30 Híradó este 19.53 Sporthírek, időjárás 20.05 Kék fény Bűnügyi magazin 21.00 Sötét angyal Amerikai akciófilm-sorozat, 7. 21.45 MMM - Mi? Mennyi? Miért? Válogatás 22.15 Aktuális 22.35 Híradó este, időjárás 22.40 Théma 23.00 Kolozsvári operamesék 23.50 Világhíradó 5.45 Faluvilág 6.00 Segíts magadon! 6.30 Jó reggelt, Magyarország! Színes hírmagazin 9.00 Barátok és szerelmek Mexikói filmsorozat 9.30 Szeretni beindulásig Spanyol-argentin filmsorozat 10.00 Sonadoras - Szerelmes álmodozók Mexikói filmsorozat 10.30 Közvetlen ajánlat 11.15 Vad angyal Argentin filmsorozat 12.00 Claudia 12.45 Bajnokakadémia Brit ifjúsági sorozat 13.10 Szupersztár Amenkai filmvígjáték 14.40 Kapcsoltam Telefonos vetélkedő 15.15 Trükkös halál Amerikai akciósorozat. 16.16.10 Melrose Place Amerikai filmsorozat, 98 17.05 Yago Spa­nyol-argentin kalandfilmsorozat, 41. 17.55 Aktív A TV 2 magazinja 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Jó barátok Amerikai vígjátéksorozat, 158.19.30 Tequila és Bonetti legújabb kalandjai Olasz-amerikai kalandfilmsorozat, 10. 20.30 Tények röviden 20.35 Három férfi és egy bomba nő Olasz filmvígjáték. MOZIMŰSOR A szegedi mozikban játszott filmekről részletesen a www.delmagyar.hu honlapon is olvashatnak. RADIOMUSOR 22.40 Jó estét, Magyarország! 23.40 Profik - Bevetésre készen Német akciófilm-sorozat, 9. 0.30 Polip Olasz maffiasorozat, 5. 2.00 Aktív (ism.) 2.35 Vers éjfél után RTL Klub BELVÁROSI MOZI NAGYTEREM Du. fél 4, háromnegyed 6 és este 8 óra: A rettegés arénája. Színes, amerikai akcióthriller. BELVÁROSI MOZI FILMTÉKA Du. fél 5, és este fél 8 óra: A gyűrűk ura. A gyűrű szövetsége. (170 perc). Színes, m. b. amerikai film. BELVÁROSI MOZI KAMARA Du. 3, negyed 6 és este fél 8 óra: Isten nagy, én kicsi vagyok. Színes, francia fim. PLAZA CINEMA CITY Szilaj: 14.15,16.15és 18.15óra. Bővér szálló: 13.15, 15.15. Jégkorszak: 13,14.45,16.30 és 18.15. Sötét zsaruk, 2.14,16,18,20. Manitu bocskora: 14,16,18, 20. Pókember: 17.15. A hűtlen: 15,17.30 és 20 éra Star Wars, 2.20.15. Fbnge 2.: 15,17.30,20 óta. A belső bolygó: 20 óra. Katonák voltunk: 19.45 óra. A rettegés arénája: 15,17.30,20 óra. Édes kis semmiség: 14.30, 16.30,18.30,20.30 óra. VÁSÁRHELY Du. háromnegyed 6 és este 8 óra: Fbnge, 2. Színes, amerikai film. SZENTES Du. fél 6 és este 8 óra: Pókember. Szines, m. b. amerikai sci-fi kalandfilm. KOSSUTH 4.34 Határok nélkül 5.00 Reggeli krónika 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 11.04 Szon­da 11.35 Rádiószínház: Tamás bátya kunyhója. 5. 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Tör­vénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Krisz­tus közöttünk! 14.04 Zene-szóval 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.20 „Magyaror­szágról jövök..." 17.05 Pénz, piac, profit 17.45 Kék bolygó 18.00 Esb krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.50 Mese 20.04 Arany­emberek 20.35 Metamorphosis Transylvamae avagy az újmódi Erdély 21.05 A Szabó család (2252) 21.35 Értsünk szót! 22.00 Késő esti krónika 22.30 Emlékek szárnyain 23.00 Kenő 23.04 Le­mezmúzeum 0.10 Himnusz PETŐFI 4.25 Rákóczi-induló 4.32 Hajnali dallamok 6.03 Klvánságreggel 8.45 Sportreggel 9.00 Délelőtt 9.16 Riport, interjú, stúdióbeszélgetés 9.52 Apró­cseprő 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Szim­bólumok hétről hétre 1X10 Gordiusz-plusz 1X15 Élj jól! 1X38 Zöld jelzés Kb. 12.00 Nótakavalkád 13.00 Verkli 14.00 A rádió kívánságműsora 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Mini­max-rajzfilmek 10.40 Teleparti 11.35 Delelő Vi­dám show. Benne. 12.00 Híradó - Déli kiadás 13.15 Teleparti 14.00 Klipklub 14.25 Hélene és a fiúk Francia filmsorozat, 170 14.55Csak ejy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 15.00 Ka­landos nyár Francia filmsorozat, 63 15.55 Re­ceptklub 16.05 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 16.10 Hegylakó Amenkai kalandfilmso­rozat, 41.17.05 Kell egy csapat! Napi kvízshow Ko­kéval 17.40 Vad szenvedélyek Argentin filmsorozat, 140 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz Kézszolgálati magazin 19.20 Fókusz-ráadás Kulturális magazinműsor 19.30 Cobra 11 Német akciófilm­sorozat, 8. Baleset élében 20.25 Nyári fllmkoktél Dobjuk ki anyut a vonatbél! Amerikai filmvígjáték. 22.05 Híradó - Késő esti kiadás 22.30 Nyáresti találkozások 22.35 Elbaltázott nászéjszaka Amerikai filmvígjáték. 0.20 Autémánia Autósmagazin (ism.) 0.50 Fókusz, időjárás-jelentés (ism.) 1.15 Divatklip 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 9.00100 kép a XX. századról Magyar kul­túrtörténeti dokumentumfilm-sorozat. 43 9.10 Magyar szalon Heti kulturális magazin 9.35 Kortárs művek a Vigadóban 10.00 Örök időkre Portugál té­véfilmsorozat, 18 1X00 Forrás Egészségügyi és életmódmagazin 11.25 Kapás van! Horgászok ma­gazinja 12.00 Déli harangszó Utána: Topmodell Bra­zil tévéfilmsorozat. 172 173 13.00 Híradó dél­ben 14.00 Autózoo Közlekedésbiztonsági magazin 14.25 Gyökerek Az Ung-vidék. Dokumentumfilm 15.10 Gyökerek Burgenland. Dokumentumfilm 16.00 45 éves az MTV: A film és... A film és a ne­vetés 16.50 Haydn: e-moll trió 17.05 Iskola ut­ca 18.00 TS Benne: Futballhétfő 19.35 Esti me­se 19.55 Théma 20.10 Híradó este 20.35 Sporthírek, időjárás 20.40 Génkörkép Francia-ja­pán ismeretterjesztő filmsorozat, 3 Az emberiség múltja - Őseink nyomában 21.35 Bizalmas jelen­tés Spanyol-francia thriller. 23.10 Záróra 0.10 Éj­szakai telefon - László atyával X50 Aktuális 2.10 Topmodell Brazil tévéfilmsorozat, 1-2. (ism.) 3.05 17.00 Háztól házig 18.01 Kölyökrádió (ism.) 18.30 Gordiusz-játék-tér 19.04 Sportpercek 19.15 Unikum 20.00 A magyar rock egyéniségei (ism.) 2X04 Hogyan hallgassunk zenét Csuka Mó­nika énekesnővel7 (ism.) 22.00 Más-világ 23.15 Telestúdió 0.00 Éjfél után... Korányi Tamással 3.03 Isméit dallamok, népszerű előadók 4.03 Verbunko­sok, csárdások BARTÓK 6.03 Muzsikáló reggel 8.06 Cado Maria Giulinl vezényel 9.11 Barokk muzsika 10.05 Irodalmi új­ság (ism.) 10.58 Marilyn Horné operafelvételeiből 1X30 Kodály: Duó hegedűre és gordonkára 12.06 Bravissimo! 14.05 Rádiószínház: Faust (ism.) 14.33 Rigoletto. Részletek 15.00 Schumann: C­dúr fantázia 15.35 Fiatalok minikoncertje 16.05 Muzsikáló délután 18.05 A Magyar Virtuózok Kama­razenekar hangversenye 19.09 Bécsi muzsika 20.00Weber: Euryanthe. Közben: kb. 22.20 Ver­sek 23.40 Rézfúvós kamarazene 0.05 Nottumo RÁDIÓ SZEGED Szeged 93.1 MHz 5.58 22.30, Szentes 66.29 MHz 5.55 9.00 5.30 Bejelentkezés - regionális hírek, meteor. Szeré: Zanah Zsófia. 5.35 Zene. 837 Falurádió a Kossuth­ról - útinform. 6.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 6.18 Aktuális riport: 10 perc sportidő. 6.28 Ze­ne - Pedagógiai Nyári Egyetem. 6.30 Dél-alföldi krónika, útinform. meteor. 6.45 Reggeli párbeszéd ­a Dél-Alföld közéletéről. 7.00 Reggeli Krónika (Kos­suth). 7.18 Riport - akutális anyag vagy jegyzet. 7.30 Dél-alföldi krónika, útinform, meteor. 7.45 Ri­port, interjú, lapszemle. 7.53 Sportidő - zene, bú­csú. 8.00 Kapcsolás a Kossuth adóra.(Minden má­sodik héten kedden 7 óra 25 perctől Munkaügyi ma­gazin 7.55-ig). 9.05 lX57-ig Hétfőtől pénte­kig: Kossuth - Napközben. 15.00 Délutáni maga­zin. Szerkesztő: Forgách Ilona. 15.05 Hírek, mete­or. 15.10-16.00 Mátrix-tudományos magazin. 16.00 Délutáni Krónika - Kossuth. 16.20 MOJ ­Kossuth. 17.00 Regionális hírek. 17.05 Ripor­tok, hírháttér beszélgetések - zenében. 17.45 Dél­alföldi krónika. 18.00 Esti Krónika (Kossuth) 1830-tól 22.30 ig Országos nemzebségi műso­rok Kossuth URH adón és a Regionális Stúdiók frek­venciáin. Regionális nemzetiségi műsorok 9.00^12.00 ig Szentes 06.29 MHz Kornádi 66.14 MHz. 9.00-10.30 Szlovák nyelvű- és 10.30-12.00-ig román nyelvű nemzetiségi műsor. RÁDIÓ 88 FM 95.4 Tel.: 62444 088 www.radio88.hu Címünk: 6721 Szeged. Madách u. 6 5.55-től 8.55 ig félóránként, 9.55-tól 18.55 ig óránként hírek, időjárás. 6.40. 7.40. 8.40, 1X40 és 15.40-sc< sporthírek. 6.00 Café 88 (Szalma Emese és Sövény Tibor). 10.00 Nacsa Norbert. 14.00 Bende Gábor. 17.00 Kívánságműsor. (Bende Gábor) 19.00 Szonda (Patkós Attila). 20.00 Kilátó (Vass Imre és Szabó C. Szilárd). 22.00 Rekleámmentes zenemix. JUVENTUS RÁDIÓ SZEGED FM100.2MHZ Cím: 6724 Szeged. Kossuth L. sgt. 48 Tel: 62 44 22 44. Kívánságműsor: 06 3030 30-244. SMS: 06-30-30 244 Web: www.ju­ventus.szeged.hu E-mail: juventus@juventus.szeged.hu Világhíradó 3.30 Bónusz Kulisszák mögött 3.55 Is­kola utca (ism.) 4.50 Kék fény Bűnügyi magazin Duna TV 5.10 A vatikáni rádió adása 5.30 8.30 Indul a nap 8.30 Hungarorama 9.35 Műsorismertetés 8.40 Nyári matiné 8.45 Timothy iskolába megy 9.10 Némasági fogadalom 9.20 Egy kis hely a nap alatt Magyar játékfilm 11.00 Heti hírmondó (ism.) 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó, mú­sonsmertetés, vers 12.10 Gazdakör (ism.) 12.25 Emlékképek - Régi híradók (ism.) 12.45 A tudomány kincsesháza (ism.) 13.15 Célkeresztben (ism.) 13.45 A kerzenetsi csata 13.55 15.30 Kréta 14.35 A heraldika magyar művésze Portréfilm 14.55 Barangolások Auszt riában 15.30 A Szi­getközben 15.55 A háziegérről és a mezei egérről 16.05 Zsarolás 16.30 Neptunusz zászlaja alatt 16.55 Öt órai zene 17.00 Halló, halló! 17.25 A szürke nyakú kiskacsa Orosz animációs film 17.50 He), hej, helyes beszéd' 17.55 Műsorajánlat 18.00 Híradó, sport, meteorológia 18.30 Mese 18.40 Szívtipró gimi 19.30 Határok fölött 20.00 Kés a sebben Olasz játékfilm 2X45 Híradó, sport, mete­orológia 22.10 Sziget Fesztivál 2002 22.50 Munkások 0.25 Összkép (ism) 0.40 Hírek 0.45 Músonsmertetés, vers Szeged TV 7.00 Lélektől lélekig (ism.). 7.30 Zenevonal. 13.00 Képújság 15.00 Zenevona! 17.00 Ootaxnentum műhely 17.30 Természetfilm - Thalassa. 1800 Estek). 19.00 Híradó. 1980 Hvtiaio. 20.00 Sport 20.30 Természetflhn - hegycsúcsok. 2X00 A nagy lány. Francia fikn. 2280 Hrado (Ism.). 23.00 Képújság. Telin TV 22.00 1800 Hangos képújság. 1800 Na Negra. Argent»ifiknsoroz3t4344 rész 1980Fbrsche Szeged 20.00 TREND - gazdasági magazin 2080 Legyen a vendégem . Dr.T Molnár Gizefa 2X00 Kezdő rúgás. 2180 Kontraszt TKTV E-mail: info@tktv.hu httpAvww.tktv.hu 1800 19.00TKTV Képújság VTV Makó 6.00 Gazdasági híimagazin 6.30 Dokumentumfilm 7.00 A pénteki adás ismétlése. 800Képújság 17.00 Majyarország lenyomata. Dokumentumfilm. 1780Hurrá. vidékrekölti)zünk.Gyemiekfilm-son^ 18.000ttDmobiL Autós magazin 1830MegkülönbóztetD|elzésteidészet magazin 19.00 Híradó. 19.10 Gyermekfilm-sorozat 19.30 Települési hírmagazin. 20.00 Természetfilmek. 2X00 Nyomorultak. Francia film. 21 23.00 Képújság 6.00 Juventus Reggel (D. Tóth Júlia. Hegyesi Sándor). 10.00 Genscher. 14.00 Vas Manann. 17.00 Ju­ventus Kívánságműsor (Molnár „Óhaj" Balázs). 19.00-6.00-ig A csak zene rádiója. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY Naponta 5.00-tól 24 óráig szerkesztett műsorok a 97.6 MHz-en Szerkesztőségi tel.: 533-677. te­lefax: 533-678 Az adás ideje alatt hívható telefon­szám 533 777 és 533 778 SMS 30 267 7777. E-mail radio7@deltav.hu Címünk: Hód­mezővásárhely, Szabadság tér 71, (piaccal szemben). 5.00 Jó reggelt - zenés információs műsor, félórán­ként hírekkel. 9.30 Napraforgó - közszolgálati ma­gazinműsor: Csodaföld * ünnepi rendezvénysorozat Hódmezővásárhelyen, Mártétyon és OfökJeákon augusz­tus 16-tól 20-ig Vendég: Lőkös Györgyi kulturális re­ferens, Neparáczky Ferenc, a Helyőrségi Klub vezetője, programszervezők. 12.00 Hírösszefoglaló. 13.00 A nap kérdése. 13.30 Humorpercek. 14.00 Dél­alföldi Hírmondó, majd óránként hírek. 18.00 Sport­turmix. 20.00Humorost. 2380 Dél-alföldi Hírmon­dó (ism.). RÁDIÓ SZENTES A Rádió Szentes műsora a nap 24 óráiéban hallha­tó a 106.0 MHz-en. Interneten, www.szentes.huta­dioszentes.ram. Az adás ideje alatt hívható telefonszá­mok: 63315-472 és 315 482 E-ma iL ra­dioszentes@mail.bszanet.hu Állandó műsorok: He­lyi és térségi hírek - minden óra 30. percében Tisza Menti Krónika - hétköznap 17.15-től 17.45 g 6.00 Ébredjen ránk! Zenés ébresztő. Benne: naptár, évfordulók, útinform, lapszemle. 9.00 Riportok-in­terjúk. 10.00 Zeneóra. 11.00 Programajánló. 12.00 Zene-özön. 13.00 Szerkesztik a hallgatók. 14.00 Gólok - méterek - eredmények. Sport. 17.15 Tisza Menti Krónika. A nap hírei. 1800Ze­ne - érdekességek. 19.00 Esb mese 20.00 Ze­nés éjszaka. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95.7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harminca­dik percében hírek, sport, időjárás. 5.10 Szines ese­mények, érdekességek. 800Gazdapercek. 810 Va­laki mondja meg 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Te­refere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lap­szemle. 10.40 Aktuális interjú. 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben. Szombaton lX35-től Fiatalok kívánságműsora egy órában, és minden hó­nap első és harmadik szombatián: Ja élet védelmé­ben,, - külön program. MÉDIA-6 SZENTES FM95 7MHz Adásidő: naponta 7.00 és 10.00 valamint 13.00 és 4.00 óra között. Cím: Szentes, Petőfi u. 5 Tel: 63312 148. tel/fax: 63440 880. E-mail: media6@szentes.media6.hu 7.00 Start napindító magazin. Naptár. 7.30 BBC hírek, friss információk. 13.00 Délutáni magazin, benne: recept­ajánló. 17.00 Kora esti Koktél - az első órában üzenetrögzítős kívánságműsor 63440-880. ak­tuális információk npoitok, látékok. este mese. 2X00 Zenehid. FARAGÓ GÉZÁRA EMLÉKEZÜNK. Már 10 éve, hogy elmentél. Úgy, ahogyan éltél, csendben, szerényen, de lényed tiszta, szép emléke sajogva ott él a szívemben, őrizve az arcod, míg élek, meleg szeretet­ben. Feleséged

Next

/
Thumbnails
Contents