Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-12 / 187. szám
HÉTFŐ, 2002. AUGUSZTUS 12. • KAPCSOLATOK" 7 CSOROG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Fock Saroltával oszthatják meg, aki 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. ZOLD SZŐNYEG A közhiedelemmel ellentétben a Tiszán „nem nő" békalencse reagált a lapunkban megjelent információra Pikali Sándor, a vásárhelyi horgász egyesület elnöke (20/9428-397). A Hortobágy környéki rizsföldekről lecsapolt víz a Berettyón és a Körösön keresztül érkezik a Tiszába - a „zöld szőnyeget", vagyis békalencsét és békatutajt szállítva. E két védett növény csak a szőke folyóba, pontosabban annak holtágaiba kerülve okoz bajt, rontja a víz minőségét. PAD ÉS BUSZMEGÁLLÓ A Tisza Lajos körút 62. alatti társasházból telefonált olvasónk. Gondja: a körforgalom megépítése után házuk elé helyezték a buszmegállót és egy padot. Az ablaka alacsonyan van, nem tud szellőztetni sem, mert ott cigarettáznak és beszélgetnek az emberek. A közterület-kezelő kht. válasza: buszmegállót forgalmi szempontból csak itt lehetett kialakítani, a körforgalom és a mentők által használt, fogldinika előtti parkoló között. Ha a padot elvinnék a megállóból, az is sokak felháborodását váltaná ki. Sajnos a buszmegálló mindig valaki háza előtt van. TOMPÁI KAPU A Tompái kapu út 3. előtt gázve zetéket helyeztek el, ezt az eső be mosta. Hogy lehetne a hibát hely rehozni - kérdezte olvasónk. A közterület-fenntartási kht. vála sza: a Dégáz 2001-ben végzett iti munkát, azonnal felszólítják őkei a garanciális helyreállítási kötele zettségük teljesítésére. PARLAGFŰ HELYETT USZODÁT A SZEOL-pálya melletti üres tel ken (a volt Hafner-fatelepen) em bermagasságú a parlagfű, jeleztí olvasónk a 324-529-es számról A hét végén a kérdés megoldódott, a tulajdonos rendbe tetette a területet. Másik olvasónk azt kérdi: miért nem lehet itt uszodái építeni? A terület önkormányzati képviselője, Tímárné Horváti Magdolna egyetért a felvetéssel hiszen ez nagyszerű lenne. A telek magántulajdonban van, előbt azt kellene a városnak megvásá rolnia, illetve az építkezéshe; szükséges hatalmas összeget elő teremtenie. PANNON TTfvv Az élvonal. MEGKERDEZTUKAZOLVASOT • POSTABONTAS Idegenvezetés-felsőfokon A minap érkeztünk meg egy olaszországi utazásról. A hallatlan dús programot a csaknem elviselhetetlen meleg mellett mindenki Ilikéje, vagyis dr. Kamarás Gáborné rendkívül emlékezetessé varázsolta. Idegenvezetőnk nyelvtudása, helyismerete, kommunikációs készsége olyan magas szintű, amilyennel 30 éves világjárásom során még nem találkoztam! Mindenkihez volt egy-egy szép szava, ha merültek fel problémák, azokat rugalmasan megoldotta. Az előre meghirdetett programokat kiegészítette, és így olyan helyekre is eljutottunk, amikről az eredeti útitervben nem esett szó. A magas rangú esztétikai élmény az ő tolmácsolásával vált teljessé, így a szobrok, a freskók szinte hozzánk szóltak, és képessé váltunk évszázadokat visszamenni az időben. Ki Ilike valójában? A Tömörkény István gimnázium tanára. Előadásai közben azon tűnődtünk, hogy nagy szerencséje van annak az osztálynak, amelynek ő az osztályfőnöke, hiszen emberi méltóságból, bölcsességből, erkölcsből a maximumot kaphatják diákjai. Ő idegenvezetőként is és pedagógusként is etalon. Komfortérzetünket a két buszsofőr (Kopjás Zoltán és Fekete Ferenc) segítőkészsége, előzékenysége, kitűnő helyismerete még csak fokozta. Köszönjük a kitűnő programot, és a megvalósítást elősegítő személyzet optimális egybeesését. DR. PIGLER LÁSZLÓ Nyugdíjasok bérlete Kedves nyugdíjas társaim! Felhívom figyelmüket, hogy a Volán-SZKV utazási bérletigazolványok kiváltásakor feltétlenül nézzék meg az igazolvány érvényességének idejét! Én 2000. szeptember 26-án mentem nyugdíjba, és az erről szóló határozattal - mely öregségi teljes nyugdíjról szólt - a szükséges igazolvány és kép kiegészítésével utazási igazolványt váltottam a Bartók téri Volán-irodában. Nyugdíjasként utaztam 2002. július 15-én a villamoson, a bérlet ellenőrzésekor az ellenőr ezerötszáz forintra megbüntetett, mert nyugdíjas-igazolványom érvényességi ideje lejárt. Igaza volt, valóban lejárt, de álmomban sem gondoltam, hogy évenként új igazolványt kell csináltatnom. A Bartók téri ügyintéző azt válaszolta, hogy ez önkormányzati rendelet, a Víztorony téri pedig kormányrendeletre hivatkozott. Tisztelt illetékesek! Kérem szíveskedjenek tájékoztatni, mi az igaz ezzel kapcsolatban! Ismerőseim, családom körében idén nyugdíjba vonulnak többen is, és nem szeretném ha ők, vagy bárki más a helytelen ügyintézés vagy a kellően közhírré nem tett rendeletek miatt anyagilag károsodnának. Szerintem nem egy évre kellene érvényesíteni az igazolványt, mert például én azóta is nyugdíjas vagyok. FAZEKAS KÁROLYNÉ, SZEGED Villamossal Budapestre Megszokott mozdulatokkal, gyorsasággal, frissességgel szálltam fel a már régen megszokott, de mégis új, felújított szegedi villamosra, befelé, a város felé. Robogott, száguldott, talán futott is, szerintem igen. Miért - mert boldog volt - azt hiszem eltaláltam, úgy éreztem. Majd bent leszálltam, hirtelen elcsodálkoztam, s jaj - hiszen én Budapesten vagyok! Lehetetlen, de ott éreztem magam. Fejemet jobbra, balra forgattam, merre is induljak el hirtelen célom felé. Úgy éreztem, bent vagyok a budapesti forgalomban a hatos villamos megállójában, ahol egy kis bizonytalansággal keresgéltem, merre is induljak el a Margit híd felé. Ennyi volt csak, se több, se kevesebb. Elmondhatom, illetve leírhatom, igen csodálatos érzés volt. Nem tudom, másoknak mit jelent az új út, vagy mit érez ha felszáll rá és leszáll, de én úgy érzem, ez a változtatás mindenkiben új érzéseket ébreszt. Megérte. -skoffLesz még Körös-toroki nap; 7 KOCSIS CSABA vállalkozó (Csongrád): - Elképzelhetetlennek tartom, hogy megszűnjön a tizenkét éve tartó rendezvény, amely a legjelentősebb programsorozat a csongrádi üdülőterületen. Ha az idegenforgalmi kft. nem vállalja fel a feladatot, szerintem gyorsan lehet találni szervezőket, akik hajlandóak folytatni a hagyományt. DOBOS VIKTÓRIA tanuló (Sopron): - Idén negyedszer is csak azért jöttem Csongrádra az ország másik végéből, mert a Körös-torokban ilyenkor jó buli van. Sokkal jobb, mint például a Balatonnál, ahol elsősorban a pénz a fontos. Nagyon sajnálnám, ha jövőre elmaradna a rendezvény. Nem zavar, hogy néha esik, néha fúj, mert az időjárás másodlagos. SMS-UZENETEK Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a levelek, a telefonhívások mellett szívesen fogadja a 06-30/218-1 Ill-es számra az sms-üzeneteket is! Észrevételeiket, véleményeiket köszönjük! NAGYMÁGOCSI VÁLASZ Nagymágocs jegyzője, Brusznyiczkyné Varga Ilona a kérdésre, miszerint ki engedélyezi birkák legeltetését a gyerekek játszóhelyéül szolgáló laposon a következőt válaszolta: a településen három játszótér is van e lapos területen kívül, ahová a tulajdonos engedély nélkül hajtja ki állatait. Ám várható, hogy az illető nemsokára elköltözteti a nyájat. GÖDÖR A KÁLVÁRIÁN A Kálvária sugárúton a Bolyai utcánál van egy gödör a villamossínek mellett. Ideje lenne kijavítani az úthibát, mielőtt más lengéscsillapítója is áldozatul esik. (70/272-7286) A sínek közelében lévő útpálya nem a közútkezelő kht.-hoz, hanem az SZKT-hoz tartozik. A hibát, ígérik, hamarosan kijavítják, egy figyelmeztető bóját már elhelyeztek a helyszínen. PARLAGON Mikor vágják le a tápéi búcsútéren és a Majakovszkij téren a parlagfüvet? (30/344-4777) Az időjárástól is függ, de a kht. gépei leghamarabb augusztus végén jutnak el ide. A panasz jogos, de a kht. erőforrásai végesek - válaszolta a szegedi Közterület-fenntartó Kht. illetékese. KÁTYÚS UTCA A Pálfy utca a Csonka utcától kifelé kátyús, még idejében ki kellene javítani - írta olvasónk. A kht. válasza: a panasz jogos, de a kohósalakos utat inkább aszfaltozni kellene teljes hosszában, nem éri meg javítgatni, mert hamar kátyús lesz ismét. Az idei tervben nem szerepel az útszakasz aszfaltozása. Iilesiel a Kapcsolat MEGJÖTTÜNK SZEGED SZIROVIC21A GERGŐ Augusztus 10., 5 óra 50 perc, 3710 g. Sz.: Szekeres Márta és Szirovicza Dávid (Kübekháza). MONOSTORI DORINA Augusztus 9., 8 óra 50 perc, 2850 g. Sz.: Tóth Izabella és Monostori Péter (Zsombó). HARANGOZÓ DÁVID Augusztus 10., 15 óra 55 perc, 3180 g. Sz.: Csorba Sára és Harangozó László (Szeged). SZEKERES RÉKA Augusztus 9., 18 óra 54 perc, 3530 g. Sz.: Csehák Ágnes és Szekeres Károly (Deszk). RAJ RÉKA Augusztus 11,3 óra 5 perc, 3620 g. Sz.: Kepenyes Katalin és Raj Pál (Szeged). VÁSÁRHELY TÖRÖK GERGŐ Augusztus 10., 17 óra 55 perc, 3450 g. Sz.: Szűcs Anikó és Török Imre (Hódmezővásárhely). MAKÓ ' VARGA RÉKA Augusztus 10., 10 óra 5 perc, 3300 g. Sz.: Kardos Erika és Varga Sándor (Makó). VÍGH DÁVID Augusztus 10., 22 óra 20 perc, 3450 g. Sz.: Imre Katalin és Vígh Markó (Királyhegyes). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK SZEGEDEN BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6.) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Ambuláns rendelés: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (Szilágyi utca felől). Ügyeleti kihívás telefonszáma: 474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton és munkaszüneti napokon pedig reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Ambuláns rendelés a teljes ügyeleti időszak alatt: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Elérhetőségi telefonszám: 474-374, vagy 104. S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Tel.: 06-80-820-111. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Tel.: 547-174. Csak sürgős esetben! TARAPCSIKALEX tanuló (Budapest): - Nagyon király a Körös-torok. A bátyámmal az unokatestvéremnél nyaralunk, velük voltam a hét végén a buliban. Nagy volt a tömeg, tetszett a tűzijáték, csak az a baj, hogy eléggé rossz volt az idő. Szeretnék jövőre is jönni, ugyanis jobb a Körös-torokban, mint más, hasonló helyeken. DR. RÉTFALVI ARPAD állatorvos (Szentes): - A Körös-toroki napokra szükség van, hiszen a fiatalság igényli. Lehet, hogy az idősebbek nem tartják fontosnak a hasonló programok szervezését, de engem például egyáltalán nem zavar. A napok idején is szivesen ellátogatnék az üdülőterületre, ha például működne minőségi vendéglátóhely. • CIKKÜNK VISSZHANGJA Levelek Szentesre Úgy érezzük, védve cégünk jó hírnevét és 50 üzletkötő kollégánk önérzetét, válaszolnunk kell Halmai László úrnak cégünkkel kapcsolatos, többségében nem indokolt, kritikus hozzászólására. Meg kívánjuk jegyezni, hogy nem vagyunk elkötelezve egyetlen pártnak sem. Mi minden településen az önkormányzat érdekében járunk el. Cégünk minden munkatársa tudásának legjavát adja annak érdekében, hogy tevékenységünkkel a megrendelő elégedett lehessen. Elismerjük azt, hogy a társulatokba szervezett több mint 40 ezer ingatlantulajdonos mindegyike nem fog dicshimnuszt zengeni munkánkról, de mégis megalakulhatott 21 közműtársulat. Cégünket nem a Halmai László képviselő úr által megkeresett önkormányzatoknál nyilatkozó személyek bízták meg a társulat szervezésével, hanem a társulat létrehozásáért felelős tisztségviselők. Éppen ezért csak ők az illetékesek cégünk tevékenységét értékelni. A fentiek igazolására mellékeljük a negatív példaként említett önkormányzatok illetékeseinek írásbeli véleményét, válaszul a cégünket ért „kritikára". NAGYSÁNDOR, N-ALEXANDER KFT. ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ Levelek Szirbik Imrének : „Az N-Alexander Kft. a mezőtúr-újvárosi szennyvízhálózat bővítésénél működött közre ... Önkormányzatunk az általuk végzett munkával teljes mértékben elégedett volt. ... Mezőtúr, 2002. július 2., dr. Bagdán Piroska polgármester." „Tisztelt Polgármester Úr! ...az N-Alexander Kft ... a szerződésben vállaltaknak teljes körűen eleget tett, az előre rögzített határidőket maradéktalanul betartotta. Tevékenységüket a jó felkészültség jellemzi. Bizalommal ajánljuk szíves figyelmükbe. Szigetvár, 2002. 07. Tisztelettel: Maretics József társulati elnök." „Városunkban az N-Alexander Kft. közreműködésével jött létre a csatornaberuházáshoz szükséges közműtársulás.... hatékonyan, alacsony hibaszázalékkal és lakossági panasszal végezte a szervezőmunkát. A kft. alkalmas közműtársulás előkészítésére, lakáspénztári szervezőmunkáinak elvégzésére. Kisújszállás, 2002. július 3., Tóth Gyula, a társulás elnöke és Palágyi Gábor polgármester." HOROSZKÓP Qr KOS: Gyorsan rápirít másokra, s HL a legtöbb emberről azt gondolja, hogy buta. Türelmetlen, és elereszti a füle mellett mások tanácsait. Nagyon jól ért ahhoz, hogy mindenkit kiborítson. BIKA: Gyakorlatias és kitartó. RenLlfgeteget dolgozik, a legtöbben azt gondolják önről, hogy kissé csökönyös, bizonyos kérdésekben befolyásolhatatlan. Figyeljen kissé jobban a környezetére. | IKREK: Jó eszű és intelligens. Önt I azért szereti sok ember, mert ön is figyelmes és előzékeny mindenkivel. Mosolyog a világra, és az visszamosolyog önre. Azért ne akarjon mindenkit megnevettetni. : RÁK: Utálja a rendezetlenséget, I akadékoskodó szőrszálhasogatása kiborítja barátait. Hideg, érzelmei nem hevítik fel bensőjét. Elalszik, miközben az este sok izgalmas kalandot ígérne. , OROSZLÁN: Nem bír megbirkózni a I valósággal, ezért fordul a művészetek felé, ott keresi a válaszokat. Ez a hozzáállás pedig nem segíti sem jobb álláshoz, sem meggazdagodáshoz, de élete nyugodt. SZŰZ: Sunyi, ravasz és egy cseppet sem megbízható. A csúcsra azért érhet fel, mert egy grammnyi tartás és erkölcs sem szorult önbe. De legalább jól érzi magát a bőrében, sikeres. MÉRLEG: Lelkes és optimista. Á; Csökönyösen elutasítja a tudatosságot, legtöbbször a szerencsére hagyatkozik. Még fel sem fedezte, mihez van tehetsége. A csillagok egy ideig még segítik. ] SKORPIÓ: Konzervatív és fél a wLif kockázattól. Próbál ügyeskedni valamit, de a mai nap ebben nem hoz előrelépést. Legalább adósságai nem növekednek az elkövetkező Időszakban, s ez Is valami. I NYILAS: Hajlamos arra, hogy túl sokat várjon vissza a semmiért. így pedig egyetlen üzlet és kapcsolat sem működik. Valamit önnek is be kell fektetnie, nem pedig csak várni a szüretre. BAK: Úgy gondolja, született veze[3Mltő, a többieknek azonban egészen más a véleménye. Néha erőszakos és kötekedő. Hiú, nem bírja elviselni az őszinte kritikát, aroganciája vérforraló. ^rjj. VÍZÖNTŐ: Együttérző és megértő 4Hii mások problémáival kapcsolatosan. Néha már-már túlzásba is viszi, s ezt mások kihasználják, palimadárként kezelik. Saját érdekeit nem védi kellőképpen. « HALAK: Ma virágeső hullik önre! I Már nagyon rég nem figyelt arra, hogy környezetében legyen egy-két élő vagy vágott virág, pedig ezek közelsége megszépíti napjait, s ezzel együtt önt is.