Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-10 / 186. szám

18 •SPORT* SZOMBAT. 2002. AUGUSZTUS 10. Lukics próbajátékon KOSARLABDA A Szeviép-Szeged A csoportos női kosárlabdacsapatánál jugo­szláv idegenlégióst tesztelnek. A Szeviép-Szeged kedd óta az új­szegedi Gellért Szabadidőköz­pontban tréningezik. A program­ban ezen a héten csak atlétikus edzések szerepeltek, hétfőtől azonban már a teremben is foly­tatják a felkészülést az új mester, Újhelyi Gábor irányításával. A szakember a pénteki beszélgetés­kor elmondta, hogy próbajáté­kon vesz részt a csapatnál a jugo­szláv Barbara Lukics, aki az első osztályú Beopetrol Beograd kosa­rasa volt. A 27 éves játékos az egyes és a kettes poszton vethető be, ám hogy a klub leigazolja-e, az majd csak a labdás edzések után derül ki. - A válogatott irányító, Donkó Orsolya kiesése után a fiatal Fű­rész, valamint Pungor mellett szükségünk van egy rutinos játé­kosra is ebben a pozícióban ­mondta Újhelyi. - Meglátjuk, mire lesz képes Lukics. Szeret­nénk még egy magas embert is igazolni, a jelöltet egyelőre keres­sük. Az eltelt néhány nap alap­ján szimpatikus az együttes hoz­záállása, a régiek mellett az úja­kon látszik, hogy szeretnének bi­zonyítani. A hírek alapján a ponterős ju­goszláv játékosról, Lukicsról megtudtuk, hogy nem volt még válogatott hazájában, és a Szeged lenne az első külföldi csapata. A gárda a hétvégi pihenő után hét­főtől napi két edzéssel folytatja az alapozó munkát. A délelőtt továbbra is futással és úszással telik majd, míg délután már a labdák is előkerülnek a Gellért sportcsarnokában. A csapathoz kapcsolódó hír, hogy a Szeviép friss igazolását, a Szekszárdról érkezett, egyszeres válogatott Kajdacsi fuditot - Oroszország­ban kapott lehetőséget - meghív­ták a nemzeti csapatba. A keret augusztus 20-ától két hétig kö­zösen, Budapesten készül az idei feladatokra. M. J. Szegediek Szolnokon KAJAK-KENU MUNKATÁRSUNKTÓL Alig néhány nappal a zágrábi, ju­nior és ifjúsági Európa-bajnokság után a két említett korosztály már a hazai országos bajnoki cí­mekért küzd. Péntektől vasárna­pig Szolnokon, a Holt-Tiszán rendezik az ob-t, amelyre har­mincnégy fős szegedi küldöttség utazott el Váradi Márton (férfi kajakosok), Kovács László (női kajakosok) és Kása Ferenc (kenu­sok) edzők irányításával. A horvát fővárosban szerepelt Démász-Szegedi VE-versenyzők közül a magyar szabályok szerint már túlkorosnak számító, két­szeres junior Eb-első Molnár, va­lamint Pusztay és Szélpál nem indulhat az eseményen. A többi­ek azonban - így a kajakosoknál Almási, Börcsök, Biczók és Sík, míg a kenusoknál joób, Vajda és Kálmán - ott lesznek Szolnokon, sőt a szegedi küldöttséget kiegé­szíti még a Maty-éri felnőtt Eb-n négyesben ezüstérmet szerző Ja­nics Natasa. A Démász kitűnő­ségei nem csak önmagukért, ha­nem az egyesületi pontokért is hajtanak, így fordulhat elő, hogy többen startolnak több számban is. Joób például tíz, Vajda pedig kilenc számban érdekelt, de raj­tuk kívül mások is kemény és fá­rasztó hétvége elé néznek. A ver­seny pénteken a kétszázas futa­mokkal kezdődött, szombaton • az ötszáz, vasárnap pedig az ezer­méteres távon hirdetnek győzte­seket. Ügyel az erőnlétre F0RMA-1 BUDAPEST (MTI) A Forma-1 1997-es világbajno­ka, jacques Villeneuve a pihenő­je alatt is ügyelt erőnléte megtar­tására. - A Hungaroringen versenyez­ni fizikailag és pszichikailag is egyaránt megterhelő. A csapat egész évben keményen dolgo­zott, így most ránk fért a kikap­csolódás, de semmiképp sem szabad leeresztenünk - mondta a 31 éves kanadai pilóta. Villeneuve 1999 óta tagja a brit BAR-Honda csapatnak, szerző­dése 2003-ig szól. Ebben az idényben egyszer végzett pont­szerző helyen, amikor július 7-én Silverstone-ban 4. lett. A nemzetközi szövetség (FIA) szabályainak megfelelően a júli­us 28-i német nagydíj óta a csa­patok kötelező pihenőt tartottak, a jövő vasárnapi Magyar GP előtt a tesztelés is tilos. Jacques Ville­neuve 1996-ban és 1997-ben győzött a Hungaroringen, Négy évvel ezelőtt 3. volt, mindháromszor a Williams szí­neiben. A legutóbbi három alka­lommal - már az új istállóját képviselve - nem szerzett pon­tot. Madaras feladta KEREKPAR0ZAS MUNKATÁRSUNKTÓL Üldözi a balszerencse, illetve az ítéletidő a Tour de Hongrie ke­rékpáros körversenyt. A tegnapi, Jászberény és Miskolc közötti 169 kilométeres szakaszt nem is fejezte be a mezőny. A rajt után nem sokkal a csü­törtöki etapgyőztes, az összetett­ben a második helyen álló Mada­ras Zoltán egy álló autónak ütkö­zött. Komoly sérülést ugyan nem szenvedett, de a viadalt feladta. Társa nem úszta meg ilyen könnyen. - Már Miskolc belterületén, a cél előtt 8 kilométerrel jártak a kerekesek - mondta Ali Csaba, a verseny technikai igazgatója -,. amikor újabb baleset történt. Ömlött az eső, az utak rendkívül csúszóssá váltak. Az Avasról te­kert lefelé a mezőny, amikor az egyik jugoszláv résztvevő egy víz­átfolyáson elvesztette egyensú­lyát, az ott álló személygépkocsi alá csúszott és súlyosan megsé­rült. A mentősök csak annyit tudtak mondani, hogy a keze biz­tosan eltört. A baleset pillanatában a bírók biztonsági okok miatt azonnal le­állították a versenyt, így az ered­ményhirdetés is elmaradt. A sza­kasz értékelésével kapcsolatban több verzió merült fel, ezt techni­kai értekezleten vitatták meg az érintettek. A Tour de Hongrie ma időfutammal folytatódik. Három napig az újszegedi arénában gyakoroltak Hubáék Csarnokot avat a HNKC Fesztivál a kéziseknek MUNKATÁRSUNKTÓL A jövő héten, augusztus 18-án, vasárnap rendezi meg a Szeged Városi Sportigazgatóság kézilab­da szakcsoportja a Fesztivál-ku­pa női tornát. Az eseményen hat csapat két csoportba osztva vesz részt, A: Kiskunhalas NKSE, Do­maszéki SK, Sándorfalva KG; B: Algyő KE, Csorvási SK, Makó KC. A részletes program, augusz­tus 18., 8 óra: Domaszék-Sán­dorfalva, 9.10: Algyő-Csorvás, 10.20: Kiskunhalas-Domaszék, 11.30: Makó-Csorvás, 12.40: Sándorfalva-K.-kunhalas, 13.50: Algyó-Makó, 15 óra: helyosztó az 5. helyért, 16.10: bronzmér­kőzés, 17.20: döntő. Marostői sikerek MUNKATÁRSUNKTÓL Már javában zajlanak a strand­kézilabda országos bajnokság végküzdelmei, döntői. A serdülő korcsoport |'89-es születésűek) fináléjának Zánka adott otthont, melyen a szegedi Marostő SE Új­szegedi Vagányok nevű alakulata az első helyen végzett. Az idősebbek követték az ifjak példáját, ők Balatonbogláron szálltak harcba az elsőségért. A Maros tó SE 6 Puttony bizonyult ebben a mezőnyben is a legjobb­nak. A spanyolországi Európa-baj­nokság azonban nem úgy sikerült az újszegedi egyesületnek (ők kép­viselték a férfiaknál Magyarorszá­got), ahogy tagjai tervezték. A tor­na előtt kulcsjátékosok (pl: Farkas József, Zsódi Imre) estek ki külön­böző okok miatt, így csak a 15. he­lyet sikerült megszerezniük. KÉZILABDA A kemény munka dacára a Liss-HNKC női kézilabdásai va­lószínűleg szívesen maradtak volna Vrnjacka Bánján, a sí­paradicsomban; de az élet nem állhat meg. Vásárhelyen és Sze­geden folytatják tovább a fel­készülést a bajnokságra. Kezdjük a krónikát egy kurió­zummal: a jugoszláviai síparadi­csom, Vrnjacka Banja vezetői testvérvárosi kapcsolatot szeret­nének kialakítani Vásárhellyel. Ebben szerepe van a szimpatiku­sán viselkedő együttesnek is. A szerdai, a csütörtöki és a pénteki napot a hódtói aréna el­foglaltsága miatt az újszegedi sportcsarnokban töltötte a Liss-HNKC NB l-es női kézilab­dacsapata. A tavalyi meglepetés­gárda (bajnoki 6., Magyar Kupa 3. helyezés) tréningjeit már a porckorongsérv-operáció után felépült Farkas József irányította. - Elsősorban labdás edzéseket végzett a keret - mondta a szak­ember -, a pénteki napon pedig már egymás elleni játék szerepelt a programban. A hét elején a vé­dekezést gyakoroltuk, sulykol­tuk, elsősorban a hatos falas rendszert. A hét közepétől, Sze­geden viszont a csoportos táma­dási feladatok kerültek előtérbe. Ezt is jól oldották meg a lányok. Az új szerzeményekre nem lehet panasz, lelkesen, nagy akarással küzdenek, dolgoznak; nyugod­tan állíthatom: már nem beszél­hetünk új emberekről, hanem egységes csapatról. A vásárhelyi játékosok nem kímélik egymást az edzéseken. Fotó: Schmidt Andrea Az együttes játékosai már nem sokat pihenhetnek a szep­tember 11 -ei rajtig, ekkor az Esztergomot fogadják a hódtói­ban Baunokék. Ma és holnap ­ezt azért tekinthetjük kikap­csolódásnak, lazításnak is - a siófoki Beach Houson rendezik meg az országos strandkézilab­da-bajnokság felnőtt korcso­portjának a döntőjét, melyben Liss-HNKC egy része Brutális néven érdekelt. Augusztus 24-én csarnokavatón szerepel a vásárhelyi gárda, Kisteleken a Dunaferr-rel mérkőzik meg. A két csapat Ónozó István meg­hívásának tesz eleget. Jó hírek érkeznek a Helsinki­ben rendezendő junior Euró­pa-bajnokságra készülő váloga­tottakról, Kocsis Ágnesről és Sza­bó Valériáról, mindketten az együttes erősségei, a szövetségi edző, Kovács Péter számít rájuk. Végezetül pedig, eldőlt, hogy a kék-sárgák egykori - átlövője, a szlovák Renata fancsarova az újonc Túrkevében folytatja pá­lyafutását. Új csapatával január 18-án jön bajnoki mérkőzést ját­szani a Hódtói Sportcsarnokba. I.P. A Biacsi testvéreknek a sport teszi teljessé az életét Érmek, csikók, malacok Budapesten rendezték meg a fo­gyatékos atléták második Eu­rópa-bajnokságát. A baktói ik­rek, Biacsi Hona és Bernadett (SZVSE) egy aranyat és három ezüstöt szereztek. Antal Andor edző munkáját és a 17 éves Biacsi lányok tehetségét dicséri a fogyatékosok (mindket­ten az átlagnál lassabban, nehe­zebben tanulnak) Budapesten rendezett Európa-bajnokságán nyert négy medál. A szép ered­ményekről már beszámoltunk, de a sztori kedvéért elevenítsük fel a fővárosban történteket. Ilo­na 3000 méteres síkfutásban aranyérmes lett, míg a rövidebb távon, 1500 méteren második­ként haladt át a célvonalon. Ber­nadett a 800 méteres síkfutás eredményhirdetésekor és a 4x400 m-es váltó tagjaként is ezüstérmet vehetett át. - Tavaly szeptemberben kerül­tek hozzám és az egyesülethez II­csiék - mondta Antal Andor, a Szegedi VSE atlétikai szakosztá­lyának a vezetőedzője. - Az álta­lános iskolában olyan alapokat kaptak, amelyre bátran építkez­hettem. Nagyon jó velük dolgoz­ni, foglalkozni; rendkívül fegyel­mezettek, mindent maradéktala­nul teljesítenek, amit elvárok tó­lük. Igaz, időnként még összeke­verem őket, úgy tudom megkü­lönböztetni kettejüket, hogy Ilo­nának van egy kis szemölcs a szájánál. A már említett alapokat a Só­lyom utcai általános iskolában szerezték meg Biacsiék. Ötödi­kes korukban kezdtek el atleti­zálni, felfedezőjük, nevelőedző­jük lusztné Vass Sarolta volt, majd nyolcadikban átkerültek Makra Anikóhoz. Nem lustál­kodnak, pillanatnyilag 70 érmet és négy kupát (természetesen fe­le-fele arányban osztozva a di­Biacsi Ilona (balról) és Bernadett négy érmet nyert a budapesti Európa-bajnokságon. Fotó: Miskolczi Róbert csőségen) őriznek otthon, a csa­lád baktói házában. - Az első versenyen Kiskunfél­egyházán indultunk - mesélte a beszédesebb Ilona, Bernadett jobbára bólogatásával nyugtázta testvére szavait - és rögtön nyer­tünk is. Ez még nem atlétikai vi­adal, hanem sorverseny volt. Az első futóversenyen éppen a Sze­gedi VSE pályáján szerepeltünk először a területi bajnokságon. Ezt követően már zsinórban vet­tünk részt a megmérettetéseken és nyertük az érmeket. Aki azt hiszi, hogy a pesti Eb volt az első nemzetközi erőpró­bája Ilonának és Bernadettnek, az téved. Tavasszal Lengyelor-' szágban képviselték az országot a mezeifutó-vb-n, amelyen egyéni ben a 14. és a 15. helyen végez­tek, csapatban viszont bronzér­met szereztek. A kontinensvia­dalon nem számítottak esélyes­nek, de remek formájukkal meg­lepték a mezőnyt, edzőjüket és szüleiket egyaránt. S jöhet a foly­tatás: idén még a kismaratoni bajnokság és egy késő őszi nem­zetközi verseny vár rájuk, jövőre pedig a mesés Tunéziában rende­zik a világbajnokságot. - Nagyon jó lenne oda eljutni ­mondták szinte egyszerre -, de az igazi nagy álom az athéni pa­ralimpia. Olimpikonok szeret­nénk lenni. Ha sokat dolgozunk, ez is valóra válhat, hiszünk ben­ne, és addig szeretnénk sportol­ni, amíg csak lehet. Naponta minimum egy órát edzenek, de nemcsak a sport tölti ki az életüket. A 624-es szakmunkásképzőben tanul­nak, a pék és a mezőgazdasági szakmák valamelyikével kacér­kodnak. Otthon pedig várja őket Villám és Vihar, a két csi­kó, a két anyakoca a majd két tucatnyi kismalaccal (a közel­múltban születtek), őket Iloná­nál^ és Bernadettnek kell telje­sen ellátni. A szájuk a fülükig ér, kacagnak, mikor kedvence­ikről beszélnek. Akárcsak a fu­tásról... IMRE PÉTER

Next

/
Thumbnails
Contents