Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-01 / 178. szám

2 KÜLFÖLD" CSÜTÖRTÖK, 2002. AUGUSZTUS 1. RÖVIDEN Nemzetiségi arányok társadalmunkban Megjelent a „Nemzetiségi kö­tődés - A nemzeti, etnikai ki­sebbségek adatai" című kiad­vány első kötete. BUDAPEST (MTD A könyv a 2001 februári nép­számlálás eredményeinek teljes körű feldolgozásával készült, és segíti a felkészülést az önkor­mányzati választásokra. Mellár Tamás, a KSH elnöke elmondta: a lehető legkevesebb értékeléssel, elemzéssel kiegészített - egyéb­ként éppen a sajtótájékoztató napján megjelent - adattár önál­ló fejezetekben tárgyalja a 13 magyarországi kisebbséget, a leg­apróbb települések tekintetében is. Mintegy 200 ezren vallották magukat a cigány közösséghez tartozónak. A kötet érdekesebb adatait ismertetve érdekesség­ként említette, hogy a német nyelvet anyanyelvükként bejegy­GLÓBUSZ LESZAVAZOTT NŐI FELÖLT A dél-koreai parlament elutasí­totta, hogy miniszterelnöknek jelöljék Csang Szang asszonyt, aki az ország első női kormány­fője lehetett volna. ECEVIT ÉRVEI Az ankarai vezetés megpróbálja lebeszélni az USA-t arról, hogy katonai támadást indítson Irak ellen. Ezt Biilent Ecevit török kormányfő jelezte a Sabah című újságban megjelent interjújában. Közben a török törvényhozás no­zőknél (33 ezer 792) sokkal töb­ben használják családi, baráti körben ezt a nyelvet (53 ezer 40), s az előbbieknél két és félszer többen, 88 ezer 416-an vannak azok, akik a német nemzetiségi kulturális értékekhez, hagyomá­nyokhoz kötődőnek érzik közel magukat. Előkészületben van és két-há­rom héten belül megjelenik a másfél évvel ezelőtti, 14. magyar népszámlálás vallási, felekezeti adatait tartalmazó kötet is. A né­pesség csaknem 55 százaléka, a vallást megjelölők közel három­negyede a katolikus egyházhoz tartozik: 5,3 millió a római kato­likusok száma, a görög katoliku­soké megközelíti a 269 ezret. A református egyházhoz tartozó­nak vallották magukat egymillió 623 ezren, az evangélikusok szá­ma 304 ezer, az izraelita vallást 13 ezernél kevesebben jegyezték be. vemberre előrehozott választáso­kat írt ki. KATONAI KIADÁSOK Az európai NATO-tagállamok­nak növelniük kell katonai ki­adásaikat, ha partnerei akarnak maradni a szövetségben az USA-nak - állapította meg a brit parlament alsóházának védelmi bizottsága. A dokumentum sze­rint jelenleg szakadék tátong az amerikai és az európai fegyveres erők hadviselési képessége kö­zött. Almát keres a robot MEDGYESSY BESZÉLHET Megkapta a kormányfő a titok­tartási felmentést a polgári tit­kosszolgálatokat felügyelő politi­kai államtitkártól, így elhárult az akadálya annak, hogy Med­gyessy Péter nyílt ülésen számol­jon be titkosszolgálati múltjáról az ezt vizsgáló parlamenti bizott­ság csütörtöki ülésén. UTOLÉRÉSES BALESET Egy személy meghalt és négyen ­közöttük három gyermek - sú­lyosan megsérült szerdán hajnal­ban az Ml-es autópályán Mo­sonmagyaróvár térségében, ami­kor két amerikai típusú mikro­busz egymásnak ütközött. Rö­viddel hajnali három óra előtt úgynevezett utoléréses baleset történt: a Hegyeshalom felé ve­zető oldalon az egyik kocsi eddig tisztázatlan körülmények között hátulról nekirohant az előtte ha­ladónak. BAJA VÍZ ALATT Özönvízszerű eső hullott szer­dán délelőtt Bajára. A város szin­te minden utcája, pincéje vízzel telt meg. Délelőtt 9 órától 11 óráig zuhogott az eső a városra, és ebből csaknem másfél órán át felhőszakadás formájában hul­lott a csapadék. BALATONI SZINT A Balaton történetében nem pél­da nélküli a mostanihoz hasonló alacsony vízszint, ilyen jelenség minden évtizedben legalább egy­szer tapasztalható, így tartós csökkenésről még nincs szó - kö­zölte Kóródi Mária környezetvé­delmi és vízügyi miniszter. Annyira államtitok, hogy mindenki erről beszél, forráskritika nélkül Titkosszolgálati múltkutatás D-008-as fedőnéven (Medgyessy Pétert D-209-es fedőnéven tartották számon) az Orbán-kormány egyik tagja szigorúan tit­kos tiszt lehetett a rendszerváltozás előtt. BUDAPEST (MTI) Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár megerősítette azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a Nemzetbiz­tonsági Hivatal elkészítette és elküldte a szervezetnél található, a volt kormánytagok­ra vonatkozó adatokat az ezzel foglalkozó ­Mécs Imre vezette - parlamenti vizsgálóbi­zottsághoz. Az államtitkár azt mondta: a do­kumentumról ennél többet nem árulhat el, mivel annak tartalma államtitok. A bizottság arról kért információt, hogy a nyilvántartás­ok szerint az 1990 után kormányzati szere­pet betöltött személyeknek volt-e a rendszer­változás előtt kapcsolata a titkosszolgálatok­kal. A HVG internetes oldala szerint a bizott­sághoz küldött irat az Antall- és Horn-kor­mány esetében egy-egy, az Orbán-kormány­ban viszont öt érintettet jelöl meg. A HVG úgy tudja, az Orbán-kormány három tagjá­nak volt irata a III-as főcsoportfőnökség Il-es ügyosztályánál: közülük kettőt Bihari és Ma­gasdi fedőnéven úgynevezett hálózati sze­mélyként tartottak nyilván. A harmadik, D-008 fedőnéven Medgyessy Péter minisz­terelnökhöz hasonlóan szigorúan titkos tiszt volt. Tóth András annyit mondott csupán, hogy az NBH a bizottság által küldött listát töltötte ki. Tóth András hangsúlyozta: min­denki államtitoksértést követ el, aki adato­kat nyilvánosságra hoz valakinek az érintett­ségével kapcsolatban, mivel ehhez a törvény előírása szerint a titokgazda felmentése szükséges. • A Történeti Hivatal nyilvántartásában fel­lelhető iratok szerint az előző kormányok tagjai közül egy személy írt alá a belbiztonsá­gi szervekkel együttműködési nyilatkozatot, három pedig jelentést is adott. Mécs Imre el­mondta: a hivatal nyilvántartásában 16 kor­mányzati szerepet vállalt politikus neve sze­repel. - Ezt az adatot forráskritikával kell ke­zelni, mivel közöttük olyan is van, akiről ép­pen sikertelen beszervezése okán született irat - tette hozzá. A hivatal egy volt kor­mánytag aláírt együttműködési nyilatkozatát találta meg, s rábukkant olyan jelentésekre is, amelyeket három másik, a vizsgálatban érintett politikus írt, szigorúan titkos tisztet vagy hivatásos tisztet viszont nem talált. Abdics büntetése Tervet dolgoztak ki a várható vészhelyzetre Kuvait háborúellenes Iskolakezdés előtt dupla családi pótlékot juttatnak BUDAPEST (MTI) Az iskolakezdés előtt, augusztus­ban dupla összegű családi pótlé­kot, illetve iskoláztatási támoga­tást kapnak az érintettek. A jut­tatás 15-éig mindenkihez eljut. Ezt Forgó Györgyné, az Egészség­ügyi, Szociális és Családügyi Mi­nisztérium főosztályvezetője kö­zölte. A hónap elejétől 15-éig azok is megkapják a 13. havi csa­ládi pótlekot, akik az államház­tartási hivatalokon keresztül jut­nak a támogatáshoz. A plusz jut­tatás több mint 2 millió 110 ezer gyermek után jár. Elmondta: szeptembertől 20 százalékkal emelkedik a családi pótlék össze­ge, így októbertől az egygyerme­kes családok 4600 forintot, az egy gyermeket nevelő egyedülál­lók 5400 forintot, a kétgyerme­kes családok gyermekenként 5600 forintot, a két gyermeket nevelő egyedülállók pedig gyer­mekenként 6500 forintot kap­nak. Három- vagy többgyerme­kes család esetén gyermekenként 7100 forint, három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 7600 fo­rint, tartósan beteg, súlyosan fo­gyatékos gyermek eseten pedig 12 ezer 600 forint a családi pót­lék összege. A juttatást ebben az évben azon gyermekek után kap­ják a családok, akik közoktatási intézményben tanulnak, és 20. életévüket még nem töltötték be. A Herincs nevű robotot aknakeresésre és az al-Kaida fegyverraktá­rainak felkutatására használják a kelet-afganisztáni Kikajban. Az amerikai haderő az afganisztáni háborúban első alkalommal hasz­nál kereső robotokat. MTI Telefotó/AP/Wally Santana KÁROLYVÁROS (MTI) Horvátországban háborús bűnök elkövetése miatt húszévi börtön­re ítélte egy helyi bíróság Fikret Abdics egykori szakadár bosnyák vezetőt, aki a boszniai háború­ban szembefordult Szarajevóval, és több ezer fős hadseregével a boszniai hadsereg ellen harcolt. A károlyvárosi (Karlovac) bíróság Abdicsot bűnösnek találta 121 polgári személy és három hadifo­goly halálában, valamint 400 embernek okozott sérülésben. Abdics a délszláv háború idején szembefordult az Alija Izetbego­vics vezette bosnyákokkal, és Ve­lika Kladusa-i központtal kikiál­totta a „Nyugat-boszniai Auto­nóm Területet". E „miniállam" vezetőjeként több ezer fős hadse­reget szervezett, és Bihacs, Csa­zin, valamint Velika Kladusa környékén a bosnyák hadsereg ellen harcolt. A bosznia-hcrcego­vinai hatóságok sokáig hiába kérték Zágrábtól Abdics kiadá­sát. Abdics horvát állampolgár­ságot kapott. KUVAITVAROS (MTI) Vészhelyzetre vonatkozó tervet dolgozott ki a kuvaiti vezetés egy esetleges Irak-ellenes amerikai támadás esetére. A kuvaiti kor­mány, amely ellenzi a Szaddám Húszéin iraki elnök megdönté­sét célzó katonai akció tervét, be­jelentette: felkészült minden es­hetőségre. „Kuvait készen áll ar­ra, hogy megvédje határait és függetlenségét, s garantálja a la­kosság biztonságát" - hangsú­lyozta Ahmad al-Fahd al-Ahmad asz-Szabah tájékoztatási minisz­ter. Az öbölmenti országban nagy a bizonytalanság. A kolozsvári Krónika megállapítása A visszalépést jelzi, ha nincs közlendő KOLOZSVÁR (MTI) A Krónika című, Kolozsvárott megjelenő erdélyi napilap szerint joggal lehet azt mondani, hogy a magyarországi kormányváltás visszalépést jelentett a határon túli magyarság támogatásának ügyében. A magyar-román ki­sebbségi vegyes bizottság társel­nökeinek bukaresti találkozóját értékelő szerdai vezércikkében megállapítja: a keddi bukaresti találkozó után a feleknek egysze­rűen nem volt közlendőjük. A tartalom és a koncepció hiányát Cristian Diaconescu és Szabó Vilmos társelnökök olyan formu­lákkal igyekeztek leplezni, hogy a felek között csupán „politikai egyeztetés", illetve „szakértői konzultáció" folyt. Robbantás a Héber Egyetemen JERUZSÁLEM (MTI) Nyolc ember eletét követelő, a je­lek szerint öngyilkos merénylő által elkövetett robbantás történt szerdán Jeruzsálemben, a Héber Egyetem területién. Az izraeli rá­dió jelentése szerint az egyetem Frank Sinatráról elnevezett zsú­folt kávézójában ebédidőben tör­tént robbanástól több mint har­mincan sebesültek meg. Többük állapota súlyos. Az izraeli kato­nai rádió megszólaltatott egy szemtanút, ő szerinte terrorista volt a támadó, aki maga is felrob­bant. Elmondta: nagy zűrzavar támadt a helyszínen. Az egyetem Jeruzsálem hagyományosan ara­bok lakta keleti és többségében zsidó lakosságú nyugati felének határa közelében található. Leg­több hallgatója zsidó, bár arabok is látogatják. A neves intézmény­ben jelenleg vizsgaidőszak van. A Hamász vállalta a merényletet, hogy bosszút álljanak vezetőjük, Szalah Sehada megöléséért. Mentősök szállítják az egyik súlyos sebesültet a jeruzsálemi Héber Egyetem Frank Sinatráról elneve­zett kávézójából. MTI Telefotó/EPA/Chris Bouroncle Főszerkesztő: S/l I EY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÖRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (mellekletek!, M1SKOLCZI RÓBERT (totó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SULI IÓZSF.I (sport) • Délvilág szerkesztőségvezetó: Ú1SZASZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stelánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Télefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882 Interneteim www.delmagyjr hu • E-mail szcrkcsztosegmdelniagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-906. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Deák F. u. 6. Tél - 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel 63/401 024 Tel l.ix 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9 11 (Városi Galériai Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁC KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZT1NÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Térjesztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN. Térjeszlés: 62/567-864 Térjesztési zöldszám: 80/821-821. Előfizetési dlj egy hónapra 1165 Fl (Délmagyarországi, 1055 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt • ISSN 0133-025X IDélmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kíl. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents