Délmagyarország, 2002. július (92. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-06 / 156. szám

4 • AKTUÁLIS" SZOMBAT, 2002. JÚLIUS 6. Erzsébet királyné szerepében: Takács Katalin Merész, gyors, tehetséges A III. Richárdban Erzsébet ki­rálynét alakító Takács Katalin nyolc éven át a Radnóti Színház egyik vezető színésznője volt, főszerepek sorát játszotta Valló Péter rendezésében. Amióta 1994-ben átszerződött az Új Színházba, most dolgozik elő­ször együtt régi kollégáival. - AIII. Richárd négy női figurá­ja szinte olyan szerepet tölt be, mint a klasszikus görög tragé­diákban a kórus. Hogyan lehet felépíteni egy ilyen kevéssé jel­lemzett figurat? - Gyakran mondják, Shakes­peare nem törődött a női lélek rej­telmeivel. Szerencsére akadnak olyan rendezők - Valló Péter ilyen akik abból a kevésből is, amit megtudunk ezekről a nőkről, igyekeznek minél többet kibonta­ni. Érdekes, hogy Erzsébet király­néról pont ellensége, Richárd mondja: merész, gyors, ötletes és tehetséges. Ebből a kiindulásból már fel lehet építeni valamiképp a szerepet. Valló Péter nagyon fi­gyelt a női alakokra, alaposan ele­mezte, hogy mi motiválja őket, mit adnak hozzá a történethez, hogyan befolyásolják a politikát. - Korábban sok sikeres közös munkája volt Vallóval. Milyen volt hosszú idő után újra talál­kozni vele ? - Akkor nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, Péter meghatá­rozó rendező volt az életemben. Nyolc év kimaradt, s most ugyanúgy folytattuk, ahogyan abbamaradt. Ez igazán nagy öröm. Boldogan jöttem Szegedre, sohasem játszottam még a sza­badtérin. Péter hihetetlen nyuga­lommal és türelemmel vezényel­te le a próbaidőszakot. ]ó dolog ilyen nagyszerű kollégákkal dol­Takács Katalin a York szerepét játszó Nagy Jenővel a Dóm téri fő­próbá n. Fotó: Miskolczi Róbert gozni, bár bevallom, a szabadtéri nem igazán az én műfajom. Hol esik, hol pedig hőgutát lehet kap­ni, csípnek a szúnyogok, beszű­rődnek az utcai zajok, és bor­zasztó, hogy csak két előadásunk van. A kőszínház ideálisabb az elmélyült munkához. -Karakteresen politizáló szín­házat láthat most a Dóm tér kö­zönsége. Érdekli a politika 1 - Bár nem foglalkozom a poli­tikával, ha akarom, ha nem, be­szüremlik az életembe. Úgy gon­dolom, a III. Richárdhoz hason­ló politikus darabok mindig ak­tuálisak valamelyik nézőpont­ból. Sohasem a pártállásuk sze­rint ítélem meg az embereket, mert egyszerűen nem ez érdekel belőlük. - Mostanában melyik szín­házban láthatja a közönség1 - Az Új Színház társulatának tagja maradtam, bár máshol is gyakran játszom. A pályakezdő rendező, Szákás Tóth Péter irá­nyításával előbemutatóként csináltuk meg nemrégiben a fi­atal drámaíró, Németh Ákos Autótolvajok című új darabját, amelyben négy frissen végzett főiskolás kolléga partnereként a főszereplő lány édesanyját ját­szom. A pécsi országos színházi találkozón tartottuk az előpre­miert, az igazi bemutató majd ősszel lesz Nyíregyházán. Saját színházamban Osztrovszkij Jö­vedelmező állás című darabjá­ban egy igazán remek szerepre, Kukuskinára készülök. Csáká­nyi Eszter egy év fizetés nélküli szabadságot kért a Katona Jó­zsef Színházban, és engem kér­tek fel, hogy vegyem át a szere­pét a Stellában. A szerep is nagy, és Eszter után is óriási ki­hívás belépni egy sikeres pro­dukcióba. - Emlékezetes szerepeket ját­szott filmekben és tévéjátékok­ban, országos ismertséget, nép­szerűséget szerzett. Nem hiá­nyoznak manapság ezek a meg­mutatkozási lehetőségek? - Nem csak a népszerűség mi­att voltak ezek fontosak. A tévé­játék és a film egy másik műfaj. Az arcoddal, a tekinteteddel vagy jelen, és egy villanás mindent megmutat belőled és a szerepből. Kár, hogy egyre kevesebb lehető­ségünk adatik erre. HOLLÓSI ZSOLT Százhúszmillió forintba kerülne a híres hangszer felújítása Koncert a dóm orgonájáért Jótékonysági hangversenyt ad vasárnap este (él 8-tól a szegedi dómban Gulyás Dénes opera­énekes és Bottkáné Égető Mária orgonaművész a székesegyház orgonája javára. A milánói és a passau dóm orgo­nája után a szegedi fogadalmi templom orgonája a harmadik legnagyobb Közép-Európában. 1930-ban Geyer József és Antos Kálmán tervei alapján készült, az­óta nem újították fel a működését biztosító belső szerkezeti eleme­ket, ezért a hangszerek szegedi ki­rálynője mára katasztrofális álla­potba került. - Külföldről is gyak­ran jönnek hozzánk olyan látoga­tók, akik az orgonaismereti tan­könyvekben olvastak franciás-ro­mantikus szépségéről, egyedülál­ló hangszínéről - meséli Rottkáné Égető Mária, a dóm orgonistája, aki azt is elmondja: kértek már ajánlatot annak a neves pécsi or­gonaépítő cégnek a mai jogutód­Gulyás Dénes operaénekes és Bottkáné Égető Mária orgonamű­vész együtt lép fel vasárnap jától, ahol annak idején a hang­szert megépítették, nemrégiben pedig az új játszóasztalt elkészí­tették. A teljes felújítás körülbelül 120 millió forintba kerülne. Ha lenne rá fedezet, folyamatosan el lehetne végezni a rekonstrukciót. - A dóm plébánosával, Kondé Lajos atyával és Simon Tamás kántor kollégámmal mindent megteszünk azért, hogy megkez­dődhessen az orgona felújítása, ám ez az összeg olyan óriási, hogy aligha teremthető elő városi Holografikus közelítések Bécsből Christian Oberwagner, az Oszt­rák Kulturális Fórum kultúratta­séja nyitotta meg tegnap a Bécsi Zsidó Múzeum A bécsi 'zsidóság - holografikus közelítések című vándorkiállítását a Bartók Béla Művelődési Központban. Kö­szöntőt mondott Lednitzky And­rás, a Szegedi Zsidó Hitközség és a Szegedi Magyar-izraeli Baráti Társaság elnöke, majd Felicitas Haimann-fehnek, a Bécsi Zsidó Múzeum főkurátora szólt a kü­lönleges tárlatról. Visszakapják az ötvenmilliót A szegedi önkormányzat sza­kaszosan pótolja a városi kór­háznak a sürgősségi osztály mű­szerpénzéből elvett 50 milliót. A nyári szünet előtti utolsó köz­gyűlésen önálló képviselői indít­ványt terjesztett a testület elé Thurzó Ferenc. Ebben sürgette a szegedi kórház másfél évvel ez­előtt átadott, s azóta üresen álló sürgősségi betegellátó osztályá­nak (SBO) műszervásárlásra szánt pénzéből elvett 50 millió forint visszaadását. A 2000 de­cemberében felépült SBO-nak már tavaly májusban be kellett volna kapcsolódnia a város egészségügyi ellátásába, de mi­után a kórház sikertelen volt a gép-műszer pályázatokon, nem lett pénz az osztály berendezésé­re. Ezért tavaly a közgyűlés úgy határozott, hogy 121 millió fo­rint önkormányzati céltámoga­tást biztosít az SBO szakmai mi­nimumfeltételeinek fedezésére. Ebből az összegből azonban idő­közben átcsoportosítottak 50 milliót a szegedi rendelőintézet felújítására. A pénzre azért van most halaszthatatlanul szüksége a kórháznak, mert júbus 17-én jár le a műszercégek számára ki­írt pályázat, s ekkor kell a kór­háznak döntenie arról, mely cég­A megye értékei a nyári egyetemen Közművelődési nyári egyetem néven ötnapos szakmai össze­jövetelt szervezett az ezen a területen dolgozóknak a Csong­rád Megyei Közművelődési Ta­nácsadó Központ. Az öt nap alatt tizenhét neves egyetemi tanár, szociológus, pszichológus, politológus tartott előadást hetven résztvevőnek az úgynevezett szükséges tudás té­makörében. Török József nép­művelő, a nyári egyetem titkára lapunknak elmondta: a rendez­vény fölülmúlta várakozásaikat. Mind az előadások színvonalát, mind a hallgatók számát illetően elégedettek. A programot úgy ál­lították össze, hogy a hallgatók a társadalom legfontosabb szeg­menseiről szerezzenek külön is­mereteket. A tudástartalmak cí­mű fejezetben például arra kap­tak választ az előadóktól, hogy mit kell tudni a gazdaságról, a kultúráról, a társadalomról, az emberről és a különböző szerve­zetekről, illetve mennyire kell mást tudni a községben és a (nagy(városban, illetve a rétegin­tézményekben. Az előadásokat követően élénk vita alakult ki a jelenlévők között, ami azt bizo­nyítja, alaposan elmélyedtek a témákban. A résztvevők megis­merkedtek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark­kal és Csongráddal, a vizek és parkok városával is. Britten-gyermekopera Benjámin Britten A kis kéményseprő című gyermekoperáját mutatja be a szegedi Harmónia Kulturális Egyesület ma, szombaton este fél 9-től a városháza udvarán. Az alapos zenei felkészülést igénylő dara­bot Szeged város önkormányzatának támogatásával Juray Miklósné tanította be. Sam, a kis kéményseprő szerepét Paragi Robi énekli, Bob Cseh Antal, Clem Nikolényi István, Miss Baggott Márkus Szilvia, Ro­wan Rácz Rita lesz, a további szerepekben a Weöres Sándor Általános Iskola tanulói, Márki Kitti, Rácz Tomi, Varga Vanda, Márki Anett, Nagy Ginette és Kránitz Kristóf lépnek fel. A darabot Bárdi Sándor fordította. Az előadást Anger Ferenc rendezte. A közreműködő mu­zsikusokat Cser Ádám vezényli. A bemutatóra a belépés ingyenes. szintű, nagy összefogás nélkül. Vasárnap immár hatodik alka­lommal rendezzük meg nyáresti jótékonysági hangversenyünket az orgona javára. Nem árulunk belépőjegyeket, de arra kérjük a közönséget, hogy adományaival támogassa a nemes célt. Idén a neves tenoristát, Gulyás Dénest sikerült megnyernünk szólistá­nak, aki három Ave Mariát, majd Carissimi-, Massenet- és Giordani-műveket fog énekelni ­sorolja a koncert műsorszámait Bottkáné Égető Mária, aki ter­mészetesen maga is fellép. Tava­lyi amerikai vendégszereplésén szerezte meg Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabjának orgonára készült átiratát, amit vasárnap először hallhat a szege­di közönség. Mellette Hándel Ví­zizenéjét játssza. A hangverse­nyen közreműködik Balázs György szaxofonon és Siklósi Gábor ütőhangszereken. H. ZS. tői vásárol műszereket - lehető­leg a legkedvezőbb áron. A legutóbbi közgyűlés némi hu­zavona után megszavazta, az el­vett 50 millióból 15 miihót azon­nal kapjon vissza a kórház, míg a fennmaradó 35 millió forintot szakaszosan fizeti az önkormány­zat, amikor a műszerek érkeznek. A szegedi kórház főigazgatója, Nárai György elmondta: az SBO-t már bútorozzák, a gé­pek-műszerek várhatóan októ­ber végére meglesznek, így az év vége felé, közel kétéves csúszás­sal megkezdheti működését a vá­rosi kórház sürgősségi osztálya. K.K. JQ BÉRES Az egészséges emberért A gazdám után a Minera a legjobb barátom A reklámokban azt látjuk, hogy tökéletes nők és tökéletes férfiak tö­kéletes gyerekeket nevelnek, és persze tökéletes kutyákat, macská­kat tartanak. És ki ne lenne odáig ezekért a reklámbeli-állatkákért?! Amikor olyan helyesek! Olyan mozgékonyak! Olyan ragyogó és pihe­R uha a szőrük! Es sohasem betegek, o és a valóság? Az bizony sokkal hétköznapibb. A felhőtlen percekért sokat kell tennünk, akadnak gondok-bajok szép számmal, és bizony nem vagyunk mindig egészségesek. Ahogy az állataink sem. Azt mondják, az egészség alapja a helyes táplálkozás, és ebben na igazság van. Tehát, ha megfelelően táplálkozunk és megfelelő eledel lel látjuk el saját kedvenceinket, akkor mi is és ők is minden bizonnyal ugyanolyan egészségesek és életerősek leszünk, mint a képernyőn mosolygó ideális család és vígan szaladgáló négylábú társaik... Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Gondoljunk csak bele! Mi, emberek, ha törekszünk is a helyes táplálkozásra, azért mégiscsak előfordul, hogy megbetegszünk. Vagy, hogy megoperálnak minket, és a felépü­lés nehézkes időszakában vagyunk. De egy kismamának sem elegen­dő csupán jókat ennie ahhoz, hogy a baba egészséges legyen. Van­nak időszakok, stresszhelyzetek amikor nem kapja meg szervezetünk mindazt, amire szüksége van. Ilyenkor jót tesz egy kis vitamin- és nyomelempótlás, hogy könnyebben vegyük a nehéz kanyarokat. Miért lenne ez másképp az állatoknál? Az ő szervezetük is ki van téve stresszhelyzeteknek, őket is megviseli a nyári meleg, a városias kör­nyezet. Az ő szervezetüket is megtámadhatják a kórokozók, és sajnos néha őket is meg kell műteni. Vemhesség és szoptatás idején pedig nekik is több tápanyagra van szükségük. Nekünk, embereknek azért könnyebb a dolgunk, mint az állatoknak. Egyrészt rólunk már régen gondoskodtak a Kutatók: egy sereg készít­ményt fejlesztettek ki az egészségünk védelmére. Másrészt mi meg­tehetjük, hogy ha kell, bemegyünk a boltba, és megvásároljuk a megfelelő egészségvédő, gyógyító szert. Az állatokról azonban ne­künk kell gondoskodnunk. Mi pedig, mivel szeretjük őket, és ió gaz­dik módjára a legjobbat akarjuk nyújtani nekik, elgondolkodunk azon, hogy mit adhatnánk kedvenceinknek, hogyha bajuk lenne, hogy könnyebben meggyógyuljanak, ha pedig egészségesek, azok is ma­radjanak. Legszívesebben odaadnánk nekik a mi szereinket, de hát az állatok mégsem emberek, más összetételű készítményre van szükségük. Nekik a saját szervezetük igényeihez kifejlesztett készít­ményekre van szükségük, hiszen szervezetük tápanyagigénye eltér az ember szervezetének tápanyagigényétől. A Béres kutatói nemcsak az emberekre, hanem kedvenceink egész­ségére is gondoltak: kifejlesztették a Minera Cseppeket a kutyák és macskák részére. A Minera Cseppek komplex összetételüknél fogva tartalmazzák azokat a nyomelemeket, amik kedvenceink szervezeté­nek egészséges működéséhez elengedhetetlenek, ezáltal biztosítják az immunrendszer egészséges működését. Segítségével állataink olyan jól fogják érezni magukat a bundájukban, mint még soha, hi­szen az életerő cseppekben mérhető! És hogy biztosak lehetünk-e afelől, hogy a Minera Cseppeket hasz­nálva kedvenceinknek a legeslegjobbat adjuk? Ha kutya vagy macs­ka volnék, erre azt felelném: a gazdám után a Minera a legjobb barátom! B.K. Szeretettel fogadjuk kérdéseiket, észrevételeiket az 1300 Budapest, Pf. 270. címen. A KOCKÁZATOKRÓL ÉS MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA a A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Next

/
Thumbnails
Contents