Délmagyarország, 2002. július (92. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-30 / 176. szám

KEDD, 2002. JÚLIUS 30. "SPORT" 15 MOTOKROSSZ A falunapokhoz kapcsolódva immár hatodik alkalommal rendezték meg Szatymazon a meghívásos motokrosszver­senyt. A Csongrád megyei spor­tolókon kívül dunántúli porfel­hőlovagok is rajthoz álltak az eseményen. Ismét nagy sikert aratott Szaty­mazon a Márta Ferenc által ren­dezett meghívásos motokrossz­verseny, melyen negyvenen in­dultak el. A pályát mintegy két­ezren állták körbe, s a drukkerek nagy örömére Csányi Attila ré­vén a négy számból kettőben ha­zai győzelem született. Nagy Já­nos viszont megijesztette az érte szorítókat, a 13 méteres ugrató­nál hatalmasat bukott, szeren­csére apróbb zúzódásokkal meg­úszta a kalandot, a viadalt azon­ban kénytelen volt feladni. Dobogós álmok LABDARUGAS Az élvonal és az NB I/B után a hét végén megkezdődik a küz­delem labdarúgásunk harmadik vonalában is. A Szabolcs Gabona csoport egyik favoritjának számít a legutóbbi pontvadászat bronzérmese, a Makó FC gárdája. A csapat edző­je, Kolozsvári János felemás érzé­sekkel tekint a rajt elé: - Négy hét készülés után úgy érzem, kicsit későn kezdtünk el dolgozni - nem bántam volna, ha a nyitány egy héttel eltolódik. A keretben többen akadnak olya­nok, akik húzódás, bokasérülés miatt jó pár tréninget kénytele­nek voltak kihagyni. Elsősorban miattuk mondom, hogy nem ha­ragudtam volna, ha augusztus 11 -én van a rajt. Ezt leszámítva, nincs okom panaszra, nagyjából sikerült elvégezni az eltervezett melót. A forma is kezd alakulni, a kezdeti bizonytalankodás után a hétvégi dorozsmai tornán már elég tűrhetően futballoztunk. A Maros-partiak eddig kilenc edzőmérkőzéssel melegítettek (a rajt előtti utolsó pályára lépésre szerdán, 17.30-kor kerül sor az Erdei Ferenc téri sporttelepen; az ellenfél a Tótkomlós együttese). - Az edzőmérkőzéseken igye­keztem mindenkinek kellő lehe­tőséget biztosítani - folytatta az A licenccel rendelkező szakem­ber. - Kilencven százalékig már kialakult a fejemben, milyen összeállításban kezdjük a baj­nokságot a megyei rivális FC Szeged ellen. A kapusposztról, il­letve a középső középpályás sze­mélyéről kell már csak dönte­nem. A tréner bizakodva várja a raj­tot, úgy véli, a csapat képes telje­síteni a minimális elvárást: rész­vétel a hatcsapatos rájátszásban. - Az elmúlt idényhez képest nem gyengültünk, inkább erő­södtünk. Az újak közül a védő Kazán Attila és a támadó Maróti Sándor is erőssége lehet csapa­tunknak. A tavaszi hatcsapatos rájátszásba kötelező bekerülni. Akkor lennék maradéktalanul elégedett, ha minél jobb pozíció­ból kezdhetnénk meg a csoport elit alakulatainak küzdelmét. Szeretnénk megint felkapasz­kodni a dobogóra. SZ. L. Takácstól elköszöntek Új edzővel és játékosokkal vág neki az NB III-as fociidénynek a bajnoki címvédő Algyő. i Az NB-s megyei gárdák közül legkésőbb az Algyő kezdte el a felkészülést. Ennek talán az le­hetett az oka, hogy sokáig edzőt kerestek. Négy, sikerekkel teli év után ugyanis már nem Takács Zoltán irányítja a csapat edzése­it. A klub elnöke, Kovács László röviden így indokolt: - Mivel Zo­linak június 30-án lejárt a szer­ződése, és nem fogadta el az újabb ajánlatunkat, ezért nem dolgozunk már együtt. A csapat­ba sok fiatal került, konkrét célt nem határoztunk meg, de mint minden sportember, a fiúk is nyerni akarnak. Csakúgy, mint tavaly, az NB II-ben ezúttal is az anyagiak hiánya miatt nem in­dulunk. Takács a megyei I. osztály meg­nyerése után az NB III-ban ne­gyedik, második, majd első lett, fokozatosan lépett tehát előre. - Valóban kaptam egy ajánla­tot, amelyet nem fogadtam el, de valahogy úgy éreztem, nem is nagyon akarnak tovább velem dolgozni - nyilatkozta a tréner. ­Sok összetűzésem volt az utóbbi időben a klubban, de az összes véleményemet felvállaltam. Ab­ban sosem voltam partner, hogy hetedik legyen a csapat. A márci­usi, pénzügyi gondoknál már le­mondtam, aztán a játékosokkal közösen döntöttünk úgy, hogy a megromlott körülmények elle­nére is folytatjuk. Úgy érzem, jó döntést hoztam, de lehet, hogy amikor tavafy nyáron hitegettek bennünket az NB II-vel, már ak­kor lépnem kellett volna. Az edzőt az eredményei minősítik, de sajnos nem egy irányba toltuk a vezetőkkel a szekeret. lellemző, 'hogy az Algyőn töltött négy évem alatt Kovács a harmadik elnök, az egyesület vezetésében pedig nincs képviselve a labdarú­gó-szakosztály. Nincs ugyan munkám, de türelmes vagyok, és csak olyan feladatot vállalok el, amelynek értelmét látom. Az Algyőnél a sérüléséből fel­épült, B licencces edzői minősí­téssel rendelkező játékos, Brinszky Adrián lett a megbízott tréner. A keretből öt focista távo­zott: Kazán Attila Makóra, Pálin­kó Máté Szentesre, a kapus Ha­lász Krisztián Szegedre, Angeli István Bajára, míg Adelhardt László Kiskundorozsmára iga­zolt. Helyettük érkezett Gál Sza­bolcs a Szegedből, az ifiváloga­tott hálóőre, Dénes Zsolt a Fradi­ból, mindkettő kölcsönbe, vala­mint Merley Péter az SZVSE-ből. Az Algyő csütörtökön (18 óra) Röszkén, szombaton pedig Me­zőhegyesen játszik edzőmérkő­zést. M. J. Augusztusban magyar-spanyol Eusebio is jön BUDAPEST (MTI) A Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint Eusebio, a portugálok legendás futballistája elfogadta a meghívást, s jelen lesz az augusztus 21-én sorra ke­rülő Magyarország-Spanyolor­szág barátságos találkozón, amely az idén 75 éves Puskás Fe­renc tiszteletére „átkeresztelt" Népstadion első hivatalos labda­rúgó-mérkőzése lesz az új név alatt. A két egykori klasszist régi ba­rátság köti össze. Totónyeremények BUDAPEST (MTI) A Szerencsejáték Rt. közlése sze­rint a 30. heti nyeremények a kö­vetkezők. A totóban 13 plusz egy talála­tos szelvény egyetlen volt, nyere­ménye 4 millió 253 ezer 64 fo­rint. 13 találatos szelvény is csak egy volt, nyereménye 1 millió 215 ezer 161 forint. 12 találatos szelvény 126 volt, nyereményük egyenként 14 ezer 466 forint. A 11 találatos szelvényekre 1090, a 10 találatos szelvényekre 283 fo­rintot fizetnek. A góltotóban 6 találatos szel­vény nem volt. 5 találatos szel­vény 3 volt, nyereményük egyen­ként 47 ezer 535 forint. 4 talála­tos szelvény 48 volt, nyeremé­nyük egyenként 1685 forint. REFLEKTOR ARANYÁGI HELYEZÉSEK A közelmúltban több versenyen is rajthoz álltak a vásárhelyi Aranyági Ménes lovasai és rend­re remek eredményeket értek el. A mindszenti díjugrató viadalon a B/3 kategóriában Czuczi István Aranyági Betti nyergében a má­sodik helyen végzett. Apátfalván Czurkó Szilárd képviselte az Aranyági színeket, s C/l-ben el­ső, C/2-ben pedig második lett Irgalom nevű lovával. Az orszá­gos díjlovagló versenysorozat 14. fordulóját Monoron rendezték meg. Az ifjúsági kategóriában Rácz Ildikó az A/6-ban második, az L/3-ban pedig ötödik lett Fu­karral. A felnőttek között induló Törökné Kezes Gabriella az A/2 és az L/3 kategóriában is győzött, előbbiben Aranyági Igort, utóbbi­ban Aranyági Fároszt lovagolva. Kerekegyháza adott otthont a 39. Magyar Hajtó Derbinek, melyen Makai Zoltán a kettes fogatok mezőnyében a hetedik helyen végzett |az akadályhajtást meg­nyerte) Aranyági Brandyvel és Aranyági lokerrel a kocsi előtt. FEKETE-NAP TARCALON Tarcalon 5,5 kilométeres csúcs­futást rendeztek, melyen a szint­különbség 400 méter volt. Az új­szentiváni Fekete család miatt az indulók többségének valóban fe­kete napjuk volt. A nők között a 11 esztendős Fekete Dorottya (Madách Imre Általános Iskola, Szeged) győzött, a nyolc év alatti korcsoportban pedig húga, Feke­te Hanga tette meg a leggyorsab­ban az 1 km-t. Édesapjuk, Fekete Sándor (Szegedi VSE) egy kicsit elmaradt tőlük, a harmadik he­lyen zárta a versenyt. SERDÜLŐ SZUPERKUPA A Csongrád megyei serdülő lab­darúgó-bajnokság szegedi és szentesi csoportjának bajnokai a szuperkupáért, no meg a dorozs­mai Tóth József által felajánlott serlegért küzdöttek Kiskundo­rozsmán. A házigazdák fölénye­sen, Szabó T. és Harmos két-két, valamint Magyar és Szabó Zs. ta­lálatával 6-0-ra verték a Csanád­palotát. A két csapat névsora, Kiskundorozsma: Szászi, Szabó Zs., Gábor, Fekete, Szekeres, Szabó T., Mangó, Magyar, Csa­mangó, Harmos, Géczi, Cserép, Farkas, Orgovány, Takács, edző: Gábor Antal. Csanádpalota: Gál, Bárányi, Máté, Nyári J., Halász, Nyári G., Erdélyi, Kiss, Nagyla­ki, Végh, Bede, Galisz, Molnár, edző: Molnár László. EDZŐMECCS A labdarúgó NB III rajtjára ké­szülő Algyő együttese ma, 18 órától az algyői pályán a megyei I. osztályú Deszket látja vendé­gül. A két csapat legutóbbi össze­csapásán az Algyő 3-1 -re nyert. BOZSIK-2 PROGRAM A Csongrád Megyei és a Magyar Labdarúgó-szövetség irányításá­val a „Bozsik-2 program" kere­tén belül nyári napközis tábort szervez a már résztvevő, vagy szándékozni akaró, 7-11 éves gyerekek részére. Az augusztus 12-től 16-ig, naponta 9-től 17-ig tartó turnusra érdeklődni Lóczi Istvánnál (06-30/850-72- 27), il­letve a CSLSZ-ben lehet. BAJNOKSÁG BRUNEIBEN Focibajnokság indult a brunei szultánságban. Az olaj nagyhata­lomnak jelenleg csak egy profi csapata van, amely a malajziai pontvadászatban szerepel, és mi­után néhány veterán játékosa visszavonult, az elmúlt idényben kiesett a másodosztályba. A mi­niállamban akad néhány amatőr együttes, közülük választották ki a 16 legjobbat, amelyek szerepel­hetnek a Ramadán novemberi kezdetéig tartó sorozatban. A 203 tagú FIFA-ranglista 190. he­lyén álló Brunei az egyetlen mo­narchia Ázsiában, a 17 milliárd fontos magánvagyonnal rendel­kező szultánt a világ leggazda­gabb emberei között tartják szá­mon. Az egykori vásárhelyi olimpi­kon, jelenleg a Bp. Spartacus­ban tempózó Risztov Éva a má­sodik helyen végzett 400 m-es vegyesben a berlini úszó Eu­rópa-bajnokságon. A vizes sportok berlini Euró­pa-bajnokságának tegnapi nap­ján a magyar úszószakemberek egyértelműen Risztov Évától vár­tak kiugró eredményt. Nagyon bíztak a Hód Úszó SE egykori, a Bp. Spartacus jelenlegi kiválósá­gában, aki óriási formában érke­zett Németországba. Idei ered­ményei alapján vezette a világ­ranglistát 400 m és 800 m gyor­son, fő számában, a 200 m pil­langón pedig a második helyen állt. A fantasztikus tehetség már a délelőtti előfutam alatt bizonyí­totta klasszisát: 4:39.76-os ide­jével az első helyen kvalifikálta magát a délutáni fináléba. Káprá­zatosan versenyzett, ezt mi sem jelezte jobban, jobb időt úszott, mint az olimpiai, világ- és Euró­pa-bajnok, világcsúcstartó ukrán Jana Klocskova. A döntőben a két nagy vetély­társ egymás mellől startolt (Risz­tov a 4-es, Klocskova az 5-ös pá­lyát kapta). Magasan kiemelked­tek a mezőnyből, a többiek az el­ső pillanattól kezdve lemondhat­tak arról, hogy akárcsak megszo­rítsák a két úszófenomént. A pil­langózás Évának sikerült jobban, 1:01.44-gyel az első helyről kezd­hette el a hátat. A 17 esztendős magyar lány ebben az úszásnem­ben is remekelt, a szám felénél jó fél testhosszal utasította maga mögé az ukránt. A melltől min­den Risztov-szimpatizáns tar­tott, elvégre hosszú éveken át ez az úszásnem számított Bán Sán­dor egykori, Túri György jelenle­gi tanítványa mumusának. Ezút­tal ebben is remekelt Évi, a fog­szabályozós Klocskova ugyan előzött, de képtelen volt meglép­ni. Fej-fej mellett haladtak a mindent eldöntő gyorson, de a világcsúcstartó volt akkora klasszis, hogy már nem engedte ki kezéből a vezetést és ezáltal a győzelmet. Risztov hatalmasat úszott (4:36.17), minden dicsé­retet megérdemel, ezzel ugyanis átadta a múltnak Egerszegi Krisztinának a barcelonai olim­pián elértett aranyérmet ered­ményező tízéves országos re­kordját. A verseny után a helyszínen kint tartózkodó Risztov György a következőképp értékelte a hét­szeres ifjúsági Európa-bajnok lá­nya teljesítményét: - Rettenetesen boldog vagyok, fantasztikusan úszott Évi. Min­dent kiadott magából, kevés hi­ányzott az ennél is nagyobb bra­vúrhoz. Hátra van még három erős száma, bízom benne, hogy a jelenlegi formája alapján további érmek kerülhetnek a nyakába ­talán még arany is. - Nem fogom fel tragédiának, azt, ami történt, de én nem sze­retek veszíteni - nyilatkozta Risztov Éva. - Én első leszek, azért fogok edzeni! Egész évben az Európa-bajnokságra készül­tem, veszíteni valóm nem volt, győzelmi reményekkel álltam fel a startkőre. A berlini eredmény, a látványos javulás pluáz erőt ad a jövőt illetően. Az úszódöntők győztesei, ered­ményei; férfiak, 400 m gyors: Emiliano Brembilla (olasz) 3:46.60. 4x100 m gyorsváltó: Németország (Conrad, Herbst, Spannenberg, Kunzelmann) 3:17.67. Nők, 400 m vegyes: Ja­na Klocskova 4:35.10. 4X100 m gyorsváltó: Németország (Meiss­ner, Dallmann, Völker, van Alm­sick) 3:36.00 (új világcsúcs). SZÉLPÁL LÁSZLÓ Az édesapa további érmeket remél lányától Risztov Éva bravúrezüstje Évek óta méltán lehet büszke lányára Risztov Éva édesanyja. Fotó: Tésik Attila Ismét nagy siker Szatymazon - Elégedett vagyok, ilyen jól még egyik versenyünk sem sike­rült - értékelt Márta Ferenc. ­Ezen felbuzdulva bízom benne, hogy 2003-ban is össze tudom trombitálni ezt az erős mezőnyt. Végeredmény: II. osztály, 125 kcm: 1. Csányi Attila (Szatymaz), 2. Zámbó Mi­hály (Szegedi Motoros SE), 3. Rizmann József (Dévaványa), 4. Dömösi Ferenc, 5. Farkas Márk (utóbbi kettő Motor-Art SME, Szeged), 6. Kerék Krisztián (Ba­ja), 7. Hevesi Menyhért (Szeged), 8. Szálkái Norbert (Zsombó), 9. Szalai János (Szeged), 10. Mészá­ros Dezső, 11. Drenkovics Szi­lárd, 12. Mészáros Tamás (utób­bi három Makó); 250 kcm: 1. Sü­tő Szabolcs (Pécs), 2. Hidas Lász­ló (Makó), 3. Móricz László (Mohács), 4. Szabó Róbert (Mindszent), ...6. Márta István (Zsombó), ...10. Bárányi Gábor (Szeged), 11. Sutka Antal (Balás­tya). I. osztály, 125 kcm: 1. Hor­váth Pál (Center MSC, Vásár­hely), 2. Zanócz Roland (Mo­tor-Art SME), 3. Kovács Zoltán, ...5. Ördögh Gábor (utóbbi kettő Szegedi Motoros SE); 250 kcm: 1. Márta Ferenc (Szatymaz), 2. Langer József (Alsónána), 3. Fo­lyó Sándor (Mohács), ...5. Rozgo­nyi Tibor (Makó). I.P. A szatymazi Csányi Attila az egyik legnépesebb kategóriában győ­zedelmeskedett. Fotó: Gyenes Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents