Délmagyarország, 2002. július (92. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-29 / 175. szám

PÉNTEK, 2002. JÚLIUS 26. "SPORT" 13 Világfoci Az újonc csapatok rajtkudarca A Bozsik Stadionban hat gólt láthattak a nézők. Fotó: Koszticsák Szilárd (MTI) Johannes Rau államfő a sporto­lóknak adható legmagasabb ki­tüntetéssel, az Ezüst Babérlevél­lel jutalmazza a világbajnoksá­gon döntős német labdarúgó-vá­logatott tagjait. Rudi Völler szö­vetségi kapitány külön elisme­résben részesül. Az ünnepségre augusztus 19-én kerül sor Berlinben, az ese­ményen jelen lesz Gerhard Schröder kancellár is. A németek a vb június 30-i fináléjában 2-0-ra ugyan kikaptak Brazíliá­tól, de a második helyükkel min­den előzetes várakozást felül­múltak. • Németországból, a Hertha BSC-től szerződtetett két játé­kost a világ legeredménytelenebb labdarúgóklubja, a brazil területi másodosztályban szereplő Ibis. Az egyesület csapatai az 1938-as alapítás óta 3700 gólt kaptak és mindössze 120-at szereztek. Az eddigi egyetlen „sztár" a csatár - a civil életben fodrász ­Mauro Shampoo volt, de ő sem a pályán mutatott teljesítményé­vel emelkedett ki a többiek kö­zül, hanem egészen mással. Tíz idény során ugyanis csupán egy­szer talált a kapuba. Carlos Alberto Pinto klubel­nök azt reméli a most érkezett Christian Müllertől és Félix Klumptól, hogy velük az együttes elindulhat felfelé. Példaként azt a Sao Captanót említette, amely tizenhárom évvel az alapítása után bejutott a Libertadores Ku­pa döntőjébe. • Bár a német válogatott bejutott a döntőbe a 19 éven aluli labdarú­gók norvégiai Európa-bajnoksá­gán, Uli Stielike szövetségi edző mégis borúlátó. A volt 42-szeres válogatott sze­rint változtatásokra van szükség a jelenlegi rendszerben, külön­ben a 2006-os világbajnokságra nem áll majd rendelkezésre meg­felelő számú jól felkészített fiatal futballista. - A mostam Európa-bajnokság után ezek a játékosok kiöreged­nek a junior korosztályból és a profi klubokhoz kerülnek ­mondta Stielike. - Beszéltem az élvonalbeli csapatok vezetőivel, s tudom, hogy a jövőben kevesebb pénz jut a fiatalokra is, ez pedig tönkreteheti a pályafutásukat. A szakember úgy véli, az lehet a megoldás, ha a tehetséges lab­darúgókat a másodosztályú együtteseknek adják kölcsön, ahol rendszeres játéklehetőséget kapnak. • Kábítószer-birtoklás és -fogyasz­tás gyanújával őrizetbe vették Andrea Carnevale korábbi olasz válogatott labdarúgót. A 41 éves egykori csatár a rendőrség szerint szoros kapcsolatban állt drogáru­sokkal, és rendszeresen vásárolt tőlük kokaint. Az 1996-ban visszavonult Car­nevale - aki az AS Romát és az SSC Napolit erősítette - 1990 októberében egyéves eltiltást ka­pott, miután szervezetében am­fetamint találtak. • Élvezi egyesült államokbeli név­telenségét Paul Gascoigne angol futballsztár, aki valószínűleg a washingtoni DC Unitedben foly­tatja pályafutását. - Itt nem ismer senki, nincse­nek a nyomomban folyton az új­ságírók - nyilatkozta a harminc­öt éves középpályás, aki szerdán dönti el, hogy aláírja-e a kétszáz­hatvanezer dolláros szerződését. Gascoigne tréfásan hozzátette: tavaly a női csapatnál próbálko­zott a fővárosban, de túlsúlya miatt elutasították. Amennyiben a felek megegyez­nek, a botrányairól is elhíresült Gascoigne nemcsak az idény hátralévő részében, hanem jövő­re is szerepelhet a washingtoni­aknál. Az ötvenhétszeres válogatott futballista legutóbb az angol má­sodosztályú Burnleyben játszott, miután a Premier Leuge-ben sze­replő Evertonnál kegyvesztett lett. LABDARÚGÓ NB I A 101. labdarúgó NB I nyitánya majdnem harmincezer nézőt érdekelt a hat helyszínen. A szurkolók elsősorban a Ferenc­város siófoki (12 ezren látták) és a Győr békéscsabai (7 ezren lá­togattak ki a Kórház utcába) vendégszereplésére voltak kí­váncsiak. Kezdjük a két újonccal! Ha NB l-es bajnoki rajt, akkor Sió­fok-Ferencváros. Többek állítása igaz, amikor ezt kijelentik, ugyanis a Balaton fővárosában a nyár miatt talán még nagyobb drukkerhad látogat ki a legnép­szerűbb magyar klub elleni meccsre. Ezúttal 12 ezren gon­dolták úgy, hogy megnézik Csank János egykori és jelenlegi csapatát. Az elmúlt idény duna­újvárosi aranycipőse, Tököli At­tila gólt ígért a meccs előtt. A fő­városi zöld-fehérek friss szerze­ménye betartotta a szavát, mel­lette pedig Gera is betalált. A Bé­késcsaba négy év után szerepel­het újra az élvonalban. A kezdés remek volt, Szilveszter a harma­dik percben vezetéshez juttatta a viharsarkiakat, ám a nagyobb ru­tin, no meg a Herczeg, Nagy, Ni­csenko támadótrió a Győr győ­zelmét eredményezte. A forduló már pénteken elkez­dődött, és a bajnokság első gólját az MTK-s Czvitkovics Péter sze­rezte. A forduló meglepetése a Kispesthez fűződik, amely azok Első alkalommal rendeztek Takács Imre felkészülési labda­rúgótornát Kiskundorozsmán. A meghívó a házigazdákon kívül a két megyei NB Il-es csapatnak, a Makónak és a Szegednek, vala­mint a megyei I. osztályba felju­tott Gyálarétnek szólt. Takács Imre rekordnak számító ideig, közel húsz évig dolgozott edzőként a kiskundorozsmai lab­darúgó-szakosztálynál. Irányítá­sával a csapat az NB III-ban is szerepelt, a megyei I. osztályban pedig többször is ezüstérmes lett. A dorozsmai sportkör veze­tősége az ő tiszteletére szervezte meg ezt az eseményt, amelyet a jövőben rendszeressé kíván ten­ni. Az első összecsapáson, még szombaton a Gyálarét a huszadik percig megilletődötten játszott a Szeged ellen. A találkozón renge­teg volt a szabálytalanság, és ezek olykor a durvaság határát is súrol­ták. Az alacsonyabb osztályú gár­da az ötven góllal megyekettes gól­király Zsikó 11 -esével szerzett ve­zetést, majd Illés Tibor növelte 2-0-ra az előnyt. Ahogy azt várni lehetett, a második játékrészre el­fáradt a Gyálarét, és a Szeged meg­fordította az eredményt. Miklós és Bank kétszer-kétszer, míg Csúri egyszer volt eredményes a mecs­csen. A második mérkőzés kísér­tetiesen hasonlított az elsőhöz, ugyanis ezen szintén az alacso­nyabb osztályban szereplő gárda jutott 2-0-ás vezetéshez. Mind­kétszer a megyeegy gólkirálya, Ottlik Roland talált a Makó kapu­jába. A szünetben az NB Il-es együttes hét játékost cserélt, és a félidő közepétől, emberhátrány­ban is magabiztosan focizva, előbb egyenh'tett, majd növelte az előnyét. Hivatalosan a két győztes ját­szottavolna a döntőt, ám mivel a hétvégi, NB Il-es rajton a Makó éppen a Szegedet fogadja, ezért a két klub vezetői megegyeztek, hogy ezúttal inkább elkerülik egymást. így a Makó a Gyálarét­után, hogy a startolása sem volt biztos, gólgazdag döntetlent ját­szott a bajnok, BL-selejtezőre ké­szülő ZTE ellen. A zalaiaktól ez a teljesítmény kevés lesz nem­hogy a Manchesterrel, de még az NK Zagrebbel szemben is. Győ­zelemmel tértek vissza a Debre­cen együttesébe az egykori ked­vencek, Sándor Tamás és Dombi Tibor. A fordulóban négyen dupláz­tak: a dunaújvárosi védő, Bagoly, tel, míg a Szeged a Kiskundo­rozsmával játszott a torna máso­dik napján. Hiába jutott vezetés­hez a meccs elején a Gyálarét Ta­kács József szemfüles találatával, a lényegesen jobb erőben lévő Makó még az első játékrészben fordított, majd a második félidő­ben növelte az előnyét. A házigazdák nagyon jól tartot­ták magukat a Szeged ellen, és az első félidőben egygólos előnyt harcoltak ki. A folytatásban a kispadról megérkezett Dóra, és ezzel az NB II-es gárda támadójá­téka is megváltozott. A mérkőzések jegyzőkönyve, szombat: SZEGED-GYÁLARÉT 5-2 (0-2) Szeged: Halász - Kulacsik, Gelbmann, Mórocz, Krausz - Rácz, Csúri, Babos, Puskás - Fábián, Dóra. Csere: Gál B., Bank, Miklós. Edző: Szalai István. Gyálarét: Kadnár — Jankó, Takó, Illés A., Varga - Rabi, Vass, Illés T., Kátai - Zsikó, Vér. Csere: Nemes. Játékos-edző: Takó Ferenc. a győri Herczeg, a kispesti Torg­helle és a zalaegerszegi Kenesei. Csak egyetlen gárda, a Siófok nem tudta az ellenfele kapujába juttatni a labdát. Az első körben nem volt egyet­len kiállítás sem, tizenegyest is csak a ZTE rúghatott, amelyet Úrban értékesített. DUNAFERR—ÚJPEST 3-1 (0-1) Gólszerzők: Miklós (2), Bank (2), Csúri, ill. Zsikó (1 l-esből), Illés T. MAKÓ-D0R0ZSMA 7-2 (0-2) Makó: Kovács - Sümeghy, Magyar, Ka­zán - Bagi, Szegedi, Szilvási, Gyenes, Krucsó - dr. Széli, Varga. Csere: Maróti, Mádi, Görög, Kis, Dálnaki, Brakszatórisz, Kondacs. Edző: Kolozsvári János. Kiskundorozsma: Demeter - Barna, Mészáros, Kiss A., Szabó B. - Csányi, Adelhardt, Fazekas, Cseh - Tóth Cs., Ott­lik R. Csere: Hódi, Goda, Erdélyi. Edző: Ottlik Sándor. Gólszerzők: Maróti (2), Kis (2), Brak­szatórisz (2), Görög, ill. Ottlik R. (2). Kiállítva: Mádi. Vasárnap: MAKÓ-GYÁLARÉT 8-1 (4-1) Makó: Ménesi - Szilvási, Sümeghy, Kis, Krucsó - Gyenes, Kondacs, Szegedi, dr. Széli - Mádi, Varga. Csere: Maróti, Dál­naki, Magyar, Bagi, Brakszatórisz, Görög, Kazán. Edző: Kolozsvári János. Dunaújváros, 3500 néző. Vezette: Kassai. Gólszerzők: Bagoly (51. és 72.), Jaki (93.), ill. Tamási (39.). SIÓFOK—FTC 0-2 (0-0) Siófok, 12 ezer néző. Vezette: Szabó Zs. Gólszerzők: Tököli (56.), Gera (68.). KISPEST-ZTE 3-3 (2-2) Budapest, Bozsik-stadion, 3000 néző. Vezette: Megyebíró. Gyálarét: Kadnár - Jankó, Takács, Var­ga, Takó - Rabi, Vass, Ambrus, Illés T. ­Vér, Bóka. Csere: Szűcs. Játékos-edző: Takó Ferenc. Gólszerzők: Bagi (3), dr. Széli, Varga, Kondacs, Mádi, Gyenes, ill. Takács. SZEGED-D0R0ZSMA 3-2 (0-1) Szeged: Dobó - Kulacsik, Mórocz, Gál B„ Krausz - Rácz, Csúri, Puskás, Bank ­Fábián, Miklós. Csere: Bali, Dóra, Kiss Z. Edző: Szalai István. Kiskundorozsma: Keresztúri - Barna, Mészáros, Adelhardt, Szabó - Geleta, Kiss A., Fazekas, Tóth-Hódi, Ottlik R. Csere: Erdélyi, Goda, Csányi, Demeter (kapus). Edző: Ottlik Sándor. Gólszerzők: Dóra (3, egyet 1 l-esből), ill. Barna (1 l-esből), Tóth. A torna végeredménye: 1. Ma­kó 6 (15-3), 2. Szeged 6 (8-4), 3. Kiskundorozsma 0 (4-10), 4. Gyálarét 0 (3-13) ponttal. A különdíjasok, a legjobb ka­pus: Demeter János (Kiskundo­rozsma), a gólkirály: Dóra János (Szeged). M. J. Gólszerzők: Torghelle (33. és 50.), Sasu (6.), ill. Kenesei (41. és 56.), Urbán (44., 11-esből). BÉKÉSCSABA-GYŐR 2-4 (l-l) Békéscsaba, 7 ezer néző. Vezette: Bede. Gólszerzők: Szilveszter (3.), Megyesi (61.), ill. Herczeg (43. és 68.), NagyT. (55.), Nicsenko (91.). SOPRON-DEBRECEN 1-2 (0-1) Sopron, 3000 néző. Vezette: Juhos. Gólszerzők: Tóth M. (51.), ill. Szekeres (1.), Kerekes (53.). MTK-VIDE0T0N 3-1 (2-0) Budapest, Hidegkúti-stadion, 1000 néző. Vezette: Ábrahám. Gólszerzők: Czvitkovics (29.), Ferenczi (37.), Illés (79.), ill. Hamar (78.). A bajnoki tabella első öt helyén a gólkülönbség dönti el a sorren­det: 1. Győr (4-2), 2-3. Dunaferr és MTK (3-1), 4. FTC (2-0), 5. DVSC (2-1). A második forduló párosítása, augusztus 2., péntek, 18 óra: Új­pest-MTK. Augusztus 3., szom­bat, 16.30: Ferencváros-Kispest, 19: Győr-Sopron, 19.30: Sió­fok-Videoton, 20: Debrecen-Du­naferr. A Békéscsaba-ZTE mér­kőzést a zalaiak BL-selejtezője miatt elhalasztották. M. J. Rivaldo a Milanban MILÁNÓ (MTI) Az AC Milán 3 éves szerződést kötött Rivaldóval, a világbajnok brazil labdarúgó-válogatott egyik legnagyobb sztárjával. Az FC Barcelonától érkező klasszisért nem kellett átigazolá­si díjat fizetni, de ez sem jelenti azt, hogy a milánóiak olcsón sze­rezték volna meg. Az olasz sajtó szerint ugyanis a 30 éves csillag fizetése 4,5 millió euró lesz sze­zononként. Az érintettek közel egy hétig tárgyaltak, miután a spanyol klub múlt vasárnap felbontotta Rivaldo 2003 nyaráig szóló szer­ződését. - Örülök annak, hogy az AC Milánhoz kerültem. Itt úgy ke­zelnek, mint egy világbajnokot ­mondta a dél-amerikai futballis­ta. Rivaldo sorsa azután pecséte­lődött meg Barcelonában, hogy az egykori vezetőedző, a holland Louis van Gaal visszatért. A két, rendkívül határozott egyéniség kapcsolata még a tréner korábbi, spanyolországi tevékenykedése alatt romlott meg, s azóta sem javult semmit, s a sztár jobbnak látta, ha jó ajánlata lesz, akkor továbbáll. Tbtó BUDAPEST (MTI) A totó 30. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredmé­nyei: 1. Willem 11—Sz Szamara 2-0 1 2. Troyes-Breda 0-0 X 3. Perugia-Stuttgart 2-1 1 4. Egaleo-Fulham l-l X 5. Lille—G. Bistrica 1-0 1 6. Teplice—K'tautern 4-0 1 7. Boriszov-Bologna 0-0 X 8. Gent-Malaga l-l X 9. S. Belupo-M. Dupnica 3-1 1 10. Sochaux-Synot 0-0 X 11. 4 Villa—FC Zürich 3-0 1 12. Sl Galten—Basel l-l X 13. Xamax-Grasshoppers 1-5 2 Pluszmérkőzés: 14. Villarreal—Torino 2-0 1 Négy csapat felkészülési labdarúgótornája Potyogtak a gólok Dorozsmán A csíkos mezes dorozsmaiak megszorították az NB Il-es csapatokat. Fotó: Miskolczi Róbert

Next

/
Thumbnails
Contents