Délmagyarország, 2002. július (92. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-29 / 175. szám
HÉTFŐ, 2002. JÚLIUS 29. "AICTUÁLIS3 KISIMRE FERENC Megmarad a szökőkút A közelmúltban végzett felmérés eredménye szerint a szegediek a Dugonics tér felé folytatnák a Belváros rekonstrukcióját. Az önkormányzatnál már készülnek a tervek. Kiss István építész készíti a Dugonics tér rekonstrukciójának terveit. Az elképzelések szerint az eredeti térszerkezethez hasonló módon szeretnék kialakítani a teret a Kárász utcaihoz hasonló térburkolattal, és a régi időket idéző parktükrökkel. - Mindenképpen szükség van a Dugonics téri szökőkút rekonstrukciójára is ahhoz, hogy a gyalogosforgalmat zavartalanul vezethessük át az Árpád tér felé. Valószínűleg szükség lesz arra, hogy egy kicsit lecsípjünk a kútból - mondta Nóvák István DLA. A városi főépítész szerint a szökőkútra egyébként is ráfér a felújítás, hiszen jelenlegi állapotában már csak egy betonteknőnek tűnik, főképpen a Kárász utca kontrasztja miatt. Mindemellett elavult a kútba épített technika, így a vízellátó berendezések is. A fényeket pedig biztonsági okokból korábban ki kellett szerelni, és a híres „zenélő szökőkút" hangja is „berekedt". A főépítész hangsúlyozta: az átalakításhoz mindenképpen kikérik a kút tervezője, Tarnai István véleményét is. Az elképzelések szerint megújuía Katolikus ház is, amelynek nem csupán homlokzatát, de belső terét is újjáépítik, helyet kap itt többek között egy rendezvényterem is. A körforgalmak elkészülte után szükség van a térfalak rekonstrukciójára is, tehát renoválják a még fel nem újított épületeket. Nagyobb nehézséget jelent az Árpád tér megújítása. A Nagyáruház tulajdonosaival mindeddig nem jutott egyezségre az önkormányzat. Nóvák István szerint az épület bővíthető lenne a tér felé, és az új, már a városképbe illő homlokzat eltakarhatná a mostani, téglavörös falakat. Amennyiben ezt a beruházást nem hajtják végre a tulajdonosok, úgy a város a saját területén oldja meg a problémát. - Szeretnénk, ha a Jókai utcai elbontott házsor eredeti vonalát megidézhetnénk. Itt egyrészt építészeti megoldásokkal, üzletsorokkal, másrészt park- és kertépítészeti módszerekkel takarnánk el a városképet rontó vakhomlokzatot, illetve a passzázs feljáróit ismertette az önkormányzat elképzeléseit Nóvák István. Ezekkel az átalakításokkal a jelenleginél gördülékenyebben lenne átvezethető a gyalogosforgalom az Aradi vértanúk tere irányába. K.B. Makón találkoztak a jogászhallgatók Táltostánc és sörivóverseny Kilencven egyetemista vett részt a hétvégén Makón, a joghallgatók második országos találkozóján, képviselve az ország valamennyi egyetemének jogi karát. A kétnapos program elsősorban a kikapcsolódás, a szórakozás jegyében zajlott. Noha nagy érdeklődés kísérte a két meghívott politikus, az MDF-es Filó Katalin és az MSZP-s Újhelyi István uniós csatlakozásról, illetve médiapolitikáról szóló előadását is, a legnépszerűbbek a szakmai rendezvényeket kiegészítő programok voltak. Kiderült, hogy a joghallgatók nem rettennek vissza a Dreher-sörivóversenytól, érdeklődnek a táltostánc, az íjászat és a buddhista életfilozófia iránt, de a sport és a rockzene sem áll távol tőlük. A találkozó valamennyi résztvevője jól érezte magát, kellemesen töltötte a Maros partján, a fürdőben vagy másutt a két napot. Kormány Gábor, a makói szervező szerint azonban a jurátusok vendégül látásával Makó is jól járt, hiszen nagyon sok olyan leendő jogász szerette meg a várost, aki máskülönben esetleg soha nem került volna vele kapcsolatba. Amennyiben az önkormányzat jövőre is támogatja a rendezvényt, a jogásztalálkozót 2003-ban is megrendezik. A szatymazi ültetvényekben is szinte százszázalékos a fagykár Fesztivál, barack nélkül Időzített bombák Mosolygó hölgyek és őszibarackok. Az utóbbiakból csak mutatóban volt. Nem nagyon örülhettek a szatymazi gazdák a tizedik barackfesztiválon. A településen, mint régiónkban szinte mindenütt, elfagytak a gyümölcsfák. így a jubileumi fesztiválon inkább^ csak beszéltek az idei barackról. - Kiállításunk gerince, az őszibarack megroppant - mondta köszöntőjében Gyömbér László alpolgármester szombaton a tizedik szatymazi barackfesztiválon. A környék legnagyobb baracktermesztői élnek itt, így nem csoda, hogy 1992 óta rendeznek barackfesztivált. Az idén azonban csak hírmondóba maradt a híres szatymazi őszibarackból. Amit nem vitte el a téb és a tavaszi fagy, azt tönkre tette az aszály. Az iskola tornatermében rendezett kiállításon csak öt-hat ládácskában árválkodott néhány szem barack. Az őstermelők inkább sárgadinnyét, paprikát és virágokat hoztak. Barna Károlynak a nagyapja alapozta meg a családi baracktermesztést. - Tizenhat hektáron ültettünk gyümölcsfákat, de az idén nem kell IFA-szám vinni a termést. Mindössze egy csomagtartónyi barackot szedhettünk össze - panaszolta a termelő. Szatymazon közel tíz gazda foglalkozik nagyban barackkal, de emellett ritka az olyan kert, ahol ne lenne néhány gyümölcsfa. A környék gazdái összefogtak és Zsombótól nem messze felépítettek egy hűtőházat. Most nem kell sok helyet hagyni a baracknak! - Próbálunk több lábon állni, így egy-egy termény kiesését mással pótoljuk - folytatta Barna Károly. A família sárgadinnyét, szilvát, almát, káposztát, burgonyát és sárgarépát is termeszt, így némi bevételhez juthatnak barack nélkül is. Persze a főtermény. hiányát nagyon megérzik. Az elmúlt hét végén azért egy kicsit örülhettek a szatymazi gazdák. A falunapi mulatság pár órára feledtette velük a fagykárt. Lengyel Istvánné polgármester díszpolgári címet adományozott Deli András plébánosnak. - Az idén két poszthumusz kitüntetést is adtunk Szegeden második alkalommal rendezték meg a Széchenyi téren a Police road show-t. A szombati Pohce road show-t, ami tulajdonképpen egy rendőrségi közönségtalálkozó, leginkább a gyerekek élvezték, hiszen a Mini police - Te is lehetsz nyomozó! elnevezésű játékon a kisebbek is kipróbálhatták, milyen rendőrnek lenni. A gyermekek a rövid kiképzés és a tiszti avatás után megkapták igazolványukat, majd Vilma néni, a szemtanú segítségével különböző feladatokat kellett piegoldaniuk. A törzszászlósi rendfokozathoz például Vilma néni vallomása alapján fantomképet kellett rajzolniuk a mini zsaruknak az elkövetőről. Ahhoz pedig, hogy főtörzszászlósok legyenek a gyanúsított egyén által vízbe hajított bizonyítékot kellett kihalászniuk. A road show érdekes színfoltja volt, amikor az egy frissen összeházasodott ifjú pár arra kérte a rendőröket, ugyan bilincseljék már össze őket a fotó kedvért. Van egy rossz hírem! Nincs meg a kulcs. így maradnak, vagy ha felemelik a kezüket, megpróbálom ellőni a láncot - magyarázta a rendőr. Végül az ifjú pár kiszabadult a bilincsből. - Azt is írd le, hogy a vízi rendészet adta a bilincset, azért volt olyan rozsdás - kiáltotta az egyik vidám rendőr az eseményről tudósító újságírónak. A nap folyamán a rendőrségi rendezvényeken már szokásos kutya, majd kommandós bemutatót nézhették meg az érdeklődők. Igaz, a nagy melegben, a forró betonon az egyik rendőr eb inkább fogta magát, és elvonult hűsölni az árnyékba. Délután különböző fellépők, köztük az UFO együttes, valamint az Erica C. Dance School tánciskolájának növendékei szórakoztatták a közönséget. A. T. J. tette hozzá a település első embere. Az egyiket Bérezi Béla körzeti orvos kapta, aki egykoron fogat húzott, szülést vezetett és náthát gyógyított, egy személyben volt a falu „mindenesdoktora". A másik kitüntetést pedig Gázser Dávidné Veronka néni kapta. Az idős bábaaszszony 1941-től több mint 1200 csecsemőt segített a világra. A falunappal egybekötött fesztiválon átadták a szőlőtermesztésről elkeresztelt Neszűrjhegyi iskolában a teleházat, valamint bemutatták a település monográfiáját. Emellett néptáncosok, énekesek, motorosok és bohócok szórakoztatták a szatymaziakat. K.T. Fotó: Gyenes Kálmán Ha valaki nem betegségben, hanem rajta kívül álló okok miatt hunyt el, azt mondjuk: értelmetlen volt a halála. A szombati lembergi légibemutatón bekövetkezett szörnyű katasztrófában 83 ember így veszítette életét. Félelmetes látvány volt, amint az ukrán légierő SzU-27-es gépe nyílként fúródott a földbe, majd lobogó tűzcsóvaként, néhány bukfencet vetve, letarolta a közönséget. A látványra (de nem ilyenre) áhítozó publikum tehetetlen volt, nem térhetett ki a zuhanó Vadászgép elöl. Nyolcvanhárom ember maradt holtan a helyszínen. Közöttük 19 gyermek! Azon kívül, hogy emberileg mélységes részvétet érzünk a szerencsétlenek iránt, nem hagyhatjuk szó nélkül azokat a kísértetiesen hasonló esteket, amelyek az elmúlt időszakban történtek, s rengeteg emberéletet követeltek. Tavaly októberben egy ukrán rakéta „véletlenül" eltalált egy orosz utasszállító repülőgépet. Csaknem százan vesztették életüket. Idén, június végén, a Bodeni tó partján összeütközött egy amerikai és egy orosz gép, ott 73-an haltak meg, közöttük 19gyermek. Nem egészen két éve történt a kurszki atomtengeralattjáró - világot sokkoló - katasztrófája. A napokban kiadott indoklás szerint: a torpedóvetó-szerkezetben hidrogénperoxid szivárgása miatt következett be a „spontán" robbanás! Válogatásom szándékos volt. Az egykori szovjet birodalom utódállamaiban maradt hatalmas repülőgép-, fegyver- és műszer arzenál mára már elavulttá vált, nincs pénz a karbantartásra, a hírek szerint, a demokrácia helytelen értelmezése folytán, a fegyelem is lanyhult, gyakran felelőtlen személyek kezében van az irányítás lehetősége és joga is. így azután, az említett tényezők kölcsönhatása révén, egymást érik a kisebb-nagyobb balestek, melyekről valószínűleg soha nem is szerez tudomást a világ, meg a szombatihoz hasonló tragédiák is. A csernobili atomerőműben történt robbanást már kezdjük elfelejteni. Káros hatását, a tudósok szerint is, még mindig kénvtelenek vagyunk viselni. Isten tudia, milyen hasonló veszély fenyeget bennünket, ha holnap egy torpedót - teljesen véletlenül nem keletnek, hanem nvugatnak irányítanak ? Tudom, valami vidítóbb. előremutatóbb, derűlátóbb jegyzetet illenék írni a hét eleién. Az értelmetlen halál keltette félelem, felháborodás, meg a megtörténtek helyrehozhatatlansága miatti magatehetetlenség, ezt hozza ki az emberből. Mert úgy érzi: időzített bombákon kénytelen élni. Holttest a Tiszában Holttestet találtak szombaton a Tiszában Csongrádnál. A Réti János utca végén - a folyó feltorlódott uszadékában - fedezték fel az arra járók a női tetemet. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől az üggyel kapcsolatban megtudtuk, hogy a helyszíni szemle során idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak a rendőrök. Az viszont már kiderült, hogy az elhunyt egy 73 éves kecskeméti nő. Az ügyet államigazgatási eljárás keretében vizsgálják. Szegeden is road show-ztak a rendőrök Vilma néni és a bilincs Lövésnél nagyon fontos a jó testtartás. Fotó: Miskolczi Róbert