Délmagyarország, 2002. július (92. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-24 / 171. szám
SZERDA, 2002. JÚLIUS 24. •TISZA-PARTY* 9 Boszorkányok A Szabad SzínházakXII. Nemzet- ; közi Találkozója szerdán kezdő- j dik, s egészen vasárnapig tart Sze- ; geden. Az előadások helyszíne a ; régi zsinagóga és a Horváth Mi- i hály utcai Pinceszínház lesz. A ; fesztivál megnyitója szerda este : fél nyolckor kezdődik a régi zsina- i gógában, az első előadás rögtön ; ezt követően kezdődik, a Hólyag- ; cirkusz előadásában tekinthetik i meg az érdeklődők a Kontrapunkt : című zenés végjátékot. Csütörtökön délután 2 órától ; adja elő a régi zsinagógában a i Krétakör a Leonce és Léna című darabot, a kertben 6 órától látható a Cuhárés Bábműhely Boszorkányos históriája. Este fél 10-kor a Maszk és a Pinceszínház közös produkciója, a Számadás című Kosztolányi-est kezdődik a Horváth Mihály utcában, utána: zene - soron kívül. A hét végén további előadások és koncertek várják a színházszerető közönséget, részletes program a Pinceszínházban olvasható. A hip-hop tánc alapjaival ismerkedhetnek a táncos lábú fiatalok : csütörtökön a Kálvin téri Száz; szorszép Gyermekházban dél: előtt 10 órától. Szögedi boszorkánynapok kezi dődnek e hét péntekén a Boszor; kány-szigeten. A programból nem : maradhat ki a szegedi boszor; kánypörök áldozatairól való meg: emlékezés, a legszebb boszorkány i megválasztása, de a jó szórakozás ; érdekében gálakoncertet, sporti mérkőzéseket és vízi vetélkedőket ; is szerveztek a rendezők. ! SZEGED VETÉLKEDŐ • Baráti csapatok nevezhetnek a szerda délelőtt 10 órakor kezdődő Szeged témájú vetélkedőre, melynek helyszíne a Százszorszép Gyermekház. A Fürdőudvarban a remek humorú Ephraim Kishon, azaz Kishon Ferenc A házasságlevél című darabja látható csütörtöktől szombatig minden este fél kilenctől. A Tisza Lajos körúton a főbb szerepekben Besenczi Árpádot, Schütz Ilát, Ulmann Mónikát és Fehér Annát láthatja a nagyérdemű. A darabot a szerző rendezi. SHAKIRA, KYLIE MINOGUE. ANASTACIA, CELINE 0I0N. ROBBIE WILLIAMS & NICOLE KIDMAN, SARAH C0NN0R Világszerte óriási sikert aratott a Big Brother A MÚLT HÉTEN LEJÁRT A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ A MAGYAR BIG BROTHER REALITY SHOW-RA. A MEGNYERHETŐ 15 MILLIÓ FORINT REMÉNYÉBEN A LEGUTOLSÓ ADATOK SZERINT KÖRÜLBELÜL NÉGYEZREN KÍVÁNNAK BEJUTNI A TV2 MŰSORÁBA. A BIG BR0THER-HÁZBA ÖSSZEZÁRT TIZENKÉT EMBER MINDEN MOZDULATÁT KAMERÁK FIGYELIK MAJD. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKBÓL KIDERÜL, HOGY A NÉPSZERŰNEK ÍGÉRKEZŐ VALÓSÁGSHOW KÜLFÖLDÖN IS ÓRIÁSI SIKERT ARATOTT. MUNKATÁRSUNKTÓL Az Orwell regénye nyomán Nagy Testvérnek elnevezett műsort Hollandiában találták ki, majd a széria óriási sikere nyomán más európai és Európán kívüli országokban is átvették a műsor licencét. Már a második Big Brother-széria fut Spanyolországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. A harmadik folytatás is megszületett a siker nyomán a valóságsorozat bemutatásában úttörő Németország és Hollandia televízióiban. Az utóbbi országban még a hasonló tartalmú Expedition Robinson című sorozatra is kíváncsiak voltak a nézők. Kelet-Közép-Európában Magyarország mellett eddig Lengyelország vásárolta meg a Big Brother ötletét. Németországban tavaly futott le először a Big Brother-láz. A bekamerázott bunker; ben legtovább maradó játékosok a mai napig a né: met bulvármédia kedvencei. A második széria ; szereplői már nem váltottak ki akkora érdeklődést a közönségből, jóval szürkébbnek tartotta őket a közvélemény. Nagy-Britanniában jelenleg zajlik a Channel 4 i csatornán a reality tv-sorozat, két év óta a legnagyobb nézettséget produkálva a csatornán. 2000 ; augusztusa óta nem nézte a brit közönség ilyen nagy hányada, 12,6 százaléka a Channel 4-et. A sorozat brit változatában ezen a héten derül ki, hogy ki lesz a játék győztese. Már csak öt versenyző maradt benn a vetélkedőben, három jóképű férfi és két ; szőke hölgy. Általánosságban megállapítható, hogy ; az előnytelen külsejű, kövér, vagy kisebbséghez tartozó játékosokat a közönség biztosan kiszavazza a ; sorozat közben. Az Egyesült Államokban egy kalandos mutációja ; is létrejött a sorozatnak, Survivor címen. Ez is rendkívül nagy sikert aratott a nézők körében, immár a második szériája fut. Időközben átültették a műsort az európai kereskedelmi csatornákra is. Ebben a variációban nem elég mindennapi tevékenységeket végezniük a játékosoknak, némi vetélkedővel nehezítve, hanem kemény kalandokra kell vállalkozniuk. A német változatban például előfordult már, hogy a vállalkozó kedvű résztvevők fejére kígyókkal teli akváriumot illesztettek. George Michael botránya George Michael tudta, hogy leg- ; újabb kislemeze és az abból készült videoklip az eddigi legna- j gyobb botrányt kavarhatja. Nagyobbat, mint az a bizonyos eset Los Angelesben, amikor rajta- j kapták egy nyilvános WC-ben, de pont ez volt a célja. A Shoot The Dog című szám már egy éve a fiókban hevert, de nem emiatt. A szeptember 11-i ; események után úgy gondolta, kicsit pihentetnie kell a témát, : nemrég azonban robbant a bom- : ba. Már a lemezborító is botránykeltő: az egyik brit napilap, a Mirror átalakított címlapja látható rajta, amely a miniszterelnököt, Tony Blairt kritizálja, amint pincsikutyaként követi és támogatja George Bush amerikai elnököt. A dal szövege sem enyhébb: az eddigi munkásságát nagyrészt jellemző szirupos szerelmes téma helyét kemény, „beszólós" politikai szöveg vette át, amely az amerikai kultúrát, a bigottságot és a félelmet támadja. Nem kíméli a brit miniszterelnököt és : annak feleségét sem, nyíltan kri: tizálja a szigetországi politikát. Az énekes tudja, komoly kö; vetkezményei lehetnek új kisle: mezének. Néhány rádióállomás ; már a megjelenés előtt betiltotta i a dalt. George Michael azonban : így fogalmaz: „Szeretném, ha ; mindenki hallhatná ezt a számot : és vitáznának, beszélgetnének i róla." T.K. ik nélkül a tinigondokról MUNKATÁRSUNKTÓL Szeretnél többet tudni a fiúkról, a szexről és a szerelemről? Izgulsz az alakod, a frizurád, a gönceid miatt? Akarsz-e tippeket kapni arra, hogyan viselkedj? Szeretnél többet tudni a saját testedről? Cornéha von Schelling és Brigitte Beil Tinigondok című könyvéből minden 12-13 éves lány megtalálhatja kérdéseire a választ. Nincsenek tabuk, min- ; den probléma megoldható okosan, finoman és nem mellébeszélve. Egy internetes felmérés szerint a megkérdezettek 89 százaléka tette első helyre a sikerkönyvek között ezt a munkát, amely az iskolai könyvtárat vezető pedagógusok szerint a legsikeresebben szolgálja a fiatalok felvilágosítását. A tinik olvasási szokásainak megfelelő arányban található a kötetben szöveg és képes információ. A szerzők színes grafikák segítségével tették világossá a fogalmakat, az emberi testeben lejátszódó folyamatokat. Mindezek mellé tömör, világos, a tizenévesek laza stílusában magfogalmazott kommentárok tartoznak. (A kötet a Magyar Könyvklub gondozásában jelent meg.] Nincs koncertélet a Szigeten túl Hiányoznak a sztárok • Fiatalok a 2000-es Sziget Fesztiválon. HANEM LENNE A SZIGET, AZT KELLENE ÍRNI A NYÁR HÁTRALÉVŐ RÉSZÉNEK HAZAI KONCERTKÍNÁLATRÓL: SZERVEZÉS HIÁNYÁBAN ELMARAD. „Jelenleg nincs rendezvényünk" - ez a mondat olvasható a legnagyobb hazai koncertszervező cég, a Multimedia Records Kft. honlapján. A www.muco.hu internetcímen azt is megtudhatjuk, hogy a következő hónapok „legnagyobb" dobása a szeptember 7-i Romazuri lesz, amikor a budapesti Kisstadionban Magyarország három legsikeresebb roma zenekara, a Romantic, a NagyÉvről évre egyre többen utaznak az egyhetes ecsedi Fekete Szemek és a Füstifecskék muzsikál. A www.ticketexpress.hu címen további egyetlen fellépőre bukkanhat az érdeklődő: Demjén Rózsi augusztus 31-én - ugyancsak a Kisstadionban - tér vissza a hazai popéletbe. Külföldi sztár érkezéséről - hacsak a hungaroringi Forma-l-es futam előtt a fővárosi Felvonulási téren muzsikáló Eddie Jordán csapatfőnököt és zenekarát nem tekintjük annak - egyelőre semmilyen hír nincs. Pedig a nyár a Supertramp, a Dream Theater és Joe Cocker fellépésétől eltekintve eddig is meglehetősen szegényes volt. Az „elmaradt" felhozatal külökoncertkavalkádra. (Fotó: Miskolczi Róbert) nősen annak fényében tűnik fel, hogy régóta ismert a július 31 -étől augusztus 6-áig tartó Sziget 2002 programja, ahol csak a nagyszínpadon olyan neves együttesek, zenészek szerepelnek, mint a Cure, a HIM, Iggy Pop, a Pulp, a Die Toten Hősen, a Muse, a The Gathering, a Transglobal Underground, a Nightwish és a Stereo MC's. Elkeserítésképpen felidézhetjük az 1993-as nyarat is, amikor olyan, ma is a legnagyobbak közé tartozó csapatok, művészek adták egymásnak a kilincset Budapesten, mint a Metallica, a U2, a Depeche Mode, a Scorpions vagy Jean-Michel Jarre. H. G. Banderas és az árusok A Buenos Aires-i utcai árusok egyáltalán nincsenek elbűvölve a lehetőségtől, hogy élőben pillanthatják meg korunk egyik legnépszerűbb férfiszínészét, Antonio Banderast, aki jelenleg épp Argentínában forgatja legújabb filmjét. A produkció az 1976 és 1983 közötti argentin katonai diktatúra idején játszódik. A 42 éves malagai születésű színész stábja a főváros egyik történelmi negyedét, San Telmót zárta le a forgatás számára, és megkérték az utcai árusokat, hogy erre az időre függesszék fel munkájukat. Az árusok azonban nem szívesen tettek eleget a spanyol sztár kérésének. Számukra a megélhetésüket biztosító üzlet a legfontosabb, így sokat bosszankodtak a forgalomkiesés, és kényelmetlenségek miatt. Válogatáslemez friss slágerekből A legtöbb válogatáslemeznek van egy nagy hibája: a néhány nagy sláger mellett rengeteg olyan számot is rápakolnak, amelyeket valljuk be - másképp a kutya sem hallgatna meg. És persze azok a bizonyos slágerek sem a legfrissebbek, általában cirka egy hónappal lemaradnak az aktuális slágerlisták élmezőnyétől. Na, ez nem az a válogatáslemez. Mint ahogyan a neve is mutatja (Now That's What I Call Music): ezt bátran lehet zenének nevezni! Ez a kissé agresszívnek tűnő, nagy hasú zsákfigura meg a gülüszemű csirke haverjai tényleg klassz lemezt propagálnak. Hogy csak a legjobbakat említsük: Shakira, Kylie Minogue, Anastacia, Geri HalUwell, Cehne Dion, Jennifer Lopez, Sarah Connor, Robbie és Nicole, Enrique Iglesias és a Blue is megtalálhatók az albumon, természetesen mindannyian a legújabb slágereikkel. Ha egy házibulira elviszed ezt a lemezt magaddal, 70 percig tuti nem lesz gond a zenére. T.K.