Délmagyarország, 2002. július (92. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-22 / 169. szám

A Dél sportja A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG SPORT MELLEKLETE • SZERKESZTI SÍJLI JÓZSEF Az ezerfejű Akik ismerik a világ nagy vízicentrumait, azok egyöntetűen állít­ják. hogy a szegedi nem a legszebbek közé tartozik, de egyben mégis kimagaslik a többi közül, a közönségével. Olyan lelkes, hangos, sportszerű és főleg nagy létszámú drukkersereg sehol a világon nem gyűlik össze, mint a Maty-éren. A szegedi közönség a négy évvel ezelőtti világbajnokságon - te­gyük hozzá, hogy a sportág történetében az első magyarországi volt - már ámulatba ejtette a világot. Hiába zuhogott két napig az eső a több tízezer szurkoló kitartott, ünnepelte a hét arany-, öt ezüst- és két bronzérmet. Most a sportág történetének ötödik Eu­rópa-bajnokságán, szintén az első magyarországi eseményként, csak a megnyitót mosta el az égi áldás, de aztán a szervezők, s ez­zel együtt a nézők kedvébe járt az időjárás. Az ezres döntőben négy magyar arany- és egy ezüstérem született. Aztán tegnap hat­szor hallhattuk a magyar himnuszt, hatszor végzett magyar egy­ség a dobogó második fokán, s jutott még két bronzérem is. A né­zők pedig, nagyon sportszerűen, minden magyar versenyzőt so­káig éltetett, de kijutott az elismerésből a sikeresen szereplő más nemzetek fiainak és lányainak is. Igazi show-hangulatot teremt­ve éljenzett, diktálva a ritmust biztatott, s amikor magyar győze­lem született, diadalittasan ünnepelt. Kis vita kerekedett a lelátón arról, hogy hányan is lehetünk szemtanúi a minden idők legeredményesebb magyar kajak-kenu Európa-bajnokságának. Szerencsére nem sokáig tartott a találga­tás. mert Szeri István, a Tisza Volán Rt. vezérigazgatója elárulta: tegnap 10 óráig mintegy 25 ezer embert szállított ki a verseny helyszínére a közlekedési cég 18 cél- és az abba az irányba közle­kedő nyolc helyközi járata. Ha ehhez hozzáadjuk még az autóval, motorkerékpárral és biciklivel érkezőket, nem túlzunk, ha azt ál­lítjuk, hogy harmicezer ember egészen biztosan szemtanúja volt a vasárnapi egésznapos eseményeknek. Ennyien pedig még egyetlen kajak-kenu Európa-bajnokságon sem voltak. Nem be­szélve a magyaros hangulatról, amely Szabó Katiék szerint is dop­pipgként hatott. SÜLI JÓZSEF A szegedi Eb is legendás lesz Színvonal, rendezés: csillagos ötös! Az első napi finálékban négy magyar aranyérem született Hibátlan lányok ezren A szegedi Maty-éri Nemzeti Olimpiai Centrumban rende­zett Mol V síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokság nemcsak a pályán hozott elsöprő sikert. Mindenütt, mindenkitől őszin­tén dicsérő szavakat lehetett hallani. A Tisza Volán Rt. a tervezettel el­lentétben vasárnap már 7.30-kor útnak indított a Maty-ér felé egy C jelzésű járatot. Jellemző a ha­talmas igényre, hogy a 7.45-ös utolérte „félnyolcas" társát. Draskóczy István, a helyi üzletág igazgatója elégedetten értékelt: ­Várakozáson felüli volt az embe­rek érdeklődére, szinte minden tervezett járatot kisegítő járatok­kal kellett támogatni. A jármű­vek zsúfolásig megteltek, de flot­tul, gond nélkül mentek a dol­gok. A buszon csörrent egy mobil, s jött a hír: a lányok nyertek 500 méteren. A Maty-éren Petrovics Kálmán, a Démász-Szegedi VE ügyvezetője már Vereckei Ákos győzelmét újságolva fogadta a későn jövőket, majd témát vál­tott: - Mindenki el van ájulva, szép a pálya, jó a rendezés. Ez az esemény - akárcsak aaz 1998-as világbajnokság - első osztályúan reprezentálja Szegedet, Magyar­országot és a kajak-kenut. Ne le­gyünk álszerények, büszkén je­lenthetjük ki: ennek az Euró­pa-bajnokságnak hasonló lesz a híre, a mítosza mint a már emlí­tett négy ével ezelőtti vébének. Dr.' Baráth Etelével, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökével Kovács Kati újabb sikerét szur­koltuk ki, mielőtt a szervezés és a verseny minőségéről váltot­tunk szót: - Nemcsak a közön­ség számára észrevehető, hanem a színfalak mögött meghúzódó munka is hibátlan. Említhetném itt a belső információs rendszert, a biztonsági szolgálatot, de min­den fogaskerék a helyén volt. A duisburgi, a poznani és a milánói pálya kényelmesebb, komforto­sabb, mint a szegedi,- mégis az itt rendezett versenyeknek semmi­hez sem hasonlítható az atmosz­férájuk. Sokkal természetköze­libb, emberibb, mint a már emlí­tett létesítmények; itt van igazán összhangban, él szimbiózisban a sportág, a közönség és a termé­szet. Ezt az érzést legközelebb 2003-ban a Világkupán, majd 2007-ben a vébén élhetjük újra át. Azt is ki kell emelnem, hogy 1998-ban és az idén is a kor­mányváltás után adott otthont Szeged a világeseménynek, de a politika, az országossal ellenté­tes városi vezetés is mindenben segítségünkre volt. Ellátogatott az Európa-bajnok­Ságra Jánosi György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sporminisztérium ve­zetője is: - Fantasztikus a rende­zés, s ezt nem csupán én állítom,­a nemzetközi szövetség vezetői is így nyilatkoztak beszélgetésünk során. Gratuláció és köszönet a sportág honi vezetőinek és Sze­gednek! A magyar érmeknek na­gyon örültem, s bevallom, inkább a varázslatos hangulatú lelátón, mint a VIP-teraszon izgultam vé­gig a finálékat. Balaton Anita kommunikációs vezető hozzátette: - A Délma­gyarország mozgósító ereje sokat jelenetett, nagyban hozzájárult a kontinesviadal sikeréhez. Albert Woods, az európai szövetség el­nöke azt mondta nekem: Szeged a világon az egyetlen olyan hely, ahol ilyen fantasztikus a miliő. IMRE PÉTER KAJAK-KENU Az elmúlt hétvége mindkét nap­ján a döntőket rendezték a Mol 5. kajak-kenu Európa-bajnoksá­gon. A szombati ezres finálék­ban négy arany- és egy ezüst­érem született, míg vasárnap az ötszázas és a kétszázas számok­ban további hat első, hat má­sodik és két harmadik helynek tapsolhatott a Maty-éren a har­mincezer ember. Kezdjük az események kronoló­giai felidézését a szombati ezres finálékkal. Na végre! - sóhajtott fel mindenki egyöntetűen ezen a reggelen. Az időjárás ugyanis - a korábbi napokkal ellentétben - a jobbik arcát mutatta: a nap, ha néha el is tűnt egy-egy felhő mö­gött, verőfényesen sütött. így jó hangulatban várta az összes résztvevő a kilenc órai rajtot, rá­adásul a délelőtt valamennyi szá­mában volt magyar hajó. Kővári Árpád, a Pick Szeged férfi kézilabdásainak elnöke op­timistán tekintett a várható eredmények elé: - Egy kajak-ke­nus szakember mellett jöttem fel a lelátóra, aki a táv felénél kije­lentette, nyernek a mieink. Igaza lett, laikusként ehhez a produk­cióhoz csak azt tehetek hozzá: ma négy, összességében pedig tíz aranyéremmel zárnak a magya­rok. Később kiderült: tökéletesen igaza volt. Számtalanszor leírtuk: a ka­jak-kenu válogatott hölgyei an­gyalok. A duisburgi világkupafu­tamon a kilenc számból nyolc­ban a magyar nők nyakába akasztották az aranyérmet. Min­denki, így a szövetségi kapitány, Angyal Zoltán is, visszafogottan nyilatkozott erről, és hozzátette: az Európa-bajnokság egész más. Nos, hiábavaló volt az óvatosság. Aranylányok Az ezerméteres finálék női szakágában a kajak négyes kezd­te az aranygyűjtést. A még junior korú fiatalokból álló egység ­Paksy Tímea és Keresztesi Ale­xandra 19, Móni Katalin és Viksi Erzsébet 22 éves - elképesztő ira­mot diktált, amely kitartott a cé­lig. Csak a teljesség kedvéért: a második románokra ezen a szin­ten hatalmas verést mértek, hi­szen 2,4 másodperccel nyertek. ­Azt hittük, hogy az erős kezdé­sünk ellenére jönnek utánunk a többiek, de nem így történt. Még magunkat és az edzőnket, Fábi­ánné Rozsnyói Katalint is meg­leptük a sikerrel - vélekedett Paksy. Ezután a Démász-Szegedi VE kiválósága, Storcz Botond KI-ben a hetedik helyet szerezte meg. Tüd ó ennél jobbat is, ám az elő- és a középfutamok minden bizonnyal megviselték a fiziku­Ezrek drukkolása is segítette az első helyen célba KI ezren Kovács Katalint. Fotó: Karnok Csaba mát. - Maximálisan végigmen­tem, így a hetedik hely dacára nem olyan ez a csalódás, mintha nem adtam volna ki magamból mindent - nyilatkozta Storcz. Kolonics Györgynek sem ment igazán, bár hajtott és küzdött, végül ó is hetedikként zárt Cl-ben. Utolérhetetlen Kovács Következett a sportág megko­ronázott királynője, Kovács Ka­talin. Ó lemásolta a kvartettek teljesítményét, ráadásul az ola­szok kiválóságát, Josefa Idemet verte 2,5 másodperccel. - Nem spóroltam az erőmmel, hiszen szombaton csak egyetlen szá­mom volt. A közönség egész egy­szerűen hihetetlen volt, óriási él­ményt nyújtottak - mondta Ko­vács. A Démász-Szegedi VE ket­tőse, Fürdők Gábor és Hüttner Csaba C2-ben nagyon kiegyenlí­tett csatát vívott a riválisokkal. Az első hat között mindössze alig két másodperc volt a különb­ség. A leggyorsabbak a románok voltak. A keleti szomszédaink csapatát még az sem viselte meg különösebben, hogy Popescu az elmúlt évi sikertárs, Pricop he­lyett új társat kapott Simiocencu személyében. Fürdökék a szoros befutó után a negyedikek lettek. - Jól mentünk, de az ellenfelek is bírták az iramot. Ötszázon javí­tani szeretnénk, bár ehhez ha­sonlóan az is szoros lesz - tekin­tett előre Fürdők. Veréb Krisztián és Vereckei Ákos K2-ben a negye­dik helyen végzett, ám a máso­dik és a magyarok között mind­össze milliméterek döntöttek. Az ezüstérmes szlovák kettős egyik tagjának, [uraj Kadnarnák éppen a finálé napján hunyt el az édesanyja, ám a páros kisírt szemmel is felülkerekedett a gyász okozta sokkon. - Ez volt a maximum tőlünk, a svédek na­gyon jól mentek. Nem hiszem, hogy hibáztunk, mindent kihoz­tunk magunkból. A második szlovákok a pálya tekintetében szerencsésnek bizonyultak - ér­tékelt Vereckei. A nap harmadik női elsőségét az örökké nevető Bóta Kinga, Szabó Szilvia páros érte el. Már-már megalázó módon előz­ték meg mind a nyolc riválisu­kat, majd boldogan intettek visz­sza a közel nyolcezer nézőnek. ­Duisburgban felmértem az ezer­ben rejlő lehetőségeket, és beval­lom, az akkori tapasztalatok alapján egészen másként képzel­tem el ezt a távot - utalt még a világkupafutamra Szabó, míg a társa, Bóta Kinga így vélekedett: - Jó rajtot vettünk, az elején a spanyolokat figyeltük. A negyedik Zala György nélkül térdelt a hajóba a kenunégyesünk. A váll­sérülést szenvedett klasszist az olimpia bajnok Nóvák Ferenc pótolta, méghozzá elsőrangúan. És az elsőséget szó szerint kell ér­teni, ugyanis a címvédő oroszo­kat, valamint a románokat meg­előzve lapátolt át az egység a cél­vonalon. Nóvák az előny birto­kában még azt is megengedhette magának, hogy az utolsó öt mé­teren ne kenuzzon, majd a kö­vetkezőket mondta: - A Pulaival párosban elszenvedett vereséget már régen elfeledtem. Inkább ar­ra koncentráltam, hogy kihajt­sam magam, amit tudok, -azt megcsináljam. Ez maximálisan sikerült, talán azért, mert a ver­seny minden egyes méterét vé­giggyakoroltuk, bár a hajránkra nem volt szükség. Kajakosok: egy ezüst Első, negyedik és hetedik. A kenusok után a férfi kajakosok majdnem megismételték ezt a sorozatot, ám a szakágnak saj­nos nem sikerült aranyérmet gyűjtenie. A legközelebb hozzá a háromnegyed részben olimpiai első négyes, Storcz Botond, Kam­merer Zoltán, Horváth Gábor, valamint a Vereckei helyett beülő Kökény Roland állt. A magyaro­kat mindössze a címvédő szlová­kok győzték le, de azért a lelkes közönségtől - csakúgy, mint az összes hazai sportolónak - ter­mészetesen járt a vastaps. Angyal Zoltán szövetségi kapi­tány így értékelt: - A hölgyek a duisburgi világkupa után nem­hogy ismételtek, de elsöprő, ma­gabiztosabb sikereket arattak. A kenusoknál Kolonics ennyit bírt, a C2 a nap legizgalmasabb verse­nyét hozta, míg az Eb-elsőséget szerző négyesben Nóvák kiváló­an helyettesítette Zalát. A férfi kajakosok mezőnye a legnépe­sebb, a legkiegyensúlyozottabb, ezáltal a legnehezebb is. Storcz nem tartalékolt, a K2-es párost érdemes volt kipróbálni, a né­gyes pedig végigküzdötte a távot. A kétszázas elő- és középfino­makban a magyar válogatott tag­jai a lehető legrövidebb úton ju­tottak be a vasárnapi döntőkbe. MÁDI JÓZSEF A szombati versenyeredmények Az 1000 m-es döntök: Férfiak. Cl, Európa-bajnok: Andreas Dittmer (német) 3:58.103, 2. Opalev (orosz) 3:58.979, 3. Atanasov (bolgár) 4:00.893, 7. Kolonics György 4:05.027. C2, Európa-bajnok: Silviu Simiocencu, Florin Popescu (románok) 3:38.607, 2. Kobierski, Sliwinski (lengyelek) 3:38.727, 3. Ulegin, Kostoglod (oroszok) 3:38.859, 4. Hüttner Csaba, Fürdők Gábor 3:40.131. C4, Euró­pa-bajnok: Magyarország (Nóvák Ferenc, Kozmann György, Belicza Béla, Iván Gábor) 3:18.790, 2. Románia 3:20.146, 3. Orosz­ország 3:20.674. KI, Európa-bajnok: Tim Brabants (brit) 3:34.148, 2. Seroczynski (lengyel) 3:34.226,3. Liwowski (német) 3:34.616,7. Storcz Botond 3:39.206. K2, Európa-baj­nok: Marcus Oskarsson, Henrik Nilsson (svéd) 3:11.931,2. Kadnar, Erban (szlovák) 3:13.545. 3. Veras Larsen. Fjeldheim (nor­vég) 3:13.665, 4. Vereckei Ákos. Veréb Krisztián 3:13.683. K4, Európa-bajnok: Szlovákia 2:51.446,2. Magyarország (Kam­merer Zoltán, Storcz Botond, Kökény Ro­land, Horváth Gábor) 2:52.748, 3. Bulgária 2:52.754. Nők. KI, Európa-bajnok: Kovács Katalin 3:55.298, 2. Idem (olasz) 3:57.842, 3. Wagner (német) 3:59.432. K2, Európa-baj­nok: Szabó Szilvia, Bóta Kinga 3:38.282,2. Skowron. Bialkowska (lengyel) 3:39.968. 3. Mucke. Opgen-Rhein (német) 3:40.172. K4. Európa-bajnok: Magyarország (Paksy Ti­mea, Móni Katalin, Keresztesi Alexandra, Viski Erzsébet) 3:21.280, 2. Romania (Vul­pes, Rusanescu, Ciobanu, Ciurescu) 3:23.674, 3. Lengyelország (Sadalska, Kuczkowska, Czajczynska, Pyzalska) 3:26.500,4. Fehéroroszország (Bets, Baku­nova, Bandarenka. Vakula) 3:27.610, 5. Ukrajna (Oslpenko, Fiklisova, Cherevatova. Balabanova) 3:29.938. 6. Olaszország (Sgroi. Ricciotb. Palla, Veronese) 3:31.114.

Next

/
Thumbnails
Contents